Pávai István több évtizede foglalkozik a Sóvidék népzenéjének kutatásával. Gyermekkori emlékei között őrizte a korondi mulatságokban látott táncokat, a hegedű–cimbalom–bőgő összeállítású hangszeregyüttest és néhány akkoriban hallott dallamot. Ezeket az élményeket a Sóvidéken élő anyai rokonságának köszönhette.
A Művelődés Estek harmadik évadja október 12-án kezdődött meg a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban. A meghívott előadó T. Szabó Csaba történész volt, aki Közönségrégészet Erdélyben címmel tartott előadást. (Csak itt, csak online!)
Nem véletlenül kölcsönöztem Móra Ferenc szívszorítóan érzelmes, kedves írásának címét, így a régi iskolakezdésekre emlékezve az általa átéltekhez hasonló élmények is eszembe jutottak. De talán kezdjem az elején.
A család egyik ága a 19. század elején házasság révén Gidófalvára költözött, majd a Fotos határában lévő kis birtokuk művelésére Fotoson telepedtek le. Az itt élő legidősebb Berde Sándor 1848/49-ben Bem seregének katonája volt, amiért „császárgyalázás” címén félévi várbörtönre ítélték, amit Marosvásárhelyt töltött le. Utána hazatért gazdálkodni Fotosra. Felesége, a berecki lófő családból származó Györbíró Júlia öt gyermekkel ajándékozta meg: három fiúval és két leánnyal, a közbülső éppen az 1856. július 18-án született ifj. Berde Sándor, a későbbi lelkipásztor volt.
Berde Mária. Vajon hányan vannak, akár a ma itt összegyűlt ünneplő közönség között is, akiknek számára többet jelent a neve, mint néhány homályos emlék a romániai magyar irodalom történetét összefoglaló, 1977-től sokáig használatban volt XII. osztályos tankönyvből? Hányan vannak, akik tanári ösztönzésre, vagy később, attól függetlenül olvasták a Romániai Magyar Írók sorozatában 1968 után megjelent regényeit: a Tüzes kemencét, a Szent szégyent, a Romuáld és Andrianát, netán kezükbe került a válogatott verseit és műfordításait tartalmazó, még 1970-en megjelent kötete? Vagy említsük meg főművét, A hajnal embereit, amelyért még életében, 1943-ban Baumgarten-díjban részesült.
I. István király 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté. Nem meglepő ezek után, ha nehézségek idején ma is, közel ezer évvel az ő halála után, buzgón hozzá fohászkodunk, és templomainkban ezt énekeljük: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván”.
Több évtizedes szünet után Paulovics László kiállítása nemcsak egy életmű bemutatását, hanem egyben a művésszel és alkotásaival az újratalálkozást is jelentette a kolozsvári közönség számára. A művész több mint fel évszázados tevékenysége mély nyomot hagyott az erdélyi magyar közösség kulturális életében, és a Kolozsvári Művészeti Múzeumban augusztus 11-én megnyílt kiállítás ezt a tényt csak alátámasztani tudja. A múlt század ’60-as éveiben készült munkák mellett a Bánffy-palota termeiben megtekinthető volt a művész Németországban készült számos alkotása, illetve az elmúlt évtized színes olajfestményei is.
Sokan kétkedve gondolnak arra, hogy a matematika és a művészetek között kapcsolat lehet, mert két különböző alkotói felfogásról van szó. A művészet a fantázia, az érzelmek területe, míg a matematika a logika és a ráció segítségével old meg feladatokat. Ajánlom a téma iránt érdeklődőknek, hogy nézzünk együtt utána néhány ilyen kapcsolatnak a képzőművészetben, a művészetekben és a természetben, továbbá vizsgáljuk meg, a mai kutatók miképp vélekednek erről a témáról.
