Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Nyitottak vagyunk

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak. Merthogy a Művelődés 1948-beli indulása óta sem önmagáért, hanem az Olvasóért indult. Ez mára sem változott. Minapi rádiós beszélgetésünk egyik pillanatában – annak kapcsán, hogy az 1989. decemberi rendszerváltozás előtt, magyarabbul: a kommunista diktatúra idején, miként minden más sajtóterméknek, a Művelődésnek is meg kellett adnia a császárnak, ami neki kijárt, s az Olvasónak is, ami az övé – Rácz Éva rádiós pályatársam azt kérdezte, hogy ma van-e császár, akinek meg kell adni, ami neki jár? Igen, van – válaszoltam –, a császár ma már maga az Olvasó.




Benkő Levente

Ami az újításokat illeti, már az elmúlt havi, júliusi lapszámunkban megtettük az első lépést, amikor ötkarikás különszámmal, más szóval olimpiai tematikus lapszámmal jelentkeztünk. A terv jóval korábban megszületett, amikor Killyéni András szerzőtársunk és barátunk levélben keresett meg: „Mit szólnál egy olimpiai különszámhoz?” Merthogy négyről öt évre hosszabbított böjt után jött, közeledett a 2020-ról idénre halasztott tokiói nyári olimpia. A válaszom egyszerű volt: igen. És lőn. Bizonyára nem lőttünk mellé, ellenkezőleg, a modernkori nyári olimpiai játékok ezerannyi történetéből olyan összeállítás kerekedett szakavatott sporttörténészek és –újságírók közreműködésével, ami a visszajelzésekből ítélve célba talált. Hadd tegyem hozzá gyorsan és röviden, hogy 1. az olimpiai játékok mindenekelőtt a mindenkori sportrendezvények csúcsát jelentik, minden sportolónak mindenkori vágya, hogy életében legalább egyszer rajthoz állhasson egy ötkarikás játékon, s nem kétlem, hogy az újságírónak és a nézőnek is óhajtása, hogy legalább egy ilyen eseményen részt vehessen, 2. nem utolsó sorban ez a csúcsesemény az elért eredményeken, a versenyen túl sok minden egyébről is szól. Például sportszerűségről, egymás tiszteletéről és segítéséről, csapattársak összefogásáról és egymásért küzdéséről, emberségről, sok-sok olyan tényezőről, amelyek pozitív energiákat mozgatnak meg, s amelyek mindenkit feltöltenek a majdani szürkébb hétköznapokra.

S mert az ilyen pozitív erőkre és élményekre mindnyájunknak szüksége van, bizonyos vagyok afelől, hogy nem kell várnunk a 2024. évi, párizsi ötkarikás játékokig az újabb tematikus lapszámra. Zöldfülű firkászként a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban azt tanultam, hogy egy lapot sem tartalmilag, sem arculatilag nem kell, és nem is ajánlatos máról holnapra átszabni. Hanem csak átgondoltan, fokozatosan. Következésképpen a Művelődés eddigi, jól bejáratott rovatainak egyikét sem mellőzzük, hiszen ami már jól működik, amit az Olvasó is megszokott, azt mellőzni vagy elrontani nem szabad. Ezzel együtt azonban az újabb tartalmaktól nem zárkózunk el, s erre itt és most hadd említsek egyetlen példát. A kolozsvári Györkös-Mányi Albert Emlékházzal közösen pár éve elindított Régiók bemutatkozása elnevezésű kezdeményezés hozadéka – a személyes találkozásokon s a kézfogásokon túl – az egyes vidékeket/tájegységeket bemutató lapmellékletek sora; ezt olyan tartalmakkal egészítenénk ki, amelyek az olvasókhoz közelebb hozzák az egyes vidékek kulturális, népi, másmilyen sajátosságait. Más szóval: nem ártalmas megismerni egymást közelebbről, mégpedig úgy, hogy küldetését teljesítve a Művelődés továbbra is tegye közkinccsé és népszerűsítse a magyar kulturális értékeket, az ahhoz kötődő ismernivalókat, de egyszersmind be is fogadjon, és a magyar olvasók felé közvetítsen más-más tájakon élő, más-más nyelvű és kulturális/vallási identitású közösségektől jövő értékeket. Hiszen Erdély, sőt, a Kárpát-medence nemzeti–nyelvi–kulturális–vallási sokszínűsége kínálva kínálja ezt a lehetőséget! Lényegét tekintve ez esetben is kultúraközvetítésről van szó. Nem mindennapi kihívás, ezzel tisztában vagyok, de ha Isten és Olvasó, no és a szerzők is úgy akarják, meglesz.

Mi mindenesetre nyitottak vagyunk. Minden ötletre, minden jó szándékra, minden pozitív erőket megmozgató kezdeményezésre, jó szóra, visszajelzésekre, természetesen jó kéziratokra és illusztrációkra; szerzők és Olvasók felé egyaránt.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

(...) Petőfi és az ő erdélyi, segesvári emlékezete nemcsak a maroknyi, egyre fogyó fehéregyházi magyarságé, hanem általában és összességében a teljes nemzeté, etnikai és állampolgári vonatkozásban egyaránt, sőt a mindenkori szabadságvágyóké is. Azoké is, akik a négy égtáj felől Székelyföld és a Királyföld peremén barangolva meg-megállnak egy röpke főhajtásnyira az Ispánkútnál, esetleg a fehéregyházi múzeumot és kegyhelyet is meglátogatják. 

Minap, március 25-én, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának ünnepi rendezvényén magyar állami kitüntetéseket adtak át. A Vallásszabadság Házában megtartott eseményen családtagok, barátok, világi és egyházi elöljárók, nem kevésbé kíváncsi sajtósok körében a kolozsvári magyar külképviselet „vonzáskörzetéhez” tartozó területen élő és munkálkodó tizenkét dolgos ember vehette át több évtizedes munkájáért az elismerést.

Amilyen az életformánk, olyanok az ünnepeink is. Ha csak belső terekben, kisebb közösségekben élhetjük meg a farsangunkat, akkor is meg kell próbálnunk megélni. Akkor derűsebb szívvel állunk meg az „igazi” farsangolók mellett is. Vendégnek lenni könnyebb, ha van otthonunk, ahonnan eljöttünk.

A város kreatív, úttörő energiái egy adott pontban összeértek, és megszületett a Holnap Irodalmi Társaság. A fordulópontot Juhász Gyula Nagyváradra érkezése hozta el, aki egyetemi kapcsolatait is felelevenítette azért, hogy a régóta óhajtott irodalmi mozgalom életre keljen. (...) A garabonciás írógárda a Budapesten központosuló kulturális élet mellé egy másik, a konzervatív irodalmi szemlélettel szemben haladó vidéki centrumot próbált megteremteni. Összekötötte őket még valami: az Ady Endre iránti rajongásuk. Egy rendszeresen megjelenő irodalmi lapban gondolkodtak, végül egy antológia összeállításában állapodtak meg, amelyet 1908. szeptember 27-én mutattak be a városháza dísztermében. Az eseményt sajtó alá rendező Antal Sándor büszkén emelte ki: „Ma költő áll a sereg élén”, és „ez a költő Ady Endre”. 

Szóval megkezdtük az új esztendőt. Egy pillantásnyi visszatekintéssel az elmúlt tizenkét hónapra, s a magam személyes szemszögéből főleg az utóbbi hatra, amióta a lap éléről leköszönő, ténylegesen nyugdíjba vonuló Dáné Tibor Kálmántól átvettem a főszerkesztői feladatkört. Nyugodt szívvel állapíthatom meg, hogy a teljes 2021. évi termésünknek egyetlen lapszámáért és egyetlen mellékletéért sem kell pironkodnunk, és ez elsősorban szerzőinknek köszönhető.

Amennyiben Magyarország a téli, Románia pedig a nyári időszámítás mellett dönt, a két ország között két óra eltolódás is lehetne – ennek megvalósulására azonban vajmi kevés az esély. Ha az Európa Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei komoly fennakadást okoznának az egységes piac működésében, az óraátállítás további halasztását javasolhatja. 

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.