Az Orbán család tagjai – így a címben szereplő Orbán Elek is – régi székely famíliából származtak. Távoli múltjukat homály fedi, eredetükre csupán a későbbiekben fennmaradt és öröklődött vezetéknév utal, amely feltehetőleg valamelyik ősük keresztneve lehetett, majd családnévként maradt utódaikra. Általában elmondható, hogy az úgynevezett apanévként hagyományozódott tulajdonnév nagyon gyakori volt a székelység körében. Ráadásul ez a ritkábbak közé tartozott, tehát nagyon alkalmas volt az egyedesítésre, a megkülönböztetésre. Magyarországi előfordulását keresztnévként napjainkban évtizedek óta nem jegyezték, pedig pápák is viselték ezt a nevet, és kultuszuk ma is él a falusi népélet körében. Viszonylag későn, csupán a 17. században kapott nemességet Miklós nevű ősük, utódaik közül az ifjabb (II.) Elek is csak 1742- ben lett főkirálybíróként báró. Érdemes azonban fölfigyelni arra – amint Nagy Iván1 megjegyzi –, hogy „a család tagjai nagyobbára a törvénytudományban jártasságuk által tünteték ki magukat”.
Idősebb Orbán Elek életéről, családjáról, utódairól, de főként politikai hozzáállásáról és szerepéről – amelyet utólag eléggé eltérően ítélnek meg – már többen írtak. Ezek között még egy kis könyv is napvilágot látott Kolozsvárott.2 Mindegyiknek az alapja tulajdonképpen Orbán Elek végrendeletnek nevezett, viszonylag terjedelmes, tizenhárom ívrétű írása, amelyet hetvenedik életévéhez közeledve, Nagyszebenben fejezett be 1740. május 3-án.3 Azonban ez a hosszú testamentum valójában csak egyetlen rövid mondat: minden javait egyetlen fiára, az ifjabb Elekre hagyja, amint írja az 504. oldalon: „Utoljára már, minthogy minden jovaimat fiamnak testáltam…”. A többi részét más-más műfajokba sorolhatnánk be, így például: önéletrajz, családrajz, genealógia, emlékirat, korkép, művelődéstörténet. Nem beszélve kiterjedt családjának erdélyi rokoni kapcsolatairól, amelyek révén nagyon sok itt élő famíliát, s azok több mint száz tagjának a család- és keresztnevét, valamint további kapcsolódásaikat, birtokaikat, illetve azok öröklését is megörökítette. Hallatlan memóriája volt. Vagy sok előzetes följegyzése, dokumentuma, vagy csupán a rokoni kapcsolattartások miatt emlékezett mindezekre? – nem tudjuk.
Életrajzát és magát a végrendeletet itt nem kívánjuk bemutatni, hisz azt a lábjegyzetekben jelzett szerzők már megtették. Azonban sok olyan életrajzi elem szerepel az okiratban, amelyekre sehol és senki sem hivatkozott, vagy amelyeket másképp értelmezve, más részek kiemelésével közöltek. Ezekből kívánunk – természetesen jelen szerző önkényességével – néhány érdekesebbet ismertetni az olvasóval.
Mindenekelőtt azonban pár mondatban szólni szeretnék az életéről, hogy a később leírtak érthetőek, valamint időben és helyben elhelyezhetők legyenek.
A végrendelet írásának idejéből és szövegéből következtethetünk arra, hogy ő 1670 körül született, és 1742 júliusában hunyt el, körülbelül 72 éves korában. Kolozsváron tanult jogot, ezután közel öt évig Alvinczi Péternél dolgozott (és lakott) a kancellárián. Azután Udvarhelyszéken három évig volt főhadnagy, majd Aranyosszék főkirálybírája lett. Apja Orbán Pál volt, akinek az első felesége nevét nem ismerjük. Az ezen házasságából született gyermekek mind meghaltak. Édesanyja (Pál második felesége), Farkas Ilona, Pécsi Simon kancellár unokája volt (első férje: Gyulai Ferenc). Ketten voltak testvérek: Eleknek volt egy öccse, Simon, aki Nagyszombatban tanult, majd Bécsben beállt a jezsuita szerzetesek közé, de másfél év után visszatért a szülőföldjére. Hosszú időn át, még 1711-ben is osztozkodott bátyjával a birtokokon, néha naponta többször is megváltoztatva a véleményét, az elképzelését. Orbán Elek részben jogtudós, részben pedig kiváló katona volt, mint ahogyan a fentiekben röviden utaltunk rá.
Amikor 1690-ben befejezte a tanulmányait, hazament Lengyelfalvára. Ekkor tudta meg, hogy apja Törcsvárnál harcol, mivel mint erdélyi nemest, hadra kötelezték. Másnap már indult is utána meglátogatni, illetve fölváltani. Az éppen akkor folyó harc miatt még a közelébe sem engedték az őrök, ezért terve nem sikerült. Leírása szerint a csata nagyon rövid ideig tartott: „…csakhamar egy ludtojás sülte alatt meg is lőn a harcz.”4 Az Orbán család nem volt Thököly Imre híve, ezért a kuruc hadvezér öt évig tartotta magánál fogságban az édesapját. Ezen idő alatt Elek és az édesanyja gondoskodott odahaza a birtokaikról, mégpedig nagyon körültekintően, amint az évek után hazatérő apja azt megállapította.
Forrás: A Gyulafehérvári Római Katolikus
Érsekség honlapja
Orbán Elek 1702 novemberében, körülbelül 32 évesen házasodott meg. A saját maga által részletesen leírt esemény szinte hihetetlennek, mesébe illőnek tűnik. Főként akkor, ha tudjuk, hogy mindez egy tanult, művelt nemes emberrel történt meg. Besztercére utazva megállt galgói Rácz István házánál, aki épp akkor adta férjhez hajadon leányát, Ágnest Felvinczi Zsigmondhoz. Orbán Elek ekképpen emlékezett vissza az esküvőt követő lakodalomban történtekre: „egyik s másik javalván nekem a feleségem alkalmatosságát” – Rácz épp akkor megözvegyült másik lányáról, Borbáláról volt szó, akinek a férje pedig Felvinczi József volt. Orbán nem is látta a leendő feleségét, és úgy mondták neki, hogy egyetlen gyermeke van az előző házasságából. Szinte azonnal össze is adták őket, s mikor két nap múlva indultak volna Orbán birtokára, akkor látta, hogy hintójára három gyermeket raknak föl, egy fiút (József) és két kislányt (Krisztina, Terézia) szinte ruhátlanul. Gyorsan Besztercére küldött nekik megfelelő melegebb öltözékért az utazáshoz. A leírtakból kiderül, hogy az előző, már elhunyt férjet el sem temették még ekkor. Orbán kért kölcsönbe 60 magyar forintot a temetésére Szilágyi András főkirálybírótól, mivel az após „nem volt pénzes ember”. Így nősült meg Orbán Elek, ahogy ő írja latinul, hogy szinte véletlenül, s nevelte föl felesége előző házasságából származó gyermekeit. (Hogy e frigy jogilag és egyházi szempontból miképp volt összeegyeztethető, azt elképzelni sem tudom.) A fiút taníttatta, s a lányokkal együtt kiházasította. A későbbiekben megtudjuk, hogy a gondoskodást nem érdemelték meg. A lányok követelőzőek voltak az egyes birtokokért, a fiúval pedig „garabonczássága miatt” nem lehetett együtt lakni. József ugyanis adósságokba verte magát (egyszer 372 forintot fizetett ki Orbán Elek helyette), majd sorban eladogatta a ráesően örökölt birtokait, ezzel sok bánatot és anyagi gondot okozott nevelőapjának. Pedig Orbán Elek egyik hű cselédjét is – aki már 22 éve szolgálta őket, és kinn élt velük még Moldovában is – mellé adta, de Józsefnek nem tetszett, elűzte őt.
Egy évvel a házasságkötésük után, 1703 decemberében kitört a „revolucio”, azaz elkezdődött a Rákóczi-szabadságharc. Mivel ebben nem kívánt részt venni (mint a legtöbb székely ember), családjával elköltözött először az akkor még magyar területre, Máramarosba, majd kénytelen volt tovább menni Moldvába. Nyolc évig, 1711-ig éltek ott, mint írja „Blesest mezejébe épített szállásunkon”. Ez idő alatt meghalt az édesanyja, az édesapja és az apósa. Amikor hazatérhettek, akkor látta, hogy micsoda pusztítást vittek végbe a katonák volt birtokaikon: az udvarházaikat leégették vagy lerombolták, az ingóságaikból kifosztották, gyümölcsöseiket, kertjeiket tönkretették – tehát azonnal építkezésekbe kellett kezdeniük. A romokból házakat épített Harasztoson, Mohácson (Aranyosmohács) és Lengyelfalván, Frátán (Magyarfráta) pedig az első férj után örökölt faluban új udvarházat, csűrt, istállót, tyúkházakat, pajtát, konyhát, cselédházat és „árnyékokat” (árnyékszék). Újratelepítette a gyümölcsös-, és veteményeskerteket, a szőlőket, a haltartó tavat. Csorgón esztenát készíttetett, mellé a hegyi juhásznak házat, pitvart, kamrát, sátoros kertet5.
Mire nagyjából minden fontosat elvégzett a birtokain, újabb veszedelem fenyegette őt és a családját. Az 1708-as pestisjárvány után 1738-ban újra felütötte a fejét a betegség Erdélyben. A legjobb védekezés ellene az volt, ha minél elszigeteltebb helyre költöztek. Ez várt Orbán családjára is, mind távolabbi, s mind kisebb birtokaikra menekültek a kór elől. Főleg azután, hogy megtudták: Técsőn meghalt az idősb Felvinczi Zsigmond, majd sorban egymás után három gyermeke, a fiatalabb Zsigmond és cselédeik. Legutoljára maradt a sógornője, Rácz Ágnes, aki még a halála előtt szült egy „idétlen” gyermeket. Így a feleség, Rácz Bora testvérének a teljes családja (és cselédsége) tizenkilencedmagával kihalt. Elek családja viszont megmenekült ettől a csapástól.
Házépítő tevékenysége közben egy egészen véletlen esemény is segítette. Egyszer a felesége bement Kolozsvárra a sokadalomba (vásár), ahol egy rác kapitány megbízásából egy szebeni szász árult egy nagy csomó levelet (okiratot), mondván, hogy azok korábban Felvinczi Zsigmondé voltak. A neje megvásárolta tőle három aranyért és húsz ezüst forintért úgy, hogy igaz voltát, tartalmát akkor nem ismerhette meg. Mint utólag kiderült, mennyire fontos családi iratok voltak az Orbán család számára! Ugyanis ezek tisztázták a rájuk eső birtokaikat, amelyekből a nyolc év alatt többet is elfoglaltak részben idegenek, de még otthon maradt rokonok is. Ezáltal vagyonuk lényegesen megnőtt, amelynek nagy részét fel is használták a további építkezéseikhez.
Orbán Elek hosszú önéletírásából megtudjuk, hogy édesanyját kétéves korától, majd később Eleket is a rokon kénosi Gál Péterné Pécsi Zsuzsanna (az anyai nagyanyja testvére) nevelte.6 Gál Péter „sánta, félcsípőjű” nyomorék volt, azonban mint kora leghíresebb ügyvédje, nagyon elismert és gazdag ember volt. Az apa, Pécsi Simon7 ezért adta feleségül hozzá a leányát (második férje zabolai Mikes János lett), akit a genealógiák tévesen Elek és Simon testvéreként írnak le N (keresztneve) nélkül. Halálakor a bözödi porcióját hagyta rájuk örökül. Ő őrizte a gyergyószentmiklósi templomban Orbán Elek könyves ládáját, amelynek minden darabját, így Pécsi Simon bekötött könyvecskéjét is a forradalom idején elvitték, elprédálták.
A lengyelfalvi Orbán család – bár csak 1742-ben nyert a fiú, II. Elek báróságot – rengeteg famíliával állt rokonságban, mindezt részletesen olvashatjuk a testamentumban. Sőt, olyannyira részletesen, hogy követni szinte csak abban az esetben lehet, ha közben rajzoljuk az egyes családfákat. Ennek két oka is volt. Az egyik, hogy mind a férfiak, mind a nők élettársuk/társaik elhunyta után többször is újra házasodtak. Például az após Rácz István négyszer nősült (a negyedik felesége Tamásfalvi Krisztina volt). Az első Bodoni Mária8 , tőle született Orbán Elek felesége. Csak egyetlenegyszer ír olyan ritka esetről, hogy bögözi Farkas Ferencnek, az anyai nagyapjának csupán egyetlen házassága volt. Mint írja: „nem is volt Farkas Ferencznek más felesége a nagyanyámon kívül”. A másik ok pedig az, hogy a legtöbb családban sok gyermek született. Így például az említett Farkas Ferenc nevű anyai nagyapjának hat fia és hat lánya volt, Pécsi Simonnak egy fia és öt leánya, Nagy Menyhárt apai dédapjának pedig két fia és négy lánya (köztük Nagy Kata, Elek nagyanyja). Az egyes családfákon nem szerepelnek a csecsemőként elhalt gyermekek, csak a felnőtt kort megértek, így a számuk még a leírtaknál is több lehetett.
Hogy milyen erdélyi családnevek olvashatók a már leírtakon kívül, ezek közül sorolunk föl jópárat anélkül, hogy azok családhoz való kapcsolódását és rokoni viszonyait részleteznénk. A sok birtok-, falu-, helyrésznevet, amelyek az Orbán családhoz és rokonaihoz köthetőek, nem kívánjuk leírni, mivel azok korabeli elnevezése már megváltozott, és a mai román megfeleltetése is magyarázatra szorulna. Az okiratban olvasható leggyakoribb, a családdal rokoni viszonyban lévők vezetéknevei a következők: Angyalosi, Apafi, Apor, Bálintit, Bánffy, Boér, Borsai, Domokos, Dónát, Ferenczi, Gyulay, Haller, Henter, Kapy, Kecsedi, Kemény, Kendy, Kornis, Petki, Székely, Thorday, Vitéz, Zsuki9 stb.
Egy ilyen kiterjedt család életében – a pestisen kívül – nagyon sok tragikus haláleset történt (nem számítjuk ide a csecsemőhalandóságot és a természetes halállal elhunyt családtagokat). Ezek közül csupán néhányat említünk. Pécsi Simon egyetlen fiát 18 éves korában „egy ló szaggatta el”. Az anyai nagyapjának, Farkas Ferencnek, mint fentebb említettük, hat fia volt. Két fia „elveszett a kaczai10 harczon”, másik kettő az apjukkal együtt, azaz mindhárman a „csíki havasok torkában”, Gábor nevű gyermeke ifjú legénykorában hunyt el. Az egyetlen megmaradt élő, Pál ugyan megházasodott, de magtalanul halt meg. Azaz a felnőtt hat legény ellenére egyetlen utód sem vitte tovább az apai Farkas családnevet. Az apa halála után az öt kiskorú leányt mind más-más rokonok nevelték, és adták később férjhez, így Elek édesanyját is. A legfiatalabbat, akinek a nevét nem tudjuk meg, maga a fejedelem házasította ki. (Torma szerint Ozdi György lett a férje.)
Külön szólnunk kell Orbán Elek felesége haláláról. A férj hosszabb ideig nem volt odahaza, amikor a neje váratlanul súlyos betegséget kapott. Mindez Harasztoson történt 1726. február 2-án. Rögvest papot hívatott, meggyónt, s mivel érezte, hogy még aznap meg fog halni, azonnal új végrendeletet mondott tollba az atyának tanúk előtt. Korábban azt kérte, hogyha meghal, akkor a tordai templomba temessék el. Ezt az elképzelését most hirtelen megmásította, s úgy rendelkezett, hogy a kolozsvári jezsuiták templomában helyezzék örök nyugalomra. Ugyanakkor változtatott azoknak a birtokoknak az örökítésén is, amelyeket valaha ő kapott, illetve örökölt valamelyik rokonától. Az első házasságából származó lányaira vonatkozóan lényegesen kedvezőbb testálást hagyott hátra, mint a fiaira. A férj már csak a gyászszertartásra érkezett haza, s mint írja, ez a kolozsvári temetés neki nagyon sok pénzébe került.
Orbán Elek tizenhat évvel élte túl a feleségét, Rácz Borát. 1742 júliusában hunyt el. Idézzük, hogy mit írt és kért Elek nevű egyetlen fiától: „azt kivánom, hogy engemet, ha Harasztoson halok meg, temessen a szőlő-lábján a kis unokám11 mellé, minden pompázás nélkült.” (Sic!) A későbbi családi följegyzések szerint ez így is történt.
Torma Károly, a teljes átírt szöveg közlője a testamentumot Orbán Balázstól12, I. Elek ükunokájától kapta, aki felkérte őt, hogy az Erdélyi Múzeum kézirattárába juttassa el azt. Feltehetően mindez meg is történt, ha Persián Kálmán 1911-ben könyvének írásakor fölhasználhatta ezt az kézírásos, latin szavakkal és kifejezésekkel teli, nyelvi és családi emléket, okiratot.
Jegyzetek
1 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. VIII. Pest. 1861. p. 234.
2 Dr. Persián Kálmán: A lengyelfalvi Orbán bárók. Családtörténeti tanulmány. Kolozsvár. 1911.
3 Torma Károly: Egy érdekes végrendelet a XVIII. századból. Történelmi Tár. 1891. p. 481–504.
4 Thököly Imre 1690. augusztus elsején győzte le az úgynevezett zernyesti csatában, Törcsvár közelében Donatus Heisler tábornok és Johann Doria ezredes császári hadait, ezzel a kuruc vezér rövid időre megszerezte a főhatalmat Erdélyben.
5 Vesszőből font kerítés, amelyet tövissel és szalmával födtek be.
6 Nagy I. i. m. IV. 1858. p. 311. Szerinte Pécsi Zsuzsanna férjét Ferencnek hívták, az apja volt Gál Péter. Ezen fejezetben az évszámok körül is feltételezhető az elírás. Ezt az adatot maga Torma Károly is átvette közlésében, s több esetben Pécsi Zsuzsanna neve után szögletes zárójelben megjegyezte, hogy Kénosi Ferencné, ezzel mintegy megtévesztve az olvasót. Orbán Elek biztosan jól tudta nevelőanyja nevét.
7 Pécsi (a neve sok formában előfordul (pl.: Pécsy, Péchy) ifjan került Erdélybe, ahol iskolamester lett. Később sok országot végigutazott, még Afrikában is volt. „Peregrációjárása”, azaz peregrinációja 18 évig tartott. Közben az anyanyelvén kívül még 16 nyelvet megtanult. Utazásáról naplót írt, amelyet állítólag később könyvbe köttetett.
8 Bodoni Mária előző férje Zsuki (másképp Suky) Ferenc, akitől négy gyermeke született: Pál, Mihály, Krisztina és Mária.
9 A családneveknél megtartottam az átírásban szereplő névalakokat, nem változtattam meg a család által később használt névformára.
10 Kaca, falu Brassó megyében.
11 A kis unokája nevét nem említi. Azt sem, hogy fiának melyik feleségétől született az. Első feleség Olosz Krisztina, a második Béldy Kata volt (Nagy Iván pótkötetében a 279. lapon Klára a neve.)
12 Orbán Balázs, a Székelyföld nagy tudósa és leírója. Született Székelylengyelfalván, 1829. február 3-án.
