Szebeni Zsuzsa nevét most már ez az EMKE-díj is összeköti a köztudatban a Bánffy Miklóséval, s nem is alaptalanul. Hiszen amióta 2010-ben a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet rendezésében megnyitották első Bánffy-kiállítását, s amióta a sokoldalú és oly sok téren maradandót alkotó író–művész–politikus pályáját szemléltető kiállítások sora bejárta nem csak Magyarország és Erdély városait, hanem érdeklődő közönséget vonzott Hágától és Rabattól Bukarestig és Kisinyovig is, az ő neve, mint e kiállítások „kurátoráé” összefonódott a Bánffy Miklóséval.
Mi azonban tartozunk az igazságnak azzal, hogy ezt a köztudatban joggal élő képet több vonatkozásban is teljesebbé tegyük, pontosítsuk:
Mindenekelőtt azzal, hogy – amint az az EMKE-díj oklevelén is olvasható – hozzákapcsoljuk Szebeni Zsuzsa nevét az Ignácz Rózsáéhoz, a Kiss Manyiéhoz, a Bornemissza Karoláéhoz is, hiszen Bánffy-kiállításait megelőzően, és azokkal párhuzamosan az ő életpályájukkal kapcsolatos kiállításokat is rendezett, s azok, ha nem is jutottak el olyan sok és olyan nevezetes helyre, a mi számunkra sokat jelentő művészeti és közművelődési események voltak.
A másik kiigazítás az említett kiállítások kapcsán a „kurátor” minősítésre vonatkozik, és legalábbis e minősítés tartalmának kitágítását igényli.
Szebeni Zsuzsa ugyanis nem csak „kurátora” volt ezeknek a kiállításoknak, hanem sokkal több: ezek mögött a „feladatok” mögött – és azokon túl is - az ő esetében sokéves színháztörténeti tudományos kutatómunka állt. Búvárkodás levéltárakban és írói–művészi hagyatékokban, tanulmányok, könyvek, szakközlemények a jelenkori magyar színháztörténet témakörében, könyv a gyergyószentmiklósi Figura Stúdióról, a kolozsvári bábszínház legendás alapítójáról, Kovács Ildikóról, Bánffy Mikós esetében a színházzal kapcsolatos sokrétű munkássága előzményeinek feltárása, több tanulmányban visszavezetve a gyermekkor akár ösztönösnek is vehető művészi megnyilvánulásaiig, s azok kibontása a Magyar Operaház intendánsi feladatkörében.
A harmadik kiegészítésünk – mármint a „kurátor”-ra vonatkozóan – a Bánffy-életmű bemutatásának folyamatos gazdagítása, hozzáigazítása az új és új helyszínekhez, helyzetekhez. Akinek alkalma volt követni a Bánffy-kiállítások sorát, az felfigyelhetett arra, hogy még „ugyanaz” a kiállítás is mennyire más volt az OSZMI körtermében vagy a budapesti Operaház Vörös termében, mint a kolozsvári Reményik-Galériában, a Csíkszeredai Múzeumban, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a Rabatban, a Marokkói Nemzeti Könyvtár üvegtermében, vagy tartalmában is kibővülve, az addig múzeumi raktárakban meghúzódó bonchidai szoborgalériai darabjaival, a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeumban, legutóbb Budapesten a Nemzeti Színház szomszédságában lévő Zikkurat spirál vonalú lejtős közlekedőjén megközelíthető termeiben.
De a „kurátor”-sághoz, úgy ahogy azt Szebeni Zsuzsa értelmezi, hozzátartozik az az aprómunka, ameddig az anyag eljut a közönség elé tárható látványig. „A tárlat csapatmunka” – mondta egyik nyilatkozatában, s az ő kiállításainál ez kétszeresen is igaz. Ez alkalommal azonban a csapatból a „kurátor” mellett legalábbis a „képszerkesztő”-ként feltüntetett Szebeni Szabó Róbert nevét ki kell emelnünk és odagondolnunk a most átadott diplomára, hiszen neki köszönhetjük a kiállításon élményt nyújtó látvánnyá vált anyagot.
És végül még egy kiegészítés, ami már az általa eddig szervezett kiállítások kisugárzását jelzi: a 2008-as Ignácz Rózsa-kiállítás után ugyanis az írónőnek emlékszobája nyílt Kovásznán, a Kiss Manyi-kiállítás után Zágonban, aztán Bánffy Miklós nevét vette fel a több kiállítást is támogató Magyar Külügyminisztérium szakkönyvtára. És az is a Szebeni Zsuzsa által létrehozott kiállítások továbbgyűrűzése, hogy nemrég avatták fel a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban azt a Csaba királyfi-vitráliumot, amelyet még Bánffy Miklós tervezett, s amelynek rajzát először egy molinón ismerhettük meg a 2010-es Bánffy-kiállításon.
Szeretnők remélni, hogy ezeknek a Bánffy-kiállításoknak valamelyike révén a Nagyúr egyszer hazatér a romjaiból szemünk láttára megéledő Bonchidai Kastélyba. A Miklós-kastély és a Bánffy Miklós könyvtárszobáját is magába foglaló keleti bástya már restaurálva van – reméljük, nem sokáig kell várnia.
(Elhangzott 2015. április 11-én Kolozsváron, az EMKE díjátadó ünnepségén)
