Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ „Vágod Jókait?” címmel pályázatot hirdet Jókai Mór, a magyar romantikus próza kiemelkedő mestere, a nemzeti irodalom meghatározó alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. A pályázat célja, hogy a háromszéki fiatalok kreatív módon fedezzék fel Jókai gazdag életművét, és saját értelmezésükkel hozzák közelebb az örökérvényű műveket a mai korhoz.
Részletek a csatolmányban.
A versenyre minimum háromfős, osztálytársakból álló csapatok jelentkezését várjuk, két korcsoportban:
V–VIII. osztályosok:
Készítsetek egy legfeljebb 3 perces kisfilmet egy szabadon választott Jókai-regény olyan jelenetéből, amely különösen megragadott benneteket az olvasás vagy egy filmadaptáció megtekintése során. Játszátok el a jelenetet kamera előtt (okostelefon vagy fényképezőgép), majd a felvételt töltsétek fel a jelentkezési űrlap kitöltésekor.
IX-XII. osztályosok:
Jókai Mór több alkalommal is megfordult Háromszéken – Sepsiszentgyörgyön, Uzonban és Illyefalván is –, s Erdély tájai, emberei számos írásában visszaköszönnek. A középiskolás csapatok feladata egy legfeljebb 5 perces kisfilm elkészítése Jókai Mór és Háromszék témában. Műfaji megkötés nincs: készíthettek kisfilmet, dokumentumfilmet vagy hangulatfilmet, színesítve azt narrációval, szöveges betétekkel, illetve (mozgó)képes illusztrációkkal.
Videóformátum: .mov, .mpeg4 vagy .mp4
Jelentkezés és beküldés:
A pályázatra való jelentkezés a hivatalos adatlap kitöltésével történik, amelyhez ugyanott szükséges csatolni a kisfilmeket is: https://forms.gle/wj2ZEvvxMZamsPRp8
Beküldési határidő: 2025. május 30.
Díjazás:
A legkiválóbb csapatok nemcsak elismerésben részesülnek, hanem értékes jutalmakat is kapnak: egy szakmai zsűri döntése választja ki a Jókai-tematikájú kiránduláson résztvevő osztályokat, a közönségszavazás nyertesei pedig ingyen vihetik el moziba az egész osztályukat. Az 5-8 osztályok versenyének nyertesei a Véletlenül írtam egy könyvet című alkotást, a középiskolások pedig a Hogyan tudnék élni nélküled filmet tekinthetik meg.
Hívunk és várunk minden háromszéki diákot, hogy közösen hajtsunk főt Jókai Mór gazdag öröksége előtt és mutassuk meg, miként szólalhat meg új hangon a klasszikus irodalom a 21. század fiataljainak tolmácsolásában!
Június 4-6 között a Művész mozi - Cinema Arta by Cityplex délelőttönként ingyenesen, de előzetes bejelentkezés alapján vetíti Az arany ember, A kőszívű ember fiai és A nagyenyedi két fűzfa című filmeket, amely lehetőséget ajánljuk a magyartanárok, illetve osztályfőnökök figyelmébe.
A Jókai 200 háromszéki eseményeinek társszervezői: Liszt intézet Sepsiszentgyörgy, Sepsiszentgyörgy önkormányzata, Kónya Ádám Művelődési Ház, Művész mozi - Cinema Arta by Cityplex, Kovászna megye tanfelügyelősége