Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Dáné Tibor Kálmán méltatása

Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Több mint harminc éve, 1991-ben ismertem meg közelebbről Dáné Tibor Kálmánt, egy olyan pillanatban, amikor épp lezárta Egeresen kezdett, majd Mócson folytatott, s egy rövid szaktanfelügyelői tanévvel megtetézett tanári pályáját. A Kriterion könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségében kerültünk össze: mi, nyugdíjas korba érkezett öregek, s a fiatalok – köztük ő is –, akikre mint a diktatúra nyűgeiből kiszabadult hazai magyar könyvkiadás új korszakának reménységeire tekintettünk.




Dáné Tibor Kálmán. Kép: Horváth László

Nem ez volt az egyetlen eset, amikor a változással beköszöntött új világ meghazudtolta reményeinket. Dáné Tibor Kálmán részére azonban ez után nyílt meg az építő munkának egy olyan új területe, amely aztán pályája második szakaszában élethivatásává vált: a hazai magyar közművelődés építése. 1993-tól előbb az RMDSZ Közművelődési és Egyházügyi osztályán dolgozott, majd mint az EMKE ügyvezető titkára, ügyvezető elnöke, végül 2008 és 2013 között elnöke, Kötő József belső munkatársa volt. Ez az az idő, amikor Máramaros­szigettől és Besztercétől Vajdahunyadig és Csernakeresztúrig, a csángóföldi Pusztináig és Bákóig kiépült a Magyar Házak láncolata, s megteremtődtek hatékony működésük feltételei. Őneki is része volt ennek a magyarként való megmaradásunk szempontjából oly fontos intézményláncolatnak az eszmei-szervezeti megalapozásában, hazai közművelődési munkánknak a magyarországi és a határokon túli magyar kisebbségi rokonintézményekkel való kapcsolatai kiépítésében is. De ugyanakkor egy olyan munkastílusnak a kialakításában is, amelynek lényege a központi szervezettség és a helyi önállóság kiegyensúlyozott egysége volt.

Dáné Tibor Kálmánban megvolt – és mai napig is megvan – az az adottság, hogy a gyakorlati feladatokat, amelyekkel szembekerül, egyszerre látja azok elméleti oldaláról is. Ennek bizonysága a Közép-Erdélyi Magyar Közművelődési Intézet általa kidolgozott tervezete, vagy a Magyar Házak láncolatának működési elveit kidolgozó előterjesztése. De ennek következménye, hogy az ő szívós munkájának eredményeként sikerült a ’89 utáni években az EMKE és a társult szervezetek tulajdonába került ingatlanok egész sorát a törvényes előírásoknak megfelelően tisztába tenni, amire a ’89-es változást követő eufóriában néha nem figyeltünk oda. És ugyanez, a tennivalókat aprómunkára lebontó képessége érvényesült akkor, amikor az EMKE két, napjainkban fontos fő művelődési feladatokat ellátó központi ingatlanának, a Szabédi és a Györkös Mányi Albert Emlékháznak az átépítési munkálatai zajlottak.

Amikor 2013 júliusától átvette a nagy múltú (épp akkor 65 éves) Művelődés szerkesztését, ez nem jelentett számára újabb pályamódosítást, csak munkaterület-változást. Beköszöntő cikkébe a szakmai igényességnek, a „hagyományőrzés és modernizáció egyensúlya fenntartásának” fontosságát, a kiépülő Magyar Ház-láncolat egységeinek magyar kulturális autonómia-szigetekké építésének fontosságát hangsúlyozta. S ezt szolgálta a Művelődés hasábjain is.

Úgy gondolom, hogy most, amikor az elmúlt év júliusában őt is elérte a kötött munkavégzés törvényben szabályozott kikerülhetetlen felső korhatára, ez alkalomra készített leltárát is nyugodt lélekkel zárhatta.

Tette „a hasznos lehetőt”, ahogyan azt az 1930-as évek elején Berde Mária kisebbségi életprogramként megfogalmazta. És biztos vagyok benne, hogy tenni fogja a „nyugalom” évtizedeiben is, mert – ahogy ismerem, s ahogy mindannyian szeretjük – az a fajta ember ő, aki minden nap meg fogja találni az épp aznapi „hasznos lehetőt”.

 

(Szép Gyula felolvasásában elhangzott 2022. március 25-én Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában, a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által rendezett díjátadó ünnepségen.)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az erdélyi magyar közösség érdekeinek kép­viseletéért és intézményeinek fenntartásáért folytatott több évtizedes mun­kájának elismeréseképpen Kerekes Sándor a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Laczkó Vass Róbert kiváló szakmai tevékenysége, a prózai színészet és az operajátszás, valamint a pódiumművészet terén elért kimagasló eredményei mellett a munkásságát átható közművelődés iránti fogékonyság, a közösségépítés fontosságának tudata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az összefogás eredményeként megújult közösségi házuk, az Apafi-ház, amelyet Apafi Mihály fejedelem adományozott 1672-ben a magyar tanulóműhely céljaira. A református parókia, a református templom ismét eredeti pompájában uralja a főteret, folyamatban van a katolikus templom és plébánia felújítása, és a verespataki református parókia újjáépítése is. Ezek a munkálatok nem önmagukért való presztízsberuházások, hanem a közösségi élet és a turizmus felélénkítésének, illetve a gazdasági alapok megerősítésének állomásai.

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

A székelyudvarhelyi Balázs Árpád televíziós, rádiós szerkesztő új könyve* a környékbeli tűzoltók történetét foglalja össze. Ezzel a témával mindeddig senki nem foglalkozott, a kiadvány másfélszáz oldalán a szerző számos régi dokumentumot (fényképet, oklevelet, jegyzőkönyvet) is közöl. A nyomdából már kikerült munkáról a szerzővel beszélgettünk.

2010. március 12-én, Sárospatakon a Makovecz Imre tervezte A Művelődés Háza és Könyvtára belső folyosóján ünnepélyes keretek között népes közönség előtt hullt le a lepel arról az emléktábláról, amely hirdeti, hogy az épület nemcsak a helybéli közösség kulturális intézménye, hanem az EMKE Észak-Magyarországi Képviseleti Pontja is. 2020-ban a világjárvány miatt nem sikerült a tízéves jubileumon ünnepélyes rendezvény keretében emlékezni, ezért a sárospataki intézmény egy évfordulós kötet kiadását tervezi, amelyben az EMKE és Sárospatak több évtizeden átívelő kulturális kapcsolatairól jelennek meg írások.

Buchwald Amy

A munkahelyemre vezettem, és közben szokásomhoz híven a rádiót hallgattam. Azaz, az elmúlt pár évben már nem a rádiót, hanem podcastot. Podcastot? Igen, podcastot. A világhálón és a mobiltelefon elterjedése óta ez egy egyre népszerűbb műfaj. Tulajdonképpen egy hanganyag, amit az interneten érhetünk el, és akkor hallgathatunk meg, amikor akarunk.

Sándor József, EMKE

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

Az 1956-os magyar mártírok emléksírja Párizsban

1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. 

barót

Ahogy telik az idő, mind gyakrabban kapom magam az emlékek olyatén keveredésén, hogy bizonyos történésekről találgatom, azokat vajon iskolásként vagy kezdő tanárként éltem át. Ez a bizonytalanság abból adódik, hogy a baróti iskola számomra több rétegű élményanyag. Egyik rétege az iskoláskorom, amely 1956 nyarával zárult, akkor érettségiztem, a másik a tanári pályám ideje. Ez maga is rétegzett, mert amikor 1960-ban kihelyeztek Barótra, kollégája lettem jó néhány volt tanáromnak is. Néha nehéz eldönteni, hogy bizonyos események a volt tanáromhoz vagy a későbbi kollégához kapcsolódnak.

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "