Dávid Gyula

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

„A magyar irodalom legelőször óvodás koromban ragadott meg, amikor román elemi iskolába járván (merthogy a magyar református elemit épp első osztályos koromban zárták be) Édesanyám magyarul írni-olvasni Petőfi Sándor és Arany János versein tanított. Aztán folytatódott és mélyült a kötődésem a székelyudvarhelyi gimnazista évek alatt, ahol jó és lelkes magyar tanáraim voltak, s persze akkor már magamtól szenvedélyes olvasó voltam. A család el is könyvelte, hogy magyar irodalom szakra megyek.”

Berde Mária. Vajon hányan vannak, akár a ma itt összegyűlt ünneplő közönség között is, akiknek számára többet jelent a neve, mint néhány homályos emlék a romániai magyar irodalom történetét összefoglaló, 1977-től sokáig használatban volt XII. osztályos tankönyvből? Hányan vannak, akik tanári ösztönzésre, vagy később, attól függetlenül olvasták a Romániai Magyar Írók sorozatában 1968 után megjelent regényeit: a Tüzes kemencét, a Szent szégyent, a Romuáld és Andrianát, netán kezükbe került a válogatott verseit és műfordításait tartalmazó, még 1970-en megjelent kötete? Vagy említsük meg főművét, A hajnal embereit, amelyért még életében, 1943-ban Baumgarten-díjban részesült.

Egyetlen nap híján 130 évvel ezelőtt, 1885. április 12-én itt, Kolozsvárt, az Unió utcai Redut (a mai Néprajzi Múzeum) nagytermében gyűlt össze az akkori Erdély 200 jeles közéleti szereplője, s mondta ki ünnepélyes külsőségek között az akkor még Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület megalakulását.

Szebeni Zsuzsa nevét most már ez az EMKE-­díj is összeköti a köztudatban a Bánffy Miklóséval, s nem is alaptalanul.

Lehet, hogy szokatlannak tűnik, de engedelmükkel, együtt szeretnék laudációt mondani Kötő Józsefnek és Dáné Tibor Kálmánnak az EMKE tiszteletbeli taggá választása alkalmából.

Együtt, mert kettőjük intézményépítő munkáját nem lehet elválasztani egymástól. Nem csak azért, mert egymást követték az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnöki székében.

Ünnepe van nálunk a könyvnek, hetven éve nem csak Budapesten, hanem egyre több vidéki városban, sőt újabban a határokon túl is.