Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Szent István tisztelete

Lehet, hogy lokálpatrióta-elfogultságot vélnek felismerni az elemzésnek szánt összegezés értékelésében, mégis leírom: a több utat kipróbált Paulovics László barendorfi piktúrája az én érzésem szerint ott emelkedik a legmagasabbra, illetve ott éri el a legnagyobb mélységeket, Élettel-Halállal szembesülve, ahol újra üzen Szatmár.
(Kántor Lajos)

 

Szent István, Magyarország első királyának ünnepe augusztus 20-ika. Esztergomban született 969 körül. A keresztény hitre térve Szent Adalbert püspök keresztelte meg. Mint köztudott, apjának, Géza nagyfejedelemnek a művét folytatva kereszténnyé tette népét, nemzetét. Elismerésül II. Szilveszter pápától koronát kapott és azzal koronázták királlyá, 1000-ben. Tíz püspökséget, köztük Gyulafehérvár központtal az erdélyit, valamint számos monostort alapított. Miután utolsó fiúgyermekét, Imrét is elvesztette, élete végén, nem talált megoldást az utódlás kérdésének emberi megoldására, s a történelemben elsőként Isten anyjának, a boldogságos Szűz Máriának oltalmába ajánlotta koronáját, vele országát és népét. Hadd idézzem István király felajánló imáját idézem az ún. nagyobbik legendából: „Mennyországnak királynéja, világnak felséges Nagyasszonya, a te pártfogásodba ajánlom az egyházat a püspökökkel és a papsággal, az országot a főemberekkel és a néppel – utolsó esdeklésem szavai által. Most immár végleg búcsút mondok nekik és kezedbe ajánlom lelkemet”. E máig érvényes királyi végrendelkezés nyomán Mária ekkor lett tulajdonképpen a mi égi édesanyánk, magyarok nagyasszonya.

I. István király 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté. Nem meglepő ezek után, ha nehézségek idején ma is, közel ezer évvel az ő halála után, buzgón hozzá fohászkodunk, és templomainkban ezt énekeljük: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván”.

A bajorországi hatalmas négytornyú gótikus bambergi dómban az egyik oszlopon látható egy életnagyságú lovas kőszobor, amely az ottani szájhagyomány szerint a mi Szent Istvánunkat ábrázolja. A lovon ülő fiatal koronás fő tágra nyitott szemmel messzire előre néz, s energikus kifejezésű arcán lenyűgöző csodálkozás ömlik el. Minden bizonnyal a gondjaira bízott nemzet sorsát kémleli, illetve ismeretlen jövőjét kutatja, időben jóval azelőtt, mielőtt halálos ágyán ténylegesen is Mária oltalmába ajánlotta volna. Itt és most arra buzdítok mindenkit, hogy a bambergi Szent Istvánhoz hasonlóan nézzünk mi is előre hittel és reménységgel, s ne folyton siránkozzunk a már nem létező múlton. Igen, fürkésszük mi is Istenbe vetett bizalommal a jövőt. És hozzá hasonlóan tekintsünk gyermeki ragaszkodással az oltalmazó Nagyasszonyra

Egy csángó asszony férje halálakor a náluk hagyományos elsiratás közben, kissé ügyetlenül fejezte ki magát és a jelenlevőkben mosolyt fakasztóan a koporsó mellett így jajveszékelt: „Jaj, te János, te most már meg vagy élve, mert meg vagy halva. De mi lesz velünk, akik még élünk”?! Hát, igen. A 21. század nagyon súlyos megpróbáltatásokkal és kihívásokkal teli világában kérdezhetjük mi is joggal ugyanezt: Mi lesz velünk, akik még élünk?! Mi lesz belőlünk, hogy ha Mária te is elhagysz?!

Vigyázzunk Testvérek, durcás gyermekként nehogy felelőtlenül elengedjük Mária anyai kezét! Ellenkezőleg! Lélekben húzódjunk egészen közel hozzá, bújunk be az ő égi palástja alá s ajánljuk Szent István példájára égi oltalmába egész mai világunkat és mai életünket.

Ajánljuk oltalmába először is ártatlan lelkű kisgyermekeinket, akik, mint minden újszülött kisbaba, azt az üzenetet hozták magukkal a világba, hogy Isten még nem veszítette el teljesen hitét az emberekben. Ajánljuk oltalmába ifjúságunkat, fiainkat és leányainkat, hogy egymástól világosan megkülönböztető férfi és női mivoltukat/nemiségüket megőrizve továbbra is megmaradhassanak Jancsiknak és Juliskáknak, mert hát Szabó T. Anna kortárs költő szavaival élve: „ha már nemünk sincs – vagyunk-e? És ha vagyunk – mik vagyunk?! Ajánljuk oltalmába az édesapákat és az édesanyákat, hogy hősies kitartással és hűséggel vállalni tudják a családban rájuk háruló nem könnyű szülői feladatokat. Ajánljuk oltalmába a nagymamákat és a nagytatákat, idős testvéreinket, hogy Isten akaratában való megnyugvással hordozni tudják azokat a terheket, amelyeket a magukra maradottság, a magány, az egyedüllét vagy éppenséggel a betegség rak vállaikra. Ajánljuk oltalmába a fajuk, bőrszínűk, életállapotuk, nyelvük vagy éppenséggel vallásuk miatt világszerte üldözötteket, hogy elnyerhessék alapvető jogaik és emberi méltóságuk elismerését. Ajánljuk oltalmába egyházi és világi elöljáróinkat, a közhatalmat gyakorló felelős politikusokat, hogy egyéni érdekeiket, karierizmusukat félretéve lelkiismeretesen végezzék munkájukat a rájuk bízottak javára. Ajánljuk oltalmába az összes fizikai és szellemi dolgozókat: a kétkezi munkásokat éppúgy, mint a művészeket meg a tudósokat, hogy gyümölcsöző munkájuk, tudományos felfedezéseik és művészi alkotásaik által reményt tudjanak nyújtani a jócskán reményvesztett világnak. És nem utolsó sorban ajánljuk oltalmába mi magunkat, hogy az élet nagy hajszájában a végső célt soha szem elől ne tévesszük, egyházunkat, hogy a történelem egyre viharosabb tengerén hajója nehogy léket kapjon, Krisztushoz és az evangéliumhoz fogyatkozó papjaival és híveivel is hű maradjon, nemzetünket, hogy „szánja már meg Isten a magyart, kit vészek hányának”, és az egész békétlen világot.

Befejezésül, félretéve mind a bénító sötét pesszimizmust, mind pedig a lapos optimizmust, tegyük meg ezt a felajánlást itt és most közösen és ünnepélyesen, mégpedig a Máriához fohászkodó közismert imádság elmondásával: „Oltalmad alá menekülünk Istennek szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz, mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen”.

 

 

Tetszik az oldal? Segíts egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Olvasótábor Szálkán

Még a térképen is alig… A faluban magában már inkább, hisz volt már itt ilyesmi. Mint ahogyan másutt is előfordult, több helyszín esetében, a visszatérés. Az elmúlt 45 év adott erre alkalmat. Még kimondani is emelkedettség: közel fél évszázad, legkevesebb két nemzedék lelkisége benne, s a példa, az elköteleződés, a játék és az emberélmény közelségei.

both joco, both zsuzsanna

A 30plusz néptánctanfolyamnak indult, de már az elején többnek bizonyult annál. Hamarosan közösséggé kovácsolódott. Célközönsége a harminc fölötti korosztály, de fiatalabbak is jöhetnek. Senkit sem akarunk kizárni, de úgy gondoltuk, hogy ez az a korosztály, amely ha táncolni szeretne, nem válogathat sokféle lehetőségből. Ebben a csoportban nem tanulunk koreográfiát, nem gyúrunk színpadra, hanem csak úgy, a tánc szeretetéért, az együttlétért gyűlünk össze minden péntek este 8 órakor. 

Balázs Ferenc

A népfőiskolának sajátosan erdélyi gyökerei is vannak, ami a sajnálatosan rövid életű Balázs Ferenc egykori unitárius lelkész, író, közösségszervező 1930 és 1937 közötti, az Aranyos-menti Mészkőn kifejtett tevékenységéhez köthetők. 

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Észak-magyarországi Képviseleti Pontján működő Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely megtisztelő lehetőséget kapott kolozsvári bemutatkozásra, a Györkös Mányi Albert Emlékházba. A kör tagjai azzal a kiállítással köszöntötték a látogatókat, amelyet 2017. február 19-én, a Fejedelemasszony névnapján mutattak be a sárospataki Művelődés Házában. Az úri hímzéssel készült textíliák egyben a reformáció 500. évfordulója előtti tisztelgés jegyei is.

„A kommunizmus évtizedeiben mindannyian magyarok maradtunk, ez nagy eredmény. Néhány kelet-európai nép sajnos nem volt ennyire szerencsés. Ugyanakkor kiesett a közös emlékezetből jó néhány évtized. Itt nemcsak arra gondolok, hogy 30 év erdélyi magyar kultúrájáról alig van információja a magyarországi értelmiségnek, hanem arra is, hogy az elmúlt évszázadok erdélyi történelmét is igyekeztek elfeledtetni a magyarországi köztudattal. Rengeteg tévhit, félinformáció él ma is még a képzettebb magyar értelmiségiek körében is Erdéllyel kapcsolatban.”

bodrogközi táncok

A Művelődés folyóirat olvasói is olvashattak már alap hasábjain arról az együttműködésről, amely a romániai szórvány közösségek által működtetett magyar házak és a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára között az elmúlt évek alatt kialakult.

facebook

Nap mint nap számtalan fontos és kevésbé fontos döntést hozunk meg, amelyek aztán alakítják életünket és újabb döntéshelyzetek elé állítanak. Az énképünk szerves részét képezi az az elképzelés, hogy ezeket a döntéseket néhány kivételes esettől eltekintve szabadon és saját elhatározásunkból hozzuk. A digitális térben tett online „sétáinkra” is inkább tekintünk szabad barangolásként, mintsem befolyásolt lépések sorozataként. A Facebook közösségi oldal gyengéd noszogatásainak „leleplezésén” keresztül mutatom be, hogy miért gondolom illúziónak azt az egyébként identitásvédő mechanizmus mögötti gondolatot, miszerint teljesen szabadon cselekszünk az online vagy akár az offline térben is.

bábszínház

„Itt nem fontos a koncepció, viszont nagyon fontos a jó ízlés, a tiszta gondolat, a szándék, a játék: az, hogy amit meg szeretnél mutatni a gyermekeknek, az játékos legyen, de­rűs, színes… Valami olyat akartunk létrehozni, ami úgy készül, mint egy ajándék. És valahogy úgy is adjuk át, mintha ajándék lenne. Gon­dolkodtunk, hogy mi az, ami az apró gyerme­kek figyelmét megragadja: színek, formák, tér – az atmoszféra. 

Magyarzsákod

A magyarországi és erdélyi falugondnoki kapcsolat gyökerei az 1990-es évek elején keresendők, amikor Kemény Bertalan, a mindannyiunk Berci bácsija Magyarországon hallatlan sikerrel szervezte meg kidolgozott programmal a falugondnoki szolgálatot.

„Az előadásaink sikere, igazi kézzelfogható sikere az, mikor érezzük, hogy a gyermekközönség lélegzetvisszafojtva figyel, együtt rezdülve a színpadi érzelmekkel, mikor felszabadult, boldog nevetés tölti be a termet, mikor spontán felkiáltásokkal, beleszólásokkal vesznek részt a játékban, együtt játszva teljes átéléssel velünk; és a legnagyobb siker az, amikor fellázadnak cselekvésig a rossz, a gonosz ellen, az igazság, a jó védelmében. Mindez a művészetünk értéke, ereje, a játékunk „fizetsége”.

A bihari Érmellék jelenkori katonai hagyományőrzése szempontjából a 2005-ös év mérföldkőnek nevezhető. A történeti hagyományőrzés a Kárpát-medencében Pákozd után, Bihardiószeg központtal (hajdúk, kurucok, huszárok) Érmelléken fedi le a legszélesebb időskálát (honfoglaláskor is). Ez volt az a kapocs, mely mentén Diószeg és Pákozd közt testvértelepülési kapcsolat jött létre.  

Kányádi Sándor, Fodor Sándor

A Napsugár szerkesztőségének a jóvoltából nézegetem, olvasgatom a valamikori kiadványokat. Doboznyi, évfolyamokba rendezve, bekötve szépen. A legelső 1957-es. Lassan forgatom az időtállóan vastag lapokat.

Guttmann Mihály, megemlékezés

December 7-én, a 90 éves Misi bácsi köztünk elnevezésű emlékest szólamvezetőjeként, a jelenlévőket Guttman Mihály portréháttérrel közös megalkotására késztetve ennek az arcképnek az előzetes vázlatát igyekeztem megrajzolni, amennyire élményeim és emlékezeti képességem megengedték.

Vizi E. Szilveszter

December utolsó napján töltötte 80. életévét Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas orvos és kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, illetve volt elnöke. A kiváló tudóst a következő interjúval köszöntjük, melynek mondanivalója ma is időszerű.

studio színpad kolozsvár

A Stúdió Színpad akaratlanul is hozzájárult a hazai színházak színészutánpótlásához. A rendre cserélődő tagságból sokan felvételiztek sikerrel a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolára. 21 olyan személyről tudunk, aki később elismert színművésszé vált, és akit a mindenkori tagság büszkén emlegetett.