A legjobbat adni önmagunkból

A legjobbat adni önmagunkból címmel értékes és érdekes könyv látott napvilágot a Vatikán sporthoz való viszonyáról. A Székelyudvarhelyen kiadott kötetet, amely lényegében a Szentszék dokumentuma a sport és az ember keresztény perspektívájáról, dr. Bakó Csongor István marosvásárhelyi kórházlelkész, nyárádszeredai plébános fordította magyar nyelvre. A könyv minden egyes sora egyértelműsíti a Vatikán sportbarát álláspontját és elkötelezettségét.

Ha valaki azt hinné, hogy a harmadik évezredben a Vatikán és a pápa tevékenysége jóformán az imádkozásra és a főpapok kinevezésére korlátozódik, nagyot téved. A Szentszék figyelme sok mindenre kiterjed, így a sportra is. „Sportolókként nemcsak arra hívlak benneteket, hogy játsszatok, ahogyan eddig is tettétek, hanem valami ennél többre: úgy kapcsolódjatok az élethez, mint a sporthoz” – szól Ferenc pápa a versenyzőkhöz, és intésnek is beillő javaslatával szinte mindent elárul a sporthoz való viszonyulásáról. A Vatikán álláspontja szerint a sport, a közösségi élményen túl, a család katalizátorává válik. Amikor egy apa a fiával játszik, amikor a gyerekek együtt játszanak a parkban vagy az iskolában, amikor a sportoló a szurkolóival ünnepli a győzelmét, mindezekből kiviláglik a sport értéke az emberek közötti egység és találkozás helyeként – tudhatjuk meg a szentatya 2018. június 1-jén kelt leveléből, amelyet a sporttal foglalkozó legfontosabb egyházi dokumentum megjelenése napján tett közzé.

A Szentszék szerint a legjobbat adni önmagunkból alapvető szempont a sportban, mert minden sportoló, egyénileg vagy csapatban, teljes erőbedobással versenyez, hogy eredményt érjen el. Amikor az ember a legjobbat adja magából, megtapasztalja személyes kiteljesedésének elégedettségét és örömét. Ugyanez érvényes az életre általában és a keresztény hit megélésére is.

Egyes országokban már több mint egy évszázada léteznek egyházi sport­egyesületek és sporttársaságok, amelyek nagy szerepet vállalnak a helyi és országos sportesemények megszervezésében. Ezek a szervezetek nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt képesek sportcsoportok hálózatba szervezésére és koordinálására. Sok laikus apostolkodása mellett számos pap is részt vesz a plébániai sportcsoportokban, az amatőr és a hivatásos sportegyesületekben vagy az olimpiai játékokon.

Ezek alapján már senkinek nem kell meglepődnie azon, hogy A legjobbat adni önmagunkból címmel a Vatikánban dokumentum született a sport és az ember keresztény perspektívájáról. A Világiak, Család és Élet Dikasztériuma által kiadott Dare il meglio di sé. Documento sulla prospettiva cristiana dello sport e della persona umana címmel olasz nyelven írt dolgozatot a szintén sportbarát Bakó Csongor István fordította magyarra. Munkájának eredménye a székelyudvarhelyi Top Invest 2023-ban megjelent kiadásában olvasható.

A dokumentummal az egyház minden katolikus hívőhöz kíván szólni, kezdve a püspökökkel és a papokkal, de kiváltképp a laikusokhoz, akik inkább érintettek a sport világában. Azokhoz, akik szeretik és népszerűsítik a sportot, legyenek azok sportolók, tanárok, edzők, szülők vagy olyanok, akik számára a sport nemcsak szakma, hanem hivatás is.

Több mint száz évvel ezelőtt kezdődött nyitás

A sport iránti érdeklődés és nyitás nem valami új keletű irányzat, még kevésbé divathullám eredménye. Gyökerei a múlt század elejére nyúlnak vissza. X. Piusz pápa volt az, aki 1904-ben megnyitotta a Vatikán kapuit a sport előtt azáltal, hogy otthont adott egy ifjúsági tornarendezvénynek. A korabeli krónikaírók nem rejtették véka alá csodálkozásukat ezen a megnyitón. Egy anekdota arról számol be, hogy a Római Kúria egyik meglepődött papjának e kérdésére: „Hová fogunk így jutni?”, a szentatya így válaszolt: „A paradicsomba, kedvesem!”

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a sport iránti elkötelezettséget és a sport világával való párbeszédet Szent II. János Pál helyezte a legmagasabb szintre a katolikus egyház hierarchiája tekintetében. A 2000. év jubileumát követően, a Római Olimpiai Stadionban összegyűlt nyolcvanezer fiatal sportolóval való találkozása után elhatározta, hogy létrehozza az Egyház és Sport Szekciót, amely 2004 óta tanulmányozza és népszerűsíti a sport keresztény látásmódját. Ennek középpontjában egy olyan társadalom építése áll, amely egyre inkább személyre szabott, a békére, az igazságosságra és az evangelizációra irányul, tudjuk meg az eredetileg a Libreria Editrice Vaticana kiadásában megjelent kötetből.

„A sport életöröm, játék, ünnep, és mint ilyet meg kell becsülni, és talán meg kell szabadítani [...] a technicizmus és professzionalizmus túlzásaitól azáltal, hogy visszanyerje ingyenességét, a baráti kapcsolatokat létesítő, a párbeszédre és az egymás iránti nyitottságra bátorító képességét mint a létezés gazdagságának kifejeződését, amely sokkal hitelesebb és értékesebb, mint a birtoklás, és ezért jóval felülmúlja a termelés és a fogyasztás kemény törvényeit és az élet minden más, tisztán haszonelvű és hedonista megfontolását” – jelentette ki II. János Pál kerek negyven évvel ezelőtt a sportolók jubileuma alkalmából tartott homíliájában. A lengyel származású pápa a sportot „a modern kor egyik tipikus jelenségeként jellemezte, mintegy »az idők jeleként« értékelte, amely képes értelmezni az emberiség új igényeit és elvárásait”.

A szintet lépő Ferenc pápa

II. János Pál utódai is követték az irányvonalat, de aki újabb szintet lépett, az Ferenc pápa volt. Nem meglepő, hisz a Jorge Mario Bergolio névre keresztelt egyházfő vérbeli dél-amerikaiként nemcsak rajong a futballért, de valamikor aktív játékosként is megismerte a sportág csínját-bínját. A Buenos Aires-i születésű főpap a tizenötszörös argentin bajnok San Lorenzo klub 88.235-ös számú tagja, vagyis a gránátvörös-kék fővárosi csapat elkötelezett híve. Fiatal korában szenvedélyes focista volt. Régi barátja, Nestor Carbajo korábban úgy nyilatkozott, hogy a szentatya „nem volt igazán technikás játékos, de jó meglátásai voltak a pályán”.

Nem sokkal beiktatása után, az Olasz Sportközpont alapításának 70. évfordulója alkalmából a fiatalokhoz szólva így fogalmazott: „Szeretném, ha éreznétek a csapatjáték ízét és szépségét, ami nagyon fontos az élethez. Mondjatok nemet az individualizmusra! Ne játsszatok magatoknak. Az én hazámban, amikor egy játékos ezt teszi, azt mondjuk rá: »Ez egyedül akarja felfalni a labdát!« Nem, ez individualizmus: ne faljátok fel a labdát, legyetek csapatjátékosok. Egy sportklubhoz tartozni azt jelenti, hogy elutasítjuk az önzés és az elszigetelődés minden formáját, hiszen ez lehetőség a másokkal való találkozásra és együttlétre, egymás segítésére, a kölcsönös megbecsülésben való versengésre és a testvériségben való növekedésre.” Mondta mindezt annak fényében, hogy a katolikus egyház az emberek közötti egyenlőség előmozdítójának tekinti a sportot.

A sportra leselkedő veszélyek

A dokumentumból kiderül, hogy a Vatikán tökéletesen tisztában van a sportra leselkedő veszélyekkel is. A devianciák kritikája alfejezetben olvashatunk arról, hogy miként van kitéve a sport olyan eltérítési kísérleteknek, amelyek már nem az embert szolgálják. A megállapítás nemcsak a gyakorló sportolókra, hanem a nézőkre és a szurkolókra is vonatkozik. „A sport rendkívüli jelentősége sok ember számára más érdekek, politikai célok és hatalmi demonstrációk közvetítése, a pénzügyi haszonszerzés vagy a nacionalista impulzusok támogatása és az önérvényesítés elvakult hajszolása eszközévé fokozhatja le azt. Ily módon a sport autonómiája és belső értékei kerülnek veszélybe. Lassan nem a sporthoz kapcsolódó, hanem politikai, gazdasági és médiaérdekek vezérlik annak dinamikáját, és maguknak a sportolóknak a tapasztalatait is” – hangzik a szomorú következtetés. Maga Ferenc pápa is hangsúlyozta, hogy a sport csak akkor jó a testnek és léleknek, ha játék marad.

Talán éppen ezért is érzi úgy a Szentszék, hogy az egyház nem lehet mindössze külső szemlélője a sportnak és sporteseményeknek, hanem aktív, mondhatni kulcsszerepet kell vállalnia. „A sportpasztoráció szükséges mozzanata és szerves része a közösség mindennapi lelki gondozásának. Azonnal feltűnik tehát, hogy az egyház elsődleges és sajátságos célja nem lehet a sporttevékenységekhez szükséges struktúrák létrehozása vagy rendelkezésre bocsátása; inkább az az elkötelezettség, hogy értelmet, értéket és perspektívát adjon a sportnak mint emberi, személyes és társadalmi ténynek” – olvasható az Olasz Püspöki Konferencia 1995. május 29-i hírlevelében, amelynek lelkipásztori jegyzete a sportot a keresztény élet szerves részeként kezeli.

Kinek ajánljuk?

A Bakó Csongor István által fordított kötetben továbbá szó esik a sportról, mint nevelési eszközről, illetve a találkozás és a béke kultúrájának megteremtőjéről, a sportolók lelki gondozásának fontosságáról, a sport keresztény szemléletéről, ugyanakkor a test leértékeléséről, a doppingról, a korrupcióról meg sok más mindenről, ami az emberiség egyik legkedveltebb tevékenységéhez köthető.

A vatikáni szerzők érthető és élvezhető nyelvezetre fordított munkájának nemcsak a plébánosok és teológusok kézi könyvének kellene lennie, hanem minden olyan sportbarát könyvespolcán is helyet követel magának, aki hisz a sport szellemében és keresztény értékeiben. És nem csak megszokásból vagy babonából vet keresztet, vagy kéri az isteni segítséget egy-egy fontosabb verseny vagy mérkőzés előtt.

Isten is szereti a játékot

Kétségtelenül, a leírtak ellenére is akadhatnak olyanok, akik furcsállják az egyház érintettségét és beavatkozását a sportba. A szentatya a Bölcsesség könyvét ajánlja a kételkedőknek. Ez ugyanis azt mondja, hogy Isten játékos volt, Isten bölcsessége játszott. „Fedezzük fel újra a játékot, mint tanulási-oktatási élményt! Ily módon az oktatás már nem csupán információátadást jelent, hanem játékos kreativitást. Ez a játékos dimenzió teszi lehetővé számunkra, hogy növekedjünk a kreativitásban és a közös munkában” – mondta 2015-ben Ferenc pápa annak az általa alapított jótékonysági alapítványnak a találkozóján, amely megalakulása óta olyan iskolák világméretű hálózatává nőtte ki magát, amelyek közösen osztoznak egymással erőforrásaikban, közös célokat követnek és kiemelt figyelmet szentelnek a leginkább rászorulóknak.