Thamó Gyula 1858. november 25-én született Páván, Háromszék megyében. Akkoriban a székelyföldi kis falu szegény volt. A település a Lübecz- és az Árgyus-patakok mentén helyezkedik el. Mostanra összenőtt a déli szomszédjával, Zabolával. A falu a nevét az egykor ott élő sok páváról kapta. Első okleveles említése 1567-re vezethető vissza, ekkor Pawa alakban jelenik meg, de a település jóval régebbi lehet, mivel református temploma (ami eredetileg római katolikus volt) a 14. században már állt. 

Önfeledt szórakozás, táncház, világzenei DJ, családi programok, ismeretterjesztő előadások, gyerekfoglalkozások, megújult helyszín, fokozott komfort, függőágyas „Jámbor zóna”, hajnali madárcsicsergés és régóta várt találkozások a 2021-es Méra World Music Fesztiválon.

A verseny célja a népköltészet és az egyetemes magyar irodalom népszerűsítése, anyanyelvünk ápolása, valamint a tiszta, szép magyar beszéd iránti igény felébresztése és ébren tartása.

Október 29-én pénteken kezdődik az idei hangversenyévad, az első koncertet a Brassói Szimfonikus Zenekar adja. A hangversenyévad helyszíne idén a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, nagyterme és a Krisztus Király-templom.

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

Ki ne ismerné azt a bölcs mondást, miszerint életünk során a legnagyobb élmény az önmagunkkal való találkozás? Bizony elmondhatjuk, hogy egész életünkben semmire sem vágyunk jobban, mint erre! Mert gyakran egy egész élet sem elég ahhoz, hogy megválaszoljuk magunknak a kérdést, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal, és amit hoztunk, azzal mit is kezdjünk? Olyan nagy kérdések ezek, amelyek, főleg egy adott életkor után, gyakran álmatlanná tudják tenni az éjszakáinkat. Magam is így vagyok ezzel.

Hevesi József bár ízig-vérig kolozsvárinak tartotta magát, szülőhelyéről, Tihanyról sosem feledkezett meg. Nyári szabadságait amikor csak tehette, itt töltötte, majd mikor anyagi helyzete már megengedte, egy emeletes nyaralót is építtetett itt magának a Vissz­hang-domb szomszédságában, amelyet 1896. július 10-én, házasságának 10. évfordulóján szentelt fel Halbik Ciprián Gáspár tihanyi apát – az állami tulajdonba vett épület ma is létezik, óvoda működik benne. 

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők.