Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A templom- és közösségépítő lelkipásztor: Thamó Gyula

Tordaszentlászló Erdély három néprajzi vidéke – Kalotaszeg, az Aranyos- és a Mócvidék – találkozásánál fekszik. „Ebbe a színes bokrétába illik bele az Erdélyi-szigethegység keleti oldalán, a Gyalui havasok és az Erdélyi-medence találkozásánál fekvő és a kunverő Szent László királyunk nevét viselő mai Tordaszentlászló” – írta a településről Boldizsár Zeyk Imre helytörténész. Kalotaszeg, mint néprajzi tájegység, a Vlegyásza lábánál elterülő kis háromszögletű földterületet jelenti, amelyet a Bánffyhunyadnál találkozó Körös és a Kalota határolnak. Szomszédjai északról és keletről a Mezőség, délről Aranyosszék, nyugatról pedig a Szilágyság.

Kalotaszeg négy tájegységre tagolható: a Felszeg, az Alszeg, a Nádasmente és Kapus vidéke. Ide sorolhatók a Jára-, a Lóna-pataka és a Kis-Szamos völgyében elhelyezkedő falvak is. Az ide tartozó települések a következők: Gyalu, Magyarlóna, Magyarfenes, Tordaszentlászló, Magyarléta, Szászfenes és Györgyfalva.

Tordaszentlászló a Maros–Aranyos–Kis-Szamos völgyeit összekötő hajdani római út mentén jött létre, és Gyulafehérvár–Nagyenyed–Torockó–Borrév–Alsójára–Magyarlóna útvonalon át kapcsolódik a Kolozsvárról Gyalun, Körösfőn, Bánffyhunyadon és Élesden keresztül a Nagyváradra vezető E60-as (DN1) jelzésű nemzetközi műúthoz. A mai Tordaszentlászló Kolozsvártól délnyugatra 24, Tordától északnyugatra 36 kilométer távolságra, a Gyalui-havasok és az Öreghavas találkozásánál, az Aranyos folyó és a Kis-Szamos vízválasztójának közelében jött létre. A falut átszeli a Bence-, az Aranyos-, a Szőlő- és a Lengyel-pataka. Településünket a kúp alakú Kapsa, a Kiserdő, a Bencei-erdő, a Nagyerdő, valamint a lentebbi Bükk­erdő határolja. Fő „folyója” a Fenes-pataka, amelyet mi helybeliek Szőlő-patakának nevezünk.




A frissen megalakult fúvószenekar 1934-ben

A falu egyben községközpont is, amelyhez a következő települések tartoznak: Magyaléta, Hasadát, Oláhléta, Kisfenes, Tordaszentlászló, Isztolna, Magyarfenes és Járarákos. Tordaszentlászló központjában több fontos középület található, mint például a művelődési otthon, a falumúzeum és a református templom, amelynek felépítésében Thamó Gyula fontos szerepet játszott. A főút mentén, a központhoz közel található az iskola, amely nevét néhai Borbély József tanítóról kapta.

Az 1885-ös népszámláláskor nagyjából 1300 ember élt a faluban, a 2011. évi népszámláláskor a helység lélekszáma 1100 fő volt.

Jelenleg a település lakóinak háromnegyede református vallású, de rajtuk kívül vannak római katolikusok, unitáriusok, ortodoxok, görögkatolikusok és zsidók is. A falu csak református templommal rendelkezik, ahova a nagyobb ünnepekkor a más vallásúak is szívesen eljárnak. Régebb az emberek zöme mezőgazdasággal foglalkozott, de ezen kívül sok más munkalehetőség is akadt. Napjainkban nagyon sok helybeli kisvállalkozás működik a településen. Több asztalosműhely is található a faluban, ahol nagyon jó szakemberek dolgoznak. Ugyanakkor Tordaszentlászlón található három étterem is, amelyek tulajdonosai mind falubeliek. Számos más munkalehetőség is van a falunkban, mint például a kisebb boltokban, az éttermekben, a panziókban. Mezőgazdasággal és állattartással igaz, hogy kevesebben, de a mai napig foglalkoznak a helyiek, és vannak, akik ebből keresik meg mindennapi kenyerüket.

Az új templom megépítésében fontos szerepet játszott, hogy a régi templom kicsinek bizonyult, ezért kevés ember tudott részt venni az istentiszteleteken. Másrészt a régi templom elhelyezkedése sem volt a legmegfelelőbb, mert egy domb tetején lévén, esős időben nehezen lehetett megközelíteni. A lebontott templom falaiból származó köveket viszont felhasználták az új templomunk falaihoz, ezzel a köztudatban tartva a régi épület emlékét. Mivel az emberek nagyon ragaszkodtak az új templomhoz, ezért ezt alig egy év alatt sikerült elkészíteni. A Thamó Gyula által felépíttetett templom bejárata felett elhelyezkedő kőtáblán feltüntették mindazok nevét, akik a munkában szerepet játszottak. Többek között innen megtudhatjuk azt is, hogy a templom építőmestere Horváth Lajos volt. A régi, 13. században épült templom alapja a temetődombon található, néhány záróköve és faragott boltíve ma is megtekinthető az úrasztala alatti padlóba építve, illetve a templomkertben. A templom épülete nagy és díszes, és gyönyörűen szóló orgonával rendelkezik. A templomot 2018-ban felújították, amelynek során rendbe tették a külső és a belső részét. Jelenleg tehát nagyon jó állapotban van, tisztán tartva. Tavaly le kellett cserélni a kisharangot, mivel ez több helyen is súlyosan megrepedt, és ezeket nem lehetett javítani. Az új harang 2020. február 16-án került a helyére, ekkor szólalt meg először. A harang elhelyezésében a falubeli emberek segítettek. A felszentelést emlékezetes istentisztelet követte.




A színjátaszó csoport előadása 2009 karácsonyán

Az új református templom 1888. évi felszentelésének ünnepségére készülve Thamó Gyula református lelkész és a nagybaconi származású Borbély József állami elemi népiskolai igazgató-tanító megalapították a Tordaszentlászlói Ifjúsági Dalkört. Első fellépésük 1889. július 7-én, a templomszentelésen volt, amelyről az Erdélyi Híradó című újság is beszámolt. Mindehhez hozzátartozik, hogy 1885. április 12-én megalakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMKE, amelynek rendes tagjai között három tordaszentlászlói személy is volt: Kerekes Bogdán, Püspöki András és Thamó Gyula lelkész. Mivel utóbbi tagja volt az EMKE-nek, az ott szerzett tapasztalatai alapján, és olyan falvak mintájára, amelyek már bejegyeztették egyesületeiket, dalköreiket, olvasóegyletüket, megalapította a Tordaszentlászlói Ifjúsági Dalkört.

Thamó Gyula (1858–1924)

Thamó Gyula 1858. november 25-én született Páván, Háromszék megyében. Akkoriban a székelyföldi kis falu szegény volt. A település a Lübecz- és az Árgyus-patakok mentén helyezkedik el. Mostanra összenőtt a déli szomszédjával, Zabolával. A falu a nevét az egykor ott élő sok páváról kapta. Első okleveles említése 1567-re vezethető vissza, ekkor Pawa alakban jelenik meg, de a település jóval régebbi lehet, mivel református temploma (ami eredetileg római katolikus volt) a 14. században már állt. A falu lakossága a reformációkor áttért a református vallásra, 1619-től kezdve önálló egyházközség lett. Trianon után Háromszék vármegye Orbai járásához tartozott, majd a második bécsi döntést követően újra Magyarország része lett, a második világháború következtében pedig visszakerült Romániához. Az 1966-os népszámláláskor 865 lakosából 786 fő volt magyar és 79 román nemzetiségű. Ezt követően 1968-ban elvesztette önállóságát, és Zabola településhez csatolták.

Alanyunk régi székely nemes családból származott, amely a Papolczi előnevet viselte. Édesanyja Gidófalvy Jancsó Zsuzsánna, édesapja Thamó Károly pávai kántortanító volt. Gimnáziumi tanulmányait Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen végezte, a teológiát Nagyenyeden 1882. szeptember 5–6-án sikeres vizsgával zárta le. Püspöki kinevezéssel 1882. október 1-től pitești-i missziós lelkész lett.

Thamó Gyula 1885-ben csere útján került Tordaszentlászlóra, az akkor még mind hírnévben, mind anyagiakban egyik legelsők között szereplő eklézsiába. Élete során kétszer házasodott. Első felesége Alajos Mari, Alajos Mózes pitești-i jómódú magyar polgár leánya volt, akivel 1885. március 10-én kötött házasságot, s mint ifjú házas jött Tordaszentlászlóra. Első házastársa 1898. december 7-én hunyt el ugyancsak ebben az egyházközségben. Első feleségétől öt gyermeke született, akik közül a második, Margit hétéves korában életét vesztette. Második felesége Száva Ida marosújvári származású volt, akivel 1899. június 7-én kötötte össze az életét. Második házasságából egy fiúgyermeke született, aki ugyanazt a nevet kapta, mint a lelkész édesapja, Károly. Tordaszentlászlóról Illyefavlvára és Kovásznára kapott meghívást, amelyeket viszont gondolkodás nélkül elutasított, és Tordaszentlászlón maradt.

Thamó Gyula 1921-ben hunyt el Tordaszentlászlón, sírja a helyi temetőben van. Sírján a következő felirat olvasható: ITT PIHENNEK THAMÓ GYULA REF-PAP-SZÜL-1858-MEGH 1921. ÉLETÉNEK 63-IK PAPSÁGÁNAK 39-IK ÉVÉBEN – FELESÉGE ALAJOS MARI 1865–1898. LEÁNYUK MARGIT 1888–1895. ÖZV. THAMÓ KÁROLYNÉ SZÜL. JANCSÓ ZSUZSÁNNA 1837–1903 LENGJE BÉKE PORAIKAT.

Közművelődés intézményes keretek között

Bár 1888-ban megalakult az Ifjúsági Dalkör, csak 1894. január 24-én készült el az egylet végleges alapszabályzata, amelyet nyomtatásban is kiadtak. Itt már látható a pecsét köriratában az egyesület neve, középen a lant az évszám által közrefogva. Ezt követően a dalkör több estélyt rendezett az egyleti zászlóalap javára. A dalkör igazgatói választmánya 1896. májusában az EMKE-hez fordult anyagi segítségért egy állandó székhely felépítése miatt. Az EMKE a kérést elutasította, de a dalkört ez nem bátortalanította el: két hónap múlva, 1896. július 19-én dr. Pap Samuné országgyűlési képviselő felesége a zászlóanyaság vállalása mellett megtartotta a zászlóavatási és millenniumi díszgyűlést. Az első szeg felverése a zászlórúdra a következő jelmondat kíséretében zajlott: „Mindig magyar dalra buzdíts!” A díszgyűlés tiszteletbeli vendégei Br. Jósika Andor és Gr. Mikes Zsigmond voltak. A befolyó jövedelmet az egylet épülő otthonára fordították.




Korabeli bizonylat a Tordaszentlászló
és vidéke hitelszövetkezetnek a Ifjúsági Dalkör részére
nyújtott támogatásról

A Tordaszentlászlói Ifjúsági Dalkört tagjai hosszú ideig nagyon összetartóan tevékenykedtek, de végül ez megszűnt, és felváltotta a Tordaszentlászlói Fúvószenekar, a Tordaszentlászlói Kórus, a Tordaszentlászlói Amatőr Színjátszó Társulat és a Tordaszentlászlói Néptánccsoport, amelyek ma is működnek. A néptánccsoport tevékenysége emberhiány miatt egy ideig szünetelt, de tavaly újraindult, és nagyon sok fiatal lett tagja a társulatnak. A fúvószenekar a kevés tag ellenére nagyon rég töretlenül és aktívan működik, minden kórustalálkozón és rendezvényen sikeresen fellép. A kórus is aktívan munkálkodik mind a mai napig. Az egykori férfikar mára vegyes karrá alakult, a kórust a tiszteletes asszony vezeti. Három évvel ezelőtt megalakult a Tordaszentlászlói Gyermekkórus is. Minden évben megrendezik a Szent László-napi kórustalálkozót, amelyen mindkét kórus részt vesz. Ezen a rendezvényen nagyjából 500 kórustag szokott jelen lenni.

A művelődés első hajlékának alapkövét 1897. szeptember 17-én helyezték el a Kis utcában. Az építkezéshez pénz kellett, a műsoros dalestélyek és hangversenyek pedig nem hoztak annyi jövedelmet, amennyiből a felmerült kiadásokat és a bankkölcsön törlesztését fedezni tudták volna. Ezért 1897. március 14-én műkedvelői előadással egybekötött dalestélyt szerveztek, amelyen bemutatták a Leánykérő című egyfelvonásos, énekes népszínművet is. Sok áldozat árán végül 1898. május 19-én megtarthatták az új otthon felavatásával egybekötött díszgyűlést. Ennek dísz­vendégei Br. Jósika Andor, Gr. Mikes Miklósné, Gr. Mikes Zsigmond voltak. Ezt követően 1898. december 25-én és 31-én két egyfelvonásost mutattak be, amelyekhez a díszleteket és a maszkokat a Kolozsvári Színház szakemberével készíttették el. Hogy az anyagi gondok megoldása mellett mi volt a cél? Az ifjúság és a felnőttek hasznos és civilizált időtöltése, valamint a fiatalok és az idősebbek összefogása. Ilyen körülmények között alakult meg az új kulturális szervezet, a Tordaszentlászlói Műkedvelők köre, vagyis a színjátszó kör is, amelynek „anyakönyve megnyittatott 1900. április 23-án”.

A Tordaszentlászlói Olvasó Egylet 1898. október 23-án alakult meg. Ennek is az otthon adott helyet a kistermében. A tagfelvétel tagsági díj befizetése ellenében történt. Nyitva tartása októbertől április végéig, vagyis az őszi és téli hónapok alatt volt, amikor a mezei munka szünetelt. A tagsági díjakból négy kedvezményes árú lapot rendeltek, és a megmaradt összegből könyveket vásároltak. A megrendelt lapok között szerepelt az Aranyos Vidéke és a Magyar Hírlap. Az egylet elnökévé Thamó Gyula lelkipásztort választották.

A Kolozsvári Tudományegyetem ifjúsága 1896-ban indította el a University extension elnevezésű mozgalmát, de ez a tevékenység csak 1899-ben kezdett kiteljesedni, amikor az anyagi fedezetet az EMKE felvállalta. E mozgalom lényege az volt, hogy egyetemi tanárok tudományos ismeretterjesztő előadásokat tartottak a Kolozsvár környéki falvakban. Ennek keretében 1899. május 22-én, Tordaszentlászlón is előadást tartottak az állami elemi iskola udvarán, ahol száznál is többen jelentek meg. Az előadást követően fellépett a Tordaszentlászlói Ifjúsági Dalkör Székely László vezetésével. Ennek a mozgalomnak köszönhetően alakult meg a Tordaszentlászlói Gazdasági Egylet és a Tordaszentlászlói Önkéntes Tűzoltó Testület. Az önkéntes tűzoltókra azért volt szükség, nehogy megismétlődjön az 1871. március 30-i tűzeset, amikor egy pár tehetősebb gazda bosszúból felgyújtotta a falut, míg a falu népe a templomban volt, és a falu fele a tűz martalékává vált.

Az idő múlásával az Ifjúsági Dalkör alapító tagjai kezdtek kiöregedni, ezért 1903-ban az egylet kettévált: Tordaszentlászlói Ifjúsági Egyesületre és Tordaszentlászlói Dalkörre. A Tordaszentlászlói Ifjúsági Egyesületnek volt egy vegyeskara és egy színjátszó köre, akárcsak a Tordaszentlászlói Dalkörnek is. Az Ifjúsági Egyesület zászlószentelése 1931. június 7-én volt. A dalkör 1924-ben jogi személlyé vált Reuniunea de Cântari din Săvădisla néven. Alapszabályzatát a tordai bíróság 596-1924.8 szám alatt augusztus 6-án iktatta. A Romániai Magyar Dalos­szövetségnek mind a két egyesület tagja volt, külön tagságdíjat fizettek.

A Tordaszentlászlói Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1934-ben megalakította a Tűzoltó Fúvós Zenekart. A hangszereket a faluban összegyűlt több mint 35 ezer lejes adományból vásárolták meg. Egyértelmű, hogy a falu Nagyon sokat áldozott a kultúrára, a közművelődésre.

Az elődök nyomdokain

A kommunista hatalom 1946–1947-től törvényesen megszüntette a dalkör jogi személyiségét. Az 1924-es törvény alapján 1998-ban sikerült újra bejegyeztetni Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület néven, így örökítvén meg a közművelődést pártoló és szorgalmazó néhai lelkipásztor emlékét. A falu lakossága a mai egyesületet az 1888-ban megalakult Ifjúsági Dalkör folytatójának tekinti. A közművelődési tevékenység, a kultúra ápolása nemzedékről nemzedékre öröklődött.




A tordaszentlászlói dalkör tagjai 1902-ben. Képek: Laczi Enikő gyűjteménye

A Tordaszentlászlói Amatőr Színjátszó Társulat már 121 éve működik. Az utóbbi időben nagyon sok lelkes fiatal lett tagja a csoportnak, nagyon szeretnék továbbvinni ezt a kulturális tevékenységet. A színjátszás rendkívül sokat segített a helyi közösség összekovácsolódásában, mivel az előadások alkalmával mindig nagyon sok ember gyűl össze. A színjátszó társulat tagjai rendszeresen készülnek, fellépéseiket rendszerint nagy sikerrel adják elő a művelődési otthon színpadán. Laczi Enikő jelenlegi kulturális igazgató készíti fel a színjátszókat az előadásokra, ő választja ki a darabokat, a szereplőket. Az előadások változatosak. Időnként hosszabb műveket, máskor rövidebb jeleneteket adnak elő. Évről évre egyre több ember szeretné megnézni az előadásaikat, és évről évre egyre több és több fiatal szeretne tagja lenni a színjátszó csoportnak.

Hála Thamó Gyula kezdeményezésének, a mai napig is sok kulturális tevékenység zajlik a településen, amelyek összetartják és erősítik a közösséget. Laczi Enikő reméli, hogy jelenlegi közművelődési mozgalmuk még nagyon sokáig fog létezni, összetartva a helyieket. Kiemelte, hogy Thamó Gyula lelkipásztor idekerülése után kis idővel megkezdte az új templom megépíttetését, s miután ez egy év alatt elkészült, 1889-ben díszkerítést emeltetett a templom elé, ezzel is szebbé téve az összképet, továbbá 1891 és 1893 között felújíttatta a falu gazdasági épületeit, 1893-ban teljesen új kántori lakást építtetett, 1896-ban átalakították az orgonát, 1907-ben pedig a papi lakást, amelyhez irodahely­séget építettek. A falu lakói nagyon szerették és tisztelték Thamó tiszteletest, mivel nagyon sokat tett a faluért, sokat segített az embereknek problémáik megoldásában. Mivel jó lelkipásztor és jó ember volt, a település nagyon sokat köszönhet neki és az ő munkásságának.

Szőke Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor úgy emlékezett elődjére, Thamó Gyulára, mint nagyon komoly igehirdetőre és kiváló prédikátorra. Sok munka szakadt a nyakába, elsőként az, hogy a régi kistemplomot le kellett bontania, és helyébe újat kellett emelnie. Megépítette a felekezeti iskolát is. A lelkészre nagy megpróbáltatások vártak még, mivel jött az első világháború, komoly nehézségek elé állította a közösséget. Thamó Gyula ebben az időszakban is szívén hordozta a gyülekezet sorsát, de Isten segítségével még a kegyetlen háborús időkben is sikerült erős gyülekezetet kovácsolnia.

 

(Az írás készültekor, 2020-ban, a szerzők a tordaszentlászlói Borbély József Általános Iskola 8. osztályos diákjai voltak. Ma Gábor Janka, Gebe-Bíró Zalán és Laczi Paula Fatima a Báthory István Elméleti Líceumban, Gebe-Bíró Sheila az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban tanul tovább Kolozsváron. Vezető tanár: Kovács Levente, aki jelenleg a Borbély József Általános Iskola és a Magyarlónai Általános Iskola tanára.)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Ismerjük meg jobban a Jakab házaspár, Rozália és Zsigmond munkásságát, életét. Nem sokat tudtunk róluk. Emlékeink között él egy kép, amikor a helyi gyermekkórus tagjaiként, székelyruhában énekeltünk Rózsika néni temetésén. Akkor nem tudtuk, hogy miért is volt ilyen fontos személy, mert nem szokványos, hogy temetésen gyermekek énekeljenek.

Rátonyi János, Buzásbesenyő

Búzásbesenyő az egyik legszebb nevű település a Kárpát-medencében. Erdély középső részén, Marosvásárhelytől délnyugatra, mintegy 20 kilométernyire található, a Besenyő (Nagy) patak völgyében, amely balról torkollik a Marosba. A falut az E60-as nemzetközi főútról lehet megközelíteni. A helység évszázadokon át Küküllő vármegye, majd a kiegyezés utáni közigazgatási átszervezés eredményeként 1876 után Kis-Küküllő vármegye része volt. A kommunizmus idején több közigazgatási egység része a többszöri átszervezés miatt, 1956-ig pedig önálló község volt. Az 1968-as megyésítés óta a Maros megyei Kerelőszentpál község egyik faluja.

serfőző levente nagyszeben

Serfőző Levente ma már Erdélyben és Magyarországon is ismert szakértője a kulturális műsorok szervezésének. Erről tanúskodik a 2006 óta megrendezett Ars Hungarica, a Hungarikum Napok, a filmfesztiválok.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

Szabó György, Székelyhodos

Szabó György Székelyhodos szülötte. Tanulmányai elvégzése után, 1963-ban hazakerült, előbb tanárként, majd igazgatóként állt helyt abban a kommunista világban, amelyben nem volt egyszerű tanárnak, tanítónak, de főként intézményvezetőnek lenni. Gyuri bácsi mégis megtalálta a módját, hogy egy olyan intézményt építsen újra, álmodjon gyermekbaráttá és vezessen, amely példaértékű volt abban az időben. 

Szabó István, Ottomány

Szabó István emléke még elevenen él a falu tudatában. Ez annak is köszönhető, hogy élete időben nem túlságosan régre nyúlik vissza. Szinte minden jelenlegi ottományi lakos emlékszik még rá valamilyen formában. Ebből az előfeltevésből indultunk ki, amikor kutatómunkánk elején egy kérdőíves felmérést végeztünk. Azt szerettük volna kideríteni, hogy a lakosság mit tud Szabó Istvánról, és mit nem. 

nyisztor ilona

A Tázló menti Pusztinában élő népdal­énekes, oktató, művelődésszervező, tanítónk, Nyisztor Ilona néni hosszú évek óta, így jelenleg is gyermekeket tanít. Saját szavait idézve, ezt mondja a tanításról: „Nagyon boldog vagyok, hogy a magyar anyanyelvű oktatáson keresztül, taníthatok a gyermekeinknek éneket, táncot, mindent, ami a mi kultúránkhoz tartozik.”

Virágh László

A mi hősünk vitéz Virágh László (1918–2014), akinek élete, munkássága, életformája és a kommunizmus által elszenvedett mindennapjai keltették fel érdeklődésünket. Nagyszüleink, a rokonok, a szomszédok elbeszélése szerint Virágh László úgy él Csíkszentimre község emlékezetében, mint a fiatalság összetartó alakja, a Csíki-medence film­vetítő embere, „Laci bácsija”, a kuláksors miatt elhurcolt kulákok/nagygazdák egyike. Fontosnak tartottuk, hogy kutassunk életének olyan eseményei között, mint például a Kalot Egyesület és Népfőiskola újraszervezése, a csíkszent­imrei passiójátékban és a helyi színjátszó csoportban vállalt szerepe, valamint a Duna–Fekete-tenger csatorna építésén elszenvedett megrázkódtatásai.

Incze László múzeumpedagógus

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

Varsolc, Kacsó Sándor

Ez a borzongással, melegséggel vegyes érzés valamennyi varsolci számára ismerős. Ez keríti hatalmába a rövidebb vagy hosszabb útról hazatérőt. Számunkra nincs a világon még egy ehhez hasonló hely, amely ennyi melegséggel teli fogadtatást és szépséget nyújtana. Az utcák kinézete változik, de a frissen sült fánk íze, az üstben főtt szilvaíz illata, a szilágysági pálinka torkot jólesően maró csípőssége, a családias hangulat reméljük, sohasem.

Deák János, Miriszló

Deák János meg nem valósított terve volt, hogy a régi templom mellé emlék­oszlopot állítson. Azonban amikor öregedni kezdett, a fiatalság már nem állt mellé e terv kivitelezésében.

Egy egyszerű vidéki körorvos élete nem könnyű. Meg kell küzdenie a betegségekkel, a hiányosságokkal, a falu világára jellemző konzervatív látásmóddal, a hiedelmekkel, előítéletekkel. Hatványozottan volt ez igaz a kisebbségi létben, a nem is olyan távoli múltban, amikor a kommunista diktatúra nyomta rá bélyegét az életre. Az elszigetelt közegben nemcsak a hatékony egészségügyi ellátás, de a szó szabad kimondása, a gondolat szabadsága, a magyarság megélése is vastag falakba ütközött. Kisiratoson ezeknek a falaknak a bontogatásában, majd amikor a körülmények megengedték, újak építésében játszott szerepet hétköznapi hősünk, az az ember, akit tanulmányunk alanyául választottunk, dr. Almási Béla.

Lapohos András

Lapohos András tanár úr a magyar, északi Mezőség életében meghatározó és kiemelkedő szereppel bírt. Munkássága nagyban hozzájárult a Mezőség természetvédelméhez, a hagyományőrzéshez, az oktatáshoz és számos más „örökséghez”, amelyért mindmáig hálával és tisztelettel adózhatunk. A tanár úr 1928. február 5-én született Ördöngösfüzesen. Édesapja néhai Lapohos Zsigmond, aki ácsmesterséggel foglakozott, édesanyja néhai Márkosi Anna, egy testvére, Lapohos Zsigmond, aki földműves volt. Felesége Lapohos Kovács Éva, nyugalmazott tanítónő. Három gyermekük született: Lapohos Éva, Lapohos Károly és Lapohos András. Tevékenykedése során családja odaadóan támogatta és segítette, ahol csak tudta. Azt írja: „Az én édesapám, édesanyám a legjobb, legokosabb szülők a világon. Mit tegyek, hogy megháláljam, amit értem tettek?”

"A faluról ahova megyek, csak annyit tudok, Hogy sötétedéskor petróleumlámpa szemekkel pislog. Úgy képzelem, hogy kicsi és kerek, mint egy szőlőszem, S este a fáradt emberek bort isznak, mert kevés és rossz a víz” - a fenti verssorok írója, hétköznapi hősünk Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, akit a szilágypanitiak – gyermekek és felnőttek, egyszóval mindenki – így ismerik és emlegetik: a tanárnő. Dolgozatunkban végig így fogjuk nevezni őt. Így íródott be a közösség szívébe és lelkébe, így száll tovább nemzedékről nemzedékre, miközben szülők, nagyszülők mesélnek gyermekeiknek a tanárnőről, aki kitűnt a többiek közül, mert nemcsak a reál tantárgyak tanítását szerette volna megkedveltetni az akkori gyermekekkel, hanem lelki szemeivel azt is felismerte, hogy itt több van egy falusi közösségnél. Hogy kincseket rejt ez a falu, csak nem érkeztek még a kincskeresők, hogy kiaknázzák a drágaköveket! A tanárnő, kincseket keresett és talált, értékes és nemes kincseket.