Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gedeon Zoltán festő és grafikusművész 99 éves

Gedeon Zoltán kolozsvári festő- és grafikusművész, egyetemi tanár, a Barabás Miklós Céh tagja 99. születésnapja alkalmából június 26-án, Mosonmagyaróváron mikrokiállítást rendezett családja és barátai körében.



Gedeon Zoltán


Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon. 1958-ban a kolozsvári Tanárképző Egyetem adjunktusa lett. 1960 és 1970 között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Rajzkatedráján volt előadótanár. 1970 és 1984 között a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanított magyar és román nyelven. Alkotói pályája során nagyon sok közös és egyéni kiállítása volt itthon és külföldön, közben pedig számos cikke, könyve, tanulmánya jelent meg. Felesége 91 évesen, 72 év házasság után hunyt el 2021. március 31-én, ezt követően Gedeon Zoltán mosonmagyaróvári rokonai körében lelt vigasztalódásra.
A családi körben megrendezett eseményen a művész pár korábbi grafikáját, olajfestményét és rézkarc munkáját állították ki. Gedeon Zoltán szeretettel üdvözölte családtagjait, barátait, majd kifejezte örömét, hogy „ebben a mikroformában, kedves kis helyiségben megtekinthető pár alkotása”, amelyek gondolatban visszaviszik őt és a nézőket Kolozsvárra, szülőföldjére és a természetbe.
Velastin Ildikó a család részéről köszöntötte az egybegyűlteket, szívhez szóló beszédében kitért arra, hogy Zoltán bácsi a család büszkesége, aki nemcsak alkotásaival, hanem életpályájával is példát mutatott az utódoknak: „Elmondhatatlanul büszkék vagyunk arra, hogy családunk egyik tagja nyomot hagy a társadalomban munkásságával a jövő generációjának.” Majd hozzátette, hogy Zoltán bácsi életútja igazi példaként állhat mindenki előtt, hiszen többször is hajszálon múlott az élete, de élni akarása és a Gondviselő akarata által mindig meg tudott menekülni. Zárógondolatként Velastin Ildikó felidézte Zoltán bácsi mottóját, amely minden élethelyzetben eszébe jut, és amelyből máig erőt tud meríteni: „Életre voltam ítélve!”
Ezt követően Bíró Sára, a család barátja a művészről szólt pár szót: „Zoltán bácsi művész, a kor embere, aki mai napig érzékenyen és művészi igényességgel reagál az őt körülvevő világra. Munkái az energikus, kísérletező, kreatív és inventív művész képét tükrözik vissza.” A művész több munkáját is ismerve azt a következtetést vonta le, hogy azokat az állandó technikai kísérletezés jellemezte: „Egymást követő stíluskorszakai között van klasszikus, modern, realista, absztrakt, technikák szempontjából az egyik legváltozatosabb művész, akivel valaha találkoztam. Olaj, pasztell, akvarell­grafika, linóleummetszet, kollográfia, szitagrafika, celluloidmetszet, rézkarc, monotípia – hogy csak párat említsünk, a teljesség igénye nélkül, azokból a technikákból, amelyekkel Zoltán bácsi művészetében találkozhatunk.”
Az ünnepség végén Gedeon Zoltán kifejtette vágyát, ami szerint a 100. születésnapját Kolozsváron nagyobb körben, több munkáját bemutató kiállítás keretében szeretné megünnepelni.
Családtagjai, barátai, közeli és távoli ismerősei mind jókívánságukat küldik a 99 éves Zoltán bácsinak!
Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

„Életemet meghatározó, rendkívüli szerencsének tartom, hogy a Nagy Véletlen összehozott a kerámiával… és a kerámia sorsommá vált. A kerámiában, mint bármely más szakterületen, nagyon sok mindent meg lehet tanulni, ki lehet kísérletezni, meg lehet magyarázni, de ami rendkívül izgalmas, és állandóan további munkára sarkal, ahogy a kifejezhető, szavakban is értelmezhető eredmények ütköznek a Nagy Titokkal, ahogy az anyag vizuálisan leolvasható megnyilvánulásai találkoznak az ezek mögötti időrétegek üzeneteivel, megsejtéseivel. A megfejthetetlen Titok vonzása ez. A létezés titka, amely titok marad.”

„Figyeltem az asztalterítő piros mintáját, és ahogy felpillantottam, egyszer csak beborította a tetőt, az ablakot, a falakat, majd az egész szobát, a testemet és a világmindenséget. Határozottan úgy éreztem, mintha elkezdtem volna önmagam megsemmisítését, hogy a végtelen időben és a tér abszolútumában keringjek, majd semmivé váljak.”

Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást. 

Crăciun Judit kerámiaszobrász művészi hitvallásában így nyilatkozik munkásságáról és alkotásairól: „A kerámia egy játék számomra, kiaknázok minden ismert és ismeretlen lehetőségét, háromdimenziós formákat építek, amelyek összhangban állnak a gondolkodásmódommal és a véleménynyilvánítási szabadságommal." Gheorghe Crăciun kerámiaszobrász így vall művészetéről és alkotói tevékenységéről: „A kerámia az őselemek – föld, víz, tűz – együttműködéséből születik. Egy engedelmes anyagból indulunk ki, amelyet lehet modellálni, formálni, még akkor is, ha saját memóriája van, és a tűzpróba teszi teljessé. Az agyag engedi, hogy játsszak vele, formáljam és elrejtsem benne az ötleteimet."

Kegye Lenke azon kiváltságos fényképészek kategóriájába tartozik, akik dinamikusan, a fény segítségével folyamatosan tökéletesítik művészetüket. Az eddig kiállított alkotások jelzik a művész azon meggyőződését, hogy a fényképészetet életeseményként, papír és valóság csodálatra méltó találkozásaként lássuk. Egy ilyen találkozást követően (a fotóművész segítségével) a két entitás örökre együtt marad – akár fekete-fehérben, akár színesben.

„Semmi és minden, avagy minimális eszközökkel nyújtani a maximumot. Azt az életérzés- és gondolatsűrítményt, ami egy 21. századi fiatal képzőművészt, jelesül Mira Marincașt alkotásra, sajátos önkifejezésre serkentett. Ezt kínálja nekünk ez a mindenkori avantgárd jegyében született kiállítás és alkotója, a fotó- és grafikusművész."

Akkor „él” egy múzeum, ha folyamatosan otthont biztosít különféle rendezvényeknek. Mi elsősorban ismeretterjesztő előadásokat tartunk a Tortoma Önképzőkör keretein belül. Ebbe belerondított a világjárvány, de reméljük, hogy ma már újra gördülékenyen tudunk előadásokat, könyvbemutatókat, egyéb rendezvényeket tartani. Egyidőben mi adtunk otthont az Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napoknak, továbbá partner­in­tézményei vagyunk az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatnak is.

Maszelka konokul, hűséggel és optimistán járta végig saját művészi útját, derű jellemezte egész életét, és ez a derű az, amely úgy az alkotói pályáját, mint a közönség szolgálatát végigkísérte. Kitartással és elkötelezettséggel vált az erdélyi művészetben számontartott, ám életében a tehetségéhez és életművéhez mérten eléggé el nem ismert festővé. Évtizedek célratörő, szívós munkájával, rengeteg energiával és megkapó emberi melegséggel Székelyudvarhelyt az erdélyi magyar képzőművészet egyik leginkább megbecsült vidéki központjává változtatta.

Sipos Sándor látásmódjának kialakulására mély hatást gyakorolt Marshall McLuhan kanadai médiakutató és filozófus. A képzőművész alkotásai a – folyton táguló – virtuális valóságot megtapasztaló ember életérzéseit vetítik elénk, és arról tanúskodnak, hogy a média fejlődése átszabja, átformálja az emberi kultúrát.

Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni.

Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban.

Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon. 

Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító: „Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van, amelyik nyáron. Némelyik ősszel, és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát. Azt hiszem, ez a virághasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre. Feleségem művészi kibontakozását immár több mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását. Őszülő fejjel találta meg. Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.” 

Erdélyi viszonylatban Ady József egyik kiemelkedő képviselője az 1980-as évek elején fellendülő kelet-európai neoavantgárd irányzatnak. A hagyományos grafikai és festészeti technikával megalkotott munkái egyéni látásmódról tanúskodnak. Ábrázolása az absztrakt és a figuratív kifejezésmód határán mozog, ugyanakkor a szimbolikus-expresszív kategóriába is beilleszthető. 

A szobrászművész szellemi és lelki funkcióiban anyaggal dolgozik, ilyenformán valahol a mesterember, a jó értelemben vett iparos és a filozófus keveréke. Ezt az állítást igazolja Désy Károly élete és munkássága is. Saját vallomása szerint a szobrásznak ismernie kell számos mesterség titkait – a kovács, asztalos, vasöntő, esztergályos mesterségek eljárásait – ahhoz, hogy maradandót alkothasson. Egy műtárgyat többféleképpen lehet létrehozni. A kérdés az, hogy díszítő vagy funkcionális célzattal készülnek-e, vagy pedig az alkotó a plasztikai nyelv lehetőségeivel akar élni: emberi érzelmeket, gondolatokat vagy magatartásformákat kíván megjeleníteni.

Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.