Enciklopédia

Mikes haladó szemléletének azok a legpozitívebb elemei, amelyek a nemzeti reformok és a polgárosodás irányába hatnak. Az író a művelt és erkölcsös ifjúságban látja a nemzet letéteményesét és az ország jövőjének zálogát.

Krémer Ferenc ennek a századnak volt – ha nem is a teljes egészének, de a legfontosabb eseményeinek igen – nemcsak tanúja, hanem cselekvő részese is. A reformkor hajnalán született, részt vett az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, saját bőrén megtapasztalhatta a szabadságharc leverését követő számonkérést, de az is megadatott neki, hogy a század közepétől kezdve, illetve a dualizmus első tíz évében a kolozsvári közösségi élet egyik igencsak tevékeny és fontos személyiségévé váljon.

Nagy Gábor egyike volt a békebeli Kolozsvár jelentősebb személyiségeinek, akinek nevét kitörölhetetlenül beírták a város történetébe, s aki – bár nem vitt véghez világraszóló tetteket – mindennapi életével, családja iránti szeretetével és gondoskodásával, szakmai hozzáértésével, tisztességes helytállásával s a köz érdekében kifejtett tevékenységével követendő példát mutatott nemcsak kortársainak, hanem a ma emberének is. Az egyszerű pincérből szállodatulajdonossá és dúsgazdag földbirtokossá lett Nagy Gábor élete és munkássága kitűnő példa arra, hogyan lehet tisztességes és fáradhatatlan munkával szellemi és anyagi sikereket elérni, és mindeközben a helyi közösség javát is szolgálni. Élettörténete valóságos sikertörténet, mely egy rövid marosvásárhelyi kitérővel a belső-magyarországi Dömsödtől Kolozsvárig tartott.

„A régi magyar széppróza egyik legnagyobb alakja zágoni Mikes Kelemen, a mintegy félévszázadot átfogó, az európai szellemi áramlatokkal érintkező szépírói és fordítói munkássága révén” – fogalmaz Hopp Lajos (Mikes világa, 71. oldal). Klasszikus irodalmi örökségünk ma is élő s kedvelt alakjának, valamint életművének ápolása és népszerűsítése nemzeti kultúrtörténetünk állandó feladata. Ritka értékeink közé sorolhatjuk a hatalmas kéziratköteget, amely szellemi örökségünkké vált. Írói hagyatékának kutatásával és feltárásával az évszázadok folyamán számos kutató és jeles irodalmár foglalkozott. Hopp Lajos megállapítása szerint „az újabb kutatások a rodostói levélíró és fordító (franciából) modernebb arcképének megrajzolása jegyében mutatják be a száműzetésben alkotó írót, különös tekintettel Mikes hazai és európai kultúrájának összefüggéseire”.

Országgyűlési képviselő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Felsőház tagja, gyógyszerész, sportvezető, a magyar olimpiai mozgalom irányítója volt közel fél évszázadon keresztül. Nevét méltatlanul elfeledték, pedig hihetetlen szerepet játszott a magyar olimpiai mozgalomban: neki köszönhető, hogy 1906-tól önálló országként, saját zászlóval és himnusszal indulhattunk az olimpián, továbbá igen fontos szerepet játszott a trianoni békediktátum utáni sportblokád feloldásában, illetve a budapesti rendezésű olimpia harcosa volt közel 40 éven át. A magyar sportélet első igazi szakszerű menedzsere volt, aki 1904 és 1936 között szinte minden olimpián a magyar csapat vezetőjeként vett részt, megteremtve a felkészülés és a kiutazás feltételeit.

Szvacsina Géza polgármesterré választását követően folytatta az elődje által elkezdett köztisztasági infrastruktúra bővítését. Mandátuma alatt Kolozsvár számos félreeső részére is kiterjesztették a víz- és csatornavezetéket. Ugyanakkor a folyamatot egy lassúbb tempóban, a város gazdasági és társadalmi viszonyaihoz mérten kivitelezték.

A gyulafehérvári (innen a művésznevében szereplő Gy betű) születésű gépész­mérnök, Gy. Szabó Béla (1905–1985) 1931-ben költözött Kolozsvárra, ahol az Energia Villamossági Gépgyárban helyezkedett el. A mérnöki foglalkozáshoz képest inkább a rajzolás és a festés iránt vonzódó fiatalember képzőművészeti bemutatkozása a Kós Károly által 1932-ben a Károli Gáspár Irodalmi Társaság égisze alatt rendezett kiállítás alkalmával volt, ekkor hat szénrajzzal és két pasztellel jelentkezett a nyilvánosság előtt. A kiállítást követően Kós Károly biztatására ebben az időben tért rá a fametszésre.

A 18. század eleji székely paraszti tudatvilág mélyén elevenen élt a szabadság kultusza. Az, aki akkor azt mondotta: „a régi székely szabadságnak idején”, az természetesen az 1562 előtti éveket álmodta vissza. 1625-ben a tanúként megidézett István Péter impérfalvi pixidárius ilyen szavakkal szólott a szék színén: „Emlékezem arra, mikor Lengyelországból az ífjú János kerálj fiát az annyával, Izabella királyné aszonnal ez országban behozák – az réghi szabadságra is jól emlékezem”.