Enciklopédia

Tauffer Johann, a Kolozsváron egykor nagy számban élt Taufferek őse Nyugat-Magyarországról került Erdélybe báró Brukenthal Sámuel erdélyi gubernátornak köszönhetően. Miután az erdélyi főkormányszéket Nagyszebenből Kolozsvárra helyezték át, Tauffer Johann is átköltözött az erdélyi fővárosba. Utódai itt elszaporodtak, s különösen a 19. században jómódú iparos és kereskedő polgárokként vívtak ki maguknak széleskörű elismerést, a Tauffer névnek pedig dicsőséget.

Bánffy György életútja egyenes vonalú, a – közvetlen felmenőitől örökölt – Bécshez hű arisztokraták életútja. Édesapja, Dénes gróf (1723–1780) az utolsó akadályt is elhárította: 1755-ben áttért a katolikus vallásra. Lett belőle valóságos belső titkos tanácsos, négy vármegye főispánja, s végül királyi főlovászmester, ami zászlós úrrá tette. Feleségétől, báró Barcsay Ágnestől a Hunyad vármegyei Piskin született György fia 1746. vagy 1747. december 24-én. A házitanítóktól sajátíthatta el az alapismereteket, bizonyára a bonchidai kastélyban. 

A világ első közúti szabályát, a vörös zászló törvényét 1865-ben hozták meg, és 1896-ig volt érvényben Londonban. A gőzhajtású autók előtt ötven méterrel nappal vörös zászlót, éjjel vörös lámpást kellett vinni. A magyarországi KRESZ ősének egy 1910-es belügyminiszteri rendeletet tekinthetünk, amelynek célja a fellendülő gépjármű-közlekedés biztonságának növelése volt. Ennek érdekében jelent meg az első négy közúti jelzőtábla. 

„Miért van az, hogy minden magyar ember, amikor Petőfi nevét, versét hallja, meleget érez a szíve körül? Mert Petőfi a mi összetartozásunk jelképe. Életével és halálával üzent a XXI. századnak is. »Csak azt szeretném – mondta végül a szónok –, ha ez a század valóban megfelelne az Ő elvárásainak.”

A fehéregyházi síkon 173 éve zajlott egy ütközet, amelyben részt vett egy olyan személy, akinek neve – remélhetőleg örökre – összeforrt a település nevével. Szomorú emlék ez, hiszen 1849. július 31-én ezen a helyen vesztett csatát a Bem József lengyel tábornok vezette magyar hadtest a háromszoros túlerőben lévő cári intervenciós csapattal szemben, továbbá itt tűnt el – valószínűleg elesett az ütközetben – a szabadságharc hányatott sorsú honvédtisztje, Petőfi Sándor is.

Történetünk kiindulópontja Nagyvárad, amely a monarchia egyik leggyorsabban fejlődő városa volt, pezsgő szellemi és kulturális élete miatt pedig Körös-parti Párizsként is emlegették – a Pece-parti Párizs kifejezést az alliteráló sorok miatt Ady Endre ragasztotta rá leginkább a városra, hamar el is terjedt ez a megnevezés. A századforduló éveiben öt napilap és számos kulturális periodika működött az alig több mint ötvenezres lélekszámú Váradon, továbbá országos hírű redakciók, nyomdák és lapok székhelye volt a bihari város. 

„Majdnem az estéli órákban a fecsési táborba megérkezett egy törzstiszt, állítólag Görgey altábornagy seregéből (akit én nem láttam); ez Vécsey tábornoknak jelentette, hogy: »ő Görgeytől van küldve, értesíti Vécseyt, hogy ő Világosnál az orosz tábornoknak megadta magát, serege a fegyvert letette. Jöjjünk mi is N.-Váradra és adjuk meg magunkat Paskievits herceg orosz főparancsnoknak, miáltal életünk, tulajdonunk, ami velünk van biztosítva lesz.«"

Ferenc József császár 1849. július 19-én Erdély kormányzójává nevezte ki Ludwig von Wohlgemuth altábornagyot, melléje pedig polgári biztosul Eduard Bachot rendelte. A kormányzó 1849. augusztus 11-én érkezett meg Erdélybe, s nyomban kihirdette az ostromállapot bevezetését, szeptember 16-án pedig a hadbíróságok felállítását. Ezek az intézkedések a magyar szabadságharc megtorlását szolgálták. (...) Ezt előkészítette az 1849. március 4-i birodalmi alkotmány, amelyet Erdélyben is kihirdettek. Ebben már bejelentették Erdély koronatartomány közigazgatási átszervezését is a régi vármegyék és a székely, illetve szász székek helyett. Wohlgemuth kormányzó 1849. szeptember 21-én tette közzé azt, hogyan kell Erdélyt ideiglenesen hat katonai vidékre felosztani.