A zenetanítás akkor tölti be hivatását, ha szervesen illeszkedik az iskola nevelői célkitűzéseibe, és munkánknak csakis akkor lesz értelme, ha már nagyon zsenge kortól megalapozzuk a gyermekek zenei műveltségét.
Nem is olyan régen, úgy 80 évvel ezelőtt Kodály Zoltán gyönyörű karácsonyi ajándékkal lepte meg a gyermekeket: 60 szebbnél szebb miniatúrával, amelyek méltán viselik nevüket, Bicinia Hungarica, Bevezető a kétszólamú éneklésbe. Ám nemcsak gyönyörűek, de mélységesen életigenlők is ezek az aprócska alkotások, mert egyidejűleg tanítanak a szépre, a jóra és az igazra is, a gyermekvilág zenei enciklopédiájaként szolgálnak mind a tanulók, mind a tanítóik számára.
A címben szereplő három tájegység népzenekutatói megközelítése Kodály részéről nem ebben a sorrendben történt, csak a cím ritmusa és a Budapesttől való közelítés szempontja okán alakult így a megfogalmazás. E rövid írásban a részletekbe való elmélyedés nélkül, csak vázlatos áttekintésre vállalkozhatok.
Kodály Zoltán rendkívül gazdag életművében a tudományos, a zeneszerzői, a pedagógusi, a tudományszervezői és a publicisztikai tevékenység egyazon nemes ügy érdekét, az európai színvonalú magyar zeneművészet és zenekultúra megteremtését szolgálta. Ezért, amint egy ízben tömören szavakba öntötte, komponistaként legfőbb célja volt „a népzene gyökeréről nevelni magasabb műzenét”.
Azt hiszem, hogy Kodály Zoltánnak az általános zenei műveltség megteremtését célzó Százéves terve megvalósítása terén bőven akad még tennivalónk.
Kodály és Arany emlékévben vagyunk, miközben a Reformációra is emlékezünk. Illendőnek tartom, hogy a Reformáció 500 éves jubileuma kapcsán szóljunk arról, amit bár sajátunknak érzünk és joggal tekinthetünk protestáns művészetnek, de soha nem felejthetjük, annak eredetét. Hasonlatosan ahhoz a folytonossághoz, midőn zsidó-keresztény gyökerű európai kultúráról beszélünk, vagy amikor a reformáció kapcsán, az azt megelőző 1500 év értékeit is sajátunknak érezzük. Előadásommal köszönetet kívánok mondani azért, amit protestánsként Kodálytól kaptunk, mert meggyőződésem, hogy e közös út számos metszéspontján mindannyian csak gazdagodtunk.
Mithras alighanem az egyik legismertebb ókori istenség a 21. század embere számára. Bár a köztudat és a hagyományos tankönyvek nem a klasszikus, görög–római panteon istenalakjai között tartják számon, Mithras kultusza majdnem minden elemében klasszikus: görög (hellenisztikus) és római. Népszerűsége ma annak is köszönhető, hogy Indiában még mindig él az avestai Mitra kultusza, az istenség neve pedig a 19. század nagy kutatói – elsősorban Franz V. Cumont és Ernest Renan révén – tévesen „perzsa istenként”, a kereszténység „konkurenciájaként”, a legmisztikusabb ókori vallások egyikeként kerültek a köztudatba. A 17. század óta folyamatosan előkerülő nagyszámú Mithras emlékművek pedig Európa-szerte állandó figyelemnek örvendtek és örvendenek mind a mai napig.
Ritkán adatik meg egy ember életében, hogy szoboravatáson vegyen részt. Nem mindennapos esemény. A kolozsvári, Írisz-telepi református gyülekezet sem tudta, mi fán terem az ilyen rendezvény. És lám, ma, a reformáció félezredes megemlékezésének mintegy előestéjén, kettős szoboravatási ünnepséget ülünk! Ünnepeljünk hát, jókedvre fel!
A rendezvény szervezője a Kriterion Könyvkiadó és a Györkös Mányi Albert Emlékház.
Csángó Napot tartottak Csíkszeredában 2017. november 12-én, idén a Magyar Nyelv Napja tiszteletének jegyében.
