Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Több mint harminc éve, 1991-ben ismertem meg közelebbről Dáné Tibor Kálmánt, egy olyan pillanatban, amikor épp lezárta Egeresen kezdett, majd Mócson folytatott, s egy rövid szaktanfelügyelői tanévvel megtetézett tanári pályáját. A Kriterion könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségében kerültünk össze: mi, nyugdíjas korba érkezett öregek, s a fiatalok – köztük ő is –, akikre mint a diktatúra nyűgeiből kiszabadult hazai magyar könyvkiadás új korszakának reménységeire tekintettünk.
Dáné Tibor Kálmán. Kép: Horváth László
Nem ez volt az egyetlen eset, amikor a változással beköszöntött új világ meghazudtolta reményeinket. Dáné Tibor Kálmán részére azonban ez után nyílt meg az építő munkának egy olyan új területe, amely aztán pályája második szakaszában élethivatásává vált: a hazai magyar közművelődés építése. 1993-tól előbb az RMDSZ Közművelődési és Egyházügyi osztályán dolgozott, majd mint az EMKE ügyvezető titkára, ügyvezető elnöke, végül 2008 és 2013 között elnöke, Kötő József belső munkatársa volt. Ez az az idő, amikor Máramarosszigettől és Besztercétől Vajdahunyadig és Csernakeresztúrig, a csángóföldi Pusztináig és Bákóig kiépült a Magyar Házak láncolata, s megteremtődtek hatékony működésük feltételei. Őneki is része volt ennek a magyarként való megmaradásunk szempontjából oly fontos intézményláncolatnak az eszmei-szervezeti megalapozásában, hazai közművelődési munkánknak a magyarországi és a határokon túli magyar kisebbségi rokonintézményekkel való kapcsolatai kiépítésében is. De ugyanakkor egy olyan munkastílusnak a kialakításában is, amelynek lényege a központi szervezettség és a helyi önállóság kiegyensúlyozott egysége volt.
Dáné Tibor Kálmánban megvolt – és mai napig is megvan – az az adottság, hogy a gyakorlati feladatokat, amelyekkel szembekerül, egyszerre látja azok elméleti oldaláról is. Ennek bizonysága a Közép-Erdélyi Magyar Közművelődési Intézet általa kidolgozott tervezete, vagy a Magyar Házak láncolatának működési elveit kidolgozó előterjesztése. De ennek következménye, hogy az ő szívós munkájának eredményeként sikerült a ’89 utáni években az EMKE és a társult szervezetek tulajdonába került ingatlanok egész sorát a törvényes előírásoknak megfelelően tisztába tenni, amire a ’89-es változást követő eufóriában néha nem figyeltünk oda. És ugyanez, a tennivalókat aprómunkára lebontó képessége érvényesült akkor, amikor az EMKE két, napjainkban fontos fő művelődési feladatokat ellátó központi ingatlanának, a Szabédi és a Györkös Mányi Albert Emlékháznak az átépítési munkálatai zajlottak.
Amikor 2013 júliusától átvette a nagy múltú (épp akkor 65 éves) Művelődés szerkesztését, ez nem jelentett számára újabb pályamódosítást, csak munkaterület-változást. Beköszöntő cikkébe a szakmai igényességnek, a „hagyományőrzés és modernizáció egyensúlya fenntartásának” fontosságát, a kiépülő Magyar Ház-láncolat egységeinek magyar kulturális autonómia-szigetekké építésének fontosságát hangsúlyozta. S ezt szolgálta a Művelődés hasábjain is.
Úgy gondolom, hogy most, amikor az elmúlt év júliusában őt is elérte a kötött munkavégzés törvényben szabályozott kikerülhetetlen felső korhatára, ez alkalomra készített leltárát is nyugodt lélekkel zárhatta.
Tette „a hasznos lehetőt”, ahogyan azt az 1930-as évek elején Berde Mária kisebbségi életprogramként megfogalmazta. És biztos vagyok benne, hogy tenni fogja a „nyugalom” évtizedeiben is, mert – ahogy ismerem, s ahogy mindannyian szeretjük – az a fajta ember ő, aki minden nap meg fogja találni az épp aznapi „hasznos lehetőt”.
(Szép Gyula felolvasásában elhangzott 2022. március 25-én Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában, a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által rendezett díjátadó ünnepségen.)
 Természetesen a honismeret mint fogalom és mint tevékenység nem a most 50 esztendős folyóirat létrejöttével került a köztudatba, búvópatakként, vagy nyílt vízfolyásként, megnevezve vagy ráutalóan évszázadok óta létezett. Hiszen már „honfoglaló népünk számára is természetesnek számított, hogy töviről hegyire megismerjék a földet, ahol megtelepedtek, a tájat csakúgy, mint az itt talált embereket és emberi alkotásokat. |
 A Hepehupa 2002-es indulását hosszas, évekig húzódó tervezgetés előzhette meg. Zilahi értelmiségi és politikusi körökben talán Kovács Kuruc János történelemtanár, helytörténész szorgalmazta legtöbbször egy művelődési lap elindítását. Lelkesedését, ügybuzgalmát elmondása szerint az 1999-ben megjelent és a zilahi Color Print nyomdában nyomtatott Szilágysági magyarok kismonográfia-gyűjtemény sikere is táplálta. E kiadvány munkálatainak koordinálása, a nyomdatulajdonos Major Istvánnal kialakult barátsága, valamint az egyes szerzőkkel folytatott beszélgetések közben születhetett meg a gondolat, hogy Szilágyságban is életképes maradna egy művelődési lap, hiszen ez a tájegység is rendelkezik azokkal az írástudókkal, akik terjedelmesebb honismereti vagy irodalmi írásaikkal folyamatosan el tudnák látni a betűre éhes magyar olvasóközönséget. |
 Szervátiusz Tibor két vésőmozdulat között arra lett figyelmes, hogy az arra utazók megálltak csöndben figyelni a munkálkodást, a koppanásokat, a csengés hangját, és közülük egyre többen mondták tovább, hogy mi készül Farkaslakán. Mint megfogalmazta: „hamar elterjedt a hír, hogy Tamásinak faragunk emlékművet. Egyre többen jöttek hozzánk munka közben, sokan egy-egy lehullott kődarabot is elvittek emlékbe.” Így vált közkinccsé, a szó legszorosabb értelmében folklórrá a szobor. |
 A gyermek életében az apja akkor jelent meg, amikor hazajött a háborúból. Előtte az anyjával élt. Sokszor volt bezárva egyedül, és akkor mindig a szomszéd házának frontját bámulta, amit szép angyalfigurák díszítettek. |
 „Legyen előtted mindig az út” – mondja az ír áldás, ami igen találó a túrázóra. Jó közösségbe tartozni, együtt elindulni, felfedezni új és újabb célpontokat. A mi esetünkben a kerékpározás célja nem csupán a közös mozgás, hanem igyekszünk felfedezni a táj szépsége mellett különböző történelmi és kulturális értékeket is. |
 A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott. |
 Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”. |
 Bejárta a megye mindegyik helységét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. |
 Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében. |
 Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül. |
 A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének. |
 A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét. |
 A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el. |
 A nagyajtai unitárius műemléktemplom és gyülekezet életében mérföldkő ez a nap: 2022. május hetedike. Ettől a mérföldkőtől visszafelé és előre egyaránt tekinthetünk. A holnapi nap, a vártemplom használatba vétele is ugyanannyira fontos, mint az eddigi kutatás, tervezés, kivitelezés és a képzőművészeti értékek feltárása, valamint restaurálása. |
 A május 14-én délelőtt a kollégium dísztermében megtartott konferencia a Romániai Magyar Dalosszövetség kétnapos ünnepségsorozatának a második programpontja volt, az előző nap délutánján a szövetség nagyjaira emlékeztek a Házsongárdi temetőben, majd kolozsvári zenei séta következett Guttman Szabolcs építésszel. Szombat délután, a konferenciát követően ünnepi kórushangversenyt tartottak a Kétágú (alsóvárosi) templomban. |
 |
A nyolcvanas évek szűk világában a színház fontos szerepet töltött be a városom, az emberek életében. Kevés volt az élmény másutt is, a gyermeki fantáziát a könyvek mellett, mint képi anyag, kizárólag a színház és a heti húsz percnyi tévéfilm táplálta. A toronyházban, ahol felnőttem, annyi gyerek volt, hogy mindenféle társaságra telt belőle.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás