Nagyvárad: kintem és bentem

Nagyvárad hiányával sokáig nem foglalkoztam – egészen addig, amíg a bőröm alá nem férkőzött. Ez a különös hiányérzet már alig kapaszkodik a valóság táptalajába, mert ködös emlékek és belső illúziók egyvelegére épül. Már azelőtt ismertem, hogy jártam volna ott, már azelőtt ott jártam, hogy megismerhettem volna őt.

Történetek és emlékhelyek

Mi, magyarok, többnyire úgy tudjuk, Petőfi Segesvárnál esett el. A fehéregyháziak ilyenkor tiltakoznak, mondván: a csata Fehéregyházán volt, és Petőfi Héjjasfalva közelében tűnt el.1 Persze, ez is igaz, de azért érdemes utánajárni, hogy Petőfi miképp jutott el a csatatérre, mi történt az azt megelőző két hét során, s mit tudunk a költő csatabéli sorsáról.

Címkék

A kászoni temetők növényvilágáról

Bevezetés

Az 1977 és 2017 közötti években közel 90 különböző felekezetű temető dísznövényflóráját tanulmányoztam. Csík, Gyimes kirajzott településeit és tanyavilágát is, és Kászon településeit, ezt a munkát pedig pontosításokkal, kiegészítésekkel a mai napig folytatom. Sajnálatosnak tartom, hogy nem terjesztettem ki a terepi kutatásokat Gyergyószék temetőire is. Onnan csak szórványos, alkalmi adataim vannak.

Felfedezések erdélyi levéltárakban

Régóta tervezett erdélyi kutatókörutunkra indultunk 2024. május 12-én a Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport tagjaiként mi, e cikk szerzői, és Tóka Borbála. A három helyszínen – Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában – folytatott kutatásnak kettős célja volt: egyrészt minél több középkori kottás kódextöredék föltárása, azonosítása és digitalizálása, másrészt az új leletek elhelyezése a középkori Erdély liturgikus zenei forrástérképén.

Makkai János be nem teljesedő 80. születésnapjára

Észre sem vettem, mikor fogyott el a piacról a Nyitott Szemmel című sorozatunk nagy sikerű, második kötete. Fajsúlyos, terjedelmes és gazdag volt ez a kiadvány, mind közül a legszínesebb tartalommal telerakva. Talán ezért is kapkodták el a könyvesboltok polcairól. Nem követtük figyelemmel, hogy mi történik a kiadványaikkal, hiszen azoknak élniük kellett a maguk életét, amint elpárolgott róluk a nyomdafesték szaga. Egyszerűen csak arra ébredtünk, hogy hiába keressük, nincs belőle több.

Kistájak lelke

Olvasom minap a világhálón, hogy akadtak, akik olykor fullánkos megjegyzésektől sem ódzkodva kifogásolták, hogy Gábor Áron most befejezett eresztevényi síremlékére aránytalanul kicsi ágyúutánzatot helyeztek el, s bezzeg az erre fordított adóforintok és -lejek, s miegymás.

A zsibói botanikus kert és ami előtte volt

A kolozsvári iskolai kirándulások egyik kedvelt célpontja a zsibói botanikus kert (hivatalos nevén: Vasile Fati Botanikus Kert), akik ide készülnek, az egynapos túra programjába be tudják még iktatni a Sárkányok kertjének a megtekintését is. Az Almásgalgó határában található, tornyokat idéző, különös alakú sziklaképződmények egy suvadáskaréj mentén alakultak ki.

Címkék