Fiatal fizikatanárként Kovács Zoltán lehetett volna Románia első paralimpiai bajnoka. Csakhogy 1975-ben még nem rendeztek paralimpiákat, így a mozgássérültek második világversenyén (Deuxièmes Jeux Mondiaux des Handicapés Physiques) lett aranyérmes 100 méter gyorsúszásban (továbbá 25 méter gyorson ezüst-, 50 méter pillangóúszásban pedig bronzérmes). Az aranyéremmel történő kitüntetéséről készült fényképet nem tudta megvásárolni…
Az ókori görög világban nem az olimpiai játékok számítottak az egyetlen közösségi sporteseménynek. Mégis ez bizonyult annak, amit a 19. század végén Coubertin báró és társai érdemesnek éreztek feléleszteni, és megújult formájában, az ókori elnevezés brandjét megtartva a világ legnagyobb sporteseményéve és az egyik legnagyobb globális társadalmi jelenségévé nőtte ki magát.
Hiába a legnevesebb és legrangosabb sportesemény a világon, a nyári olimpiai játékok nem minden sportág számára egyformán fontosak. Ráadásul éppen a legnépszerűbb, a legtöbb nézőt és pénzt vonzó sportágak azok, amelyek számára az olimpiai részvétel kötelező, ám nem feltétlenül létfontosságú: a csapatjátékok közül a labdarúgás, az egyéni sportok közül pedig a tenisz.
Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést.
Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”
A székelyudvarhelyi Balázs Árpád televíziós, rádiós szerkesztő új könyve* a környékbeli tűzoltók történetét foglalja össze. Ezzel a témával mindeddig senki nem foglalkozott, a kiadvány másfélszáz oldalán a szerző számos régi dokumentumot (fényképet, oklevelet, jegyzőkönyvet) is közöl. A nyomdából már kikerült munkáról a szerzővel beszélgettünk.
Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.
A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.
A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.
Búzásbesenyő az egyik legszebb nevű település a Kárpát-medencében. Erdély középső részén, Marosvásárhelytől délnyugatra, mintegy 20 kilométernyire található, a Besenyő (Nagy) patak völgyében, amely balról torkollik a Marosba. A falut az E60-as nemzetközi főútról lehet megközelíteni. A helység évszázadokon át Küküllő vármegye, majd a kiegyezés utáni közigazgatási átszervezés eredményeként 1876 után Kis-Küküllő vármegye része volt. A kommunizmus idején több közigazgatási egység része a többszöri átszervezés miatt, 1956-ig pedig önálló község volt. Az 1968-as megyésítés óta a Maros megyei Kerelőszentpál község egyik faluja.
