A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. 1920-ban, a trianoni békeszerződés aláírása után jött létre, amikor Erdélyben ráébredtek arra, hogy nem fog több tankönyv, folyóirat, újság, könyv érkezni Budapestről.

A közadakozásból létrehozott részvénytársaság a harmincas évekre Erdély legnagyobb kiadójává nőtte ki magát, amelynek a Brassai utcai épületeit 1948-ban kobozta el az állam, és alakította át pártkönyvkiadóvá, majd 1977-ben megtörtént a kiadó ingatlanvagyonának államosítása is. 1991-ben azért élesztették újra a Minervát, immár Minerva Művelődési Egyesületként, merthogy Tibori Szabó Zoltán, az egyesület elnöke elmondta – úgy érezték, hogy „valamilyen hagyományhoz vissza kell nyúlni”. A régi Minerva restaurálása közben az egyesület visszaigényelte a régi épületeit, amelyek közül már egyet vissza is kapott: itt működött a Tranzit.ro Galéria és a Váróterem Projekt is.

Az az épület viszont, amit ma a kolozsváriak Minerva-házként ismer­nek, egy Jókai utcai épület, amelyben a kommunizmus idején a kolozsvári lapok laktak. Ez a ház, amely a Minerva-Kolozsvári Magyar Tudományos, Média és Kulturális Központ nevezetű projektet működteti, multifunkcionális tér. Különféle sajtóorgánumoknak ad helyet, illetve két kiállítótérnek: az emeleten a Cs. Gyimesi Éváról elnevezett konferenciaterem, az alagsorban pedig egy zegzugos középkori ház pincetere. Amikor a házban jártam, az emeleten Balázs Péter festőművész képei lógtak a falon, a pincében pedig két kolozsvári mesteris képzőművész-hallgató kiállítását lehetett megtekinteni. A hagyomány és újítás kettőssége jellemezte nemcsak ezt a két kiállítást, de magát a gyönyörűen restaurált épületet is, a multifunkcionalitás jegyében pedig a Minerva kiállít, könyvbemutatókat tart, vetítéseket szervez, a média-, fotó- és filmarchívumát pedig rendszeresen látogatják a kutatni vágyó egyetemisták, de a már szakképzett kutatók is. A terjeszkedés pedig a manzárdban folytatódna: egyetemi szakkollégium, artists-in-residence program, újságírói szolgálati lakások létrehozása van kilátásban.

„Ha megtaláljuk a közös múltat, arra lehet közös jövőt építeni”, mondja Tibori Szabó Zoltán, aki nemcsak azt tartja fontosnak, hogy a Minerva a kolozsvári magyarság kulturális és tudományos központjává váljon, hanem azt is, hogy a román közösség is részt vehessen a különféle tevékenységekben. Mint elmondta, a kiállításokra is szoktak a többségi lakosok járni, a szolnoki művésztelep első erdélyi bemutatkozásakor pedig különösen figyeltek arra, hogy nyissanak a román látogatók felé.

A távolabbi jövőt tekintve a Minerva a Brassai utcában, az RMDSZ által működtetett Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal összefogva, egy újabb projektet óhajt megvalósítani: „Ez egy komplex, erdélyi kitekintésű, közgyűjteményeknek és tudományos munkáknak szánt tér volna, amely történelmi relikviákat, művészeti, irodalmi, néprajzi hagyatékokat kutatna fel, hozna egy térbe, és megteremtené azokat a feltételeket, hogy ezeket kutatni és felmutatni lehessen.” Ehhez pedig korszerű kiállító, tároló, feldolgozó, raktározó felületeket létesítenének különféle egyéb szocializációs terekkel karöltve: étterem, szálloda, „jópofa üzletek”, fiatalok számára kialakított helyiségek, Párizsi udvar típusú átjáró kialakítása szerepel a projekthez készült látványterveken. Ennek a magyar kulturális központnak a megvalósítása azonban egyelőre csak álom, egy olyan Kolozsvár álma, amelynek kulturális és tudományos gazdagsága nemcsak a jelen munkáiban, hanem a múlt és a jövő reflektált összekapcsolásában és értelmezésében van.

A kolozsvári civil társadalom egyik emblematikus képviselője 2002-ben jött létre, azzal a céllal, hogy közös gondolkodásra és cselekvésre buzdítsa a helybelieket.

Létrehozói neves kolozsvári magyar értelmiségek: Balázs Imre József, Benkő Samu, Egyed Ákos, Egyed Péter, Farkas Mária, Horváth Andor-Imre, Jakab Gábor, Kántor Lajos (a Kolozsvár Társaság elnöke), László Herbert Ferenc-Áron, Salat-Zakariás Levente, Tibád Zoltán, Tibori Szabó Zoltán, Vetési László és Visky András. Az egyesület évente olyan akciókat és programokat kezdeményezett és valósított meg ez idő alatt, amelyeknek az a célja, hogy ösztönözze és támogassa a város magyar lakosságának megmaradását és gyarapodását, sikeres jelenlétét a város gazdasági, társadalmi, kulturális stb. életében, a létkörülményeit és közérzetét befolyásoló tényezők javulását. Ahhoz, hogy a város visszanyerje korábbi rangját és jelentőségét a magyar tudományos életben és művelődésben, múltjához és értékeihez méltóan, európai szintű teljesítményekkel szerezzen magának újra elismerést, szükségesnek találták, hogy minden kor- és társadalmi csoportot megszólítsanak. Az egyesület olyan közös platformot hirdetett meg a román társadalom mindazon civil szervezetei, szellemi műhelyei és intézményei számára, mindazon személyeknek, amelyek/akik hasonló célokat követnek, amely alatt mind többen és többen felsorakoznak. A Kolozsvár Társaság a vállalkozói réteget is megszólította, képviselőik idén tavasszal hangulatos előadás keretén belül be is mutatták saját vendéglátói egységeiket.

Az utóbbi években szakosodtak a programok, előadások működnek és a Kolozsvár Társaságon belül megalakult, illetve most van kialakulóban még egy szakosztály. A előző években létrehozott Film–Televízió szakosztály mellett az idén letették az alapjait a Várostörténeti szakosztálynak, amelynek keretében havonta egyszer-kétszer rendeznek programot olyan témák kiválasztásával, amelyek több társadalmi kategóriát is vonzanak, és amelyek kötődnek Kolozsvár történelméhez.

Ugyanakkor a Kolozsvár Társaság a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának alapításában is részt vállalt, és létrejötte után is támogatja. A Kolozsvár Társaság azóta is részt vesz ezeken az eseményeken saját rendezvényekkel. Az idei programok a Kolozsvár Társaságnál sokszínűek voltak, a kolozsvári könyvbemutatón keresztül megtartott fotóversenyig, amelyet a Kolozsvári hangulatok címmel hirdettek meg. A versenyre benevezett képeket nagy érdeklődés mellett augusztus 17-én kiállításon mutatták be a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében.

A Kolozsvár Társaság egyik állandó eseményeként tartják számon 2009 óta az emlékezők a Sétatéri parkban a Szakáts Béla készítette, börtönajtót idéző 1956-os emlékműnél való megemlékezést, amelyet a Kolozsvár Társaság szervez meg minden év október 23-án. Az eseményen a város magyarságának főbb képviselői mellett a Kárpát-medencei magyarság képviselői is részt vesznek.

A Kolozsvár Társaság célja, hogy a kommunikációs rendszert tökéletesítve a városi magyar és román intézményrendszerrel való együttműködést bővítse.

Összegezve: a Kolozsvár Társaság a város magyar polgárainak cselekvő akaratából jön létre. Össze kívánja fogni a civil társadalom azon erőit, amelyek érdekeltek Kolozsvár szellemi elszürkülésének és hanyatlásának megakadályozásában, a város egykori kiváló szellemiségének helyreállításában. Szakemberek és megbízott munkacsoportok által készített vizsgálatok, felmérések, prognózisok és projektek alapján kedvező irányba kívánja befolyásolni a város és lakosai jövőjének alakulását. Ápolja a kapcsolatokat a város barátaival, különösképpen a Kolozsvárról elszármazottakkal. Nyitott a Kolozsváron élő más nemzetiségűek hasonló törekvéseinek irányában. Országos és nemzetközi szinten védelmezi, ápolja és népszerűsíti a város történelmi és jelenkori értékeit.

 „Az anyanyelvünkhöz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz és a bennünket, mint egyenjogú polgárokat megillető jogainkhoz való feltétlen ragaszkodás jegyében” – Bernády György

Az 1989-es fordulat után néhány lelkes marosvásárhelyi hozta létre 1992-ben a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítványt, amelynek köszönhetően 1994. november 4-én megnyitotta kapuit a Bernády Ház. A nagy távlatokban gondolkodó városépítő igényes, újító életműve szellemében a Bernády alapítvány teljes egészében Marosvásárhely, illetve a megye magyarságának a szolgálatában áll. A hagyományt és modern törekvéseket ötvözve szorgalmazza a helybeli magyar közösség kulturális és szellemi épülését, valamint művelődési lehetőségeinek kibővülését, alkotókészségének ösztönzését. Mindezek megvalósításában döntő lépést jelentett az, hogy megvásárolták a Baross (ma Horea) utcai ingatlant, művelődési hajlékká alakították, majd a széles közönség rendelkezésére bocsátották a Bernády Házat, amely rövid idő alatt a marosvásárhelyi magyarok egyik legkedveltebb, legkeresettebb közművelődési otthonává és gyülekező helyévé vált.

Irodalmi estek, könyvbemutatók, vitaműsorok, tudományos előadások, elő­adóműsorok, szemináriumok, klubdélutánok, képzőművészeti, fotóművészeti, népművészeti kiállítások és más változatos rendezvények sokasága vonzza ide mind a törzsközönséget, mind az alkalmi vendégeket. A központ évente mintegy kétszáz, fennállása óta több ezer ilyen esemény színhelye volt. Ezek jelentős hányada vendégrendezvény, a különféle egyesületek, civil szervezetek, szakmai testületek előszeretettel választják a Bernády Házat. De saját műsorai is joggal öregbítik a hírnevét. Rendszeres tárlatai révén a kiállítótermei a város rangos és keresett helyiségei közé kerültek. Kétszáznál jóval több tárlatot tekinthettek a nézők, melyeken helybeli, hazai és külföldi festők, szobrászok, grafikusok és népi mesterek mutatták be műveiket.

Kiállításai nyomán a Bernády Ház immár igen figyelemreméltó műgyűjteményt mondhat magáénak – több mint kétszáz festmény, grafika, kisplasztika, plakett –, hiszen minden kiállító egy adományozott műtárggyal járul hozzá a galéria gyarapodásához. Ezek egy részéből 2009-ben fotóalbum is készült Galéria a Bernády Házban címmel, amely az 1995 és 2009 közötti időszakot öleli fel. Az újabb kötetet (Galéria a Bernády Házban 2.), amely a 2009–2015-ös időszakot foglalja magába, 2015 októberében sikerült megjelentetni.

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy mennyire hasznossá vált a központ könyvgyűjteménye, amely szüntelenül gazdagodik. A több mind kétezer kötet mellé mindegyre újabbak kerülnek a polcra. Az évek során a több mint száz könyvbemutató szerzői dedikálták munkáikat a Bernády Ház könyvtárának.

Jelentős fordulópont volt 2001–2002 között a Bernády Ház felújítása és bővítése. Az átalakításokat követően jobb körülmények között, lényegesen nagyobb kiállító felülettel és befogadóképességgel töltheti be hivatását. A funkcionálisan többféleképp hasznosítható tetőtér főleg kamara- és fotókiállítások rendezésére alkalmas. Az egymásba nyitható és ily módon növelhető földszinti termek ugyancsak kedvezőbb lehetőségeket teremtenek a legváltozatosabb rendezvények számára.

Egyre több civil szervezettel alakítottunk ki partneri viszonyt. Hasonlóan jó kapcsolataink vannak a Kárpát-medence más történelmi régióiban tevékenykedő kulturális szervezetekkel, alapítványokkal (pl. a hazai Magyar Há­zak-­lán­co­la­tá­val). Állandó partnereink: Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület, a Kemény Zsigmond Társaság, EMKE, Divers Alapítvány, Kós Károly Akadémia, Barabás Miklós Céh Maros megyei szervezete stb.

A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a Marosvásárhely történetében meghatározó szerepet játszó város­atya emlékét életben tartsa, valamint megvalósításait továbbművelje. Igyekezetünk eredményeit többfelé láthatják a városlakók és az idelátogatók: dr. Bernády György egészalakos bronzszobra – Bocskay Vince szobrászművész alkotása – 1993 óta áll a Bernády téren.

Az egykori polgármester Bálint Károly által megmintázott mellszobra 1996-tól a székház előcsarnokában, a Hunyadi László alkotta mellszobor 1998-tól a Kultúrpalota Tükörtermének bejáratánál, a Kolozsvári Puskás Sándor domborműve a Városháza előcsarnokában található. A Bernády Ház homlokzatán Pál Péter képzőművész domborműve jelzi a névadót. Egykori lakóházán, a régi Szentgyörgy utcában pedig 1999-től a Hunyadi László emléktáblája tanúsítja az utódok tisztelgő főhajtását. 2008-ban sikerült felállítanunk a főtér közelében a Gyarmathy János képzőművész által megmintázott Aranka György állószobrot, így tisztelegve az 1793-ban Marosvásárhelyen alakult Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság kezdeményezője emléke előtt.

Az alapítvány kuratóriuma és az általa működtetett létesítmény 1998-tól minden év októberében megrendezi a Bernády Napokat, amely a város kimagasló művelődési eseményévé vált. Ilyenkor neves meghívottak idézik fel tudományos ülésszakokon, irodalmi-művészeti esteken, ifjúsági vetélkedőkön, kiállításokon, koszorúzási ünnepségeken és egyéb megnyilvánulásokon Bernády György személyiségét, szellemi örökségét.

1999-től az emléknapokon adják át a Bernády Emlékplakettet (Gyarmathy János szobrászművész bronzplasztikáját) annak a marosvásárhelyi személyiségnek, aki a legtöbbet tett a városért Bernády szellemében. Az eddigi kitüntetettek: Fodor Imre polgármester (1999), Frunda György szenátor (2000), Virág György megyei tanácselnök (2001), prof. dr. Dóczy Pál egyetemi tanár (2002), Darabán Ottó, az Aquaserv vezérigazgatója (2003), Dr. Imreh Ernő jogász (2004), Csíky Boldizsár zeneszerző (2005), Keresztes Gyula műépítész (2006), Csató Béla plébános (2007), Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök (2008), Kovács András Ferenc költő (2009), Lohinszky Loránd színművész (2010), Markó Béla író, költő, miniszterelnök-helyettes (2011), Dr. Kovács Levente színházi rendező, rendező- és színészpedagógus, egyetemi professzor (2012), Marosi Ildikó és Marosi Barna írók (2013), dr. Kolozsváry Zoltán gépészmérnök, főiskolai, egyetemi oktató, feltaláló, műszaki szakíró (2014), valamint Nagy Miklós Kund erdélyi magyar újságíró, szerkesztő, műfordító (2015).

Különleges figyelmet szentel az alapítvány a gyermekeknek és fiataloknak szánt programoknak. A városépítő polgármester emlékére szervezett rendezvénysorozat minden alkalommal a fiatal nemzedékek megmérettetésével indul. A diákvetélkedők évente más-más, a város múltjához kapcsolódó témaköröket járnak körül. Szó volt már a város történetéről, Bernády és tevékenységéről, korának képzőművészeti, irodalmi és zenei életéről, a város építészeti örökségéről, az iskolákról, az utcák és terek fejlődéséről. Sokatmondó adat, hogy az idei diákvetélkedőn közel száz iskolás vett részt. Célkitűzéseink között szerepel, hogy a közeljövőben a kisiskolások és a középiskolás diákok mellett a város főiskolai hallgatóit is bevonjuk az olyan rendezvényekbe, amelyeken a város történelmét, Bernády életét és korát népszerűsítjük.

Az alapítvány egy másik saját rendezvénye a kisebbségi szeminárium, amelyet szintén évente tartanak meg a kormányzati szervek, a hazai és a Kárpát-medencei nemzeti kisebbségek, közösségek képviselői és a kérdéskör szakértői, politikusok, médiaszakemberek és más meghívottak részvételével.

Már a címlista is sokatmondó:

1999 – Önkormányzatok és kormányzati szervek érzékenysége kisebbségi kérdésekben

2000 – A törvényhozó és végrehajtó hatóságok szerepe a nemzeti önazonosság megőrzésében és fejlődésében

2001 – A helyhatósági törvény alkalmazása a kisebbségi anyanyelvhasználat területén

2003 – A nemzeti kisebbségek képviselete a helyi és központi közigazgatásban. Törvénymódosítási lehetőségek a nemzeti kisebbségek jelenlétére vonatkozóan, a döntéshozatal különböző intézményeiben

2004 – A kisebbségi lét Romániában és Magyarországon

2005 – Törvény a nemzeti kisebbségek jogállásáról

2006 – Autonómia, merre?

2007 – Kisebbségek az Európai Unióban

2008 – Együttélés – kétnyelvűség

2009 – Nemzeti kisebbségek identitása és a politikai életben való jelenléte

2010 – A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiája egy megoldás?

2011 – Az anyanyelvű oktatás esély és szükségesség. Élünk e lehetőséggel?

2012 – Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban.

2013 – Állampolgári kezdeményezés kisebbségi jogokért az Európai Unióban

2014 – Kisebbségi és regionális nyelvek az EU-ban

2015. február – Kisebbségvédelem: romániai gyakorlat, európai modellek, és a Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés

2015. március – 1990–2015. március 19-20. – Visszatekintés és jövőkép

2015. szeptember – Autonómia: elmélet és gyakorlat

Az alapítvány olykor hiánypótló kiadványok megjelentetését is felvállalja. Az 1993-as szoboravatásra kiadta a Bernády György városa című képes albumot, ugyanerre az alkalomra megjelentette a Bernády emléknap című füzetet, amely a közadakozás eredményeként megvalósult szoborállítás mozzanatait foglalja össze.

Az 1999-es Bernády Napokon lezajlott tudományos ülésszak anyagát örökítette meg a Bernády György emlékezete című tanulmánygyűjtemény, amely hazai és magyarországi kutatók írásai tükrében ismerteti a ma is példamutató Bernády-jelenséget.

2002-ben A Megtartó másság című fotóalbum látott napvilágot, ami kilencven művészfotó, valamint lírai sorok segítségével nyújt bepillantást az ország jellegzetes régióiba, illetve nemzetiségeinek életébe, sajátosságaiba. Ekkor jelent meg alapítvány első bemutatkozó füzete is.

Ettől kezdve évi rendszerességgel jelentettünk meg egy-egy kiadványt. Ilyenek például a Karácsonytól pünkösdig (Bálint Zsigmond fotóalbuma, 2004), Bandi Kati textilművész albuma (2005), valamint a Bernády Ház felújított bemutatkozó füzete és annak román nyelvű változata, a Bernády György városa (második kiadás, 2006), a Bernády György emlékiratok (2007), a Marosvásárhely – Városháza (2008), a Galéria a Bernády Házban művészeti című munkák (2009). Ugyanezek közé tartozik a Dacolva sorssal, idővel című magyar és román nyelvű fényképalbum és bemutatkozó füzet, a Marosvásárhely fekete márciusa című feliratozott DVD (2011), a Marosvásárhely régi Városháza – Târgu Mureș, Prefectura veche (magyar és román nyelvű), A szabadság terhe, Marosvásárhely 1990. március 16–21. (2012) című kötet is. Fontos munka még a Maros Megyei Múzeummal közösen kiadott Marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908–1913 című magyar nyelvű, illetve a Târgu Mureș Palatul Culturii 1908–1913 című román nyelvű album (2013), valamint a Fehér könyv. Az 1990. március 19. és 20-i események Marosvásárhelyen, valamint a Galéria a Bernády Házban 2. művészeti album.

Befejezésül – nem minden szerénység nélkül – idézzünk néhány illusztris vendégünk köszöntő soraiból:

„T. c. 1999. V. 1-2.

Bernády Ház!

Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy újra itt lehettem, hogy anyaországi és marosvásárhelyi kollegákkal itt találkozhattunk, hogy újra összekapcsolhattuk a Kárpát-medence áramkörét.

Sinkovits Imre”

„Nagyon örvendek, és melegséget érzek, hogy itt a Bernády Ház meghitt szobáiban éltem meg ezt a pillanatot. A civilizációt és kultúrát meghonosító néhai polgármesterünk – remélem – méltó utódai közé tartozom szerény színész mivoltomban.

Elismerés és tisztelet a házigazdának.

Ferenczy István

1999. január 29., Marosvásárhely”

(Képek a Bernády-alapítvány archívumából)

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezete (RMGE Maros) 1990. március 30-án alakult Marosvásárhelyen az Erdélyi Gazdasági Egylet (1844), illetve a két világháború között működő Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet egyik utódszervezeteként.

Fennállásának első évtizedében (1990–2000) jogi személyiséggel nem rendelkezett, és a Kolozsváron bejegyzett RMGE önálló gazdasági szervezeteként működött. 2000-től jogi személyiséggel rendelkezik. 32 gazdakört és ezek tagságát tömörítő egyesületként felvállalta a gazdák érdekképviseletét és érdekvédelmét, a gazdák közötti kapcsolatok létesítését, a gazdák-gazdasszonyok, valamint más mezőgazdasági vállalkozók felkészítését a mezőgazdasági termékek, az állati termékek minőségi és mennyiségi mutatóinak javítása, valamint egy fenntartható és állandóan fejlődő erdélyi gazdatársadalom kialakítása érdekében.

Az egyesület életét működésének első évtizedében két nagyfontosságú esemény határozta meg. Az első esemény a marosvásárhelyi Laposna utca 23 szám alatti lakóház megvásárlása az Illyés Közalapítvány segítségével, és a szervezet székhelyének kialakítása volt. A második kiemelkedő esemény a szegedi Progress Alapítvánnyal közösen összeállított Partnership pályázat volt, amelyet az Európai Unió 2000-ben pozitívan bírált el, és amely révén sikerült megvalósítani a megvásárolt ház javítását, átalakítását és bővítését.

A szervezet székházának léte és az előbb említett munkálatok elvégzése, valamint a pályázat sikeres elszámolása eredményezte az RMGE Maros székhelyen létrejött marosvásárhelyi Agrárgazdasági Oktatási és Információs Központot, ami által lehetőség nyílt különböző kulturális rendezvények szervezésére és lebonyolítására is, az EMKE által működtetett Magyar Házak láncolata keretében.

Az RMGE Maros Magyar Ház az erdélyi gazdatársadalom oktatási központjává vált. A jól felkészült, több mint 25 taggal rendelkező tanácsadói és oktatói testület szakemberei a székhelyen szervezik és tartják a különböző, államilag is elismert felkészítőket és tanfolyamokat, de nehézséget és fáradságot nem ismerve járták és járják az országot, hogy az állami oktatási rendszer hiányosságait pótolva segítséget nyújtsanak a gazdáknak a modern termelési technikák és technológiák elsajátításában. Ezzel egy időben az RMGE Maros Magyar Ház közösségi házzá, és talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy kulturális központtá is vált, hiszen nem csak gazdálkodással, mezőgazdasági termeléssel foglalkozók térnek be ide információkért, hanem fotó- és festészeti képkiállításoknak, tudományos előadásoknak is helyet ad, és olyan programok szervezését is vállalja, amelyek ha nem is a székházban, hanem más helységekben is zajlanak, de ugyancsak az egyesülethez kötődnek. Példaként említhetjük az immár harmadik alkalommal megszervezett Gazdanap a mikházi csűrszínházban elnevezésű rendezvényt, ahol nem csak a szakmáról tartottak előadásokat belföldi és külföldi nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek, hanem kulturális előadásokra, zene és énekkarok, valamint tánccsoportok szereplésére is lehetőség adódott.

Az RMGE Maros ebben az évben ünnepelte létezésének 25-ik évfordulóját. Ez alkalommal adtunk számot az elért eredményekről, a rendezvényekről, sikerekről. 2015-ben az egyesület három, 360 órás méhészképző tanfolyamot indított és bonyolított le, ami lehetőséget nyújt további 55 farmernek, hogy méhészete EU-s támogatásban részesüljön, és mellékjövedelmi forrásokkal segíti a fenntartható gazdálkodás megalapozását. Szeptember 5-én újabb nagyszabású rendezvény volt Mikházán, ez volt a Gazdanap a csűrszínházban. Ennek keretében népi táncosok, versmondók, fúvós zenekarok, citera együttesek léptek fel, volt kirakóvásár, szakmai előadássorozat kül- és belföldi szakemberekkel, gulyásfőző verseny a gazdakörök részvételével. Több mint 30 kézműves, népművész, zöldségtermesztő, helyi jellegzetességet és biotermékeket előállító szakember mutatta be termékeit.

A legnagyobb kihívást és egyben a legrangosabb megnyilvánulást a szervezet részére a Budapesten 2015. szeptember 22. és 27. között megrendezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra való meghívás és részvétel jelentette. Összesen 26 kézműves, termelő és feldolgozó állította ki portékáját az egyesület keretében a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium által a Kárpát-medencei gazdaegyesületek részére biztosított standon.

Ami az RMGE Maros szervezetnek a Romániai Magyar Házak hálózatában való részvételét illeti, elmondhatjuk, hogy az egyesület részt vett az eddig megszervezett és lebonyolított három találkozón, az EMKE észak-magyarországi képviseletének beindításán, valamint a Magyar Házak Pécsett és Horvátországban 2014-ben megtartott rendezvényén is. Május 9-én Kolozsváron vettünk részt a romániai Magyar Házak harmadik találkozóján, amelyen a hálózatépítésről és a fiataloknak a Magyar Ház-programba való bevonásáról tanácskoztunk. Ennek nyomán az RMGE Maros ebből a szempontból is átgondolja hosszú távú programjait, és még több figyelmet szentel a fiataloknak a Kárpát-medencei kulturális hálózatok építésébe, az együttműködésbe való bevonására.

Fotók: RMGE Maros

Az EMKE 1887-1888. évi jelentéseiből tudjuk, hogy a Nagy-Küküllő vármegyei EMKE székhelye Segesvár volt. Összesen 412 taggal indult, amelyből 15 alapító volt, és öt fiókkör tartozott hozzá. A segesvári a szervezet központi választmányát képezte, hatásköre az egész megyére kiterjedt. Elnöke  gr. Bethlen Gábor főispán volt, alelnöke  pedig Horváth  László tanfelügyelő. A medgyesi fiók körének elnöke gr. Haller Jenő, alelnöke dr. Kein  Adolf ügyvéd, jegyzője pedig Jenne  Ede általános iskolaigazgató volt. A medgyesi fióknak egy állandó, három alapító és 138  rendes, valamint egy  támogató tagja volt. Állandó és alapító tagjai Medgyesen Dr. Klein, Lendvay Sándor szolgabíró és Mauks Gyula ügyvéd voltak, mindhárman száz-száz forint adománnyal támogatták az egyesületet. A kiskapusi  fióknak két alapító, 52 rendes és három támogató tagja volt, elnökként gr. Bethlen Kálmán, jegyzőként  Koncz József tanító tevékenykedett. A kőhalmi fiók elnöke Simai Salamon kiályi aljárásbiró, jegyzője Téglás István iskolaigazgató, alelnöke Boér Mihály, pénztárosa pedig  Lukovszky József volt. Ez a fiók 40 rendes és nyolc támogató tagot számlált. A bürkösi fiók elnöke Horváth István református lelkész, jegyzője  Tiszovszky Dániel iskolai vezértanító, pénztárosa pedig Zsigmond Gyula volt.

Az igazgatóság által megszavazott segélyezésekből Segesváron létesítettek egy  óvodát és  óvónőt is alkalmaztak. Népi könyvtárakat is létesítettek Bürkösön, Kőhalomban, Halmágyon és Medgyesen. Újraszervezték a kiskapusi fiókkört, amelyet a  Bolya-völgyi veszélyeztetett magyarság érdekében hoztak létre, élére olyan férfiakat állítottak, akik buzgóságuknak és érdeklődésüknek már többször jelét adták, különösen a szegény gyermekek ruházása és táplálása terén.

Medgyesen az 1900-as évek elején a Magyar Kaszinó a Főtér 6. szám alatt működött. Elöljárója Dr. Novák Rezső királyi közjegyző, igazgatója Árkosy Mihály Károly nyugállományú vasúti főfelügyelő, titkára Rácz Tibor ügyvédi irodai fogalmazó, pénztárosa pedig Gajzágó Kálmán bírósági hivatalnok, gazdasági gondnoka Salati József állami telekkönyvvezető volt. A Medgyesi Magyar Polgári Körnek a Neugasse (Új, ma Dózsa György) utca 24. szám alatt volt az otthona. Elöljárója Salati József állami telekkönyvvezető, titkára Pánczél János állami iskolai tanító, pénztárosa pedig Phülöp Mózes díjnok volt.

A medgyesi  EMKE a többi erdélyi szervezethez hasonlóan a medgyesi és a környékbeli magyarság művelődési életének gazdagításában, a magyar anyanyelv ápolásában és megtartásában vállalt fő szerepet. 1918 után a román állam keretei között is igyekezett helytállni, szervezeti formáját megtartani, kiteljesíteni. 1948-ban a kommunista hatalom az EMKE szervezeteket megszüntette, vagyonát, leltárát államosította.

A medgyesi EMKE újraindu­lása és főbb tevékenységei

1991. április 20-án a Brassóban megtartott közgyűlésen az EMKE felébredt negyvenhárom esztendős Csipkerózsika álmából. Ezen az összejövetelen a Szeben megyei magyarság képviseletében Szabó M. Attila, Szabó M. Erzsébet és Kalmár Zoltán vett részt. A közgyűlés után az EMKE központi szervének (Kolozsvár, elnöke Dávid Gyula) tanácsai alapján és alapszabályának ismeretében Medgyesen újraalakult az EMKE Szeben megyei szervezete. Elnöke Szabó M. Attila tanár lett, vezetőségi tagjai: Kiss Károly unitárius lelkész (az EMKE jegyzője), Gazdag Sándor jogász, Fazekas Mihály mérnök, Posta László mérnök.

A medgyesi EMKE a Johannes Hon­terus utcában az RMDSZ által bérelt székházban működött. A tagsági könyvvel rendelkezők száma a 90-es években csupán ötven körül mozgott. A megyei szervezet működtetése akkor nyert nagyobb fontosságot, amikor elindultak a pályáztatások az akkor sokrétű tevékenységet felvállaló Illyés Közalapítvány részéről. A szervezet segítségével a medgyesi iskolákat és óvodákat, így az üveggyári negyedben a 10. számú általános, a későbbi Báthory-iskola, akkor még létező I–IV. osztályos magyar tannyelvű tagozatát és a Dózsa György utcai óvodát sikerült korszerűen felszerelni. A 10-es számú általános iskola nagy mennyiségű szemléltető eszközt, televíziókészüléket és video-lejátszót kapott. Ez utóbbiból részesült a bolyai Bolyai Farkas Emlékház is. Esetenként szemléltető eszközökkel, vetítőgépekkel, diafilmekkel, könyvekkel, év végeken jutalomkönyvekkel leptük meg a gyermekeket. Hasonlóképen támogattuk az erzsébetvárosi I–VIII. osztályos – azóta I–IV. osztályosra zsugorodott – általános iskolát, az ott működő magyar óvodás csoportot is, valamint a balázstelki és a kiskapusi iskolákat is. Az RMDSZ az oktatásügyi bizottsággal együtt módszertani napokat szervezett a város és a környék magyar tanárainak, tanítóinak.

Támogatásban részesítettük az 1997-ben megalakult Nefelejts Néptánccsoportot. Indulásakor Veress Károllyal az élén Kiss Mihály, Mezei Károly, Lukács Levente és Gyöngyi voltak az oktatói. Az akkori EMKE tagja volt a Pro Schola Mediensis Alapítvány kuratóriumának, a Szeben Megyei Magyar Napok előkészítéséből és lebonyolításából is jócskán kivették részüket, nemzeti ünnepeinken (március 15., október 23.) emlékbeszéddel, verses irodalmi műsorral jelentkeztek. A Nagy-Küküllő című időszakos újság szerkesztésben, cikkek megírásában is több EMKE-tag részt vett, a lapot akkor a Pro Professione Alapítvány támogatta és Medgyesen, valamint Segesváron terjesztette. Az akkori lap egymás után öt évfolyamot ért meg, 1998-ban szűnt meg.

A  Honterus utcában lévő RMDSZ–EMKE székházban könyvtárat rendezett be a szervezet. Nagyon sok jó kiadvány került ide a Teleki Alapítványnak köszönhetően, akik a Magyarországon felszámolt szakszervezeti tékák állományából látták el könyvekkel az erdélyi magyar helységeket. A székházban hetente video filmvetítéseket rendeztek, ezek az alkalmak mind gyérebbekké váltak a helyi kábeltévé térhódításának következtében. A medgyesi folyamatosan támogatta a kiskapusi EMKE szervezetet, ennek vezetője Czika Béla technikus volt. A kiskapusiak színjátszó csoportot, hagyományőrző együttest is működtettek, műsoraikkal felkeresték Erdély, Magyarország és Kárpátalja egyes helységeit is. A kiskapusiak nemzeti ünnepeinken rendezett összejöveteleiken rendszerint részt vett a medgyesi szervezet. Ezeknek a rendezvényeknek színhelye általában a kiskapusi evangélikus templom volt.

A piacgazdaság törvényeinek köszönhetően 1990 után a termek bérlése sokszor óriási pénzösszegekbe került, aminek híján templomainkban szerveztük meg eseményeinket. Egyik vezetőségi ülésen Szabó M. Attila magyar ház létesítésének a lehetőségét ajánlotta, amit a testület felkarolt.

Az EMKE-ház létrejötte

A medgyesi unitárius egyházközség és az EMKE Szeben megyei szervezete 1993. május 3-án szerződést kötött egy Szeben megyei Magyar Ház építésére. Az Illyés Közalapítvánnyal folytatott hosszas levelezést követően elismerték igényeink jogosságát. Mind az EMKE központi szervezete, mind az Illyés Alapítvány pozitívan állt mellénk, és támogatandónak ítélte a medgyesi származása révén Koszta Árpád neves marosvásárhelyi építészmérnök által ingyen elkészített terveket. Az építkezés különböző szakaszait is ő felügyelte. Négy részletben megérkeztek az építkezés különböző szakaszainak fizetéséhez szükséges összegek, emiatt az építés igencsak elhúzódott. A kivitelezésnek egy erdőszentgyörgyi építő cég látott neki,  majd a munkálatok túlnyomó részét a marosvásárhelyi Aramis Kft. végezte el. A cég tulajdonosa, Molnár Antal becsülettel karolta fel az ügyet, pontos és minőségi munkát végeztetett, több munkafázist szponzorként saját költségére számolt el. A szervezet hálás neki, valamint Posta László medgyesi mérnöknek, aki a munkálatokat kuratóriumi tagként felügyelte.

Szabó M. Attila a vezetőségnek és a kuratóriumnak 1998-ban bejelentette, hogy amint a ház kulcsra készen elkészül, lemond elnöki tisztségéről, ami 1998. november 10-én meg is történt. Időközben az Illyés Közalapítvány Budapestről kiküldött bizottsága szemrevételezte az épületet, amit az iratokkal együtt rendben talált. Minden elszámolást hiánytalanul bemutattuk. A ház berendezése, az irodák, az előadóterem, a könyvtár, az udvar kialakítása 1999-re maradt. A székely kapukat, valamint a ház lépcsőzetét Dimény Dávid és Nemes Zsolt fafaragók készítették Vargyason.

A ház hivatalos és ünnepélyes avatása 2000. június 25-én volt. Az épület fennállásának 10. évfordulóján az épület előcsarnokában emléktáblát állítottunk, amelynek szövege: ,,EMKE Millenium Ház Medgyes. Tervezte Koszta Árpád műépítész. Kivitelezte Aramis Kft. Marosvásárhely. Épült 1995–1999 között az Unitárius Egyház telkén. Az építést szervezte és felügyelte a kuratórium Szabó M. Attila, tanár, EMKE megyei elnök, Kiss Károly lelkész, EMKE jegyző, Posta László, mérnök, Fazakas Mihály, mérnök, Gazdag Sándor jogász.”

A Szeben megyei EMKE 2000 és 2015 között

A medgyesi Millennium Ház átadása új távlatokat nyitott a környék magyarsága életében. Teret adott a már hagyománnyá vált kulturális eseményeknek és új lehetőségeket nyújtott a közművelődésnek. A Szeben megyei EMKE vezetését 2000 és 2005 között Jakab Elek, 2005 és 2007 között Dr. Balázs Béla Attila látta el. A kuratórium tagjai cselekvőn vettek részt a Szórványtengely-mozgalom fellendítésében, a Pro Schola Mediensis medgyesi iskolaalapítvány támogatásában, pályázatírásokban, tanácskozásokon, képzéseken. Fontosabb kulturális eseményeink, a Szeben Megyei Magyar Napok, nemzeti ünnepeink, a néptánc- és kórustalálkozók, a Medgyes és környéki anyanyelvű oktatás fejlesztése, valamint a Nagy-­Küküllő című, havonta megjelenő, közéleti újság szerkesztése igen fontos részei munkájuknak.

A Szeben megyei EMKE vezetőségében 2007 áprilisa változást hozott. Az elnöki teendőket Mezei Károly István látta el, továbbá a kuratórium tagjai lettek: Dr. Balázs Béla Attila alelnök, Cseh Dénes titkár, Kiss Mihály, Iszlay László és Nagy Ferenc György. Áldozatos munkájukkal tovább szolgálták a medgyesi, Szeben megyei közművelődés érdekeit.

Kránics Ervin és Mezei Károly Szeben megyei EMKE-elnök kezdeményezésére 2010-ben beindult a www.medgyes.ro honlap, amellyel újabb kommunikációs csatorna nyílt az egyházak, a civil szervezetek és a medgyesi közönség között. Web-oldalunk lehetőséget nyújt a környező települések, egyházak és civil szervezetek bemutatkozására, rendezvényeink hirdetésére. A minél szélesebb közönség megszólítása érdekében 2011-ben Facebook-profilt is nyitottunk Medgyes Szeben névvel, amelynek baráti tábora megközelítette már a 800 tagot.

Mezei Károly a városból való elköltözése miatt 2010-ben lemondott elnöki tisztségéről, amelyet Kránics Ervin vett át. A kuratórium összetétele is megváltozott: Mózes Attila lett az alelnök, Iszlay László a titkár, kuratóriumi tagokká váltak: Kiss Mihály, Orosz Csaba, Grézer Péter, Fazekas Attila és Balázs Botond.

A Szeben megyei EMKE, a Báthory István általános iskola és a Pro Schola Mediensis Alapítvány közreműködésével 2011-ben beindult a hímestojás-festés Medgyesen. A gyergyószentmiklósi Kissné Portik Irén által szervezett húsvéti tojásfestésen a medgyesi pedagógusok is részt vettek, és továbbadták a hagyományt a gyermekeknek.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Kránics Ervin, a Szeben megyei EMKE elnöke 2011. május 27-én aláírták a Szeben és Kovászna megyék közötti együttműködési szerződést. A megállapodásnak köszönhetően szervezeti és egyesületi kapcsolatok, színesebb programok jöttek létre.

Újra felelevenedtek 2011-ben a Med­gyesi Magyar Kultúresték a Szeben megyei EMKE, a medgyesi református, unitárius, illetve római katolikus gyülekezetek és a Medgyesi MADISZ szervezésében. A kiemelkedő rendezvényekre egy-egy meghívott érkezett, kitűnő előadásaik ünnepi jellegűvé tették az estéket, amelyek szeretetvendégséggel és tartalmas beszélgetésekkel zárultak. Szintén 2011-ben a Szeben megyei EMKE ernyője alatt megalakult a Medgyesi Nyugdíjas Egyesület, amely közösségépítő célokat tűzött ki magának. Vezetői: Takács Ilonka elnök, Márton Elza alelnök, Lőrinci Sándor titkár és Harter Erzsébet pénzügyi felelős.

Kránics Ervin és Mózes Attila alelnök segítségével soproni példára 2012-ben Kattints rá, nagyi! címmel informatika szakkör indult a Báthory István általános iskola közreműködésével.

Kránics Ervin elnök és Mózes Attila alelnök 2013-ban lemondtak a Szeben megyei EMKÉ-ben betöltött tisztségeikről Csifó Levente ideiglenes elnök és Fazekas Attila ideiglenes alelnök javára, hogy teljes odaadással támogathassák Nt. Harai Pál esperes, kanonok úr végakaratát, a Böjte Csaba ferences szerzetes által működtetett dévai Szent Ferenc Alapítvány medgyesi Adolf Kolping Gyermekotthon beindítását.

Napjainkban a Szeben megyei EMKE vezetősége, a kuratórium és az egyesület cselekvő tagjai felelősségteljes munkájukkal tovább támogatják a medgyesi Millennium Ház fenntartását, a magyar közművelődést és anyanyelvű oktatást Medgyesen, a Báthory István általános iskolát és a magyar óvodákat, a Pro Schola Mediensis Alapítványt, a medgyesi Gyöngyvirág néptánccsoportot, a medgyesi nyugdíjas egyesületet, a medgyesi MADISZ tevékenységeit, a Nagy-Küküllő megjelenését, a nemzeti, kulturális és hagyományőrző eseményeket. Ezek közé tartoznak a Szeben Megyei Magyar Napok, a Vándorcsizma néptáncfesztivál, nemzeti ünnepi megemlékezéseink, farsangi és szüreti báljaink, a hímestojás-festés, a gyermeknapok stb.

A nagyváradi Posticum keresztény szellemiségű kulturális központ és vendégház. Nemcsak földrajzi, kulturális és vallási, hanem a szó tágabb és átvitt értelmében is a „határok mentén” fekszik. Sziget a szárazföldön a szó és csend határán, amely sajátos helyzeténél fogva közvetítő szerepet tölt be nemzetek, kultúrák, vallások, különböző társadalmi csoportok és területek között.

A szervezet története

Ahogy jobbára történni szokott, a Posticum története is egyetlen emberrel kezdődött. Sok személy összefogása, ötlete, anyagi támogatása és kétkezi munkája kellett, amíg az álomból valóság lett, valójában azonban a megvalósulásig vezető rögös út felelősségének súlyát egyetlen személy, Rencsik Imre ifjúsági lelkész vállalta magára. Jogilag a szervezet KIM (Keresztény Ifjúsági Mozgalom) néven 1994-ben alakult meg, központja pedig Nagyvárad egyik kertvárosának lelkészi lakásában volt. A KIM – Ház gyorsan belopta magát a tizenéves fiatalok szívébe és kedvenc találkozóhelyükké lett. A szórakoztatáson és tartalmas kikapcsolódáson túl azonban a szervezet tanulmányi előmenetelükben is igyekezett segíteni a diákokat, nyelv- és informatikai tanfolyamokat szervezett, külföldi ösztöndíjakat közvetített számukra. Hamarosan egyértelművé vált, hogy nagyobb befogadóképességű, több fiatalnak és programnak helyet adó épületre van szükség, így az egyesület 1996-ban lerakta a jelenlegi ifjúsági és kulturális központ alapjait, amelyet Posticum néven 2000. május 21-én Exc. Tempfli József megyéspüspök úr szentelt fel a Varadinum ünnepségsorozat záró mozzanataként. Az épület tervezése és megalkotása során fő szempont volt az egyesület szellemiségének esztétikai megjelenítése, hogy a házba betérő fiatalok és az ide látogatók, mintegy ösztönösen ráérezzenek a Posticum küldetésére. A hosszas töprengések és vívódások közepette született épület egyedülálló architektúrája nyitottságot, kiegyensúlyozottságot, mértékletességet sugall, és spontán módon hasonló belső értékek felismerésére ösztönöz. A kultúrközpont mára Nagyvárad életének egyik sajátos színfoltja és meghatározó színtere lett, ahol nemcsak kikapcsolódni lehet, hanem bekapcsolódni is egy olyan szellemi-lelki környezetbe, amely igazabb, hitelesebb, emberibb életre sarkall.

A szervezet céljai

Meggyőződésünk, hogy a keresztény kultúra kétezer éves épületébe nem csak a főbejáraton keresztül vezet út, hanem van egy nem túl látványos, eldugott és sokszor jelentéktelennek tartott „hátsó ajtó” is (ez a latin posticum szó jelentése), amelyen keresztül éppúgy be lehet jutni a szentek szentjébe, a legszentebb szentélyébe. A Posticum az elmúlt évtizedekben különböző kulturális szolgáltatások és karitatív rendezvények széleskörű kínálatával igyekezett betölteni e hátsó ajtó szerepét. Sokrétű tevékenysége során azonban egyre inkább a belső energiaforrások fellelésére és ápolására irányult figyelme, így az idők jeleihez igazodva a hátsó ajtót egyre határozottabban a csenddel, a szemlélődő elmélyüléssel azonosította. A csend természetesen nem minden, „csak kapu”, de mindenkinek keresztül kell mennie rajta, aki a vallásosságot többnek akarja látni népi folklórnál, az egyházi és liturgikus szertartásokat pedig személytelen hagyományőrzésnél. Aki nem a csend kapuján lép be az Egyház kétezer éves épületébe, könnyen meglehet, hogy muzeális tárlatvezetéshez hasonló kulturális élményben lesz része, az Örökkévaló jelenlétének közvetlen megtapasztalása azonban hiányozni fog az életéből. Az élet pedig e tapasztalat hiányában előbb-utóbb elsekélyesedik, ellaposodik, megfakul és ízét veszti. Ezért a Posticum hátsó kapuja a jövőben elsősorban azok előtt áll nyitva, akik a mindennapokhoz nélkülözhetetlenül szükséges életadó erőforrást a csendes szemlélődésből, a kontemplatív életmódból szeretnék meríteni, és a tömegkultúra zajos útvesztőjében személyes életútjukra szeretnének rálelni. Hisszük továbbá, hogy nem csak egyénként, hanem vallási közösségekként is a meditatív szemlélődés útján járva fedezhetjük fel azt a minden világvallásban megtalálható közös forrást, amelyből merítve – a történelmi, kulturális és teológiai különbözőségek ellenére is – esélyünk lehet egymásra testvérként tekintő emberekből álló társadalmat teremteni.

Szászrégen gyöngyszeme a DIO Ház – mondta ezt pár évvel ezelőtt az a holland barátunk, aki egy hetet töltött a városban és bejárta széltében-hosszában a települést. Természetesen van némi túlzás kijelentésében, de az kétségtelen, hogy 1990 után nem épült városunkban hasonló építészeti alkotás, mint a DIO Ház.

Makovecz Imre, a híres-neves építész saját kézírással írta és rajzolta előbb a szerződést, majd az épület három vázlatát, változatát, amelyek közül a jelenlegit választottuk. A román nyelvű tervrajzok és mindenfajta jóváhagyások viszont a Kolozsváron élő Dr. Müller Csaba építész-mérnök munkája, aki éppen doktori disszertációját készítette, ez a munka is része volt e dolgozatnak.

Mondhatnánk tehát, hogy a DIO Háznak volt egy szellemi szülőatyja Makovecz Imre személyében, és volt egy természetes vagy fizikainak mondható szülőatyja Müller Csaba, sőt a kivitelező Dobos Lajos építőmesternek is gyakran kellett nehéz feladatokat megoldania. Elég, ha csupán egyetlen különlegességet említek, például az ablakok formáit, hiszen sem méretben, sem formában nincsen a több mint 40 nyílászáró között két egyforma ablak, ajtó.

A DIO Ház stílusában annyira egyedi, hogy a fedélszerkezete egyik felén domború, a másik felén homorú, egyetlen helyisége sem téglalap, négyzet vagy kör formájú, hanem mindegyik valamilyen irányban szélesedik, vagy keskenyedik, és más-más formát ölt.

Az ismert Makovecz-féle organikus építészet jegyeit hordozza, és eddig, aki csak belépett a Házba, és hallott a nagy építészről, azonnal felismerte a tervezőt.

Én csupán a Ház gazdája vagyok, és az építészetben járatlan ember, de mint aki megálmodta, felépítettük és tizenhárom éve folyamatosan működtetjük. A közösségi ház egyházi tulajdonú, de a szászrégeni magyar kulturális, közművelődési, egyházi és részben szociális funkciót betöltő létesítményt – nem dicsekszem egy pillanatig sem – nagyon szeretem és szeretjük.

A DIO Ház működésére nézve, már a névadásnál azon töprengtem hetekig, hogy mi is legyen a neve, amely egyben küldetését, hivatását is kifejezi. Végül a DIO Ház nevet találtuk a legjobbnak. Az épület lelkiségére utal maga a DIO szó, amely a latin nyelvcsaládban az Istennel fordítható, sőt az olasz nyelvben egy az egyben Istent jelent. A betűk pedig külön-külön kifejezik azt a munkát, feladatkört, amelyet a Ház ellát. A D betű, a diakóniára utal, ami a szociális szolgálatát fejezi ki. Az I betű az ifjúság szót jelenti, amely a ház ifjúságorientáltságát hordozza. Az O betű pedig az oktatás szóval azt a sok-sok előadást, rendezvényt, kulturális és egyházi, művelődési programot tartalmazza, amelyről külön ír a továbbiakban a Kemény János Művelődési Társaság elnöke.

Ha a DIO Házat is az erdélyi Magyar Házak közé soroljuk – s miért ne tennénk? –, akkor ennek a közösségi központnak a kultúra mellett jelentős szerepe van a szociális szférában is.

Már az indulástól – 2012-től – bezárólag máig, olyan szociális projektet működtetünk, amelyben 35 gyermek és 35 felnőtt számára hétfőtől péntekig két, illetve háromfogásos ebédet biztosítunk. Azon személyeknél, akik nem a mélyszegénység, hanem az egyedüllét (özvegyen maradtak, gyermekeik külföldön dolgoznak, idősek vagy betegek) miatt szorulnak támogatásra, segítségre, ezek a személyek – körülbelül negyede a felnőtteknek – hajlandók szívesen nyugdíjukból minden 100 lej után egy lejt egy ebédért befizetni. Négyszáz lejig terjedő jövedelemnél az ebéd teljesen ingyenes, ötszáztól felfele 5, 6, 7, 8, 9, 10 stb. lej attól függően, hogy mekkora a rászoruló jövedelme. Megjegyzem, hogy a 2006 óta működő DIO Ház Egyesület partnerszerződés keretében a helyi Polgármesteri Hivatal és az egyik iskola igazgatóságával működteti azt a gyermeknapközit, amelyben tanítás, nevelés, korrepetálás is zajlik rendszeresen az étkezés után. A Ház vezetősége arra is gondolt, hogy az előadók, a rendezvényeken résztvevő diákok vagy felnőttek szállást és ellátást is helyben kapjanak, és ezért egy 24 személyt működtető vendégfogadóval is rendelkezik a Ház. Ennek a vendégfogadónak a bevételéből tudjuk rendszeresen karban tartani az épületet, a felnőtt étkeztetés költségeinek pedig 70–80 százalékát szintén ez a jövedelem fedezi.

Nem feledkezhetünk meg azokról a kiállításokról, táborokról, konferenciákról sem, amelyeket szintén a DIO Ház bonyolított le az elmúlt évek során és a jövőben is vendégül lát.

Végezetül egy kisgyermek véleményével szeretném e rövid bemutatót bezárni. Egyszer egy kislány megállt az előcsarnokban, felnézett az erkélyre és ezt mondta: „Olyan szép ez a Ház, mint egy mesebeli várkastély. Már csak a királyfinak vagy királykisasszonynak kell megjelennie az erkélyen, és úgy érzem magam, mint egy aranyfa palotában”.

A kislánynak igaza van, mert a szászrégeniek megszerették, elfogadták és sajátjuknak tekintik a DIO Házat.

A magam részéről csak ennyit: ez a legfontosabb és ezért is érdemes minden nap vele lenni.

Kulturális élet

Két évtizede a DIO Ház az otthona a Kemény János Művelődési Társaság rendezvényeinek. Büszkék vagyunk erre a csodálatosan megtervezett, kivitelezett és mindig rendben tartott házra, amely az évek során a szászrégeni kultúrabarát magyarok kedvelt találkozóhelye lett. Ilyen házban csak színvonalas, érzelmekben és szellemiekben gazdag, jó hangulatú rendezvényeket érdemes tartani. Persze ez nagyrészt az épületet fenntartó református egyházközség tiszteletesének és feleségének köszönhető, akik nemcsak támogatói, hanem állandó résztvevői is rendezvényeinknek. Itt mindenki jól érzi magát, jókedvűen, feltöltődve megy haza, megízlelvén nemcsak a kultúra lélektisztító hatását, hanem a közösség megtartó erejét is. Nehéz lenne felsorolnom a sok jól sikerült rendezvényt, rengeteg kellemes és felemelő élmény fűzi a Társaság tagjait ehhez a helyhez. Gyakran itt tartottuk a Magyar Kultúra Napját, itt beszélgettünk költészetről és magyar költőkről Markó Bélával és Kovács András Ferenccel, és nem is akárhogy, hanem a szellem magasabb régióit érintve. Volt, amikor egy verseskötet bemutatóját egybekötöttük Csupán Eduárd helybeli fiatal képzőművész kiállításának megnyitójával. Büszkék voltunk arra, hogy Szőcs Géza elfogadta meghívásunkat, és sikeresen mutattuk be a Polip szuszog Kolozsvárott című könyvét. Több tehetséges színművész lépett fel irodalmi estjeinken nemcsak Erdélyből, hanem Magyarországról is, mások mellett gyakori vendégünk, a régeniek közkedvelt színművésze, Kilyén Ilka is. Irodalmi estjeinkről nem hiányzott a színvonalas zene sem. Kodály-, Bartók- és Liszt-megemlékezéseket tartottunk, amelyeken marosvásárhelyi és kolozsvári művészek léptek fel. Volt nálunk Bánffy-est, valamint József Attila-, Berde Mária-, Kossuth Lajos-, Horváth István-, Kemény János-megemlékezés, és a diákok számára rendezett tematikus vetélkedő is. Nemcsak irodalmárok voltak a vendégeink, hanem például többször meghívtuk Csíkszeredából Albert Ildikó klinikai szakpszichológust is, akinek több könyvét is bemutattuk. Irodalmi folyóiratok szerkesztői, fiatal szerzők, könyvkiadók is voltak a vendégeink. Idei tevékenységeink közül meg kell említenünk az örmény-estet, amelyet a genocídium évfordulója alkalmával rendeztünk, és a legutóbbit, a Mikes-évforduló tiszteletére tartott vetítéssel egybekötött előadást, amelyen felidéztük Beder Tibor a bujdosók nyomdokain tett törökországi zarándokútjait.

Sorolhatnám a szebbnél szebb alkalmakat, amelyeknek emlékét nemcsak a fotók őrzik, hanem több száz szászrégeni magyar is, akik igényelik a színvonalas kultúrát, s akik azért is járnak a DIO Házba, hogy valami mást, nemesebbet, színvonalasabbat kapjanak, mint a kereskedelmi televízióadók lélekölő, butító adásai. Igaz, hogy mindig majdnem ugyanazok jönnek el, de ameddig akad még magyar ember Szászrégenben, akinek a mi rendezvényeinkre van szüksége, addig érdemes tovább tevékenykednünk, természetesen a megszokott magas színvonalon, nem adva fel a tartalmi, szellemi, érzelmi feltöltődés igényét.

Két napon át, 1930. november 29-én és 30-án örömünnepet ült a Maros és az Al-Duna között elterülő tájegység ma­gyar­sá­ga: felavatták Temesvárott, a Mária királynő (Regina Maria) 8. szám alatti, párját ritkító összefogással, eltökélt közakarattal emelt négyszintes közösségi létesítményt, a Magyar Házat.

A mutatós épület, amelynek minden téglája „magyar áldozatvállalásból került a falakba”, nagyszerű tető alá hozatala a Bánság megfogyatkozott lélekszámú magyarságának kivételes, példamutató megvalósítása, hitet és önbizalmat erősítő vívmánya volt. A trianoni békediktátum szétdarabolta országrészekbe, erőszakkal elszakított régiókba széttagolodótt magyar közösségek egyikének sem sikerült egy évtized leforgása alatt a bánságiakéhoz fogható, korszakos jelentőségű és hord­erejű megvalósítással előrukkolnia. A kisebbségi sorsba kényszerített ma­gyar­ság tettre készségének, áldozatvállalásának, élniakarásának bizonyságaként és sokatmondó tanújeleként szolgált a tágas és mutatós kultúrpalota, amelyből „erőt, reményt, segélyt, vigaszt” meríthetett a Temesköz maroknyi nemzettöredéke. A temesvári Magyar Ház a „bánsági magyar önszerveződés demokratikus kisebbségi megnyilatkozása volt”, s az „önépítésnek és a testvériség ápolásának a műhelyévé” vált.

Emlékezetessé kívánták tenni az Országos Magyar Párt bánsági tagozata vezetői, tisztségviselői a bánsági magyarság hő vágyának, merész tervének, csodálatos álmának és összehangolt közakaratának megtestesülését, a temesvári Magyar Ház épületének átadását, használatba vételét. Nagyszabású ünnepséget szerveztek, amelyet megtisztelték jelenlétükkel, elismerő köszöntő szavaikkal és üdvözlő beszédeikkel a kolozsvári, aradi, brassói nemzetiségi szervezetek és közösségek küldöttei is Temes-Torontál és Krassó-Szörény megyék minden sarkából. Valamennyi településéről szép számban érkeztek ugyanakkor magyarok a Városi Színház nagytermében megrendezett díszhangversenyre és irodalmi estélyre, amelyen fellépett a Temesvári Magyar Dalárda, a Temesvári Zenebarátok Társaságának szimfonikus zenekara, a temesvári magyar dalosegyletek egyesített énekkara, Szombati-Szabó István lugosi papköltő, dr. Kriván Gyuláné, a Temesvári Magyar Nőegylet alelnöke, aki Jörgné Draskóczy Ilmának, az Arany János Társaság elnökének versét szavalta. Üdvözlőbeszédet mondott Nemes Elemér igazfalvi református lelkész, az Országos Magyar Dalos Szövetség társelnöke. Az est díszszónoka dr. Jakabffy Elemér országgyűlési képviselő, az Országos

Magyar Párt alelnöke volt, a Magyar Kisebbség címen Lugoson kiadott nemzetiségpolitikai szemle főszerkesztője, aki beszédében egyebek közt kijelentette, hogy megerősödött kultúregyesületeit kívánja elhelyezni az új épületben a bánsági magyarság, s azt a műhelyt, amelyben a nemzeti érzést megacélozzák és abból a salakot kivetik. „Ebben a műhelyben kiváló vezetők és mester-legények egyaránt megértették a történelem figyelmeztető szavát, mely szerint az elnyomás csak a politikai és közjogi utakat torlaszolhatja el, a szellemi és erkölcsi út azonban mindenkor nyitva áll azok számára, akik a győzelmes újba vetett tántoríthatatlan hittel és szent hevülettel lépnek reá” – mondotta dr. Jakabffy Elemér, aki sokat tett annak érdekében, hogy a bánsági magyarság büszkesége, a temesvári Magyar Ház felépüljön. Másnap, 1930. november 30-án az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának intézőbizottsága ülésezett az új épületben, azt követően pedig a Magyar Ház Rt. tartott díszközgyűlést az első emeleti nagyteremben.

Délután az Országos Magyar Párt bánsági tagozata a Kolozsvári Magyar Egyetemi Hallgatók Köre javára tartott kultúrelőadást, amelyet dr. Sulyok István vezetett be, rávilágítva, hogy a bánsági magyarság háromemeletes palotája szimbólum és útjelző a kisebbségi sorsba került romániai magyarság egésze számára. A Magyar Ház nagytermében a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület rendezte az első műsoros estélyt, amelyet reggelig tartó táncmulatság követett. Az avatási ünnepségre megjelentették a dr. Páll György szerkesztette Magyar Ház Évkönyvet, amely az épület tető alá hozatalának históriája, az avatói ünnepség műsorának ismertetése, üdvözlő beszédek, levelek és táviratok szövegei mellett számos cikket, tanulmányt és beszámolót közöl a bánsági magyarság két világháború közötti helyzetéről, nyomasztó gondjairól és problémáiról, a társadalmi és kulturális egyesületek tevékenységéről, megvalósításairól.

Jogos büszkeséggel szögezte le dr. Páll György, az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának főtitkára 1930-ban: „Az életképességnek, az élni akarásnak [...] tíz év alatt egyetlen vidék sem mutatta oly reményfakasztó példáját, mint a bánsági, szűkebb értelemben a temesvári magyarság. Meg kellett kezdeni az építőmunkát a romokon, nem volt szabad kialudni hagyni a reménység, a jobb jövőben való hit éltető és melengető tüzét. Lelkes temesvári magyarok ettől az elgondolástól vezéreltetve vetették fel pár évvel ezelőtt a nagy eszmét: a temesvári s bánsági magyarságnak meg kell teremtenie saját kultúrotthonát, amely központja legyen a kisebbségi sorsban levő magyarság társadalmi és kulturális életének, meg kell építeni a temesvári Magyar Házat! És az ige testté lőn...”

A Trianonban 1920. június 4-én szentesített békediktátum más vidékek, táj­egységek és települések magyarjaihoz mérten néhány fokkal jobban és súlyosabban sújtotta a Bánság és Béga-parti város immár évszázadok óta, az „alsó részek”, a Délvidék 1552-es oszmán kézre kerülésétől kezdve az elszórványosodás sorscsapásaival viaskodó, porladozó magyarságát. A berendezkedő román államigazgatás kisajátította a 19. század végén és a 20. század elején létesített magyar telepes falvak gazdáinak földjeit, arra hivatkozva, hogy nem törlesztették adósságukat, hosszú távú hiteleiket az állammal szemben. Ügyük évekkel később mint legfelsőbb fórumhoz, a Népszövetség elé került. Az 1923-as Averescu-féle tanügyi törvény gyakorlatilag megszüntette Temesvárott a magyar tannyelvű középfokú oktatást. A római katolikus tanintézeteknek – a kegyesrendiek főgimnáziumának, a Notre-Dame iskolanővérek felsőbb és polgári leányiskolájának meg tanítóképzőjének – csak azzal a feltétellel és kikötéssel adták meg a nyilvánossági jogot, ha román tan­nyelvű oktatásra térnek át. Temesváron minden művelődési, emberbaráti, társadalmi, oktatási létesítmény városi, vármegyei vagy állami tulajdonban állt. Valamennyi fölött átvette a fennhatóságot a román közigazgatás és államgépezet.

A magyar szervezetek, műkedvelő együttesek nem rendelkeztek ingatlanokkal, saját székházakkal. A szó szoros értelmében sorra az utcára kerültek. Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása okozta trauma, a tömeges repatriálások, a megfélemlítés szándékával megrendezett ún. „levente-per”, a zsidóknak és a sváboknak a magyarságtól való eltávolítása és leszakítása céljából hozott rendelkezések sora ellenére Temesvár magyarságában még párját ritkító kohéziós erő, életenergia és cselekvőkészség buzgott. Nehéz, kétségbeejtő helyzetére próbált célravezető, gyakorlati megoldásokat, kiutakat keresni. Kós Károlyék röplapjának, „kiáltó szavának” visszhangja támadt a Temesközben: mindenekelőtt Lugoson és Temesváron. Jakabffy Elemér, Sulyok István és Willer József, a „lugosi triumvirátus” 1922-ben indította el Krassó-Szörény megye székvárosában a tekintélyes nemzetiségpolitikai szemlét, a Magyar Kisebbséget, amely két évtizeden át, 1942-ig folyamatosan megjelent. A református költő-pap, Szabolcska Mihály 1922 tavaszán tartotta évi rendes közgyűlését az 1903-ban megalakult Temesvári Magyar Dalárda, amelynek frissen megválasztott ügyvezető elnöke, Horváth Antal indítványozta egy magyar kultúrpalota mielőbbi felépítését a Bega-parti városban. A jó erőkből álló kórus próbaterem nélkül maradt, miután a városi zeneiskola igazgatója, a csellista Nicolae Papazoglu kitiltotta az együttest a hajdani ferences, majd piarista kolostor Városház utcai épületéből. Az alkalmas székház hiánya visszavetette, akadályozta a többi műkedvelő együttes, énekkar, színjátszó csoport stb. folyamatos tevékenységét is. A Temesvári Magyar Dalárda vezetősége és tagsága hatósági engedéllyel pénzgyűjtési akcióba is kezdett. Az adományok azonban csak meglehetősen szerényen csörgedeztek a Magyar Ház-alapba.

Erős lökést adott a kultúrház felépítése ügyének is az Országos Magyar Párt temesvári és Temes-Torontál megyei tagozatai megalakulása, amelyre Szabolcska Mihály elnökletével 1922. december 10-én a temesvár-gyárvárosi Gyárudvarban került sor. Az alakuló közgyűlésen elnökké dr. Fülöpp Béla ügyvédet, neves ásványgyűjtőt, a magyar parlament volt tagját, ügyvezető elnökké dr. Veterány Viktor ügyvédet, főtitkárrá Osztie Andor volt vármegyei levéltárost, lapszerkesztőt és újságírót választották. Tagtoborzó felhívásban, körlevélben a Magyar Ház-alap javára megindult gyűjtésre, önkéntes adakozásra is felhívta a Temesköz magyarságának figyelmét az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának. A Temesvári Magyar Dalárda a Magyar Ház megvalósítása érdekében több tanácskozást, megbeszélést, értekezletet tartott az Országos Magyar Párt temesvári szervezete, az Arany János Társaság, a Glória Dalegylet, a Gyárvárosi Zene- és Dalegylet, valamint a többi magyar szervezet, alakulat és műkedvelő együttes képviselőivel. Meghatározó jelentőségűvé vált az az 1926. június 28-án a Temesvári Magyar Dalárda kezdeményezésére, báró Ambrózy Andor elnökletével a belvárosi Szent György téri Ambrus-féle vendéglő különtermében megtartott lelkes hangulatú gyűlés, amelyen a megjelentek 336 000 lej befizetését ajánlották fel helyben a kultúrház építéséhez szükséges telek megvásárlására és az építési költségek fedezésére. Nagyobb összegeket adtak dr. Kakuk János orvos, dr. Veterány Viktor, dr. Ungár Adolf és dr. Hajdu Frigyes ügyvédek, br. Ambrózy Andor földbirtokos, Németh Kálmán gyárigazgató, Tóth Sándor kereskedő, Lázár László építkezési vállalkozó stb. Nagy volt az érdeklődés és a lelkesedés: olyan sokan gyűltek össze, hogy a vendéglői különterem szűknek bizonyult a megjelentek befogadására. Az ülésen egyértelmű döntés született, hogy a „magyar otthont” a Bega-parti város szívében, a Belvárosban fogják felépíteni. Vita tárgyát képezte az alkalmas, nem túlságosan borsos árú telek kiválasztása, megvásárlása. Több változatot, felmerült javaslatot is mérlegeltek. A Tőzsde utcában, a kegyesrendi főgimnázium és az 1925-ben felavatott Munkásotthon körül három, egyenként 250 négyszögöles beépítetlen telek is rendelkezésre állott. Négyszögölenként 1200–2000 lejt kért a város, illetve a telektulajdonosok. Szabadon állott a Széchenyi-bérpalota s a piarista rendház közötti térség, s alkudni lehetett a zsidó líceummal szomszédos telkekre is. Többrendbeli kiadós tanácskozás, alapos mérlegelés után az a döntés született, hogy a Mária királyné úton, az Eschker-féle szanatórium tőszomszédságában fekvő 306 négyszögöles telket vásárolják meg a felépítendő Magyar Ház számára. Nyilvános árlejtésen négyszögölenként 1515 lejes áron, vagyis 465 590 lej készpénz lefizetése fejében megszerezték Temesvár várostól a telket.

Az építkezést részvénytársasági alapon szándékoztak megvalósítani. Az alapítási tervezet kidolgozásának, a részvényjegyzési ívek, a nyomtatott utasítások kiállításának, nyilvántartásának s az egész részvénytársasági adminisztráció felfektetésének óriási volumenű munkáját dr. Vasváry Ernő ügyvéd irányításával az Országos Magyar Párt temesvári tagozata irodájának munkatársai Osztie Andor, Grabler Árpád és Totter Mária végezték. Az alapítási tervezet szövegét 1926. augusztus 15-én bocsátották ki magyar és román nyelven. A pártszervezetek, a dalárdák és a többi egylet lázas propagandamunkába kezdtek. Főként dr. Vuchetich Endre, Pogány László, Kubán Endre és dr. Páll György tollából a lelkesítő cikkek, jegyzetek sora látott napvilágot a Temesvári Hírlap és a Déli Hírlap hasábjain. Komoly szerepet vállaltak a részvényjegyzések ösztönzésében, anyagi sikerének biztosításában a magyar érdekeltségű pénzintézetek és iparvállalatok. Vezetőik részvényjegyzéseikkel, áldozatkész adományaikkal példát statuáltak. A Totis Rezső vezette cégek 300 000 lejt meghaladó részvényt jegyeztek, Szana Zsigmond, a Temesvári Bank és Kereskedelmi Rt. érdekkörébe tartozó vállalatok útján több mint negyedmillió lej értékben jegyzett részvényeket: 100 000-100 000 lejt jegyzett Kubicsek Oszkár vezérigazgató, dr. Kakuk János orvos, dr. Hajdu Frigyes ügyvéd, Prohászka Ede malomigazgató, valamint egy magát megnevezni nem kívánó iparos. Földbirtokosok, gyárosok, ügyvédek, háztulajdonosok, orvosok, mérnökök, hírlapírók, kereskedők, szállodások, exportőrök szerepeltek a részvényjegyzők között. A munkások, a szerényebb keresetű polgárok téglajegyeket vásároltak, Székely László (1877–1934) műépítész pedig megígérte, hogy a tiszteletdíjról lemondva, térítésmentesen készíti el a felhúzandó épület terveit. A Temesvári Magyar Dalárda 1927. február 8-án nagyszabású hangversenyt rendezett a Magyar Ház javára. Az énekkart Gokler Antal karnagy, a szimfonikus zenekart Freund Leó zongoraművész dirigálta. Az Országos Magyar Párt bánsági tagozata Jenő herceg utca 8. szám alatt bérelt irodájában 1927. február 27-én hivatalosan is megalakult a Magyar Ház Rt., amelynek elnökévé br. Ambrózy Andort, társelnökeivé pedig Balla Hugót, dr. Hajdu Frigyest, Szana Zsigmondot és Totis Rezsőt választották. A Romániában hatalomra került liberális kormányzat nyílt soviniszta magatartása és politikája sorozatos korlátokat állított a részvénytársaság hivatalos bejegyeztetése, jogi személykénti elismertetése, valamint a telekvásárlás elé. A beadott kérvények hosszabb időn át elintézetlenül hevertek Temesvár polgármesterének fiókjában. Időközben hatalmas méreteket öltött, a Bánságot is elérte a gazdasági világválság. Magánosok és cégek sora ment Temesvárott is tönkre. Számottevően csökkent a Magyar Ház Rt. részvényeseinek fizetésképessége is. Nem folytak be a remélt összegek. Az akció akadozott. Az egész részvénytársaság alapítási, törvényszéki bejegyzési és jogi személyiségkénti elismertetési eljárását 1929 tavaszán meg kellett ismételni. A temesvári törvényszék 532/929. szám alatt 1929. április 21-én jegyezte be a céglajstromba. Időközben a magyarság iránt valamivel barátságosabb magatartást tanúsító Nemzeti Parasztpárt került kormányra Romániában.

Az események felgyorsultak. A Magyar Ház építésének ügye 1929 májusától gyors ütemben haladt előre. A város képviseletében Kiss Károly mérnök, Székely László műépítész sógora 1929. június 17-én adta át az Országos Magyar Párt bánsági tagozata és a Magyar Ház Rt. elnökének, báró Ambrózy Andornak a Mária királyné úton megvásárolt és kifizetett telket. A Magyar Ház Rt. igazgatósága 1929. június 18-án a két héttel korábban megejtett nyilvános árlejtési versenytárgyalás eredményei alapján megkötötte az első vállalkozói szerződéseket a felépítendő Magyar Ház föld-, kőműves- s elhelyező, valamint ács-, cserépfedő-, bádogos- és vasbetonmunkálataira. A temesvári ipari munkaadók szindikátusának elnöke, Klein Jenő okleveles mérnök vállalta 2 091 924 lejért az építkezési munkálatok vezetését, műszaki koordinálását. A bádogosmunkákat 56 516 lej előirányzati összegért Bitt Ferenc bádogosmester, a Magyar Párt temesvár-gyárvárosi szervezetnek alelnöke kapta meg, míg az épület befedését a Meteor palagyár vállalta.

1929 júniusának végén, Péter-Pál napján kezdődött el az építkezés. Az alapok a lebontott Vauban-típusú téglavár védősáncainak helyére kerültek. Nem rendeztek nagyobb szabású alapkőletételi ünnepséget. A Magyar Ház Rt. végrehajtó bizottsága tagjainak jelenlétében Székely László műépítész egy pergamenre írt, fémszelencébe zárt emlékiratot falaztatott be a késő utókor számára az épülni kezdő kultúrház alapfalába az udvar és a szomszédos Eschker-féle szanatórium felőli részen. „A magyar kultúra várának ajánljuk e házat, amelyet a legnehezebb időkben a bánsági magyarság áldozatkészsége emelt” – áll a befalazott okmány szövegében. Klein Jenő mérnök váratlan elhalálozása után Lázár László temesvári építőmester vette át az építkezési munkálatok vezetését, amelyek a gazdasági válság súlyosbodása dacára simán, különösebb fennakadások nélkül haladtak. Temesvári mesterek végezték a belső munkálatokat is. Az impozáns, mutatós homlokzatú épület 1930 őszére teljesen elkészült.

Székely László műépítész, aki a Bega-parti város sorrendben első műépítészeként a középületek, a bérházak, a magánvillák sorát tervezte, évszázadokra meghatározva Temesvár architekturális és urbanisztikai arculatát – utolsó nagyobb méretű opusában a „lehetőségek határain belül”, a rendelkezésre álló anyagi eszközök szűkösségét, valamint a megvásárolt telek adottságait szem előtt tartva egy tetszetős homlokzatú, praktikus beosztású, egyszerű, de ízlésesen kiképzett és berendezett háromemeletes épületet tervezett, amely az Eschker-féle magánszanatórium közvetlen szomszédságában épült. Az eklektikus homlokzaton a neoklasszicista, valamint a korszerű építészet stílusjegyeinek társításával, merész egybe-szervesítésével, a kőből faragott fehér ablakkeretek, a pilaszterek, a kétszer égetett téglából rakott falrészek összekapcsolásával, ritmikus váltakoztatásával mozgalmas, motívumgazdag felületet teremtett Székely László. Az épület formai megjelenésében is a bánsági magyarság életkedvét, tettrekészségét, áldozatos összefogásának erejét érzékeltette, jelezte. A belső terek kiképzésében a célszerűség szempontjai érvényesültek.

A tágas kapubejáró világos három­ablakos előtérbe vezetett, amelyet váró- és olvasóteremmé rendeztek be. A földszinten sorakozott az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának öt irodahelyisége, valamint a Temesvári Magyar Nőegylet két tágas, utcai szobája, amelyekhez külön előszoba és toalettfülke társult. A lépcsőfeljárat bal oldalán elhelyezkedő két tágas szobát széthúzható üvegfal választotta el csupán egymástól, ami alkalmassá tette a helyiséget kisebb összejövetelek, tanfolyamok és ismeretterjesztő előadások megtartására, befogadására. Bálok és mulatságok alkalmával itt rendezték be a büfét, amely hivatalos italmérési engedéllyel is rendelkezett. Az előtérből nyílt a mosdó és a WC. Az emeletre zárt s télen fűthető lépcsőház vezetett. A Magyar Ház egyik legfontosabb része – a 26 méter hosszú, kilenc ablakával az utcára néző nagyterem – az épület első emeletére került. A terem egyik végében tökéletes világosító berendezéssel, színes függönnyel, praktikus kulissza-tartókkal felszerelt kisebb méretű színpadot alakítottak ki, amelyhez 12 muzsikus befogadására alkalmas „zenekari árok”, valamint külön női és külön férfi öltöző járult. A nagyteremben 240 elmozdítható széket helyeztek el, amelyek mögött és között mintegy 60 állóhely maradt. A Magyar Ház nagyterme nemcsak gyűlések, összejövetelek és népszerűsítő előadások megtartására bizonyult alkalmasnak, hanem hangversenyek, kiállítások, műsoros estélyek, műkedvelő előadások és táncmulatságok megrendezésére is. Vonzó rendezvényei révén a Magyar Ház nagyterme a temesvári és a bánsági magyarság közkedvelt, népszerű találkozóhelyévé vált.

A második emeleten két modern bérlakást alakítottak ki. A befolyt házbérekből kívánták ugyanis fedezni az épület fenntartási költségeit, fizetni a kirótt adókat és illetékeket, s csökkenteni az adósságterheket. A harmadik emeleten egy háromablakos próbaterem és három tágas szoba nyert elhelyezést. A próbaterem a nagyszámú temesvári magyar énekkar és műkedveló csoport rendelkezésére állt, míg az egyik szoba a Temesvári Magyar Dalárda, a másik a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület, a harmadik pedig az Arany János Társaság hivatali helyiségeként szolgált. Átmenetileg, ideiglenes jelleggel itt helyezték el a könyvtárat is. Hosszú, világos belső folyosó és mellékhelyiségek tartoztak még a legfelső traktushoz.

Az alagsorban a házmesterlakáson, a fáskamrákon, a szénraktáron, a központi fűtés kazánházán, a mosókonyhán, a kamrákon és mellékhelyiségeken kívül egy tágas konyha, valamint a magyar cserkészotthon is helyet kapott. A háztartási iskola gyakorlati foglalkozásai megtartására is alkalmas konyha mellől – amelyből táncmulatságok, nagyobb összejövetelek alkalmával népes vendégsereget lehetett ellátni meleg ételekkel – ételfelvonó vezetett a Temesvári Magyar Nőegylet földszinti helyiségeihez, illetve az első emeleti nagyteremhez.

Az épület mögött, a telek hátsó részén szándékoztak felépíteni az ezer férőhelyes hangverseny-, színház- és báltermet, amely jól felszerelt, szabványméretű színpaddal is rendelkezett volna. A multifunkcionális nagyterem alagsorába szánták a hangulatos és tágas magyar vendéglőt, amely mellett a bánsági magyarság közcélú intézményeinek – mindenekelőtt egy magyar sportegyletnek! – otthont nyújtó helyiségek sorakoztak volna az eredeti tervek és elképzelések szerint. A gazdasági okok, a sűrűsödő anyagi nehézségek miatt a hátsó traktust, az udvari épületszárnyat a bánsági magyarság őszinte bánatára nem sikerült felépíteni.

Felépülte után nyomban a temesvári Magyar Ház, amelyet dr. Páll György a „szomorú magyar jelen vigaszának és a jövő reménységének” minősített, a bánsági magyarság minden életmegnyilvánulásának színterévé és központjává vált. Nagyon élénk, sokrétű közéleti és művelődési tevékenység bontakozott ki a Magyar Házban az 1930-as évek elején és közepén. Az Országos Magyar Párt bánsági tagozata, ifjúsági szakosztálya, a Temesvári Magyar Nőegylet, az Arany János Társaság, a Bánsági Magyar Közművelődési Egylet, a Temesvári Magyar Dalárda, a Műkedvelő Szövetség rendezésében egymást érték a különböző jellegű társas összejövetelek, a népszerűsítő előadások, az irodalmi estek és évfordulós megemlékezések, a hangversenyek és a színjátszó együttesek előadásai, a szórakoztató műsorok s a kivilágos kivirradtig tartó, emlékezetes bálok, táncmulatságok. A bánsági politikusok, írók, művészek és közéleti személyiségek mellett megfordult és előadást tartott a temesvári Magyar Házban Márton Áron, Kós Károly, Reményik Sándor, Nyírő József, Tavaszy Sándor, Gyárfás Elemér, dr. Balogh Endre, dr. Sulyok István stb. A Magyar Házban helyezték el a Magyar Párt ifjúsági szakosztálya, valamint az Arany János Társaság könyvtárait, amelyeket a nagyközönség számára is megnyitottak. Dr. Jakabffy Elemér, a Magyar Kisebbség szerkesztője kezdeményezésére – aki politikusi emlékeit és tapasztalatait idéző előadássorozatot tartott a temesvári Magyar Házban – 1936-ban népkisebbségi jogi szakkönyvtár is létesült a Székely László tervezte épületben. A szakkönyvtárat kezdetben Uhlyárik Béla ügyvéd, majd Schiff Béla újságíró és helytörténész vezette, aki a gyűjtemény katalógusát is elkészítette.

Hatósági intézkedés folytán 1938 áprilisában a temesvári Magyar Ház földszinti, emeleti és részben harmadik emeleti helyiségeit lezárták. Betiltottak mindenfajta gyűlekezést, összejvetelt, magyar vonatkozású művelődési tevékenységet. Az 1940-es bécsi döntést követően és a második világháború évei alatt hol engedélyezték, hol betiltották a Magyar Ház működését, a falai közt hajlékra lelt magyar szervezetek és együttesek tevékenységét. A dalárdák még próbákat sem tarthattak. Egyedül a Magyar Ház Rt. könyvtára tevékenykedhetett, amelynek állománya több ezer kötettel gyarapodott. A Magyar Házba kerültek a beszüntetett olvasókörök gyűjteményei, a Magyarországra áttelepülők vagy a kisebb lakásokba átköltözni kényszerített zsidók könyvei. Gazdag volt a könyvtár hírlapgyűjteménye is. A második világégés idején a könyvtár folyamatosan gyűjtötte és megőrizte a Déli Hírlap, a temesvári Süddeutsche Tageszeitung, a belgrádi Donauzeitung, valamint a bukaresti Universul számait. Átmenetileg a Magyar Ház fogadta be Dél-Erdély egyedüli magyar nyelvű napilapja, a Déli Hírlap szerkesztőségét is. A háború végén az orosz hadsereg hadikórházzá alakította át az épületet.

A második világháborút követően a Magyar Népi Szövetség vette át a közadakozásból emelt Magyar Ház irányítását. Az épület ismét a bánsági magyarság társasági, kulturális és szellemi életének fórumává vált. Gazdag programtevékenységet fejtett ki falai között az 1945-ben megalakult Bartók Béla Népfőiskola. Politikai, ismeretterjesztő és kulturális előadásokat tartottak a tájegység vezető értelmiségiei. Gyakran rendeztek színielőadásokat, hangversenyeket, felolvasóesteket. A fiatalok szórakoztatására táncmulatságokat, bálokat szerveztek. Közös összefogással tágas szabadtéri színházat építettek a Magyar Ház udvarán. 1948-at követően erősödött a rendezvények politikai színezete, baloldali karaktere. A „polgári elemeket” egyre nyíltabban és durvábban távol tartották a Magyar Házban tartott összejövetelektől, előadásoktól. A Magyar Népi Szövetség felszámolása, 1953-as „önfeloszlatása” után a Román Munkáspárt helyi vezetősége tette rá a kezét a bánsági magyarság által épített épületre. Hosszabb időn át a Román Kommunista Párt Temesvár városi szervezete székházaként szolgált. Az 1968-as közigazgatási átszervezés nyomán a román, magyar, német és szerb pártlap, valamint a frissiben alapított Facla Könyvkiadó szerkesztőségei költöztek az épületbe. Tulajdonképpen ekkor kezdődtek a nagyobb, s gyökeresebb átalakítások. Megszüntették a színpadot, a nagytermet és az öltözőket: irodákká alakították át azokat, amelyekben 1968-1989 között a Szabad Szó, 1990-tól 1992-ig a Temesvári Új Szó szerkesztőségei működtek, 1994-től napjainkig pedig a Heti Új Szó redakciója tevékenykedik. Felszámolták a szabadtéri színpadot, s az udvarra az 1970-es években egy új épületszárnyat emeltek a román napilap szerkesztősége számára.

A hagyományok szálának újrabogozására törekedve 1990 elején az épület gyűléstermében tartotta első megbeszéléseit, tanácskozásait az RMDSZ bánsági szervezete. Az épület visszaszerzését a kezdeti zavaros időkben elügyet­lenkedték, elmulasztották a ma­gyar­ság vezetői. Egymást érték az utcai tüntetések a volt román nyelvű kommunista pártlap redakciója ellen. Határozottabb fellépéssel szerezni lehetett volna egy hivatalos papírt a Nemzeti Egység Temes Megyei Tanácsától, amely a magyar nyelvű napilap vagy éppenséggel az RMDSZ Temes megyei szervezete használatába adta volna legalább az épület egy részét. A korabeli vezetők naivan abban bíztak, hogy majd törvényes úton visszaszerzik az épületet. Időközben azonban fordult a kocka. A Renaşterea Bănăţeană napi­lapot is megjelentető Tim-Press cég az Olaszországban élő, elfogultan nacionalista román pénzmágnás, Iosif Constantin Drăgan bekapcsolásával és segítségével privatizált, s csalárd módon az épület tulajdonjogát is megszerezte. Telekkönyvileg is betábláztatta 1995 októberében, amit korábban a telek és az épület 1967-es állomosítását követően az RKP elmulasztott megtenni. A ma­gyarság képviselői politikai és jogi úton is kétségbeesett erőfeszítéseket tettek és tesznek az épület visszaszerzése érdekében. Évek óta párhuzamosan folynak a törvényhozás különböző szintjein és helyszínein a perek. Mivel az RMDSZ-t nem ismerik el az egykori Országos Magyar Párt, illetve a Magyar Népi Szövetség jogos örökösének, a Magyar Ház Rt. egykori részvényeseinek, téglajegy­tulajdonosainak örökösei jelentették be tulajdonigényüket az ingatlanra. Perelt és perel a hetilappá zsugorodott magyar újság, a Heti Új Szó szerkesztősége, illetve kiadója, a Reflex Kft. is, amelyet bírósági végzésekkel többször is megpróbáltak kilakoltatni. A temesvári Magyar Ház visszaszolgáltatásának ügye több sürgősségi kormányrendelet tárgyát is képezte, de ezeknek sohasem szereztek érvényt. Az épületet továbbra is a Tim-Press sajtócég használja, amely rotációs gépet is beszerelt az épületbe. „Megtűrtekként” az 1930-ban felavatott épület első emeletét a Reflex Kft. és az RMDSZ Temes megyei szervezete adminisztrálja helyet biztosítva a Bolyai-teremnek, a könyvtárnak, a közművelődési és ifjúsági szervezeteknek, a képviselői irodának stb. Jogbitorlóként a Tim-Press megakadályozta, hogy az RMDSZ Temes megyei szervezete 1997. április 30-án, a Magyar Ház Rt. létrejöttének 70. évfordulóján emléktáblát állítson és leplezzen le az épület homlokzatán. A Bakk László kézdivásárhelyi kőfaragó kivitelezte tábla immár közel két évtizede az RMDSZ használta irodában árválkodik, porosodik. A Bolyai-teremben könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat, szakmai tanácskozásokat tartanak. A magyar közművelődési, művészeti és tudományos rendezvények többségének a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Kós Károly Közösségi Ház, az Új Ezredév Református Központ, a temesvár-belvárosi református parókia Újvárossy Ernő-terme, a Geml József Társaskör székháza stb. nyújt otthont. Nagy szükség lenne a központi fekvésű Magyar Ház épületére.

Évek óta kiderült, nyilvánvalóvá vált, hogy nem bírósági, hanem kizárólag csak magasszintű politikai döntés juttathatja vissza a közadakozásból épített temesvári Magyar Házat jogos tulajdonosának, a Bánság magyarságának. Nemzetközi fórumokhoz kellene apellálni.

„Otthon kell a megmaradáshoz”

I. Általános fogalmak

I. 1. A Magyar Ház fogalma

A szöveg a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére készült, a kulturális autonómiát megalapozó szakpolitikai vitaindítók sorában. Magyar Háznak tekinthető az az épület, mely egy civil szervezetnek vagy valamelyik történelmi magyar egyháznak a tulajdonában van, s melyben kultúrát közvetítő tevékenység folyik magyar nyelven, a szakrális gyülekezeti közösségeknél szélesebb csoportokat is elérni szándékozó művelődési rendszerben. A Magyar Ház fogalom egyértelműen jelzi az intézmény magyar jellegét egy magyar szempontból etnikailag alulképviselt közegben. Ilyen intézmények Romániában ott jöttek létre, ahol magyar közösségünk kisebbségben vagy szórványban él. Az előbbi feltételeket kielégítő intézmény Magyar Háznak tekinthető még akkor is, ha ezt a hivatalos intézményi megnevezésében nem tünteti fel, vagy az épület a működése során nem került be ilyen elnevezéssel a közösségi tudatba.

I. 2. Történelmi háttér

Az elmúlt közel huszonöt esztendőben az önerőből intézményesülő romániai magyar közösségünk egyik legjelentősebb megvalósítása a Magyar Házak intézményeinek a létrehozása volt. Ezek ma amolyan független magyar kulturális autonómia szigetek, hisz egyrészt a településbeli és a régióbeli magyar közösségek működtetik és tartják fenn, másrészt semmilyen szempontból nincsenek helyi vagy országos, azaz önkormányzati vagy állami szerv(ek)nek alárendelve. Cselekvési szabadság, de korlátozott anyagi lehetőség jellemzi a hazai Magyar Házak működését. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megalakulásától kezdve cselekvési programjába iktatta, és kiemelten kezelte a hazai magyar házak alapítását, jelenleg is számtalan ilyen intézmény működéséhez szükséges anyagi források előteremtésében vállal szerepet. Az elmúlt negyed évszázadban ugyancsak jelentős szerepe volt a hazai Magyar Házak létrejöttében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE). A romániai Magyar Házak létrejöttének anyagi feltételeit a magyar állam (főleg az egykori Illyés Közalapítványon és a Szülőföld Alapon keresztül), az RMDSZ, a Kisebbségi Tanács pénzalapjaiból, valamint a történelmi egyházak és a helyi közösségek saját adományaikból teremtették elő. Fontos megjegyezni, hogy néhány ilyen intézmény a kommunista rendszer idején eltulajdonított (államosított) épületeknek, az egykor működött és az elmúlt időszakban újraalapított társadalmi szervezeteknek a jogfolytonosság révén visszaszolgáltatott ingatlanaként vált a közelmúltban újra magyar közösségi tulajdonná.

A hazai Magyar Házak jelenleg meghatározó szerepet töltenek be egy-egy helyi vagy kistérségi romániai szórvány-magyar közösség életében mind kulturális, mind közösségszervező és fejlesztő, de akár vidékfejlesztő szempontból is. Az identitástudat erősítésében, a nemzeti hagyományok ápolásában vállalnak felbecsülhetetlen szerepet ezek az intézmények, hazai viszonylatban a több mint ötven százalékban szórványban vagy kisebbségben élő magyar közösségeink körében. Beszélhetünk tehát egy kiépült Magyar Ház láncolatról Romániában, de sajnos nem beszélhetünk ezeknek az intézményeknek a hálózatáról. Ugyanis ezen intézmények jelenleg egymástól függetlenül, elszigetelten tevékenykednek (nagyon kevés között jött létre valamilyen intézményi kapcsolat), s ennek okát egyértelműen nem a Magyar Házak közötti földrajzi távolságban kell keresni. Bár a Magyar Házak főleg az erdélyi szórványvidékek jellegzetes társadalomszervező intézményei, mégis romániai Magyar Házakról beszélünk a stratégiatervezetben, hisz ehhez az intézmény rendszerhez hozzátartozik Moldvában, a Bákó megyei Pusztinán működő Közösségi Magyar Ház, valamint a bukaresti magyar közösség székháza, a Petőfi Ház is.

II. A cél megfogalmazása

A magyar identitás megőrzésében, ápolásában és továbbadásában a Magyar Házak szerepvállalása jelenleg főleg lokális vagy kistérségi szintén működik. Ahhoz, hogy ezek a nemzetstratégia szempontból nagyon jelentős, de egyelőre egyedi feladatokat felvállaló intézményeink a hazai magyar közösség összkulturális értékeit is képviselhessék, szükséges a romániai Magyar Házak hálózatba szervezése. Ezzel egy olyan kapcsolati rendszert lehetne kiépíteni ezen intézmények között, mely lehetővé tenné az egyedi, a partikuláris tapasztalatok egymás közötti gyors átadását, a rugalmasan működő kulturális értékcserét. De ugyanakkor a közös cselekvések megtervezésére egy jó koordinációs és logisztikai rendszer felállítására és működtetésére, valamint a közös érdekvédelem és érdekképviselet megteremtésére is szükség lenne. Vagyis az intézmények közötti hálózat leghatásosabb működtetését egy önálló jogi személyiséggel rendelkező Magyar Ház Szövetség (MaHáSz) tudná megvalósítani, mely a közös érdekvédelem és érdekképviselet feladatkörét is ellátná, s amelynek kulturális stratégiájának a kidolgozásában és működtetésében az EMKE közel harmadfél évtizedes közösségi szolgálata is segíthet.

III. Környezetelemzés

III. 1. Makrokörnyezet

III. 1. 1. Politikai környezet

Tudomásul kell venni, hogy ahol kisebbségi közösség él, ott a társadalomban politikai erőtér jön létre, amely gyakran nem feszültségmentes. Az eltelt közel huszonöt évben a hazai Magyar Házak létrejöttét is gyakran politikai tényezők idézték elő, nevezetesen: a szórványban vagy kisebbségben élő magyar közösségek kiszorultak a helybéli kulturális (például művelődési otthon), vagy adminisztratív (például polgármesteri hivatal) színterekről. Ez vagy annak köszönhetően alakult így, mert a többségi nemzet képviselői figyelmen kívül hagyták a magyar közösség sajátos társadalomszervező igényeit, vagy pedig - kulturális szempontból még azért is - mert a művelődési ház más, nem a helyi közösség kulturális életét támogató rendeltetést kapott. Vagyis nem túl barátságos, gyakran feszültségektől sem mentes társadalmi hangulatban jöttek létre ezek az intézmények, melyek azóta a legtöbb településen, ahol működnek, a szolid és kitartó közösségszervező tevékenységükkel kivívták a többségi nemzet elismerését, sőt, helyenként az együttműködő szimpátiáját is. Politikai érdekvédő egyesületünk, az RMDSZ társadalomszervező programjában is szerepel a Magyar Házak támogatása, nem is beszélve arról, hogy számtalan ilyen intézményben a szövetség helyi irodája is ott működik. Az elmúlt időszakban a mindenkori magyarországi kormányok támogató szándékkal viszonyultak a Magyar Házak intézményes hazai kiépítéséhez, hisz számtalan ilyen létesítmény az anyaország anyagi hozzájárulásával jött létre. Romániában a Magyar Házak láncolatát hungarikumnak lehet tekintetni. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy számszerűen a hazánkban létező Magyar Házak hozzávetőleg a világ magyar diaszpórájában működő ilyen intézmények számával közel azonos.

III. 1. 2. Gazdasági környezet

Romániában a szórványban és kisebbségben élő magyar közösségek általában az országos átlaghoz viszonyítva alacsonyabb gazdasági mutatókkal rendelkező környezetben élnek. Ez egyértelműen kihat a Magyar Házak működésére is. Az eddigi gyakorlat alapján, hazai viszonylatban, ezek az intézmények működésükhöz főleg a Romániai Nemzetiségek Kisebbségi Tanácsa pénzalapjaira számíthatnak, melynek hazai kezelője az RMDSZ, valamint különböző programjaikra még támogatást nyerhetnek a helyi tanácsok pénzalapjaiból is. Magyarországi viszonylatban – bár az utóbbi időben megszorító intézkedések léptek életbe az állami költségvetés szintjén – a határon kívüli régiókban élő magyar nemzeti közösségek identitásmegőrző tevékenységére, a szülőföldön való boldogulásra elkülönített pénzalapok vannak. Jelenleg ebből részesülnek – a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közvetítésével – az eddig is nemzeti értékeket hordozó hazai Magyar Házak intézményeinek egy csoportja, s reméljük, hogy a jövőbeni normatív támogatások figyelme további ilyen intézményre is kiterjed. Hisz egyértelmű, hogy a kifejezetten identitásmegőrző tevékenységet végző kulturális intézményeket – mint amilyenek a Magyar Házak is – csakis magyar, illetve román állami költségvetésből lehet fenntartani. Mert az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy egy kisebbségi művelődési intézmény csakis multikulturális programokra kérhet, és esetleg kaphat támogatást az EU pénzalapjaiból, mely programoktól egyértelműen nem kell elzárkóznia ezeknek az intézményeknek, de fő tevékenységi körükben, éppen sajátságos helyzetük miatt, nem az ilyen típusú programok kell, hogy domináljanak.

III. 1. 3. Technológiai környezet

A romániai Magyar Házak technológiai felszereltsége ugyancsak heterogén. Kitűnik ez az RMDSZ Társadalom Szervező Főosztálya és az EMKE által 2013-ban ezen intézményekről készített részletes felmérésből is. (Megjegyezzük, hogy még vannak olyan Magyar Házak, amelyek kimaradtak ebből a felmérésből, például a Tűri Magyar Ház Fehér-megyéből, a Tranzit Ház Kolozsvárról, a Petőfi Ház Bukarestből stb., melyekkel tovább folytatva a felmérést még árnyaltabbá lehet tenni a hazai Magyar Házakról alkotott összképet.) A kiépített technológiai környezete, infrastruktúrája döntő módon befolyásolja egy Magyar Ház életét. Megjegyezzük, hogy azokban az intézményekben, amelyekben a művelődésszervezés és a különböző helyi magyar civil szervezetek tágabb értelemben vett társadalomszervezése közösen folyik, infrastrukturális szempontból sokkal jobban felszereltek, mint csak a kultúraközvetítéssel foglalkozó Magyar Házak.

III. 1. 4. Társadalmi környezet

1989 karácsonya után a romániai magyar társadalomban gombamód kezdtek elszaporodni a civil szervezetek, országos, régiós vagy helyi működési lefedettséggel. Ez természetes, hisz a kisebbségi létben, különösen a kultúra területén, a szakmai intézményesülés támogatását az állam vagy egyáltalán nem vállalta fel, vagy csak részben biztosított hozzá anyagi feltételeket, s így közösségünknek a belső energiáinak a mozgósításával magának kellett megoldania civil társadalmán keresztül ezeket a feladatokat. Ugyanakkor ezek a társadalmi szervezetek a demokrácia gyakorlásának az intézményei lettek, az önkormányzati eszme iskoláivá váltak. A hazai magyar civil szervezeteknek jelentős hányada, jóval több, mint a fele, kulturális profillal jöttek létre, ezen belül is számtalan olyan tevékenységi körökkel, amelyek a különböző magyar közösségek helyi és kollektív identitástudatának az ápolását és továbbadását mozdítják elő. Szórvány területen, ahol Magyar Házak működnek, egy-egy ilyen intézmény gyűjtő központja lett a régióban tevékenykedő társadalmi szervezeteknek vagy éppen civil kezdeményezéseknek. Nem is beszélve arról, hogy ezek az intézmények helyenként hagyatéki könyvtárakat, képtárakat, levéltárakat gondoznak, néprajzi múzeumot működtetnek, vagy más jellegű tárgyi kulturális értékmegőrző tevékenységet folytatnak. Ily módon a civil szervezetek kollektív fellépése egy Magyar Ház életében nemcsak a működéshez szükséges anyagi feltételek megteremtésében jelentenek előnyt és biztonságot, de nagyobb társadalmi elismertséget is hoznak az intézménynek, nem is beszélve a politikai védettségről. Ezzel ellentétben csak egy szűk helybéli elit, grémium által igazgatott ilyen intézmény nagyon sok támadásnak lehet kitéve, különösen a magukat kirekesztettnek érzett csoportok részéről. Továbbá számtalan hazai Magyar Ház társadalomszervező tevékenysége túllépett az intézménynek otthont adó település határain, hatáskörzete régiós szintre emelkedett, s ez hatalmas társadalmi tőkét jelent az intézmény részére.

III. 2. Mikrokörnyezet – Szervezeti kultúra elemzése

III. 2. 1. Szervezés

Jelenleg a magyar házak működésének szervezése ugyancsak heterogén. Egyrészt személyfüggő, másrészt az épület jellegétől: méretétől, közművesítésétől, infrastrukturális felszereltségétől is függ. Azok a Magyar Házak működnek hatékonyan, ahol a kulturális szolgáltatáson túl más jellegű társadalomszervező szolgáltatásokat is tudnak nyújtani. Ahol a magyar közösség tagjai nem csak szórakozni járnak, hanem az ügyes-bajos intézendő dolgaikra is megoldást találnak. Vagyis az intézmény partnere tud lenni a magyar közösség minden tagjának vagy bárkinek, akinek a személyes problémáit, adminisztratív gondjait orvosolni tudják. Szervezés szempontjából minél szélesebb körű partneri kapcsolatot alakított ki a Magyar Ház személyekkel, civil szervezetekkel, helybéli intézményekkel, annál hatékonyabban tudja társadalomszervező feladatait betölteni a településen vagy akár a régióban. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy a szervezési hatékonysághoz nélkülözhetetlen az intézmény megválasztott tisztségviselőinek, irányítóinak a cselekvési szabadsága, de ugyanakkor fontos a vezetőség közösségi számonkérhetőségi fórumainak a megteremtése is.

III. 2. 2. Menedzsment

Azok a Magyar Házak tudnak jelentős eredményeket felmutatni, ahol egyrészt a művelődés szervezésben jártas, másrészt a modern forrásteremtésben (pályázatírás, lebonyolítás, elszámolás) otthonosan mozgó, az információs rendszereket jól kihasználni tudó szakember gárda működik. Továbbá az intézeten belül olyan csapatmunka van, ami nem vezetett az egyes munkakörök felelősségének vagy az egyéni felelősségeknek a rovására. Egy-egy ház eredményes tevékenységéhez a hatékony belső kommunikáció is hozzájárul, amely lehetővé teszi az új eredmények egymás közötti gyors kicserélését és beépülését az intézet munkájába. A rendszeresség, az eredményesség és a hatékonyság hármas kritériuma működik ezekben a Magyar Házakban.

III. 2. 3. Adminisztráció, finanszírozás

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Magyar Ház működtetéséhez mindenekelőtt legalább egy jó szervezőkészséggel megáldott, a településen köztiszteletben álló, munkabírással rendelkező személy kell, hogy álljon, mint alkalmazott. Ugyanakkor azok a Magyar Házak tudnak a közösségszervezés terén jelentős eredményeket felmutatni, amelyek az alaptevékenységük ellátásához szükséges anyagiakkal valamilyen forrásból rendelkeznek. Mert a működéshez szükséges bizonytalan, pályázatfüggő pénzügyvitel elszívja az intézet vezetőségének energiáját az érdemi kulturális szervező munkától. Viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az intézeti munka hatékonyságának, a menedzsmentnek egyik fokmérője a pályázati úton szerzett pénzeknek a mennyisége és ésszerű elköltése. Ezen az úton azt is ellenőrizni lehet, hogy az állandóan változó gazdasági mozgástérhez milyen hatékonysággal tud alkalmazkodni a Magyar Ház. Ugyanakkor egy ilyen intézet elismertségét az egyes tevékenységekre mozgósítható önkéntesek száma is igazolja, különös tekintettel, ha azok a fiatalok köréből kerülnek ki.

III. 2. 4. Szolgáltatások

Azok a Magyar Házak tudnak kielégítő szolgáltatást nyújtani az őket fenntartó közösségnek, amelyek megfelelő infrastruktúrával rendelkeznek. Mint arról már szó esett, legnagyobb elismertségnek azok az intézmények örvendenek, amelyek szolgáltatásai a kulturális programok megrendezésén túlmutatnak. A széles sávú internet használata például lehetővé teszi, hogy a számítógéppel nem rendelkező idős személyek is a Magyar Ház szolgáltatása révén kapcsolatba léphessenek a távolban élő családtagjaikkal. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy vannak intézmények, amelyekben a magyar közösség gazdasági életének a fellendítését szolgáló felnőttképző tevékenységek is folynak. Továbbá azok a Magyar Házak, amelyek a fiataloktól kezdve a középgeneráción át az idősekig, vagyis korosztályok szerint is képesek minőségi szolgáltatásokat nyújtani, tudják társadalomszervező feladatukat a leghatékonyabban ellátni.

III. 2. 5. Személyzeti feltételek

Jelenleg azok a Magyar Házak tudnak kimagasló teljesítményt nyújtani, ahol a különböző munkakörben önállóan cselekvő, döntéseit nem csak vállalni, de kivitelezni is tudó munkatársak tevékenykednek. És ahol létezik legalább egy, teljes munkakörben dolgozó személy, aki összehangolja a ház sokrétű tevékenységét. Jelenleg a Magyar Házak tevékenysége elképzelhetetlen bedolgozói státusok nélkül (leggyakoribb a gazdasági felelős), de az intézmény igazi fenntartói az önkéntesek, akik szakmai tudásukkal vagy fizikai munkájukkal végeznek el felbecsülhetetlen értékű feladatokat. Számtalan esetben az önkéntesek látják el a ház rendezvényei számára a PR feladatokat is, például plakátolás, vagy szórólapoknak az érdekeltekhez való eljuttatását stb., hisz ne feledjük, kis létszámú szórványközösségekről van szó, ahol hatékonyan lehet alkalmazni rendezvények szervezésekor meghívások esetében a személyes megszólítást.

III. 2. 6. Tervezés

Amikor a Magyar Házak több mint húsz évvel ezelőtt kezdtek megjelenni, akkor az intézményesülés folyamatában egy addig ismeretlen, járatlan úton kellett elindulni, hisz ilyen jellegű intézmények addig még nem működtek Romániában. Az intézménytervezésben gyakran egyszerre kellett ötvözni a civil szervezeti adminisztrációt az állami jellegűvel, és létrehozni a kettő között az optimális egyensúlyt. Hisz mindig meg kellett találni azt a jogi hátteret, amely biztonságosan tudta működtetni a Magyar Házat, különösen az állandóan változó, alakuló hazai jogrendszerben. Az elmúlt esztendőben azok a Magyar Házak tudtak a leghatékonyabban működni, amelyek önálló jogi személyiséget szereztek, vagy az épületet fenntartó, a tulajdonjogot gyakoroló civil szervezet házvásárláskor már rendelkezett ezzel a státussal. Egyértelmű, hogy egy nyugodt bel- és külpolitikai háttérrel ezen intézetek tevékenységeinek a tervezése eredményesebben folyik, például a kapcsolattartás a hazai román és kisebbségi kulturális intézményekkel, civil szervezetekkel, nemzetközi téren együttműködés a magyarországi és az anyaországon kívüli régiók hasonló intézményeivel, valamint a világ magyar diaszpórájában tevékenykedő Magyar Házakkal.

IV. Stratégiai elképzelések

Romániai magyar nemzetstratégiában a szórványkérdés prioritást kell, hogy élvezzen. Az elmúlt közel negyed évszázadban a szórványkollégiumok kiépítése mellett a Magyar Házak intézményeinek a megjelenése és fenntartása a hazai magyar közösségünk legnagyobb megvalósításai közé tartóznak. A szórványosodás problémáját nem csak nálunk, de a Kárpát-medence egész területén csak úgy lehet csökkenteni, ha összmagyar kérdésként kezeljük. Nem elég nemzettudat-erősítő programok kitalálása és levezetése a szórványközösségek számára (ezeknek inkább szimbolikus hatásaik vannak), hanem: egyrészt magyar (kulturális) intézményeket kell ezeken a területeken felállítani és a hosszú távú működésüket összmagyar összefogással biztosítani, másrészt az ezekben a közösségekben megjelenő magyar vállalkozórétegnek a munkáját kell erősíteni és támogatni. Kultúra és gazdaság egyszerre történő felélesztése tud életképessé tenni egy közösséget, így a szórványban is pozitív demográfiai változást hozni. A szórványban az intézményesülés folyamatára számos mai hazai példát is hozhatunk, mint a Kallós Zoltán Alapítvány tevékenysége Válaszúton, a Téka Alapítvány munkája Szamosújváron, Böjte Csaba atya áldásos országos lefedettségű ügyködése a magyar hátrányos helyzetű gyerekek megmentése érdekében, és még folytathatnánk a sort. Történeti visszatekintésben pedig ott van a Kun Kocsárd gróf által az EMKÉ-nek adományozott, és 1892-ben Algyógyon (Hunyad vármegyében) a nagyon elszórványosodott magyarság körében létrehozott Székely Mezőgazdasági Iskola. Ennek az intézménynek a megjelenése, mint mezőgazdasági tanintézet abban az időben rövid időn belül jelentős pozitív demográfiai változást hozott az egész vármegye magyar közössége számára. Igaz, az iskola működtetésében és fenntartásában az EMKE mellett a magyar állam is jelentősen kivette a részét.

A romániai Magyar Házak tevékenységének erősítése – főleg a magyar identitás megőrzésében és továbbadásában, mint célkitűzés – érdekében ezeket az intézményeket hálózatba kell szervezni. Véleményünk szerint az EMKE által 2009-ben elkezdett hálózatépítő folyamatot kell továbbépíteni. A hálózattal a hazai szórványon belül egy élő kulturális szövetet lehetne létrehozni, melynek minden egyede öntevékeny és önálló intézmény, együtt viszont a tömbmagyarság kulturális erejével bíró magyar entitássá válhat. A hálózat lehetővé teszi ezen intézmények közös fellépését a saját kultúrpolitikájuk megvalósítása érdekében, vagy adott esetben éppen a politikával szembeni érdekérvényesítést tudják így jobban képviselni. A hálózat működtetésére egy önálló jogi személyiséggel rendelkező intézményt kell létrehozni (a már említett Magyar Házak Szövetsége – MaHáSz), mely az EMKE égisze alatt működve, az ernyőszervezetnek az eddigi hálózatépítő tevékenységét használná ki. A MaHáSz hálózatépítő tevékenysége pedig a jövőben kiterjedhetne a Kárpát-medence Románián kívüli térségében működő Magyar Házaira, vagy akár a nyugati magyar diaszpóra ilyen intézményeire is.

Az EMKE által elkezdett Magyar Házak hálózatépítő tevékenységének következő lépése a III. Romániai Magyar Házak találkozójának a megszervezése kell, hogy legyen. Ennek a tanácskozásnak a programpontjai: 1. Az EMKE–RMDSZ által 2013-ban elkészített felmérés bemutatása, kiértékelése, az érdekeltekkel közösen a kiegészítése. 2. Újabb kulturális börze, tapasztalatcsere az intézményvezetők között. 3. A Magyar Házak Szövetségének, a MaHáSz-nak a létrehozása (az alapszabály-tervezet bemutatása, a közös célkitűzések kidolgozása, a vezetőség megválasztása).

A hálózatmenedzsernek vagy a MaHáSz működtetőnek lehetséges feladatkörei:

• a hálózat működtetése a tagintézmények működési autonómiájának a tiszteletben tartásával

• az intézmények problémáinak az állandó ismerete, közös megoldások keresése

• a hazai Magyar Házak érdekképviseletének a felvállalása

• kulturális értékcsere irányítása a hálózaton belül (például valamelyik intézmény jó programjának a tájolása a hálózaton belül)

• közös programok menedzselése a hálózaton belül

• a hálózati tevékenységhez források teremtése

• állandó információcsere

• MaHáSz honlap működtetése, a hálózat és tagjainak a világhálón történő megismertetése az egyes intézményi honlapok autonómiájának tiszteltben tartásával

• kapcsolattartás (akár a hálózatba való bevonás) a Kárpát-medence és a nyugati diaszpóra Magyar Házaival

• a közös problémákat érintő tanfolyamok megszervezése (például a fiatal magyar vállalkozói réteg képzése)

• a tanuló társadalom fogalomkörének a megismertetése, felnőttképzés megszervezése

• a Magyar Házak intézményeit a kulturális turizmus tevékenységi körébe bevonni (folytatni az EMKE és az EMKE Sárospatakon működő Észak-­magyarországi képviselete által elindított programot)

• a hálózati munka keretében segíteni és serkenteni a kevésbé aktív magyar házak kultúraközvetítő munkáját

V . A hálózat (MaHáSz) SWOT analízise. Belső erőforrások és külső környezet viszonyának elemzése

V. 1. Erősségek

• már létező és működő magyar érdekeket képviselő vagyon kezelése (Magyar Házak épületei)

• a magyar identitás megőrzésében és továbbadásában vállalt erős elkötelezettség. Motiváció a jó értelemben vett másság felmutatása a többségi nemzet fele

• a magyar kultúra iránti állandó igény, érdeklődés

• a közös alapértékek állandó keresése, amely a közösségi érzést is erősíti és nemzetmegtartó erővel bír

• a helyi szórvány-magyar történelmi értékek felkutatása, megőrzése és közkinccsé tétele; Erdély történelmének legjelentősebb mozzanatai a szórványhoz kötődnek

• intézményi sok lábon állás, az egyéni tapasztalok közkinccsé tétele

• az EMKE eddig szerzett koordinációs tevékenységének a beépítése a háló­zat­épí­tő és fenntartó munkában

• a túlélésben szerzett kisebbségi rutin; a taktikai érzék kialakulása a többségi nemzettel való együttélésben; kisebbségi képviseletben szerzett tapasztalatok az önkormányzatok különböző szintjén

• multikulturális és interkulturális tapasztalatok

V. 2. Gyengeségek

• viszonylag kevés intézmény rendelkezik a fenntartáshoz szükséges kellő szakmaisággal

• kevés és esetleges a pénzügyi támogatás; néhol az alapműködéshez szükséges anyagi feltételek sincsenek meg

• anyagi támogatást csak az RMDSZ kisebbségi tanácsi alapjaitól és Magyarországtól várnak; nincsenek kellő képen kialakulva a forrásteremtés más módozatai

• nem egységes és végiggondolt a kommunikáció egyrészt a romániai magyarság, illetve az anyaország felé, a nyugati magyar diaszpóra felé még kevésbé

• projektalapú gondolkodás hiánya; hiányoznak a helyi hosszú távú stratégiák, amelyek hozzásegítenének hálózati közös tervek készítéséhez

• sekélyesebb, csak érzelmeket keltő kulturális tevékenységek előnybe részesítése (látványosabb ezeknek a szervezése, hatékonysága nagy lehet, eredményessége annál gyengébb)

• jelenleg a Magyar Házak jórészt még egymásról is keveset tudnak; a kommunikáció hiányában a tömbmagyar területek sem ismerik eléggé ezen intézmények munkáját

• gyakori a zárványosodás jelensége, hiányzik a többségi nemzet fele való kellő nyitottság

V. 3. Lehetőségek

• hálózatosodás megteremtése, fejlesztése

• szakmaiság fejlesztése

• közös képzések megszervezése

• egységes kommunikáció megjelenése

• egységes alapértékek, alapüzenetek megfogalmazása és közös képviselete

• közös arculat kialakítása és felmutatása az egység és egyediség összhangjának a megteremtésével

• közös fellépés az anyagi alapok megteremtésében

• az intézmények közötti kapcsolati tőke erősítése; a világhálón való közös megjelenés

• közös tudásbázis megteremtése és kihasználása

V. 4. Veszélyek

• kitettség a román és a magyar politikai élet széljárásainak

• kitettség a szélsőségek megjelenésének (mind magyar, mind pedig román vonalon)

• romló gazdasági helyzet

• értelmiség elvándorlása

• a közös érdekvédelem megszervezése, a koordináció hiánya

• a sekélyesebb magyar kulturális értékek terjedése

• helytelen magyarországi megközelítés, a tömbmagyarság előnyben részesítése

• új eszközök hiányában nem képesek megszólítani a fiatalokat