Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.
Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából.
Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából.
A kialakult járványügyi helyzet bizonytalansága miatt a 2020. június 27-re meghirdetett tordaszentlászlói XXXI. Szent László-napi kórustalálkozót egy évvel halasztják.
Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel.
A csalódott, reményvesztett Farkas Sándor 1822 novemberében írta egyik barátjának, Gyulai Lajos grófnak: „Most meglehetősen vagyok… s talán mindenütt megelégedve lehet az ember, mikor nincs semmi ambíciója, sem vágyása egyébre, csakhogy a mindennapi kenyere meglegyen.” Mennyi fájdalom, mennyi lemondás lakozik e sorokban!
Az Orbán család tagjai – így a címben szereplő Orbán Elek is – régi székely famíliából származtak. Távoli múltjukat homály fedi, eredetükre csupán a későbbiekben fennmaradt és öröklődött vezetéknév utal, amely feltehetőleg valamelyik ősük keresztneve lehetett, majd családnévként maradt utódaikra. Általában elmondható, hogy az úgynevezett apanévként hagyományozódott tulajdonnév nagyon gyakori volt a székelység körében. Ráadásul ez a ritkábbak közé tartozott, tehát nagyon alkalmas volt az egyedesítésre, a megkülönböztetésre.
Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – Kortárs Magyar Dráma Díjat alapított, amelyet először tavaly ítéltek oda. Az idei átadóünnepség 2020. február 25-én volt Budapesten a Rózsavölgyi Szalonban.
Budapest szokásához híven most is bőséges művészeti tárlatokkal szolgált a hazai és külföldi közönség számára. A Szépművészeti Múzeum előtti sor is azt mutatta, hogy odabent nagy érdeklődésnek örvendő kiállítások láthatók: Rembrandt és tanítványainak rajzai, rézkarcai, valamint Rubens, Van Dyck és a flamand iskola fénykora. A felsorolt művészek a kultúra örökzöldjei, akiket mindig szívesen megnézünk vagy újranézünk. Az épülettel szemben található a legnagyobb budapesti kiállítóterem, a Műcsarnok, ahol a 88 éves Keleti Éva fényképész évtizedekre visszatekintő képein művészek ifjú és időskori arcai elevenednek meg.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.
