A fesztivál kilenc napja alatt 24 esemény zajlott, 16 koncerttel, két zenés helyismereti túrával, egy könyvbemutatóval, egy filmvetítéssel, egy borkóstolóval, egy reneszánsz gyermeknappal és táncházzal, továbbá egy régizene-ovival, amely az idei év újdonságának számít. Idén öt országból, kilenc napon át nyolc helyszínen több mint 170 zenészt tapsolhatott meg a publikum.
Sajtóközlemény
Önfeledt szórakozás, táncház, világzenei DJ, családi programok, ismeretterjesztő előadások, gyerekfoglalkozások, megújult helyszín, fokozott komfort, függőágyas „Jámbor zóna”, hajnali madárcsicsergés és régóta várt találkozások a 2021-es Méra World Music Fesztiválon.
A Méra World Music Fesztivál ismét tágra tárta faragott fa kapuit a nagyközönség előtt. A tavalyi korlátozások után idén teljes értékű fesztiválnak adhatott otthont a Szarka-telek a világzene és népzene szerelmeseinek, ahol a koncertek mellett gazdag programkínálaton vehettek részt a fesztiválozók.
A Méra World Music Fesztivált csütörtökön Corina Sîrghi și Taraful Jean Americanu nyitotta, őket a Babra, valamint a Parno Graszt fergeteges koncertje követte. A koncertek után táncházzal és világzenei DJ-vel folytatódott a fesztiválprogram. A pénteki nap a népzenének és a néptáncnak volt szentelve. Fellépett a Rendek között, vonók mögött formáció, akiknek koncertje a táncházzenészek életében felmerülő sajátos kérdésekre kereste a választ. Ezt követően a Magyar Nemzeti Táncegyüttes jóvoltából első alkalommal tért haza Zsuráfszky Zoltán Élő Tánc-Archívum c. műsor sorozatának a Kalotaszeg c. fantasztikus műsora. A népzenei nap utolsó koncertje a Kalotaszegi Nagykoncert volt, mely a lehető legmagasabb színvonalon vitte színpadra a kalotaszegi népzenét.
A szombati nap zenei programját a magyarországi világzenei élet elismert párosa, Herczku Ágnes & Nikola Parov indította. Őket a Tárkány Művek váltotta a csűrszínpadon, akiknek egyedi hangzásvilága a cimbalom, a szaxofon, a brácsa, a fuvola, a gardon, a klarinét és a bőgő és ének egyvelegében teljesedett ki. A szombati koncerteket a Fanfara Transilvania csalhatatlan balkáni ritmusú fúvós muzsikája zárta.
A csűrfesztivál utolsó napjának koncert programját az Ötödik Évszak nyitotta, akik zenéjében egyszerre érződött a Kárpát-medencei népi hagyomány szellemisége és a párizsi szalonok világának a hatása. Ezután a latin-amerikai zenét játsszó cumbia együttes, a Los Orangutanes mozgatta meg a hallgatóságot. A fesztivál végének közeledtét jelző zápor tette végérvényesen feledhetetlenné a fesztivál élményt, ugyanis a Csángálló concert második számánál a szervezők kérésére a zenekar és a közönség is beköltözött a csűrbe, végigtombolva a vihart a csűr védelmében.
A világzenei és népzenei koncerteken túl a Csűrfiában gyerekprogramokkal, a falu Tájházában és a Bivalymúzeumban előadásokkal, tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel, illetve a pénteki napon a harmadik alkalommal megszervezett Kalotaszegi Prímásversennyel várták a fesztiválozókat. A 7000 lejes fődíjat a csíkmadarasi Antal Csanád nyerte, aki játékát, zenetudását bemutatta a közönségnek az esti Kalotaszegi nagykoncerten is. A prímásverseny második és harmadik díját megosztva kapta Márton Bence és Dezső Attila, illetve Kutzera Barbara és Kónya Előd.
Bethlendi András és Varga Zoltán László főszervezők elmondása szerint a koronavírus okozta korlátozások ellenére a 2021-es Méra Világzenei Csűrfesztivál négy napja során összesen mintegy 2800-an vettek részt: 2450 felnőtt és 350 gyermek.
Fotóalbum:
https://drive.google.com/drive/folders/1i8beBq4fQvbXbZgXmwyhDrNoAluvaDfC...
Készítette: Bethlendi Tamás, Serar Szabolcs, Orbán Eszter, Kőmíves István
Aftermovie: https://www.facebook.com/636154526538910/posts/2020444178109931/
További írások
Hivatalos bejegyzésének hetedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, s ez alkalmat ad a visszatekintésre. Az igen mozgalmas első öt év után a hatodikra árnyékot vetett a koronavírus-világjárvány, ám a tavalyi esztendő – a megszorítások dacára – ismét sikeres volt.
Magyari Lajos költő egyik kiállítás megnyitón mondta, mint varázsigét: hogy ez a nagyvilág egyetlen olyan alkotótábora, amelyben évtizedénél hosszabb ideje a LÓ a téma.
A 2018-es Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2018. július 8–15.nagy kihívás előtt áll: az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művét, J. S. Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passióját tűzi műsorra a fesztiválon. Ily módon szeretnénk megünnepelni a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tízedik esztendejét.
November 11–12-én rendezik meg Szatmárnémetiben, a Dinu Lipatti Filharmóniában a XXV. Hajnal Akar Lenni Népdaléneklési Versenyt a Bartók Béla Egyesület, a Szent-Györgyi Albert Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA), a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, valamint a G. M.
A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdeti Ady Endre születésének 140. évében a XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedőt.
Az idén hatodik alkalommal szervezi meg a Harmonia Cordis Egyesület a Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapokat november 20–23. között Kolozsváron. A koncertek nem titkolt célja új kibontakozási lehetőségek biztosítása a klasszikus gitár/zene művészei és jövendőbeli előadói számára, a fiatal művészek bátorítása és támogatása.
Balassi kardtársai pályázat
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közösen fotópályázatot hirdet a Fogadjuk örökbe a 700 éves Kolozsvárt! program keretében Kolozsvári homlokzatok címmel.
A kórusműveket a Templomkertben, Szent László szobra körül éneklik közösen a kórusok. A szervezők felkérik a találkozóra benevező kórusokat, hogy műsoruk ne haladja meg a 10-12 percet, továbbá lehetőség szerint minden kórus műsora tartalmazzon legalább egy Kodály Zoltán-művet.
A szovátai Teleki Oktatási Központ és a Gub Jenő Természetismereti Tudástár idén is megszervezi a Teleki-virág biológia és természetvédelmi vetélkedőt IX-XII. osztályos diákok számára.
Hetedik alkalommal sikerült megtartanunk július 6. és 11. között a Pusztinai Zenetábort, amely az egyesületünk és a falu életében hagyományossá vált, mindenki által nagyon várt esemény.
A Kárpát-medence magyar kórusaihoz
Tordaszentlászló RMDSZ Szervezete, önkormányzata, a Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, a református egyházközség, valamint a falu művelődési háza, nemzeti és művelődéstörténeti nagyjaink, mint:
1. falunk névadója, Szent László királyunk halálának 920.,
2. az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalakulásának 130.,
A versenyre kizárólag Kolozsvár város hangulatával és szellemiségével kapcsolatos fekete-fehér és színes fényképeket várunk.
![]() |
![]() Hivatalos bejegyzésének hetedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, s ez alkalmat ad a visszatekintésre. Az igen mozgalmas első öt év után a hatodikra árnyékot vetett a koronavírus-világjárvány, ám a tavalyi esztendő – a megszorítások dacára – ismét sikeres volt. |
![]() |
![]() Magyari Lajos költő egyik kiállítás megnyitón mondta, mint varázsigét: hogy ez a nagyvilág egyetlen olyan alkotótábora, amelyben évtizedénél hosszabb ideje a LÓ a téma. |
A 2018-es Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2018. július 8–15.nagy kihívás előtt áll: az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művét, J. S. Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passióját tűzi műsorra a fesztiválon. Ily módon szeretnénk megünnepelni a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tízedik esztendejét. |
November 11–12-én rendezik meg Szatmárnémetiben, a Dinu Lipatti Filharmóniában a XXV. Hajnal Akar Lenni Népdaléneklési Versenyt a Bartók Béla Egyesület, a Szent-Györgyi Albert Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA), a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, valamint a G. M. |
A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdeti Ady Endre születésének 140. évében a XXIV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedőt. |
Az idén hatodik alkalommal szervezi meg a Harmonia Cordis Egyesület a Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapokat november 20–23. között Kolozsváron. A koncertek nem titkolt célja új kibontakozási lehetőségek biztosítása a klasszikus gitár/zene művészei és jövendőbeli előadói számára, a fiatal művészek bátorítása és támogatása. |
Balassi kardtársai pályázat |
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közösen fotópályázatot hirdet a Fogadjuk örökbe a 700 éves Kolozsvárt! program keretében Kolozsvári homlokzatok címmel. |
A kórusműveket a Templomkertben, Szent László szobra körül éneklik közösen a kórusok. A szervezők felkérik a találkozóra benevező kórusokat, hogy műsoruk ne haladja meg a 10-12 percet, továbbá lehetőség szerint minden kórus műsora tartalmazzon legalább egy Kodály Zoltán-művet. |
A szovátai Teleki Oktatási Központ és a Gub Jenő Természetismereti Tudástár idén is megszervezi a Teleki-virág biológia és természetvédelmi vetélkedőt IX-XII. osztályos diákok számára. |
Hetedik alkalommal sikerült megtartanunk július 6. és 11. között a Pusztinai Zenetábort, amely az egyesületünk és a falu életében hagyományossá vált, mindenki által nagyon várt esemény. |
A Kárpát-medence magyar kórusaihoz Tordaszentlászló RMDSZ Szervezete, önkormányzata, a Tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, a református egyházközség, valamint a falu művelődési háza, nemzeti és művelődéstörténeti nagyjaink, mint: 1. falunk névadója, Szent László királyunk halálának 920., 2. az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalakulásának 130., |
A versenyre kizárólag Kolozsvár város hangulatával és szellemiségével kapcsolatos fekete-fehér és színes fényképeket várunk. |
Új hozzászólás