Kolozsvár régi utcáin sétálva többször felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan éltek az őseink, mit viseltek a mindennapokban. Az öltözködésnek mindig jelentős szerepe volt a társadalomban. A ruházat egy olyan nonverbális kód, amely mindenki számára érthető, a társadalmi hovatartozást fejezi ki. Magyarországon is uralkodóvá vált a 18. század elejétől az európai, és főként a párizsi divat. A kor embere tisztában volt azzal, hogy a divatot valamilyen szinten követnie kell ahhoz, hogy a társadalom elfogadja, és belesimulhasson a környezetébe.1 A különböző forrásokból arra következtethetünk, hogy a kolozsvári polgárokat foglalkoztatta az öltözködés témája. Igyekeztek lépést tartani a nagyvárosok divatjával, előtérbe helyezve a helyi termékeket.
A dualizmus korában Kolozsvárra is jellemző volt a sajtó fellendülése. A város egyik legjelentősebb lapja az Ellenzék volt, amelyet 1880-tól nyomtattak. A napilapban számos cikket írtak a külföldi és belföldi divatról. Különböző szépítkezési tanácsokat adtak, illetve megfogalmazták, hogy mit illik az egyes eseményeken viselni. A hirdetések között számos üzlet tűnik fel, főként a különböző divatüzleteket és szabókat reklámozták. A kolozsvári lapok közül az Ellenzékben írták a legtöbb cikket a divatról, illetve a reklámokból kiderül, hogy mi volt a kolozsvári polgárok igénye a ruhák és kiegészítők terén.2
A napilapban továbbá számos véleményt olvashatunk arról, hogy miképp látták a divatot, és mit tartottak elfogadott viseletnek a városban. Tanácsokkal látták el a hölgyolvasókat a szépítkezéssel és öltözködéssel kapcsolatban. Kedvelték a külföldi divatot, de megvetették a kihívó öltözéket és a smink túlzott használatát. A legtöbb üzlet a Főtéren működött, emellett a város nagyobb utcáin is voltak cégek, valamint gyárak, ahol a termékeket állították elő.
Divatáru-kereskedések Kolozsváron
Kolozsvár központjában számos üzlet működött, ahol különböző ruhákat és divatcikket lehetett beszerezni. 1881-ben nyitott meg a Főtéren Poszler K. József boltja, ahol számos női és férfidivatszövet volt kapható, emellett fehérneműfélék, napernyők és esőköpenyek is raktáron voltak.3 A divatáru-kereskedők közül jelentős volt Ázbej és Kovács Belhíd utcai üzlete.
Az üzletben számos berlini terméket kínáltak, emellett öltönyöket és különböző háztartásbeli kelléket is meg lehetett találni a boltban.4 A Sándor Ágoston és Társa cég a Főtéren működött. Számos inget és kiegészítőt vásárolhattak az üzletben 1904-ben, a nyakkendők és gallérok terén volt a legnagyobb a választék. Az üzletben magyar gyártmányú fogkeféket is be lehetett szerezni.5 A századfordulót követően az Ellenzékben rendszeresen feltűnik Matutsek József cipészüzlete. Egy 1904-ből fennmaradt reklám szerint az üzlet férfiaknak, nőknek és gyermekeknek egyaránt kínált árukat a Státus palota 3. szám alatt. A termékek a legjobb anyagból készültek az aktuális divat szerint. A hirdetésben kiemelték, hogy a beküldött lábminta alapján megrendelésre is készítenek cipőket. A cipőraktár a helyi és a vidéki közönségnek is elérhető volt.6
A legtöbb, divatárut tartalmazó üzlet a Főtéren volt, emellett a város nagyobb utcáin is működtek divatboltok. A Jókai utcában, az Unió utcában, a Deák Ferenc utcában, a Híd utcában számos olyan üzlet volt, amely több évtizeden át kínálta áruit. A kolozsváriak példaként tekintettek a párizsi és londoni divatra, ezért az üzletekben számos külföldi termék kapható volt.
Divat a sajtó tükrében
A különböző napilapok nagyon hasznos forrásnak bizonyulnak ahhoz, hogy megértsük a korabeli ember divathoz való hozzáállását. A kolozsvári folyóiratok közül az Ellenzékben írtak a legtöbbet az öltözködésről, de a Magyar Polgárban is feltűnik több, divattal kapcsolatos cikk. Az Ellenzék 1892-ben megjelent egyik számában olvashatunk arról, hogy a 19. század végén különbséget láttak a régi és a korabeli divat között. Koruk divatját mulandónak tartották, úgy gondolták, hogy eltorzítja az emberi alakot. Az 1850-es évek folyamán a női test az abroncs kényelmetlen viselésének volt kitéve – a hölgyek az abroncs által nyerték el az ideálisnak vélt alakot. Ami a hajat illeti, a 19. század második felében ízléstelennek tartották a kontyot. Egy bál alkalmával csakis a fodrász készíthetett megfelelő frizurát, ezt általában már az esemény előtti estén elkészíttették. Az évek folyamán ez a hajviselet is kiment a divatból. Az 1890-es évekre a fejek megtisztultak a fölösleges díszítéstől és a parókától.
A 19. század vége felé egyre inkább elutasították az uszályos ruhát. Az uszály a szoknya hátsó részének a meghosszabbítása, amely általában a földet söpörte, viszont divatos volt kézben tartva is. A cikkíró érvelése szerint az uszályos hosszú ruha nemcsak az egyéni egészség szempontjából volt káros, hanem a fertőző betegségek terjesztése miatt is.
1900-ban a kolozsvári nők körében még nem volt annyira jellemző a smink, viszont természetes dolognak számított, hogy a színészek festették az arcukat. Tudtak arról, hogy más területeken gyakori a nők arcának a kifestése, mivel el akarták takarni a sápadt bőrüket, azonban Kolozsváron ennek még nem volt akkora divatja. Úgy gondolták, hogy a sok festéktől a bőr egyre durvább lesz, emellett a ráncosodást is felgyorsítja. Az ajkakra a szőlőzsírt ajánlották a hideg időben.
és kis gallérral díszítettek. Kolozsvári utcajelenet 1908-ból. Kép: Fortepan
A századfordulót követően a sima, ránctalan szoknya nagy népszerűségnek örvendett. A szoknyák egyre inkább a testhez simultak, így kihangsúlyozva a csípőt. A puha szövetek teljesen kiszorították a merev kelméket. Egy 1908-as leírás szerint a szoknya a derék részénél testre simuló volt, általában zsinórral díszítették. A kabát és a köpeny félig testhez álló volt, egyszerű sálat hordtak hozzájuk. A kabáthoz külön mellényt viseltek, amely akár színes is lehetett. A kabát alatt fehér blúz volt a gyakori viselet.
Az Ellenzékben számos cikket találunk a férfidivatról is. Külön szabályok vonatkoztak arra, hogy mit illik egy elegáns férfinak nyáron viselni. A városban sötétszürke vagy fekete zakót, illetve mellényt hordtak, csíkos szürke nadrággal. Ezt kiegészítették cilinderrel, illetve színes vagy fekete, hosszú nyakkendővel.
1907-ben írtak arról, hogy a férfiak keveset foglalkoztak a divattal, emiatt nem is mutatott nagy változást a férfiak öltözéke. A színházban és a nyilvános helyeken főként fekete öltözetben jelentek meg. A nyakkendő volt az egyetlen darab, amely által a férfiak is megmutathatták az ízlésüket, a tarka és díszes nyakkendő viszont a viselő komolytalanságára utalt.
Műtermi és utcai viseletek
Kolozsváron számos portréfotó készült a 19. század végétől kezdve, amelyeket különböző műtermekben készítettek. Az ilyen beállított fotók esetén az emberek a szebb és jobb ruháikat vették fel. A legtöbb ilyen jellegű fénykép Veress Ferenchez köthető, aki erdélyi fényképész és polihisztor volt. 1853-ban Kolozsváron nyitotta meg az első fotóműtermét, ahol Erdély legtöbb híres személyisége megfordult. Az 1870-es évekig főként az erdélyi táj volt a kedvenc témája, ezzel párhuzamosan számos portrét is készített. 1887-ben állóportrét készített egy polgári családról. A képen feltűnő hölgy turnűrös7 ruhát hord, amely a mell részénél szorosan a testhez simul. A felsőrész nyaka magas, szinte fülig érő fodros állógallért visel. A ruha ujja a vállnál kevésbé vattázott, csuklóig a karra simul. A szoknya két részből áll, hátul turnűr egészíti ki.
A hölgyek az 1880-as években a beállított fotózások alkalmával kedvelték a magas és díszes kalapokat. Ebben az időben még kevésbé terjedt el a buggyos váll viselete, a ruha ujja a karra szűkült. A nyakat csipkés vagy csipke nélküli magas gallér szegélyezte, amit gyöngyökkel és gyakran brossal díszítettek. Az 1880-as évekre a fűzött derék volt jellemző, amely által hangsúlyos lett a csípő. A szoknyák a deréktól lefelé bővültek, hátul turnűrrel látták el őket, s egyes esetekben az uszályt is alkalmazták. Gyakori volt a több részből álló szoknya. Az alsószoknya általában mintás volt, erre helyezték rá a ráncolt felső szoknyát, ami elöl nyitott volt. A kiegészítők közül kedvelték a kis táskákat, napernyőket és kesztyűket.
A Fortepan online képarchívumban Kolozsvárról számos fényképet találhatunk, amelyek a 20. század elején készültek. A különböző utcajelenetek által világos képet kaphatunk arról, hogy mit viseltek a kolozsvári polgárok a mindennapokban.
A századfordulót követően a hölgyek az utcán kerek, gazdagon díszített kalapot viseltek. A ruhák ujja kevésbé volt ráncolt, válltól lefele szűkült. Kabátok terén az egyszerű, deréknál szűkített zubbony volt divatos, amit nagy gombokkal és kis gallérral díszítettek. Az ilyen típusú kabát takarta a szoknya felső részét. A szoknyák egészen sima és kerek szabásúak voltak, kevés volt rajtuk a redőzés. A kiegészítők közül leginkább a napernyőt kedvelték.
Egy 1910-ben készült képen egy párt láthatunk a Főtéren, egy kalapos üzlet előtt. A hölgy kalapja magas és tollal díszített. Világos színű, testhez simuló, csípőig érő kabátot visel sima, kerek szoknyával. A szoknya redőzetlen és lábfejig ér. A férfi öltözete sokkal egyszerűbb, keménykalapot visel magas, fehér gallérral, térdig érő egyenes kabáttal és sötét posztónadrággal. Kiegészítőnek számít a kesztyű és a sétabot.
Sétáló pár a Mátyás király utcában, 1910-ben. Kép: Fortepan
Az utcán a hölgyek körében a kabát, az ing és a szoknya kombinálása volt a legelterjedtebb. A szoknyák szűkek voltak, csupán a térdtől lefelé kezdtek bővülni. A szoknyák hátsó része nem volt uszályos, elöl általában simák és kevésbé ráncosak voltak. A kabátok szabása változó volt, gyakori volt a teljesen testhez simuló, szűk kabát, amit nagy gombokkal díszítettek. Az ujjak a váll részénél buggyosak voltak, majd a könyöktől az alkarra szűkültek. 1910 körül az ujjak egyszerűbbek lettek, szinte teljesen a karra fonódtak. Az ingek kevésbé voltak kivágottak, a fodros gallér a nyakat is eltakarta. A szoknya dereka kerek és magas volt, amitől nagyon hangsúlyos lett a csípő. A derék a mell alá ért, ezzel érték el a karcsú vonalat. Az utcai viselet egyszerű volt, kevés mintával és visszafogott díszekkel, ezzel szemben a kalapok már díszesek és méretesek voltak. Gyakori volt a tollal, szalaggal és virágokkal díszített kalap. A szoknyák nem értek teljesen a földig, a fiatal lányok körében megengedett volt a rövid szoknya is. A kiegészítők közül gyakori volt a napernyő, illetve a kis táskákat is többen hordták.
A nagyvárosokban elterjedt általános divathoz képest Kolozsvár pár évnyi lemaradásban volt, ennek ellenére a divatáruüzletek igyekeztek lépést tartani a külföldi cégekkel. A kolozsvári boltok bő választékkal rendelkeztek a ruhák és kiegészítők terén is.
Jegyzetek
1 Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században. Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2017. 20. o.
2 Fazakas László: Kolozsvári hírlaptörténet 1870–1900. Kolozsvár, 2024, 263. o. https://erdelyikronika.net/2021/12/14/kolozsvari-hirlaptortenet-1870-19…
3 Ellenzék, 1881, 73. sz., o. n.
4 Ellenzék, 1886, 237. sz., o. n.
5 Ellenzék, 1904, 287. sz., o. n.
6 Ellenzék, 1904, 148. sz., o. n.
7 Turnűrnek nevezzük azt a párnát, amit hátul a szoknya alá helyeztek, Magyarországon fardagálynak is hívták.
