A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak. Merthogy a Művelődés 1948-beli indulása óta sem önmagáért, hanem az Olvasóért indult. Ez mára sem változott. Minapi rádiós beszélgetésünk egyik pillanatában – annak kapcsán, hogy az 1989. decemberi rendszerváltozás előtt, magyarabbul: a kommunista diktatúra idején, miként minden más sajtóterméknek, a Művelődésnek is meg kellett adnia a császárnak, ami neki kijárt, s az Olvasónak is, ami az övé – Rácz Éva rádiós pályatársam azt kérdezte, hogy ma van-e császár, akinek meg kell adni, ami neki jár? Igen, van – válaszoltam –, a császár ma már maga az Olvasó.
Ami az újításokat illeti, már az elmúlt havi, júliusi lapszámunkban megtettük az első lépést, amikor ötkarikás különszámmal, más szóval olimpiai tematikus lapszámmal jelentkeztünk. A terv jóval korábban megszületett, amikor Killyéni András szerzőtársunk és barátunk levélben keresett meg: „Mit szólnál egy olimpiai különszámhoz?” Merthogy négyről öt évre hosszabbított böjt után jött, közeledett a 2020-ról idénre halasztott tokiói nyári olimpia. A válaszom egyszerű volt: igen. És lőn. Bizonyára nem lőttünk mellé, ellenkezőleg, a modernkori nyári olimpiai játékok ezerannyi történetéből olyan összeállítás kerekedett szakavatott sporttörténészek és –újságírók közreműködésével, ami a visszajelzésekből ítélve célba talált. Hadd tegyem hozzá gyorsan és röviden, hogy 1. az olimpiai játékok mindenekelőtt a mindenkori sportrendezvények csúcsát jelentik, minden sportolónak mindenkori vágya, hogy életében legalább egyszer rajthoz állhasson egy ötkarikás játékon, s nem kétlem, hogy az újságírónak és a nézőnek is óhajtása, hogy legalább egy ilyen eseményen részt vehessen, 2. nem utolsó sorban ez a csúcsesemény az elért eredményeken, a versenyen túl sok minden egyébről is szól. Például sportszerűségről, egymás tiszteletéről és segítéséről, csapattársak összefogásáról és egymásért küzdéséről, emberségről, sok-sok olyan tényezőről, amelyek pozitív energiákat mozgatnak meg, s amelyek mindenkit feltöltenek a majdani szürkébb hétköznapokra.
S mert az ilyen pozitív erőkre és élményekre mindnyájunknak szüksége van, bizonyos vagyok afelől, hogy nem kell várnunk a 2024. évi, párizsi ötkarikás játékokig az újabb tematikus lapszámra. Zöldfülű firkászként a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban azt tanultam, hogy egy lapot sem tartalmilag, sem arculatilag nem kell, és nem is ajánlatos máról holnapra átszabni. Hanem csak átgondoltan, fokozatosan. Következésképpen a Művelődés eddigi, jól bejáratott rovatainak egyikét sem mellőzzük, hiszen ami már jól működik, amit az Olvasó is megszokott, azt mellőzni vagy elrontani nem szabad. Ezzel együtt azonban az újabb tartalmaktól nem zárkózunk el, s erre itt és most hadd említsek egyetlen példát. A kolozsvári Györkös-Mányi Albert Emlékházzal közösen pár éve elindított Régiók bemutatkozása elnevezésű kezdeményezés hozadéka – a személyes találkozásokon s a kézfogásokon túl – az egyes vidékeket/tájegységeket bemutató lapmellékletek sora; ezt olyan tartalmakkal egészítenénk ki, amelyek az olvasókhoz közelebb hozzák az egyes vidékek kulturális, népi, másmilyen sajátosságait. Más szóval: nem ártalmas megismerni egymást közelebbről, mégpedig úgy, hogy küldetését teljesítve a Művelődés továbbra is tegye közkinccsé és népszerűsítse a magyar kulturális értékeket, az ahhoz kötődő ismernivalókat, de egyszersmind be is fogadjon, és a magyar olvasók felé közvetítsen más-más tájakon élő, más-más nyelvű és kulturális/vallási identitású közösségektől jövő értékeket. Hiszen Erdély, sőt, a Kárpát-medence nemzeti–nyelvi–kulturális–vallási sokszínűsége kínálva kínálja ezt a lehetőséget! Lényegét tekintve ez esetben is kultúraközvetítésről van szó. Nem mindennapi kihívás, ezzel tisztában vagyok, de ha Isten és Olvasó, no és a szerzők is úgy akarják, meglesz.
Mi mindenesetre nyitottak vagyunk. Minden ötletre, minden jó szándékra, minden pozitív erőket megmozgató kezdeményezésre, jó szóra, visszajelzésekre, természetesen jó kéziratokra és illusztrációkra; szerzők és Olvasók felé egyaránt.
