Az olimpiai mozgalom rövid médiatörténete

Az ókori görög világban nem az olimpiai játékok számítottak az egyetlen közösségi sporteseménynek. Mégis ez bizonyult annak, amit a 19. század végén Coubertin báró és társai érdemesnek éreztek feléleszteni, és megújult formájában, az ókori elnevezés brandjét megtartva a világ legnagyobb sporteseményéve és az egyik legnagyobb globális társadalmi jelenségévé nőtte ki magát. Az olimpiai játékok ugyanis több mint sport: szól univerzális értékekről, ideálokról, üzletről és szórakoztatásról, és minden téren önmaga meghaladásáról is. Ez utóbbihoz hozzájárul az is, hogy első pillanattól a modern olimpiai mozgalom jó kapcsolatokat ápolt a sajtóval.

Coubertin feltűnése előtt is léteztek rendszeres, sportelemekkel is rendelkező fesztiválok, ezek azonban ritkán lépték túl a helyi vagy regionális szintet. A 19. század végére azonban már létrejött az a globális infrastrukturális és kommunikációs rendszer, ami megteremtette egy nemzetközi projekt életképességét.

A sikeres görög szabadságharcot követően 1835-ben Panagiotisz Szoutszosz felvetette az olimpiai játékok felélesztésének igényét, aminek az új, független görög állam egyik szimbólumává kellett volna válnia, felélesztett kulturális örökségként. Evangelisz Zappasz finanszírozásával meg is tartották 1859-ben, majd halálát követően a görög államra hagyta vagyonát, azzal a kikötéssel, hogy ezt az olimpia megrendezésére fordítsák. 1870-ben, 1875-ben és 1888-ban is megrendezték a Görög Olimpiát. Egy brit orvos, W. P. Brookes, szülőfalujában, Wenlockban szervezett olimpiai játékokat, majd 1866-ban Londonban is. Valószínű, hogy ezek a kezdeményezések is inspirálták Coubertint.

Maga Coubertin az 1894-es Sorbonne-i Kongresszuson, amelyet nagy viták öveztek, mivel a kor francia konzervatív elitje nem igazán látott értéket az olimpiai eszme felélesztésében, külön köszönetet mondott a sajtó képviselőinek a támogatásért, amelyet döntő fontosságúnak érzett. Az első nemzetközi olimpiai kongresszuson főleg európai és észak-amerikai országok küldöttei vettek részt. Ez alkalommal született megegyezés arról, hogy az olimpia hagyományát érdemes feléleszteni és nemzetközi szintre emelni, valamint abban is sikerült megegyezni, hogy az első alkalommal Athénban kerüljön sor erre, két évvel később - az ellenjelölt város London lett volna. Maga Coubertin 1900-ra szerette volna az első olimpia megrendezését Párizsba időzíteni, ugyanakkor a többség túl későinek találta ezt az időpontot, így maradt az 1896-es év, athéni helyszínnel. Az első, athéni olimpia végül sikeresnek bizonyult, ehhez persze hozzájárult az is, hogy a résztvevő sportemberek jelentős része szerethető, a sajtó által hőssé avatható figura volt, mint például az első magyar aranyérmes, Hajós Alfréd is. Az esemény sikere erkölcsi feljogosítást nyújtott ahhoz, hogy a precedens folytatódjon és hagyománnyá váljon az 1900-as második, Párizsban megrendezendő olimpia által. 1924-ben pedig a téli sportok is megkapták saját olimpiai rendezvényüket, az első téli olimpia a franciaországi Chamonix-ban volt.

A párizsi olimpián készültek az első, olimpiához köthető fennmaradt felvételek is, ezek azonban nem képezték a korabeli olimpiai bizottság tulajdonát. Az olimpiák szervezői az 1908-as londoni játékokon készíttettek első ízben tudatosan felvételeket rendezvényükről.

Az 1928-as és 1932-es amszterdami és Los Angeles-i olimpiákat részben már közvetítette a rádió is, igaz, meglehetős nehézségekkel, amelyeknek elsődleges okai nem műszaki, hanem hozzáállásbeli problémák voltak. Amszterdamban a BBC akarta restriktíven szabályozni a rádióközvetítést, mivel a vállalat csak délután hat órától éjfélig tudott hírműsort sugározni, és a napközben zajló élő közvetítés rontotta volna a hallgatósági mutatókat. Los Angelesben pedig maga a szervezőbizottság óhaja volt a rádióközvetítések korlátozása, mivel a jegyeladásból származó bevétel csökkenésétől féltek a rádiós alternatíva megjelenése kapcsán.

Az 1936-os berlini olimpia több szempontból is a legemlékezetesebbek közé tartozik, és nem feltétlenül minden esetben pozitív értelemben. A sajtótörténet szempontjából nézve ekkor készült az első igazán ízig-vérig reklámfilm, a nemzetiszocialista rendszer ünnepelt rendezőnője, Leni Riefenstahl munkájaként, valamint ekkor zajlott az első zárt láncon keresztül történő televíziós közvetítés is. Igaz, még nem közszolgálati televíziós hálózaton keresztül, hanem 21 auditóriumot létesítettek a szervezők Berlin, Potsdam és Lipcse területén, ahol az élőben zajló eseményekre be nem jutó érdeklődők belépőjegy fejében nézhették képernyőn keresztül a versenyeket. A náci Németország hatalmas sikerként könyvelhetett el, mivel első helyen végzett csapata az éremtáblázatban, ugyanakkor az ellentábornak is megvoltak és megvannak a maga olimpiai hősei, Jesse Owenstől Kárpáti Károlyig.

A második világháborút követően a pusztításból helyreálló Londonban rendezték meg az 1948-as nyári olimpiát, ahol a távolsági sugárzású televíziós közvetítés is megtörtént, igaz, csak relatív kis területre korlátozott sugárzásban. Az 1960-as római olimpián alkalmaztak videófelvételt, ami lehetővé tette a rögzített képsorok újra lejátszását és kereskedelmi forgalomba hozását. 18 európai országban volt élő közvetítés, az Eurovision Network jóvoltából, az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban élő nézők pedig pár óra leforgása alatt szintén hozzájutottak a mozgóképekhez. Kb. 300 millió főre becsülik a római olimpia nézőinek számát.

Az 1964-es tokiói olimpián már színes televíziós közvetítés, valamint a műholdas közvetítés is megjelent. Az 1968-as grenoble-i téli olimpiát már a színesben közvetítették. Az 1972-es müncheni olimpia szervezői 18 millió dollárnyi bevételt regisztráltak a televíziós jogok forgalmazásából és a globális nézőközönség számát 900 millióra becsülték.

Az olimpiai játékok médiaüzletté válását a szükség is elősegítette. Mivel maga a sporttevékenység alapjában véve nonprofit, ezért a rendezvénynek már csak a fenntartása is komoly pénzügyi kihívásokat jelentettek a szervezőknek: Juan Antonio Sama­ranch az 1980-as moszkvai játékokra már lefektette az olimpiai brand kereskedelmi értékesítésének két pillé­rét: a televíziós közvetítések jogának forgalmazását és a csúcsszponzorok bevonását, megmentve ezzel a világszervezetet a pénzügyi összeomlástól. Az 1984-es, Los Angelesben tartott rendezvény közvetítését az ABC amerikai televíziós vállalat vásárolta meg, amely jó pár újítást is bevezetett, hogy a közvetített terméket élvezetesebbé tegye. Így például ekkor használták először az ún. super slow motion technikáját versenyesemények visszanézésére, valamint a közvetítéshez is optikai szálas kábeleket vezettek be, az addig használt rézkábelek helyett.

Az 1992-es barcelonai olimpia rekord nézettséget hozott a televízióban, amely első ízben közvetítette az események legnagyobb részét élőben, és becslések szerint nézőinek száma a hárommilliárd főt is elérte. Ekkor már két High Definition technológiával működő rendszert is alkalmaztak: az európai és a japán rendszert, amelyből mindkettő magas minőségű képfelbontást produkált. A barcelonai olimpia volt a legutolsó, amelyet még nem közvetítettek az interneten. Az 1996-os atlantai játékokat már interneten is követhették bizonyos országok nézői, mint a televíziós közvetítés alternatíváját. 1995-ben hozta létre az Olimpiai Bizottság saját internetes honlapját, és kezdett el élni a YouTube videómegosztó által nyújtott lehetőségekkel is.

2008-ban Pekingben a szervezők már kimondottan nagy hangsúlyt fektettek az internet használatára, támogatván a digitális újságírók munkáját és a versenyzők internetes reklámjait is. A YouTube ekkor nem versenyzett a televíziós közvetítésekkel, csak pótolta azokat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis külön csatornát hozott létre YouTube Olympic Channel néven, amelyen keresztül 77 olyan ázsiai, afrikai és latin-amerikai országba közvetítették az olimpiát, amelyek nem vásárolták meg a televíziós közvetítési jogokat, és e közvetítések csakis kizárólag ezen országok területéről voltak elérhetők. Ugyanakkor a YouTube, az olimpiai bizottsággal kötött megállapodás értelmében – a televíziós társaságok nézettségét és ebből fakadó profitját védendő –, a lehető legrövidebb időn belül törölt minden olyan olimpiai eseményekkel kapcsolatos videót, amit magánszemélyek töltöttek fel, és konkurenciát jelenthettek volna a televíziós felvételeknek. A 2010-es vancouveri téli olimpia rendezvénye ugyanakkor már a Facebookon és a Twitteren is jelen volt. A 2012-es londoni rendezvényen pedig már teljes mértékben érvényesült az olimpiai események világhálón történő követése is. Nemcsak első ízben közvetítettek olimpiáról 3D-ben, hanem megszámolhatatlan világhálós oldalra kerültek fel a rendezvénnyel kapcsolatos események, ideértve az Instagramot is, a YouTube-on pedig nemcsak 64 olyan országban közvetítette az Olimpiai Bizottság élőben az eseményeket, ahol működő tévétársaság nem vásárolta meg a jogokat, hanem tizenegy párhuzamos online streamet is nyújtott a videómegosztó felületen.

A mostani tokiói nyári olimpián a koronavírus járvány legújabb fejleményei miatt, a NOB és a japán szervezőbizottság egyeztetése nyomán a helyszíneken nem lesznek nézők. Ugyanakkor a közvetítés technológiája az otthonokba hozza az olimpiát, élőben vagy későbbi visszanézés lehetőségével. És habár ez nem képes pótolni a helyszíni jelenlét élményét, jóval olcsóbb és biztonságosabb alternatívát jelent. Hosszú utat járt be az olimpiai közvetítés jelensége azért, hogy idáig eljusson, és ennek megfelelően szükséges meg is becsülni. Egy 2019-es kimutatás szerint, ami a pjongcsangi téli és a riói nyári olimpiai játékokat vette alapul, habár csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy élőben jelen legyenek nézőként, az esemény világszintű televíziós nézettsége meghaladja a 4,5 milliárdot. És ez a továbbiakban csak nőni fog.