Az ismét régi pompájában tündöklő válaszúti kastélyt mai formájában br. Bánffy Ádám (1847–1887) és neje, Wesselényi Mária (1850–1922) építkezéseinek, illetve fiuk, Albert (1871–1945) és neje, Montbach Sarolta (1895–1955) alakításainak köszönhetjük. Az eklektika különféle stílusjegyeit – klasszicista, neobarokk, neoreneszánsz – felvonultató kétszintes, manzárdtetős épület közvetlenül az országút mellett áll. Arányos szerkezeti elrendezését a hangsúlyos, timpanonos lezáródású középrizalit még inkább kiemeli. Az országútról egy díszes vasrácsos kapun keresztül lehet megközelíteni, szerény főbejárata is az út felőli homlokzaton van, egy kis kiugró verandával a középrizalithoz csatlakozik, innen nyílik az előcsarnokba. A kastélyhoz méltó módon kialakított díszes, oszlopos, portikusszal és terasszal rendelkező homlokzat az egykori tóra, a tó körül kialakított parkra nézett. A kerti homlokzat legszebben kialakított, terasz fölötti timpanonjában az építettő Bánffy és Wesselényi kettős címere kapott helyet. Az egykori 4,5 hektáros angolkert a szomszédos bonchidai birtokkal állt összeköttetésben. Kialakítása szoros tájképi kapcsolatot feltételez a két birtok között: tervezője, Hein János a galambházas tó mögött vadaskertet és fás ligetet is kialakított, amelyek a bonchidai birtokra vezettek. Az 1947-ben államosított épületben 1967 és 2007 között kisegítő iskola működött. 2005-ben a tulajdonos Kolozsvári Megyei Tanács a kastélyban egy majdani konferencia- és kulturális központ megvalósíthatósági tanulmányát rendelte meg, majd sokévi huzavona után 2023-ban sikerült átadnia a felújított épületet a nagyérdeműnek.
„Egy stylnélküli kastély”
Az eklektikus külsejű kastély kortársi megítélésben „egy stylnélküli kastély”1-nak tetszett, leginkább tulajdonosa, báró Bánffy Ádám sokrétű művészi hajlamai és szerteágazó érdeklődési köre miatt tartották számon. Kastélya adta a keretet, mintegy lenyomataként egy átgondolt lakberendezői programnak. Fafaragó, asztalos, porcelánkészítő, fazekas, cimbalmos volt, mind-mind egy emberben összpontosulva. Ami a porcelánművességet illeti, egy szép tálat még 1875 körül készített Meissenben, „Ezt a tányért festette Lossonczi báró Bánffy Ádám 1875-ben Galánthay gróf Eszterházy Jánosnak” felirattal. A kék alapozású tányér aranyozott díszítéssel készült, griffmadaras és növényi motívumokkal. A középrészen vastag aranysáv és virágfüzér keretében címerábrázolás: koronát és kardot tartó griff, fölötte kilencágú korona.
A korabeli sajtóban2 is nyomon követhetjük a magyar kultúra ismertetésében betöltött szerepét, alkotásai országos és világkiállítások méltó szereplői. Fafaragásának termékei közül jelentőségben az 1878-as párizsi világkiállításon bemutatott ebédlőgarnitúra emelkedik ki, amely a magyar pavilonban a magyar iparművészetet hívatott bemutatni. Az egy ebédlőszekrényből és két hozzá illő székből mára csak a kredenc maradt meg. A bútorok a kastély ebédlőtermének lambériáihoz illeszkedve, tölgyfából készültek. A kariatidás, párkányzatán ördögfejes, gyümölcs- és levélfüzéres szekrényhez – korabeli leírások alapján – idomult a két szék díszítése is. Ugyancsak a korabeli források és egy fametszetes ábrázolás mutatják be a már hiányzó képtáblát is, amely a szekrény felső részét borította. A Vasárnapi Újság tudósítója révén értesülhetünk a képtábla domborművéről, amely az Ótestamentum salamoni ítéletét ábrázolta.3 Az 1879-es, gr. Zichy Jenő által szervezett székesfehérvári kiállításon a báró egy cserépkályhával vett részt, Veress Ferenc és Fischer Mór kiállított tárgyaival együtt képviselve Kolozsvár kézműiparát és gazdaságát. Az akkori kolozsvári Magyar Polgárt tudósító Teleki Sándor a kiállító bárót a kiállítás fortissimus vir-jeként magasztalja.4 Az alkotó méltó érdemeként a kiállított kályha a gödöllői rezidencia dohányzójába került, mint a báró ajándéka Ferenc József császárnak. Ripka Ferenc a gödöllői kastélyról készített leírásában a királyi lakosztály dohányzószobájában helyet kapó csempekályhát a szoba berendezése legszebb díszének tartja. Napjainkban a Gödöllőn látható darab – Honfoglalás-kályha – rekonstrukció.5 A gödöllői kályha módosított változata a válaszúti, amely az épület ebédlőjében ma is teljes pompájában látható.
A méltatók
A hajdani berendezésről, az épület helyiségeinek, egyáltalán a kastély rendeltetésszerűn használt állapotáról Kelemen Lajos leírásából kaphatjuk a legteljesebb képet. Ő az I. világháború után járt Válaszúton. Bíró József Erdélyi kastélyok című művében méltatta a válaszúti kastélyt, a birtokhoz kötődő építéstörténeti adatot közölt még B. Nagy Margit. Újabban a Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt erdélyi arisztokrata családokat és kastélyaikat összegző könyvében olvashatunk a válaszúti Bánffy-kastélyról. Szakirodalmi szempontból Sisa József közöl érdembeli információkat az épületről, leginkább stílusbeli hovatartozását emelve ki. A válaszúti birtok és rajta lévő egykori és mostani épületekről a teljesség igényét szem előtt tartva összegző leírást Bordás Beáta közölt az erdélyi historikus kastélyokról szóló könyvében. A felettébb olvasmányos és részletgazdag kutatás a szakirodalomban napjainkig fennforgó tévedéseket igazít helyre, felvázolva a lehető legpontosabb építéstörténeti folyamatot, a hajdani épületek sorsát, az évek folyamán alakuló birtokos viszonyokat.
A jelenlegi válaszúti Bánffy-kastély építéstörténeti kutatását Bordás Beáta előtt jómagam is elindítottam egy BSc-szintű szakdolgozatért.6 Kutatásaim során a Kolozsvári Állami Levéltárban, a Bánffy család levéltári anyagát vizsgálva néztem át több irat között azt az 1809-es inventáriumot, amely a 18. században már meglévő barokk udvarházról ad képet. A leltár bérbeadás okán készült, pár év múlva ismételték meg reinventárium néven.7
A barokk kori előd
A válaszúti bárói kastély építési pontos ideje ugyan nem derül ki a forrásokból, de már a 18. században is állott itt egy udvarház, mivel 1792 és 1803 között itt tartották Doboka vármegye közgyűléseit.8 Erre vonatkozóan a következőkben előterjesztett inventáriumban szereplő Cancellaria ház, mint a második szint egyik helyiségének megnevezése is alapot ad.
A levéltári forrásokban a bárói címszerző Bánffy Farkas (1700–1761) idején ezen birtokrész még csak udvarháznak való telekként szerepel.9 Fia, br. Bánffy György (1739–1805), a későbbi vármegyei főispán viszont már Válaszúton lakott feleségével, Wesselényi Zsuzsannával (1743–1800). Ezt a lakot T alakban jeleníti meg az első katonai felmérés térképe (1769–1773) a jelenlegi kastély helyén. Bordás Beáta, összevetve a források időintervallumait, az udvarház építésének idejét az 1764-tól 1773-ig tartó évekre teszi.
A báró Losonczi Bánffy György tulajdonában lévő birtok a falu keleti szélén, az országút mellett terült el veteményessel, gyümölcsössel és csűrös kerttel együtt. Az udvarház és a hozzá tartozó gazdasági épületek egy fallal körülvett udvaron helyezkedtek el: az udvarra bevezető kaputól délre a cselédház, mosókonyha, sütőház, szakácsház kapott elhelyezést egy épületen belül, de külön traktusokban, míg a kétszintes, tornácos udvarházhoz a kaputól egyenesen vezetett a járás.
A leltár részletesen tárgyalja az épületben található helyiségek állapotát, elhelyezkedését, berendezését.
Az épület alsó szintjén a tornác szolgál kiindulópontul a helyiségek beosztásához: a tornác folyamata az ebédlőpalota, ez körül sorakoznak a többi helyiségek. Így a tornácról belépve jobbra, vagyis délre a lányok szobája következik hozzácsatlakozó árnyékszékkel és bolttal, amely már a tornácra néz, többé-kevésbé ép üveges, és belülről fa-, míg kívülről vasráccsal ellátott ablakaival. A következő helyiség a kisasszonyok szobája, amelyet a nevelőnő szobája köt össze a lányok szobájával, ide délről nyílik ajtaja. A nevelőnőnek szánt lakóhelyiség a keleti irányú bárói hálószobával is összeköttetésben van egy bolthajtásos, ajtó nélküli bejáróval. A báró részére fenntartott hálószobából a nappaliba irányít a leltár. Innen északi irányt tartva a Nappali Ház következik, majd az Ebédlő Palota. Mint az épület reprezentációs központja, közlekedési igazodópont is: „a közelebb megírt Nappali Házból ugyan észak felé jőve vagyon az Ebédlő Palota. Melynek az Udvar felöl béjáró Ambitusrol, közfele nyiló gyöngyszin festékű nagy ajtaja franczia zárral, s ahhoz való fordító és bézáró kulcsaival s két bévonó vasaival úgy s nemkülönben. Ezen ajtóval átal ellenbe levő s a Veteményes kert felöl való Altanyra kijárni szolgáló s gyöngyszin festékű s hasonlólag két felé nyiló nagy ajtó is franczia zárral és ahhoz tartozó forditó kulcsával s két bévonó vasaival minden hijjánosságok nélkül vagynak.”
Az ebédlőpalotából északra a vendégek számára fenntartott szoba, majd az épület északi szegletén (sarkán) megjelölt báró nappali háza következik, ahonnan a nyugati oldalon található egyes ajtón közelíthető meg az ugyancsak a báró használatában lévő kis hálószoba. A két helyiség ajtaja közötti közlekedő két oldalában, a kőfalba építve két árnyékszék is helyet kapott. A kis háló házból – melynek egyes ajtóval a tornácra is kijárást biztosít – most már nyugati irányba haladva a Prefectusi ház következik, amelyen keresztül ismét a tornácra lehet kijutni. A leírás a prefektusi szoba jobbra lévő szegletében is megemlít egy árnyékszéket, romladozó állapotban ugyan. Az alsó szint északi részén két külön bejáratú helyiség is található, az egyik a lépcső alatti kamara, amely a béres szekerekhez tartozó eszközök tárolására szolgált, a másik az Instructori ház.
A tornácról indul a második szintre vezető lépcső, azaz a felső traktusra vezető grádics. A felső szintet készületlennek jelöli a leltár, azonban két helyiség itt nevében már hordozza is a használatot: az egyik a Felső nagy palota, másik a Cancellária ház.
A helyiségek ajtajai festetlenek vagy gyöngyszín festésűek, egyes vagy szárnyas ajtók, egyfele vagy kétfele nyílók, bevonó vassal vagy kulcsos zárral, leginkább francia zárral ellátottak vagy zár nélküliek, általánosan vassarkakon forgók. Az ablakok általában üvegből vannak, nem ritka a törött vagy hasadozott üvegszem, fa zsalugáterrel is rendelkeznek, sőt helyenként rácsozottak kívül is, belül is.
A bútorzat a helyiségek funkcióihoz kötött, de mindegyik szobában általánosan megtalálhatóak ülő-, fekvő- és tárolóalkalmatosságok. A reprezentáció színtere itt is a nagy ebédlőpalota, ám a báró hálószobájában is talál a leltározó több értékesnek látszó ládát, tárgyat. A berendezés főbb tárgyai e barokk kori udvarház esetében is a székek és asztalok.10 A vagyonosságot jelenthetik a gazdag megmunkálást sejtető rakottas, vagyis intarziás bútorok, a két márványasztal, a muzsikáló állóóra, a majd minden szobában fellelhető festmények és tükrök sorozata. A lakályosság és kényelem is ugyanakkor szerepet kap, amelyet főként a virágos vagy hasonló anyagú és színű huzatok díványok, kanapék képviselnek. Az igényesség fokát mutatja az egyöntetű színhatásra való törekvés, amikor a szoba a kályha, kemence színéhez illeszkedik a bútorzat színe is.
Egy-egy szoba tartozékai között régi darabokat is talált az összeíró, vegyesen kevés értéket képviselő – mint „avaték festetlen ágyfa vagy régi módi kaszten” – és nagyobb értékhordozó bútordarabok – „rézcirádás márvány asztal” – is pompásan megfértek egymás mellett. Az egyes tárgyak közül érdemesnek látszik kiemelni az almáriumot, melyet több helyiségben és többféle hasznosítással jegyzett fel a leíró: így a nevelőnő szobájában köntöstartó almárium, a báró nappali házában lábakon álló kisebb almárium volt, míg az instructor házában az almáriumot már a tékával tették egyenlővé. Ritka kivételként az ebédlőben a pohárszék falba beépített változatával találkozott az összeíró. Ruhák, ruhaneműek tartására a fonott, fedeles kosarakat részesítették előnyben, de a falifogasok is részei az egyes szobáknak.
Anyaghasználat szerint a fenyőfa, fenyődeszka még a cselédség szobáiba is bekerül, míg a tiszafa ház urainak, vendégeinek szobabútorzatánál általános. A tölgyfa általában kézműves munkát igénylő asztalok, íróasztalok anyaga. Származás vagy típusjelölő a kaszten nevű ládatípusnál szereplő „bécsi” jelző. A gyantáros, paraszt, rakottas jelzők a bútorzat felületének kezelésére, a kialakítás színvonalára utalnak.
A berendezés egyes darabjainak részletes bemutatása – a helyiségek szerint – alább következik.
Az első helyiség – ugyan az udvarházon kívül – a gazdasági épületek sorában a cselédház, ahová egyszerű, mondhatni ütött-kopott bútorok kerültek, csak a legszükségesebb mértékben. Anyaghasználat szempontjából is a kevésbé értékes fűrészdeszkát részesítették előnyben, díszítésre mondhatni egyáltalán nem áldoztak, legjobb esetben is csak festett bútorok jöhettek szóba. Általánosan használt jelzőjük a közönséges, amely a bútorzat faanyagának természetes színére utal.11
Alvóalkalmatosságként fűrészdeszkából készített ágyfát találunk, elhasználtságára a viseltes jelző utal, ruhaneműek tartására kilencfogú fali fogast használtak, illetve ágyneműk, alsóneműk tárolását szolgálhatta a körülbelül 120 cm hosszúságú vászontartó reteszes láda. Tárolásra még a zár nélküli, falba épített almáriumot említik. Asztal és szék is állt a cselédlakban, így a 100 cm hosszúságú szakácsasztal, mely lábossal együtt szerepel, illetve a két darab egyes szék közül az egyik használhatatlanságát ki is emeli a leíró.
Az udvarház maga a gazdasági épületekkel szemben állott. A kőből épített kétszintes épületből elsőként az alsó tornácról jobbra nyíló Leányok házának berendezésével ismerkedhetünk meg. A szoba fűtésére téglából, vörös kályhacsempéből rakott vaslábon álló kemence szolgált. A bútorzat faanyaga fenyőfa: kétajtós almárium, kopottas festett, háromfiókos kaszten, mely esetében a leíró a „régi módi” tulajdonságát emeli ki. Feltehető, hogy már nem divatos, régifajta bútordarabról van szó. Asztalként kétfajta is helyet kapott, mint a 4 sing hosszú szakácsasztal lábbal, és a 2 sing hosszúságú ebédlőasztal. A bútorzat nem épp kellően karbantartott, hiszen egyik asztal lábtartója, másiknak fiókja hiányzik. A tizenkét fogú karos, falra szegzett fogas festetlenségét emeli ki a leltár.
A leányok házának külön tárolásra szolgáló kisebb helyisége a bolt, melyben különféle mesterségbeli eszközök mellett bútorok is állnak: fenyőfa párkányos és festetlen kis asztal lábaival együtt, de fiókja nélkül, eltett élelmiszereknek való, lábon álló almárium, melynek tizenkét fiókja van, ezenkívül négyrekeszű polc, fali fogasok többfélék, két darab kredenc – egyiknek formája hosszú, másiknak kerek.
A soron következő helyiség a Kisasszonyok Háza, melynek bútorzata lakóinak igényességét is tükrözi, főként az intarziás díszítettségű kaszten és kisasztal révén: faragott kőlábakon álló zöld mázas kemence, rakottas háromfiókos kaszten, olajszínű ruhatartó almárium, fehérnemű tárolására szolgáló vesszőből fonott kosár, fenyődeszkából való ágyfa, tarka kartonnal bevont, töltött egyes szék, kis asztal tölgyfából és tiszafából, valamint rakott és fodros fedelű asztalka és tölgyfa bölcső.
Jákó Zsigmond szerint a kolozsvári 16–17. századi otthonbelsők területén tett megfigyelései alapján a rakott és fodros bútorok a gazdag réteg kiváltságát képezték, azon is túl a „legmódosabb kivitelezésűek” között tartották számon az intarziával, falemezekkel borított darabokat.12 A gyakran előforduló rakottas, lakozott tulajdonságok is a vagyonos réteghez való tartozást mutatják.
A Mámseli szobában mindössze zöld csempéből kirakott téglakemencét és egy fenyődeszkából készült ágyfát írtak össze.
A Háló Ház berendezési tárgyai: négy, méretben különböző festett ágyfa, egy festetlen ágyfa, több íróasztal tiszafából és tölgyfából, megmunkálásuk szerint rakottasok, illetve törpelábú kis asztal. Ülőgarnitúra részeként tartható számon az ugyanolyan színes huzattal bevont nagy karosszék, egyes szék és párnás dívány. Ruhaneműk tárolására ismét a vesszőből font kerek kosár tűnik fel, valamint ruházkodással összefüggően „olosz falat” is kiemel a leltár, megemlítve róla, hogy ágy elejébe való.
A szoba fűtésére két kemence áll rendelkezésre: zöld, nagyméretű csempeszemekből kirakott, tornyos formára kialakított mindkettő. Számukat a kis méretükkel lehet magyarázni. A berendezéshez a falon függő nagyobb és kisebb rámásképek, illetve a falra akasztott acélból készült nagy tükör is hozzátartozott.
A háló házat a Nappali Háztól már ajtó választja el. A kétfele nyíló, gyöngyszínűre festett nagy ajtó az általánosan vörös szín által uralt térbe vezet: az itt is tornyosra rakott kerek kemence nagy kályhaszemei krispán színűek, ahogyan az egy garnitúra részét képező, sötétvörös anyaggal bevont kanapé, karosszék és egyes szék is. Mind tiszafából készült. Ez a fafajta ismétlődik meg a több kis asztal esetében: a háromlábú, ezüstös párkányozású kerek kisasztal, a négylábú, réz cirádákkal díszített márványközepű asztalka kerete is tiszafa, ahogyan a teljesen márványból lévő négylábú, négyszög formájú nagy asztal és az ugyancsak négyszögű kis asztal is. Ezeken kívül még két darab bécsi kasztent is megemlít a leltár. A falak díszeként két nagy, rámás acéltükör és két rámás kép említődik meg, míg a „compositios óra” valószínűleg a nagy márványasztalon kapott helyet.
Az alsó szint másik reprezentációs terme a tornácról nyíló Ebédlő Palota. Itt melegedésre a faragott kőlábakon álló, vasból öntött kemence szolgált. A terem dísze lehetett a fal mellett lévő, üvegtáblás tokba foglalt nagy, muzsikáló állóóra. Bútorok közül a régi időkből maradhatott a két padformájú deszkafedelű ágy. Az ágy fedele viaszos vászonborítást kapott. Ugyan a viaszos vásznat a 18. század idején asztalok borítására használták,13 de itt védőhuzatként még inkább alátámasztja a bútordarab ülésre is való alkalmatosságát.
Az étkezések idejére két nagy asztalt is teríthettek, melyek fenyőfából készült asztallapjukkal bükkfalábakon álltak és toldalékkal is rendelkeztek. Az asztalok körül kifakult zöld színű tizenkét darab, bőrrel borított egyes szék állott. Az ételek előkészítésére használhatták a lábosokkal együtt lévő két asztalt: a „tráncsérozó”-t, mely inkább húsfajták feldolgozását szolgálta és – a lábasok jelenlétéből, illetve a hosszából ítélve – feltehetően a másik a fennebb is sorolt szakácsasztalt rejti. Az ebédlő felszereltségéhez tartozott a pohármosásra használt, rézből készült, kétfülű, hosszúkó formájú nagy medence, az ivóvizet tároló kerek hordó és a kenyérféleségnek való reteszes fenyőláda.
Minden ebédlők ékessége, a pohárszék itt is megtalálható. Hasonlóan az almáriumokhoz – itt a ritka kivételek egyikeként – falba építették.14 A két részből álló gyöngyszínű darab, felül üveges kétszárnyas ajtót kapott, alsó, kétfele nyíló deszkaajtóit pedig be is lehetett zárni. A pohárszékben porcelánedényeket és asztalneműket tároltak: különböző formájú leveses tálak, húsos és zöldségestálak külön, festett tálak, csészék, külön borfajtáknak megfelelő üvegpoharak és kancsók, abrosz, gyertyatartó és koppantó jelentették a gazdagság kis térbe bezárt fogalmát. Az üvegpoharak közül kettőt, elnevezéseikből kiindulva, feltehetően vallási ünnepekkor használhattak: az „Urnak való üveg pohár” talán úrvacsoraosztáskor, míg a „Rusalisnak való üveg pohár” pünkösd idején került használatba.
A palotából északra a Vendég Házba vezet az út, melynek berendezése a már megszokott egyöntetűséget hordozza. A tűzispán színű mázas kályhaszemekből kirakott, tornyos kemence javításra szorul, de a vendég kényelmét és a vendéglátó igényességét a bútoregyüttesek fenntartják: a zöld krádli huzatú párnás kanapé, egy karosszék, valamint hat egyes szék is a két márványkő kisasztal és másik két régi fajta tölgyfa, négyszögletű kisasztal körül állhatott. Alvásra egy kisebb és két nagyobb ágyfa szolgált. A szoba díszítését a falon függő rámás acéltükör és egy nagyméretű festmény jelentette.
Az északi irányt megtartva a vendégek szobájukból elindulva, a ház urának fenntartott nappaliban is időzhettek. A Báró Őnagysága Nappali Házában fűtésre egy kisméretű, vasból öntött kemence állt. A nappali tartózkodást az ágy hiánya is alátámasztja. Berendezése virágos huzatú dívány, ugyanilyen borítású hat darab egyes szék, egy intarziás és egy lakozott kaszten – mindkettő háromfiókos, egy tiszafából készült négyszögletű kisasztal és egy régi, intarziás, ismét csak négyszögű kisasztal. Itt az elmaradhatatlan, falra akasztott acéltükör kerete párkányos megoldású.
A Báró Úr Őnagysága Kis Hálóházát csupán egy festetlen, egyes ajtó választotta el a nappalitól. Berendezésében az értékeket őrző ládák, szekrények kaptak hangsúlyt: lakkos, tiszafából készült kisméretű almárium, fenyőfából készült festetlen téka, intarziás, rácsos íróasztal, bőrös láda, pántos kicsi láda – mind bezárva. Kényelmet a tengerszínű krádlival bevont párnás kanapé nyújtott, melyhez töltött párnák is tartoztak. Hasonló huzatot kapott a karosszék és a hat darab egyes szék is. Az ágyfa és a fogas fűrészdeszkából készült. A személyes kedvtelés jelét adja a gordon hegedű, a gazdagságot emeli ki az arany rojtos, vörös posztó nyeregtakaró és a tizenkét darab, üveggel borított „alabástromból való kép”, amelyek számuk után ítélve talán a tizenkét stációt jelenítették meg.
Az alsó szint Prefectusi Házában a Válaszúton működő postai felszerelés több tartozéka mellett fiókos íróasztalt, régi ágyfát, régi zöld posztós karosszéket és egy almárium-pohárszék kettőségét ötvöző bútordarabot talált a leltározó.
Az Instructori házban régen használt darabok sorakoztak, mint a „festett almárium, vagyis téka”, a gyöngyszín festésű, fiókos íróasztal a rajta álló tékával együtt vagy a nádból font egyes székek. Az itteni esetben az almárium megnevezés, ahogyan a leltározó is pontosan megjelöli, a téka szerepkörét vette át, tehát bezárt ajtójú, falba épített, polcokkal ellátott fali fülkét15 képzelhetünk el. Az asztalon álló téka is elterjedtebb volt a 18. század folyamán, néhol könyvállványként, máshol az ajtós asztali téka akár három fiókos is lehetett.16 Jelen esetben a leltár minden zár nélkül valónak jelöli meg. A falitéka helyét vehette át a falra függesztett, fűrészdeszkából készült, háromrekeszű polc.
Még a szokványos ágyfát és a fali fogast kell megemlíteni.
A második szint helyiségei – az emelet átalakítása vagy éppen elhanyagoltsága okán – mint a Felső Nagy Palota és a Cancellária Ház inkább raktárként volt hasznosítva, ahogyan a bennük talált tárgyak tükrözik. A palotában a mosásra alkalmas mángorló, osztováta, fonókerék, gyümölcsaszaló mellett ágyfa alja nélkül, többféle asztal, régi festmény stb., míg az egykori tanácsteremben új bútorok darabjait hordták be.
Az egykori berendezés általánosan nem a fényűzést mutatja, hanem tulajdonosainak vagyoni helyzetét tükrözi. A bútordarabok sokféleségén, igényes kivitelezésük folytán okkal mondható el, hogy a gazdagság mutatkozik meg. Ám a befejezetlen, még átépítés vagy átalakítás is érződik egyes helyiségek tartozékaiban, ugyanis az összeírást olvasóban hiányérzet alakulhat ki egyes helyiségek mintha befejezetlennek tűnő berendezésében.
A fentebb bemutatott 18. századi udvarházat – a mai kastély elődjét – a főispán fia, György örökölte, aki – a bérbeadások alapján következtetve17 – nem lakott Válaszúton. A bárói részbirtok 1825-ben az egyik bérlő gróf Bánffy Ferenc özvegyéhez, gr. Donesmárki Josefához (1789–1824) került. Későbbiekben az elhunyt gróf örökös tesvérei közül gr. Bánffy Dénes (1776–1854) építkezett az összevont grófi és bárói birtokokon. Ekkoriból származik az a téves feltevés,18 hogy a mai kastély elődje a gróf által épített angol lovagvárak stílusában felépített istálló és lovaglóiskola. A már meglévő udvarházat az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a román felkelők megrongálták. Az újjáépítő br. Bánffy Albert, a bérbeadó György báró fia, aki révén ismét a bárói ághoz került a válaszúti birtok. Ismételt javítást 1870-ben eszközölt a báró, feltehetően fia, br. Bánffy Ádám Wesselényi Máriával kötendő házassága alkalmából. A házaspár, és majd fiuk, Albert, és felesége, Montbach Sarolta a régi, barokk kori udvarház átépítése, bővítése által kapjuk meg a mai eklektikus formátumú úrilakot.
Felhasznált irodalom
B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok. Kriterion, Bukarest, 1970.
B. Nagy Margit: Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták. Kriterion, Bukarest, 1973.
Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem...” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2012.
Bíró József: Erdélyi kastélyok. Új Idők Irodalmi Intézete, Budapest, 1943.
Bordás Beáta: Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában 1840–1914. Az egykori Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék kastélyai. Polis Könyvkiadó – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2016.
Horváth Hilda: Régvolt magyar kastélyok. Gemini Kiadó, Budapest, 1998.
Hodor Károly: Doboka vármegye természeti és polgári ismertetése. 1837.
Jákó Zsigmond: Az otthon és művészete a XVI–XVII. századi Kolozsvárott. In: Bodor András et al. (szerk.): Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Tudományos Kiadó, Kolozsvár–Bukarest, 1957.
Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. II. kötet. Kriterion, Bukarest, 1982.
Murádin Jenő: Egy művészetkedvelő erdélyi főúr, br. Bánffy Ádám (1847–1887). Korunk, 2002/12.
Ripka Ferencz: Gödöllő a királyi család otthona. Budapest, 1896.
Sisa József: Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon. A historizmus kora. Vince Kiadó, Budapest, 2007.
Teleki Sándor: Emlékeim. II. kötet. Petőfi Társaság, Budapest, 1879–1880.
Teleki Sándor: Egyről-másról. Újabb emlékeim. Révai Testvérek, Budapest, 1882.
Varga Kálmán: A gödöllői kastély évszázadai. MÁG, Budapest, 2000.
Vasárnapi Újság, 1878, 20. szám, 48. szám, https://epa.oszk.hu/00000/00030/01263/pdf/01263.pdf (letöltve: 2024. 02. 20.).
Inventárium Bánffy György udvarában, 1809. febr. 17. RÁL Kvár, Bánffy-fond, 630. Csomó, 42–65; Reinventárium, 1812. július 10. RÁL Kvár, Bánffy-fond, 630. Csomó, 83–105.
https://kepzo.kultura.hu/kepzo-baro-banffy-adam (letöltve: 2024. 02. 20.).
Jegyzetek
1 „Az épület egy stylnélküli kastély; építője, úgy látszik, ellensége volt a kényelemnek s a formára nem adott semmit, de ott áll.” In: Teleki Sándor: Emlékeim. II. kötet. Petőfi Társaság, Budapest, 1879–1880. 194. o.
2 Vasárnapi Újság 20. szám. 1878. XXV. évfolyam. https://epa.oszk.hu/00000/00030/01263/pdf/01263.pdf (letöltve: 2024. 02. 20.).
3 Uo.
4 A kiállítás leírása és br. Bánffy Ádám szereplése utóbb megjelent Székesfehérvári levelek címen is – Teleki Sándor: Egyről-másról. Újabb emlékeim. 1–2. kötet, Révai Testvérek, Budapest, 1882. 165–223. o.
5 https://kepzo.kultura.hu/kepzo-baro-banffy-adam (letöltve: 2024. 02. 20.).
6 Lőrincz Márta: A válaszúti kastély báró Bánffy Ádám munkásságának tükrében. BSc-szakdolgozat, 2009. Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia Kar, Művészettörténet, III. év. Hivatkozás: Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem...” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2012.
7 Inventárium Bánffy György udvarában, 1809. febr. 17. RÁL Kvár, Bánffy-fond, 630. Csomó, 42–65; Reinventárium, 1812. július 10. RÁL Kvár, Bánffy-fond, 630. Csomó, 83–105.
8 Hodor Károly: Doboka vármegye természeti és polgári ismertetése. 1837. 577. o. és Bíró József: Erdélyi kastélyok. 83. o.
9 Báró Bánffy Farkas halála után, 1764-ben készített tanúvallatásos birtokösszeírásban a válaszúti birtok egy „Nobilitaris Curianak való pusztájában heverő hely”-ként szerepel.
10 B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1970.
11 B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1970. 115. o.
12 Jákó Zsigmond: Az otthon és művészete a XVI–XVII. századi Kolozsvárott. In: Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. 377. o.
13 B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok. Kriterion, Bukarest, 1970. 139. o.
14 B. Nagy Margit: Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták. Kriterion, Bukarest, 1973. 52. o.
15 B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1970. 118. o.
16 B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1970. 123. o.
17 Az 1809-es, 1812-es leltárok szerint gr. Bánffy Ferenc, 1821-ben Csíki István a bérbevevő.
18 Szathmári Papp Károly metszete alapján. A téves információt feltáró adatközlést Bordás Beáta részletesen közli. In: Bordás Beáta: Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában 1840–1914. Az egykori Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék kastélyai. Polis Könyvkiadó, Erdélyi Múzeum-Egyesület. 43–44. o.
