„Lészen ágyú!”

Gábor Áron fogadalmát szinte megszámlálhatatlanul sokan idézték, de tudomásom szerint még senki sem elemezte a fogadalom megszületésének történetét. Ezért választottam ezt dolgozatom címéül.

Tudjuk, hogy fogadalmat ‒ illetve, ahogy régen nevezték, fogadást ‒ sokszor tesznek az emberek, amelyet vagy betartanak, vagy elfelednek, megszegnek. A Gábor Ároné nem tartozik az utóbbiak közé, ő hűségesen kitartott fogadalma mellett. Elhangzására kivételes forradalmi helyzetben került sor, és történelmi jelentőségű eredményhez vezetett. Véleményem szerint ezért kell szélesebb összefüggésekben értelmeznünk; látnunk kell előzményeit és következményeit.

Az előzményekről

Ismeretes, hogy a magyar forradalom 1848 szeptemberében szabadságharccá alakult át. Ebbe bekapcsolódott az erdélyi magyarság és a székelység is. Erdélyben a magyar szabadság fő ellensége a Habsburg-hatalom képviselője, a császári főhadparancsnokság volt, élén Puchner tábornokkal, aki jól felszerelt, hivatásos katonai erővel rendelkezett, amelyhez felsorakoztatta a román és szász felkelőket is.

A székelység az 1848. október 16–18-án tartott agyagfalvi nemzeti gyűlésen hozott határozatot a forradalomban kivívott szabadság fegyveres védelme érdekében. A székely nagygyűlésen jelen volt Háromszék mintegy 15 000 főt kitevő küldöttsége, amelyet Berde Mózes, a szék országgyűlési képviselője és kormánybiztosa vezetett. És jelen volt Gábor Áron is, aki ott jelentette be, hogy képes ágyút önteni. Erről az Esti Lapok 1849. március 17-i számában a következőket írta: „Gábor Áron az agyagfalvi székely gyűléskor, erejét érezve, vagy csupán ihletettségből előlépett, magát ágyúöntésre ajánlva”, de ajánlatát nem pártolták.² Ez volt tehát Gábor Áron első fellépése az ágyöntés érdekében. Azonban az agyagfalvi gyűlés ennél jóval többet jelentett, mert az ellenség ellen kiindult székely had veresége és széthullása tanulságul szolgált Gábor Áron számára. Erről Jakab Elek történész így számolt be: amikor Gábor Áron azt látta, hogy ágyú és fegyver nélküli néppel indítanak támadást a Székelyföldet körülzáró ellenség ellen, nem késett megjegyezni: „Állítson csak ki majd Puchner uram eléjök hat ágyút, az atyafiak az első ágyúszóra mind haza szaladnak.”³ A történész ehhez hozzáfűzte: „E jóslat Marosvásárhelynél betű szerint teljesült.”⁴

De nemcsak hősünk, hanem az egész háromszéki vezetőség levonta az agyagfalvi gyűlésből és az azt követő szomorú eseményekből a megfelelő tanulságot: Berde Mózes október 23-án érkezett haza Agyagfalváról Sepsiszentgyörgyre, s már október 24-én hat ágyút és más harci eszközöket kért Vay Miklós erdélyi főkormánybiztostól, mert látta, hogy az ellenség készül megtámadni Háromszéket, ami Puchner október 18-án kiadott nyilatkozata értelmében – amely ostromállapotba helyezte Erdélyt, teljes meghódolást követelve –, nyilvánvaló volt.⁵ Közben hír érkezett a székely had vereségéről Marosvásárhely mellett, ami a háromszéki katonai főtisztekben is megerősítette azt a meggyőződést, hogy ágyúk és megfelelő előkészület nélkül nem vállalható a szék fegyveres védelme.⁶ Főként ezért igyekeztek lebeszélni az önvédelem kimondását követelőket az azonnali fegyveres fellépésről az ellenség ellen.

Az agyagfalvi tanulság nem okozott passzivitást Háromszéken, ellenkezőleg: cselekvésre ösztönözte Gábor Áront és a Berde Mózes vezette „kormányt”, annál inkább, mivel a Vay kormánybiztostól kért ágyúk s más fegyverek nem érkeztek meg Háromszékre, hiszen az ellenség már elfoglalta Marosszéket és Udvarhelyszéket, és pacifikálta Csíkszéket is, elzárva Háromszéket a közlekedés lehetőségétől. Ezzel számolva, Berde Mózes és Gábor Áron az ágyúöntés lehetőségéről tárgyaltak, valószínű többször is. Erről Jakab Elek a következőket írta: „Amint Háromszéken novemberben a népgyűlések elkezdődtek, ő, Berde Mózes és Demeter József egészen bizalmas körben beszélgettek egymással, kikérdezték ágyúöntési tudománya felől, s nyilatkozatai bennök a lehetőség hitét költvén fel, megbízták őt – a szék segélyéről biztosítás mellett, hogy a magyarhermányi vasgyárban kezdje meg az ágyúöntést, úgy mint nekik elbeszélte.”⁷ Gábor Áron igent mondott Berde felkérésére, s hozzá is fogott annak megvalósításához.⁸

Az önvédelemre való felkészülést elősegítette Háromszék belső helyzetének konszolidálása, a társadalmi konfliktusok csökkentése, az agyagfalvi határozatok október 30-i kihirdetése által. A kihirdetett nyilatkozat kijelenti, hogy „jogban és kötelességben a szék minden polgára egyenlő.” Ugyanakkor bejelentették, hogy a székben megszűnt a nagyszebeni császári főparancsnokság hatalma, s a székely katonaságot a háromszéki katonai vezetés alá rendelik.⁹

A polgári szabadság alapvető tételének kinyilvánítását minden bizonnyal kedvezően fogadta Gábor Áron is, akinek eddig, főleg a határőri rendszer kereteiben többször okozott hátrányt előhaladásában a népi származása, pedig ő a szabad székely katonarendhez tartozott.

Gábor Áron szabadságfelfogása s forradalmisága által tartozott 1848-ban egy olyan radikális csoportosuláshoz, amelynek Kiskomité volt a neve. Ennek mivoltát és lényegét sikerült megfejtenem az 1970-es években, amikor behatóbban kezdtem foglalkozni Háromszék önvédelmi harcának történetével.¹⁰ Azóta a vonatkozó történetírás használja az elnevezést. Ez forradalmi csoportosulás volt Háromszék önvédelmi harcában, erős befolyást gyakorolt a nép hangulatára, sőt a katonatisztek magatartására is.¹¹

A Kiskomité segítette Gábor Áront feladatai teljesítésében, de a teljesítmény, az ágyúöntés titkainak, a lyukasan öntött ágyúcsőnek a felfedezése az ő egyéni teljesítménye volt.

A fogadalom

Mikor és hol hangzott el? Erről a kérdésről a kutatók és a források több novemberi napot is megjelöltek. Bakk Endre több napot is felsorol¹², Székely Gergely 20-át¹³, Nagy Sándor 23-át¹⁴, Kővári László 12-ét és 23-át.¹⁵ Jakab Elek nem jelölt meg pontos dátumot. A korszak legjelesebb történetírója, Gracza György 16-át¹⁶, Orbán Balázs szintén 16-át tartotta a fogadalom elhangzása napjának. Én is ezt a dátumot tartom a legvalószínűbbnek.

Orbán Balázs azért nevezhette meg ezt a napot, mert korán, már a szabadságharc után néhány évvel bejárta Székelyföldet, hogy anyagot gyűjtsön nagy monográfiájához, nem mulasztva el összegyűjteni a Háromszék önvédelmi harcára vonatkozó adatokat sem, amikor még nagyon sok szabadságharcos élt. Orbán Balázs tájékozódhatott a szabadságharc korának lapjaiból is, amelyek többször írtak Gábor Áron vállalkozásáról. A magyar kormány hivatalos lapjában, a Közlönyben 1849. január 6-án Macskási Antal, a Kiskomité tagja, a háromszéki önvédelmi harc egyik kiemelkedő alakja, ezeket írta: „Az egész így áll. Gyűlést tartanak a székelyek, s előáll Gábor Áron, s azt ígéri, hogyha neki anyagot adnak, ő önt ágyúkat. (…) Gábor Áron, a visszautasított, a kigúnyolt nem csüggedt el. Eladta birtokát és jószágát, anyagot szerzett és öntött két ágyút.”¹⁷ Kővári László pedig, aki haditudósítóként volt Háromszéken, 1849. március 7-én erről számolt be az említett lapban egy népgyűlésen történt eseményről: Dobay ezredes kijelentésére, amely szerint „ágyú nincs, mert ami itt öntetett csak pufogtatni való. A nép gyermeke, öntője az ágyúknak szemébe vágja, hogy ha az ágyújával az első célt nem érte, a második golyó őt nyeli el.”¹⁸

Ugyancsak erről a gyűlésről és eseményről tudósított a Brassói Lap 1849. május 17-én: a fővárosi (marosvásárhelyi) „gyalázatos futás szégyene még égette arcát a nemes keblű hazafinak, s forró bosszúja teljes elkeseredésében tört ki szívéből; e percben elhatározta, hogy ágyút önt s megmenti a hazát. Tervek fogamzának agyában, s teremtő szelleme nem ismer többé gáncsot és akadályt. Terveit tudtára adja a gyűlésnek, munkához fog, mér és mintát rajzol, majd vegytanilag kever és önt, s megszületik Magyarhermányban az első pár ágyú, és siet elsőszülöttével a népet megörvendeztetni; evvel megveté a nép hitének és lelkesedésének az alapot. Ezentúl minden szem Gábor Áronra fordul.”¹⁹ A szerző, aki Jóvizi néven közölte az előbb idézetteket, igen közeli munkatársa lehetett Gábor Áronnak, mert a valóságnak megfelelően ismerte fellépését a gyűlésen és annak következményeit is.

Világos tehát, hogy már a kortársai nagy elismeréssel írtak Gábor Áronról, amit még az sem tesz kétségessé, hogy a fogadalom napját nem mindig jelölték meg pontosan.

Ezek után lássuk a Gábor Áron fogadalmát úgy, ahogy Orbán Balázs nagy művében leírta, de hangsúlyozzuk, hogy ő az eseményeket mozzanatokra bontotta, idézett a főtisztektől és Gábor Árontól, utalt arra is, miként fogadta a nép Gábor Áron fogadalmát, ezáltal maga is értelmezte a történteket.²⁰ „Nov[ember] 16-án a gyűlés – amelyen Berde Mózes, Dobay, Zsombori, Nagy Imre, s más főtisztek is jelen voltak – nagyon lehangolt volt, rossz hírek érkeztek mindenfelől, Udvarhelyszék behódoltatása, Csík semlegessége, túlról a gen[eral] commandó feltétlen megadást követelő, s Háromszékre iszonyatosan fenekedő röplapjai. Gedeon és Heydte ellenséges fellépése, mind oly hírek, melyek lehangolólag hatottak némely kedélyekre, a vészhangok zúgtak” – írta a hangulatról Orbán Balázs, majd rátért a nyílt párbeszédre a főtisztek és Gábor Áron között.

De idézzük tovább Orbán Balázst: „Merültek fel oly hangok is, hogy miután egész Erdély s a többi székely székek megadták magukat, mit tehet egyedül Háromszék, felhozatott az is, hogy nincs ágyú, nincs lőkészlet, mi nélkül harcot folytatni képtelenség; mikor a terem egyik szögletéből egy condrába öltözött izmos, középtermetű, kerek képű szakállas férfi emelkedett fel s szót kért, mihez a nagy zúgás miatt bajjal juthatott csak, de végre csend állván be, így szólott: Uraim! hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Uraim, ha csak ez a baj, úgy én mondom, hogy két hét alatt lesz ágyú, lesz muníció, amennyi kell. (…) Mire lelkesült »Éljen Gábor Áron«, »Harcolunk utolsó csepp vérig«” kiáltások hangzottak mindenfelől, de a zaj csillapultával újból kétely hangja emelkedett fel, hogy könnyebb azt mondani, mint létesíteni (…) Midőn Gábor Áron magasztos egyszerűségében, a lelkesülés és öntudatos hősiesség tüzével szemében előlépve, feleletként mondá: »Uraim, kedves polgártársak! semmi mást nem kérek, minthogy a fülei vashámorhoz utazhassak azon felhatalmazással, hogy ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Szentgyörgy piacán 6 ágyú nem lesz felállítva, s ha azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok 10 lépésnyire az ágyú elébe céltáblának.« (…) A felhatalmazást illetőleg a rendeletet a bardocszéki királybíró Dániel Gáborhoz kiállította a polgári ügyek élén álló Berde Mózes, Gábor Áron azzal egyedül egy pálcikóval indult el Fülére,²¹ s két hét múlva az ígért 6²² ágyú Szentgyörgy piacán volt felállítva, nemcsak, hanem azok egyikével az első lövésre központba lőtt Gábor Áron.”²³

Ilyen hangulatban és körülmények között hangzott el november 16-án Gábor Áron nevezetes fogadalma. De még a kérdéshez tartozik a november 23-án tartott gyűlés ügye is, amelyet többen megemlítettek. Kővári szerint ismét népgyűlést tartottak Sepsiszentgyörgyön, ahol Dobay ezredes kijelentette, hogy az öntendő ágyúk „csak puffogtatni valók” lesznek, mire Gábor Áron így válaszolt „ha ágyúim első lövésével nem fogja a célt találni, a második töltés engem szaggasson szét”.²⁴ Nem zárható ki, hogy Gábor Áron eme frappáns replikája ‒ válaszul Dobay fővezérnek ‒ elhangzott 16-án és 23-án is.

Feltehető a kérdés: honnan szerezte Orbán Balázs a fogadalom szövegét, amelynek pontosságát igyekezett megfelelő írásjelekkel, idézőjelekkel, kettőspontokkal és felkiáltó jelekkel is alátámasztani. E kérdésre nem nehéz választ találni. Orbán Balázs lejegyezte, hogy adatait Gábor Áron teljes bizalmát bíró segédtisztjének, Nagy Sándornak köszöni. Ezt megerősít Nagy Sándor 1896-ban megjelent Háromszék önvédelmi harca című munkájában; az Orbán Balázsnál található, Gábor Áronra vonatkozó életrajzi adatokat ő szolgáltatta „a derék szerzőnek”²⁵, akinek leírását annyira pontosnak látta, hogy nem tartotta szükségesnek azokon változtatást tenni. ²⁶ Ezért Gábor Áron előbb ismertetett fogadalmának rekonstruált szövegét az eredetivel alapjában s talán még retorikájában is megegyezőnek fogadhatjuk el.

Gábor Áron sohasem feledkezett meg a fogadalomtételéről, amit az alábbi, Berde Mózeshez 1848. december 30-án írt levele is jól mutat: „Hogy a Tisztelt Székelynemzet Házába tett fogadásomnak eleget tehessek a négy 3 fontos ágyúk első januáriira leendő megkészítésében igen sietek – és ma ott állok – hol állnom kell – mert Istené a dicsőség! A föld sziklássága mellett is az östvéről három jó ágyúcsöveink készen vagynak – Szekerei is a ponthoz közelednek – csakhogy ezeket a szén-, engem pedig a metallum nem léte késleltet, holott még 27^től f. h. Alsócsernátonba írtam egy 8‒9 mázsás harangnak ideküldéséért, melyet a honiak úgy mint táboristák önként ajánlottak, tegnaptól vártam – nem érkeze, s a kérdés ma megérkezend-e? Ha a tisztelt Kormánybiztos úr közbe nem lép és nem szíveskedik az itteni oláh, gidófalvi és étfalvi valamint Kovászna, Zágon és Bodzai már régebben ajánlott harangokat berendelni – különben füstöt vet igyekezetem – holott ma östve még kettőt kellene – ha 10 mázsa metallum érkezne – öntenem.”²⁷

A fenti levél választ ad a hol kérdésére is: Gábor Áron fogadalma „a székelynemzet házában”, azaz a Háromszék székházában hangzott el. A levél stílusának közvetlensége sokat elárul Berde Mózes és Gábor Áron jó és szoros kapcsolataira vonatkozóan is.

Gábor Áron fogadalma kapcsán feltehető az a kérdés is, hogy honnan volt olyan határozott meggyőződése, amellyel a „fogadását” megtette.

Amellett, hogy zseniális adottságokkal rendelkezett, valószínűnek tartjuk, hogy főleg a bécsi Genie-Corpsnál szerzett tapasztalatai, s a megszerzett szakkönyvekből merített ismeretei mind hozzájárultak fogadalmának határozottságához. Valamint az is, hogy már az agyagfalvi gyűlésről hazatérve járni kezdte a fülei vashámort és a bodvaji (magyarhermányi) vasüzemet, és pozitív tapasztalatokat szerzett az ágyúöntés lehetőségéről.²⁸ Ezért is teljesíthette a fogadalmát. Ismert, hogy november 28-án, Sepsiszentgyörgyön felvonultatta két ágyúját, s a székház feletti dombon pontosan célba lőtt az egyikkel. És ezzel nagymértékben hozzájárult Háromszék önvédelmi harcának elhatározásához.

Hogy öntötte Gábor Áron az első ágyúkat?

Erről a kérdésről két alapvető leírással rendelkezünk: a Turóczi Mózesével, illetve a Bodola Lajoséval. Utóbbit sokat idézi a vonatkozó irodalom, az előbbit jóval kevesebbszer. Ezért lássuk ezt valamivel részletesebben.

Közismert, hogy Turóczi Mózes Gábor Áron legközelebbi munkatársa volt, akinek a kézdivásárhelyi ágyúöntő műhelyében 64 ágyú készült. Amint maga írja, őt november 4-én²⁹ felküldték Bodvajba, hogy segítsen Gábor Áronnak az ágyúkészítésben, Vég Antallal el is ment oda, s ott találta Gábor Áront „dolgozni az ágyú formával”, de visszatért Kézdivásárhelyre, mivel nem találta Gábor Áron munkáját célravezetőnek. Gábor Áron viszont ott maradt s ágyúkat öntött. Ezzel kapcsolatban idézzük Turóczi Mózest, aki így írta le az első ágyúk készítésének technikáját: Gábor Áron „miképpen bírta, fából egy formát kifaragott és arra az ott lévő kohó-és öntőmester 3 darabot meg is öntött³⁰, de a főlyuk mind ferdén volt ömölve annyira, hogy egyiknek Szentgyörgyön még a próbánál kitörött az oldala, a másik is félelmesen mutatta magát, a harmadik is ferdén volt öntve, de mégis a próbát kiállotta, ezzel mutatta volt meg Gábor Áron azt, hogy nagy merész tüzér.” A leírás lényege: az ágyúcsöveket Gábor Áron lyukasra öntötte. Turóczi a továbbiakban hozzáfűzi: neki „Gábor Áron beszélte el, hogy „Bodvajba[n], hogy [miként – szerk. megj.] öntette meg a 3 ágyút vasból”.³¹

Véleményem szerint Turóczi teljesen hitelesen ismerteti az első Gábor Áronágyúk születésének történetét,³² ami azért is nagyon fontos, mert azok, akik megpróbálták és megpróbálják kétségbe vonni Gábor Áron elsőségét a lyukasra öntött első ágyúcsövek elkészítésében, általában mellőzik Turóczi beszámolójának ezt a részét.

Bodola Lajos az első székely üteg parancsnoka, tehát Gábor Áron tüzére és ismerője volt. Az ő leírása az első ágyúk törtétéről pontosabb, mint a Turóczié, de a lényege ugyanaz: az ágyúmintát fából kifaragták, aztán agyaggal a csövet teletömték, s a két részből álló ágyúmasszát beleöntötték.³³

Gábor Áron fellépésének hatása

A fogadalom közvetlen hatásáról tájékoztat az a jegyzőkönyv, amely a november 28-i eseményekről szól. Eszerint:

„1. A belső renden levő tárgyak kormányzására megválasztották Horváth Albert főkirálybírót s Berde Mózes kormánybiztost.

2. A haderő főparancsnokságát Dobai Károly ezredesre ruházzák, melléje segédnek Gál Sándor századost nevezik ki, Sombori Sándor huszárezredes segédje Gál Dániel, Nagy Imre alezredes segédje Potsa Ferenc, Cseh Sándor és Hankó Dániel.

3. A parancs megszegőit, ha az illető birtokos, vagyonelkobzással sújtják, a birtoktalannak főbelövés a bün tetése.

4. Ha valaki a táborban rendbontónak bizonyul, vagy pedig a táborból gyávaság miatt megszökik, rögtön halállal büntetendő.

5. Minden egyén hadi dolgokban a „katonai kormány”-tól kap rendeletet.

6. Mivel az ágyúgolyó kevés, szükség esetén összegyűjtik az óranehezékeket s azokat használják.

7. Senkinek a legutolsó csepp vérig magát megadni hazaárulás vétke alatt nem szabad.

8. A General Comandó a kinn lévő háromszéki katonaság hazabocsájtása iránt felszólítandó.

9. Balázs kapitány, az önkéntesek majora hazaárulónak nyilvánítván elfogatott és rögtönítélet alá vonatott – miután az ítélet kimondása előtt, az önkéntesek által elvégeztetett.”³⁴

A jegyzőkönyv szövege itt megszakad, valószínű, éppen a Balázs Manó kivégzésével keletkezett rendbontás miatt.

A határozatok a Kiskomité hatalmas befolyására utalnak, amely arra irányult, hogy a szék vezetőségét, ideértve a főtiszteket is, rávegyék a fegyveres önvédelem vállalására. A főtisztek mellé mind a Komité tagjait nevezték ki, s a határozatok szigorúsága is a radikálisok befolyására utal.

Gábor Áronról nem esett ugyan szó a jegyzőkönyvben, de az ágyúgolyók hiányára tett megjegyzés az ő bejelentésére történhetett. Egy másik forrás szerint megbízatást kapott az ágyúöntés folytatására. Ez annál inkább feltételezhető, mivel az ágyúöntés azután Sepsiszentgyörgyön, majd Kézdivásárhelyen serényen folytatódott, és Gábor Áron már ezekkel, és az általa oktatott tüzérekkel a harcokban is sikerrel szerepelt.

Nem csoda, hogy nimbuszának kialakulása már korán elkezdődött, például az őt jól ismerő Macskási Antal jellemzését már idéztük.³⁵ És a nimbusz egyre erősödött, nemcsak a Székelyföldön s Erdélyben, hanem Magyarországon is. Csányi László erdélyi kormánybiztos 1849 márciusában írta Kossuthnak: „Háromszék a haza részéről teljes méltánylást érdemel, csuda mi mindent művel… Ágyukat önt, lőport, gyutacsot készít és a haza védelmében is méltó unokának bizonyítandja magát a hajdan hős székely nemzetnek. Gábor Áron az, ki éjet és napot fáradhatatlan munka közt tölti a hazáért, ágyúkat önt, egyéb munkásoknak például és irányul szolgál, azonkívül 400 pengőforintot tett le a haza oltárára.”³⁶

Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy Gábor Áron nem kívánta, sőt károsnak tartotta általában az érdemek fitogtatását. Egyik alkalommal, amikor véleményt kért tőle az országos kormánybiztos, levélben így válaszolt: „Csodálkozom, hogy a haza jelen vészes körülményei közt, mikor a közdolgok vezetői sokkal fontosabb tárgyakkal vagynak elfoglalva, némelyek nem bírnak akkora szerénységgel, hogy érdemeiket úton-útfélen ne hirdessék., és azoknak megjutalmazásáért folyamodásokkal a kormánynak ne alkalmatlankodjanak.”³⁷

Országos hírére vall a Kossuthtal és Bem tábornokkal való találkozása és támogatottsága is. Nem mondunk újat azzal, hogy Gál Sándor Bem tábornok jelenlétében adta át Sepsiszentgyörgyön az őrnagyi kinevezésről szóló rendeletet Gábor Áronnak.³⁸ Emlékét a 19. század végén az emlékiratok mint rendkívüli emberét, zseniét ápolták. Elég, ha Nagy Sándor 1896-ban közölt könyvére hivatkozunk, amely hősünk szerepét helyi és országos szintén határozza meg: „Gábor Áron nélkül Háromszék, Háromszék nélkül Bem, nélküle Erdély s Erdély nélkül az anyahon is: aligha még a téli harcok alatt el nem bukott volna!”³⁹

Mindezek ellenére érdemeit az ágyúöntés elkezdésében mégis megkérdőjelezték néhány alkalommal. Először 1870-ben, amikor a Hon című lap közölte 1870. december 23-án Bodor Ferenc technikusnak a miniszterelnökséghez benyújtott kérvényét, amely szerint 1848-ban ő öntötte az első székely ágyúkat, s a szabadságharc idején 60 darab ágyút készített. Ezzel a kérdéssel már az 1978-ban megjelent könyvemben foglalkoztam, s arra a megállapításra jutottam, hogy Bodor Ferenc állítása hamis adatokat tartalmazott.⁴⁰ Visszatérve Bodor Ferenc beadványához, tudjuk, hogy annak adatait Turóczi Mózes, a kézdivásárhelyi ágyúöntő hazugságnak minősítette, mert nevét sem hallotta 1848–1849-ben.⁴¹ De Turóczi cáfolatát nem közölték, mert a miniszter szerint, akihez a kérvény került, a nyilvánosság örökös szerencsétlenné tenné Bodort, akinek pedig tíz gyermeke volt.⁴² Pedig Háromszék országgyűlési képviselője, Pap Lajos, akihez Turóczi kérvénye eljutott, maga is hamisítványnak minősítette ti. Bodor jegyzőkönyvét⁴³. És ezt tette kilenc kézdivásárhelyi lakos is, akik 1848–1849-ben az ágyúöntés terén tevékenykedtek. Íme: „Bizonyítvány. Mely szerént alólírtak hiteles bizonyítást tészünk arról, hogy az 1848-ik és 1849-ik évekbe mind addig, míg a szabadságharc bevégződött mi mint segédek Kézdivásárhelyt a Turóczy Moyzes úr saját udvarán állítottuk fel az ágyúöntő katlant, s ottan a Gábor Áron úr által kiadott mértékek szerént, a Turóczy Moyzes úr vezetése alatt öntöttük az ágyúkot, – s mégis a múlt 1870-ik évbe a Hon című hírlapnak 307. számába[n] a különbfélék között egy Bodor Ferenc nevű egyénről azon állítás íratott ki, hogy az 1848 és 1849-ik években a székely ágyúkat önteni ő tanálta fel, és ő ilyet 60 darabot öntött. Márpedig K[ézdi]vásárhelyen az ágyúk öntésénél mü kezdetétől végezetéig jelen voltunk, de Bodor Ferenc urat soha nem láttuk, s névleg is említeni nem halottuk. Melynek valóságos úgy létét saját neveink aláírásával erősítjük. Kiadtuk Kézdivásárhelyen 1871. Január hava 18-ik napján. Nagy Sándor tanú, Boda Sámuel tanú, Pántzél István tanú, Orbán Dénes tanú, Kováts Dániel tanú, Pais Antal tanú, Benkő Sámuel tanú, Benkő Lajos tanú, Mágori Sámuel tanú.”⁴⁴

Ez a cáfolat világosan beszél: Bodor Ferencet senki sem ismerte, még a nevét sem hallották Kézdivásárhelyen az ágyúöntés központjában. Ezzel ellentétben Bodor a jegyzőkönyv 1849. február 16-i bejegyzésében az írja, hogy pár nap múlva Kézdivásárhelyre utazott.

Hogy Bodor jegyzőkönyvének októberi és novemberi része későbbi betoldás, tehát hamisítvány, az tényként fogadható el: a jegyzőkönyv 1848. november 20-i bejegyzése olyan hírlapi közleményre hivatkozik, amely két hónappal később, 1849. csak 1849. március elsején nevezte ki Gál Sándor ezredest a csíkmadarasi ágyú- és lőporgyár igazgatójává, de ő már több mint négy (!) hónappal korában, 1848. október 20-án kezdi vezetni a gyár jegyzőkönyvét! Bodor az 1870-ben beadott folyamodványa szerint, amelyre a Hon hivatkozott, 60 ágyút öntött.⁴⁵ Ez is hamis adat: Bodor ágyúöntéséről eddig egyetlen hiteles bizonyító dokumentum sem került elő. Vonatkozik ez Alapy Gyula 1925-ben közölt tárcacikkére is, amely Bodor jegyzőkönyvét ismerteti; vonatkozik Bözödi Györgyre is, aki ugyancsak a kérdéses jegyzőkönyv alapján annyit ír, hogy Bodor „maga is tevékenyen részt vett az ágyúöntési munkák előkészítésében.”⁴⁶ És ne feledkezzünk meg Bodor jegyzőkönyvének mostani elfogadóiról se, akik szintén nem tudnak hiteles forrást megnevezni Bodor ágyúöntéséről. De mindennél fontosabbnak tartjuk Bodor állítása cáfolatára Gál Sándor ezredesnek a székely haderő volt parancsnokának,⁴⁷ magyar nyelvű kéziratában az a kijelentése, hogy az 1849-ben orosz betörés ellen harcolt

„1500 emberrel, hét ágyúval és a hős nemzetünk egyik dicső fia, Gábor Áron segélyével, ki ágyúinkat teremté”.⁴⁸ A teremtés szavunk világosan kifejezi, hogy Gál Sándor, a székely haderő volt főparancsnoka, nem Bodor Ferencet, hanem Gábor Áront nevezte meg a székely ágyúk létrehozójának.⁴⁹

Eddig semmiféle próbálkozásnak nem sikerült megingatnia Gábor Áron elsőségét az 1848. évi háromszéki ágyúöntésben. Az utókor, beleértve korunkat is, változatlan elismeréssel, tisztelettel hajt fejet a nagy előd előtt. Az emlékezések már régen túljutottak a történészi kereteken, s az egész magyarság nemzeti hőseink között őrzi emlékét. Ebben segít a vészes helyzetben tett fogadalom, amelynek üzenete mélyen bevésődött a magyar nemzet történeti tudatába.

Jegyzetek

1 A tanulmány a Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megye Tanácsa által meghirdetett, Háromszék nem alkuszik – A Szék háztól a Nyergestetőig című, tematikus rendezvénysorozaton a fogadalom elhangzásának 170. évfordulóján bemutatott előadás kibővített változata.

2 Esti Lapok, 1849. március 17.

3 Jakab Elek: Szabadságharcunk történetéhez. Bp. 1880.505

4 Uo.

5 Vay kormánybiztos iratai, 5. csomó, 1942. sz.

6 L. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Pest, 1868. 3. kötet. 177.

7 Jakab Elek, i.m. 505.

8 Jakab Elek, i.m. 506–506.

9 Kővári László: Okmánytár az 1848-49-ki erdélyi eseményekhez. Kolozsvár, 1861. 111.. 10 L. Egyed Ákos: Háromszék 1848–1849. Bukarest, 1978. 92-97.

11 Egyed Ákos, i. m. 97.

12 Bakk Endre: Kézdivásárhely és az ottani Jancsó családok története. Kézdivásárhely, 1896. 352–355.

13 Székely Gergely: Háromszék vármegye gazdasági viszonyai. A Magyar orvosok és Természetvizsgálók XVIII. vándorgyűlése. Budapest 1875. 30.

14 Nagy Sándor: Háromszék önvédelmi harca. Kolozsvár, 1896. 41.

15 Kővári László: Erdély története 1848– 1849-ben. Kolozsvár, 1861.123.

16 Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharc története. III. Bp. é.n. 18-19.: 17 Közlöny, 1849.. január 16. 8. sz. 18 Közlöny, 1849. március 7. 46. sz.

19 A nép fia. Brassói Lap 1849. május 17.

20 A szöveg tagolásával érzékeltetjük e mozzanatokat.

21 A források hol Fülét, hol Bodvajt emlegetik. A két hely igen közel van egymáshoz s nincs kizárva, hogy Gábor Áron először a fülei hámorban nézett szét s érdeklődött az ágyúöntés lehetőségéről

22 Nem hat, hanem két ágyúval készült el Gábor Áron. Orbán Balázs valószínű a hatfontos ágyút tévesztette össze a hat darab ágyúval

23 Orbán Balázs, i.m. III. 177.

24 Kővári László: Erdély története 1848– 1849-ben, 130.

25 Nagy Sándor: Háromszék önvédelmii harca 1848-49. Kolozsvár, 1896. 121. Jegyzet.

26 Nagy Sándor, i. m. 121.

27 Egyed Ákos: Háromszék 1848–1849. Bukarest, 1978. 6. fotókópia.

28 Egyed Ákos: Háromszék önvédelmi szabadságharcának kibontakozása. Gábor Áron szerepe. In: Ágyúba öntött harangok. Tanulmányok Gábor Áron születésének 200.. évfordulójára. Szerk. Hermann Róbert és Benkő Levente. Barót–Sepsiszentgyörgy, 2014. 56.

29 Turóczi októbert írt, ami nyilvánvalóan elírás.

30 Turóczi megjegyezte: „nevét elfeledtem azt tudom, hogy német volt, ki még magyarul sem tudott.”

31 Az 1848-49béli Szabadságharcunkba való hű és lelkiesmeretes munkám leírása. L. Magyar Nemzeti Levéltár. R.275. Gábor Áron gyűjtemény.

32 Bővebben l. Bán Attila: Ágyúgyártás Háromszéken 1848–1849-ben. In: Ágyúba öntött harangok. Tanulmányok Gábor Áron születésének 200.. évfordulójára. Szerk. Hermann Róbert és Benkő Levente. Sepsiszentgyörgy, 2014 100-117.

33 Történelmi Lapok, 1895. augusztus 15.

34 Állami Levéltárak Kovászna megyei Szolgálata, Sepsiszentgyörgy. Cserey Jánosné gyűjteménye, 923/1848.

35 Közlöny, 1849. január 16.

36 Országos Levéltár, OHB 2946/1849. Idézi Kovács Endre: Bem József. Bp. 1954. 402. OHB

37 Kézirat, a szerző tulajdonában.

38 Honvéd, 1849. április 5. 884. sz.

39 Nagy Sándor i.m. 118.

40 Egyed Ákos: Háromszék 1848–1849. Bukarest, 1978. 120–121.

41 Emlékeztetőül: Turóczi Bodvajban Gábor Áron és három mester nevét jegyezte fel, eszerint Bodorral ott nem találkozott.

42 Turóczi Mózes cáfolatait l. Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), R. 275. Gábor Áron Gyűjtemény.

43 Pap Lajos levele Turóczi Mózeshez. MNL. R.275. Turóczi Mózes iratai.

44 MNL, R. 275. Turóczi Mózes iratai.

45 Hon 1870. december 23.

46 Bözödi György: Gábor Áron 1848-49-ben Arcok, eszmék, tettek. Bukarest, 1974. 239.

47 Az ágyúöntő- és lőporgyár igazgatója volt 1849. márciustól 1849. augusztus 7-ig, amely lőport gyártott, de ágyút egyet sem. L. Bodor jegyzőkönyvét az Unitárius Püspökség kolozsvári levéltárában a Kanyaró-gyűjteményben.

48 Magyar Nemzeti Levéltár. R.173. Gál Sándor gyűjtemény 24. mappa

49 Hogy Bodor jegyzőkönyve 1849. március 1. és 1849. és augusztus 7. közötti része, amikor igazgatója volt a gyárnak, reális adatokat tartalmaz, de csak a lőporgyártást illetően, nem képezi vita tárgyát.