Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Szeptemberi emlék

Nem véletlenül kölcsönöztem Móra Ferenc szívszorítóan érzelmes, kedves írásának címét, így a régi iskolakezdésekre emlékezve az általa átéltekhez hasonló élmények is eszembe jutottak. De talán kezdjem az elején.


Virág Erzsébet

Csodálatosan kék ég, nem a „szeptemberi bágyadt búcsúzás” visszarévedő hangulata, hanem az izgalmas várakozásé. A kis tövisháti falu parókiájának nagykapuja előtt tilol a szomszédban az öreg Zsuzsa néni. „Jöjjön, próbálja meg maga is, kisasszony!”, szól hozzám biztatóan, s én nagy buzgalommal csattogtatom a tilolót. A száraz kender átható szaga nem zavar, érett szilva illata vegyül a levegőbe, a közelben fecskék csivitelnek, a lombok közt vadgalamb burukkol. Közben arra gondolok, hogy iskolába megyek, elsős leszek. A kastélyba fogunk járni elemibe. Ez nem lelkesít túlzottan, mert bár az utat odáig jól ismerem, de a mély kapubejáratra meg a nagyteremre, ahol színpad is van, kissé borzongva gondolok. Oda biztos nem kell majd bemennünk, mert ott szörnyek laknak.

Később a távoli nagyvárosba járok iskolába. Nem bentlakásban, hanem nagymamánál lakom, de a szeptemberi búcsúzás az otthontól, a nagyvakációtól, a kerttől mindig fájó érzés, de várakozás, reményteli izgalom is. Szeretek iskolába járni, szeretek tanulni. Soha nem unalmas a Rákóczi útról letérni az osziék háza felé, miközben újabb és újabb osztálytárs csatlakozik hozzám, a végén egész kis csapattal érkezünk a becsengetésre. És vasárnap kirándulás lesz a Rejtett forráshoz, és operába és színházba is fogunk járni. Csak a tornaórák ne lennének! Én nem tudok stopperórával mért időre futni, meghatározott magasságot és távot ugrani, ügyetlenül vezetem a labdát, de bakot ugrani már megtanultam. Csak nem bukom meg tornából!

Tizenhat évesen természetesen verset írok szeptemberben. Sokféle érzés kavarog bennem, a napló nem elég, hogy kiírjam magamból, rímbe kívánkozik. Később, magyartanárként kritikus szemmel veszem kézbe a „művet”, nosztalgiázva olvasom újra, és ellágyulva állapítom meg: nem is olyan rossz. De szerencsére költő nem lett belőlem.

Aztán pályakezdő tanárként ér a szeptember. A kisvárosi, vegyes tannyelvű általános iskolában jelentkezem. Nem oda szólt a kinevezésem, a meghirdetett állás, mint kiderült, nem létezik. Van ugyan a város másik iskolájában, csak arról elfeledkeztek a tanfelügyelőségen. Sebaj, elintéződik, megkapom az áthelyezést. Az udvaron a bejárat előtti padon jövendőbeli kollégáim beszélgetnek, odalépek, bemutatkozom. Egy idősebb hölgy (később megtudom, a város legkedveltebb tanító nénije) megölel, s mint a szélvész ragad magával az igazgatói irodába: megjött a várva várt angoltanár! Az igazgató úr, bocsánat, elvtárs is udvarias, kedves szavakkal fogad. Úgy érzem, megérkeztem. Most már csak dolgozni kell.

Három munkás év után szeptemberben számomra nem cseng sehol az iskolacsengő. Az időközben egy kisfiúval gyarapodott családom a nagyvároshoz köt, az egyik megye nem enged el, a másik nem fogad be. Család vagy hivatás: nehéz választás, az előbbi mellett döntök. A következő években mindig bedugom a fülem, ha ősszel gyerekzsivajtól lesz hangos az utca, s a szomszédos iskolából a lakásunkig hangzik a csengő.

Legkisebb fiam is nagycsoportos óvodás, amikor ismét beléphetek tanárként egy iskolakapun. Ingázom, semmi baj. Kárpótol az új munkahelyen a kollégák kitüntető kedvessége, odafigyelése. A tantestületben én vagyok a legfiatalabb: megkönnyítik a beilleszkedést, segítenek az újrakezdésben, tanácsaikkal támogatnak. Sokat tanulok tőlük. Ismét otthon érzem magam, s várom az újabb és újabb szeptembereket, amikor elsején az iskola takarítója és mindenese a kapuban egy szál virággal várja a „tanár nénit”, és az idős asszony, akinek unokája is kikopott már az iskolapadból, az utcán megállva gyönyörű áldást mond ránk, amiért nem hagytuk sorsára a falusi iskolát.

Egy évtized után máshol köszönt az ősz: új környezetben, nagyvárosi középiskolában próbálhatom ki, milyen a művészpalántákat megtanítani arra, hogy az anyanyelvi műveltség, az irodalomban való jártasság is fontos ahhoz, hogy a világot jobban értő, teljes személyiséggé válhassanak. Csak villanásnyi az első év, amikor megkísért a megfutamodás gondolata. Nehezen dolgozom fel a kudarcot, de a nyári szünetek alatt is folyamatosan tanulok, hogy taníthassak. A következő szeptemberek újabb és újabb feladatokat jelentenek, de a lassan megszülető eredmények megnyugtató folytonosságát is hozzák. Igazi otthonra csak az új iskolaépületben lelek, azonban lélekben és tevőlegesen már régóta a tantestület nagy családjának vagyok a tagja.

Néhány éve nem cseng számomra az iskolacsengő. Megnyugtató viszont a gondolat, hogy legnagyobb, immár első osztályos unokámat gyakran kísérhetem el abba az iskolába, ahova édesapja is járt. És a tanulást sem hagyhatom abba. Most éppen a világűr titkaival kell alaposabban megismerkednem, hogy válaszolhassak a kérdéseire. Így a szeptemberi becsengetés a világ dolgainak megértéséről, a befogadásról, a tapasztalatok átadásáról, egyszóval a tanulásról és a tanításról szól. Folyamatosan.

Tetszik az oldal? Segíts egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Hadnagy Jolán

„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.”

Dimény-Haszmann Árpád

Nyugodjon meg minden kishitű, igenis olvas a 21. század embere, nem vált barbárrá, sőt merészen állítom, bár az olvasási módszerei változtak, a lehetőségek bővültek, úgy gondolom, az internetezés, számítógépezés, televíziózás ellenére is többet olvasnak, mint mondjuk, a boldog békeidőkben. 

Adorjáni Mária

Hogyan válhat a diákok szocio-emocionális fejlesztése, az önállóságra nevelés, a vállalkozó szellem támogatása, a felfedezés öröme időben és térben elszigetelt jelenségből a közoktatás állandó elsőbbségévé a gyakorlatban is? 

Újvári Mária

Igen, olvasnak a 14–18 éves fiatalok. Kevesebbet ugyan, mint szüleik, nagyszüleik, de olvasnak. 

Patócs Júlia

Mindenkinél örömtelibb szívvel ünnepel Nagyszalonta, a város, ahol kétszáz évvel ezelőtt, egy bogárhátú kis házban felsírt a bölcsőben az apró gyermek. Ünnepel minden irodalombarát, mert a legszebb verseket Aranytól kapta. 

Ferencz Zsolt

A nézők többségéhez hasonlóan magam is szurkolok, hogy legyenek még hasonló alkalmak, amikor sok-sok kolozsvári és környékbeli gyermeknek megadatik bekapcsolódni egy-egy ilyen produkcióba. 

Vallasek Magdolna

És mi mást szeretnénk, mi emberek, éljünk bárhol a világon, mint szabadok lenni, s élni bármikor, lelkiismeretünk szerint, alapvető jogainkkal? 

dáné tibor kálmán

Isten éltessen, Napsugár, s kívánom neked, hogy újabb hatvan év múltával, a Művelődés folyóirat akkori főszerkesztője hasonlóképpen köszöntsön születésnapodon.

dáné tibor kálmán

December. Óévbúcsúztató, újévköszöntő. Zárszámadást illik ilyenkor készíteni, no meg előretekinteni, jövőt tervezni. Nálunk, a Művelődés szerkesztőségénél sem lehet másként.

dáné tibor kálmán

Ha elfogadjuk, hogy a civilizáció az emberi társdalom legmagasabb fokát jelenti, az „össztudás” mértékét, akkor gyakran arra ébredünk, hogy a civilizáció képes maga alá gyűrni a lokális jegyeket hordó kultúrát.

Lakatos Artur

Nem kell történésznek lenni, az átlag magyar ember tudja, hogy mit jelent 1956. Sőt, nagy valószínűséggel Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is sok nem magyar ember rávágja ama kérdésre, hogy mi történt 1956-ban Magyarországon: forradalom.

... megtettük az első lépést afelé, hogy a kézművesek maguk között versengjenek, ne a nagyipari és más piaci szereplőkkel kelljen megvívniuk napi szélmalomharcukat

Benkő Levente

Nem tudom, hogy a világon, Európában van-e párja a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány által tizenhét esztendeje életre hívott, azóta európai hírnevet szerzett pompázatos eseménynek, mindenesetre Romániában ilyent legalább még egyet nem tudok.

Száznyolc év alatt a technikán kívül szinte semmi sem változott. Ma is izgalommal várjuk a sport legnagyobb ünnepét, az olimpiai játékokat.

Péter István

Az áttörés talán akkor történt, amikor az anyaországi politikum sorozatos bénázásait megelégelve a magyarországi reformátusok felekezeti egységet hirdettek határoktól függetlenül.