Vélemény

Van valami sajátosan – és jó értelemben vett! – magyaros az 1848-49. évi magyar, szabadságharccá váló forradalom kirobbanása évfordulójának megünneplésében. Kétségtelen, azzal együtt, hogy mi, magyarok nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak másoknál, európai, de akár világviszonylatban is egyedülálló nemzetnek számítunk, ha egyébért nem, hát például az anyanyelvünk tekintetében mindenképpen. Abban is, ahogyan egymással marakodunk, de ez most nem tartozik ide.

(...) a jogokat tárgyaló pontok nem teljesülése nem feltétlenül a gyűlés résztvevőinek a hibájából vagy mulasztásából történt, mivel a bukaresti törvényhozást a gyulafehérvári határozat jogi szempontból nem kötelezte.

Miközben az Európai Unió politikai elitje egyre jobban törekszik kontinensünk közösségeinek a társadalmi-gazdasági szabványosítására, általánosságban a globalizációra, addig a vallási és nemzeti identitások egyre karakteresebben követelnek maguknak érvényesülést földrészünkön. 

(...) a 2018. esztendőt jubileumi évnek fogjuk tekinteni, azonban nem végeláthatatlan ünnepléssel, hanem igyekszünk majd a lap hasábjain egy-egy írásban felidézni a folyóirat mindenkori kulturális közösségteremtő erejét. 

 A zenetanítás akkor tölti be hivatását, ha szervesen illeszkedik az iskola nevelői célkitűzéseibe, és munkánknak csakis akkor lesz értelme, ha már nagyon zsenge kortól megalapozzuk a gyermekek zenei műveltségét.

A wormsi birodalmi gyűlés  400 éves fordulójára 

Nem véletlenül kölcsönöztem Móra Ferenc szívszorítóan érzelmes, kedves írásának címét, így a régi iskolakezdésekre emlékezve az általa átéltekhez hasonló élmények is eszembe jutottak. De talán kezdjem az elején.

„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.”