A kolozsvári iskolai kirándulások egyik kedvelt célpontja a zsibói botanikus kert (hivatalos nevén: Vasile Fati Botanikus Kert), akik ide készülnek, az egynapos túra programjába be tudják még iktatni a Sárkányok kertjének a megtekintését is. Az Almásgalgó határában található, tornyokat idéző, különös alakú sziklaképződmények egy suvadáskaréj mentén alakultak ki. Jól járható ösvényt alakítottak ki benne, így viszonylag gyorsan végig lehet haladni a körbevezető útvonalon – fegyelmezett ütemben haladva marad idő a Wesselényi-kastély egykori parkjára, a zsibói botanikus kertre is. Itt már a bokaficam veszélye nélkül lehet csodálni a tájat, ám ajánlatos kánikulától mentes napot választani, hogyha mindent meg szeretnénk nézni: a sétányok nagy része egész nap verőfényes.
A Sárkányok kertjének vadsága, a tájat formáló víz, erózió ereje után a zsibói kertben a szelídített természettel találkozunk. Rögtön a bejáratnál, gondozott virágágyásokkal körülvéve áll a két hatalmas, gömbszerű melegház, amelyeket a hetvenes években a botanikus kert névadója, Vasile Fati kezdeményezésére építettek fel. A biológia szakos tanárt 1959-ben nevezték ki Zsibóra, és mindössze kilenc évébe telt, hogy az akkori neves kutatók, többek közt Alexandru Borza (akinek a kolozsvári füvészkert ma a nevét viseli) szakmai támogatásával, alapos terepkutatás és az éghajlati viszonyok felmérése után létrehozzák a botanikus kertet a Wesselényi-kastély egykori angolparkjának helyén. A helyi líceum ugyanis abban az időszakban a kastélyban működött, a bentlakással együtt, és a kert egy részét is az iskola használhatta. A botanikus kert alapításakor viszont jóval nagyobb részt, 24 hektárt bocsátott az állam Fati és munkatársai rendelkezésére – a kolozsvári botanikus kert ezzel szemben kisebb, 14 hektáron fekszik. Viszont míg az utóbbinak hangsúlyosabb a tudományos tevékenysége – egyrészt azért, mert a Babeș–Bolyai Tudományegyetemhez tartozik, másrészt azért, mert nagyobb hagyományokkal bír, másfél évszázada kimondottan füvészkertként hozták létre –, addig a zsibói kert – ahol természetesen szintén zajlik kutatás – jobban törekszik kielégíteni a látogatók mindenfajta igényeit. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a körülbelül ötezer növényfaj, a jókora japán kert mellett számos akvárium is helyet kapott benne (a főépületben), a kert felső részében pedig vadaspark van, őzekkel, szarvasokkal és vaddisznókkal. Az iskolás kirándulók vagy a családok számára ezért rendkívül vonzó ez a hely, a tíz év alatti látogatóknak ugyanis többnyire hiába mutatják meg a melegházban a matuzsálemi mirtuszt, úgyis a közelben vánszorgó teknősöket fogják figyelni. A kolozsvári iskolásoknak azért is nagy élmény idelátogatni, mert otthon továbbra sincs állatkert, annak ellenére, hogy az erdélyi irodalomban ez a hiány már egyfajta toposszá alakult. El kell utazni Marosvásárhelyre, ha állatkertbe vágyik az ember gyereke – mert a tordai nagy beruházás évek óta megfeneklett –, vagy pedig be kell érni az állatsimogatóval, Csürülye határában.
kertté alakított park együttese
Ami még a zsibói látnivalókat illeti, hogy még szélesebb legyen a kínálat, itt a sikeres iparággá fejlődött esküvőszervezést is kiszolgálják. A jegyárak között nemcsak az ifjú pár fotóinak elkészítésére megállapított tarifát tüntetik fel – erre a kolozsvári botanikus kertben is külön díjat kérnek –, hanem azt is, hogy mennyibe kerül a limuzinos bevonulás. Benn ugyanakkor több büfé, étterem van, szuveníres butik, de minden hétvégén kapcsol teljes üzemmódba: hét közben csend van, és ilyenkor varázslatosan szép a kert.
A hányatott sorsú kastély szintén jobban érvényesül ilyenkor, bár nagyon furcsa, hogy a falaktól mindössze centiméterekre állították fel az ideiglenes kerítést – az örökösök magát az épületet kapták vissza, a hozzá tartozó kertet nem. A kastély viszonylag jó állapotban van, hiszen a tulajdonos a lehetőségekhez mérten igyekezett a legfontosabb javításokat elvégezni, a csatornákat és a tetőzet rendbe szedni, de a felújítása még nagyon bizonytalan. 2012-ben kapta vissza a kastélyt Janicskó (Teleki) Éva, az államosítás előtti utolsó tulajdonos, Teleki Artúrné Wesselényi Ilona leszármazottja. Jelenleg Janicskó András a kastély tulajdonosa, viszont mivel a felújítás meghaladja az anyagi lehetőségeit, már tíz éve elkezdte árusítani az épületet. A kulturális minisztérium, majd a Szilágy megyei tanács jó ideig nem élt elővásárlási jogával, utóbbi pedig csak akkor lépett az ügyben, illetve különített el költségvetési keretet a vásárlásra, mikor a kastély már – egy héttel korábban – gazdát cserélt: 2021-ben Janicskó András eladta a kolozsvári Micro Vision Kft.-nek, az pedig továbbadta a magyarországi Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány portfóliójához tartozó Manevi Zrt.-nek. Az eladást azonban érvénytelenítették, az év elején a Kolozsvári Táblabíróság másodfokon is kimondta ezt az ítéletet. A kastély tehát egyelőre ismét az örökös birtokában van.
Kedvesen suhogó olasz nyárak
A Wesselényiek 1585-től birtokolták Zsibót és hozzá huszonhat falut, Báthory István erdélyi fejedelem ekkor tüntette ki bárói ranggal hívét és kamarását, Wesselényi Ferencet. Az impozáns barokk kastélyt 1778-ban kezdték építeni. A kastély és a park kialakításának történetét Wesselényi Miklósné Cserey Heléna (1754–1830) költségnaplójából ismeri az utókor. Innen tudható az, hogy a 18. század utolsó éveiben még a kastély külső munkálatai zajlottak, és ezután kezdték el a kert kiépítését. Ekkor készült el a szökőkút – Kováts Sámuel „vízi mester”, az Erdély számos kastélyparkjában szökőkutat építő kolozsvári hidraulikus műve, a téli kert és a kínai filagória. 1801-ben fejezték be a téli kertet, ahová Wesselényi Miklós (1750–1809) 120 citromfát kért Károlyi József nagykárolyi kertjéből. Egy bécsi kertész alkalmazásáról is folyt a levelezés, Cserey Heléna feljegyzései szerint ő meg is érkezett Zsibóra. Rövid idő múlva viszont máshová akart szegődni, Kerlésre, Bethlen Ferenc szolgálatába. Legalábbis erre utal Bethlen gróf egy levelének részlete: „...ha szép kertet akarnék tsinálni tudnék én arra nem Sibóról (az hol ugyan szép és nagy kert kezdődött sok köny hullatások és jajgatások között épülni), hanem más honnat is Kertészt hozatni, s bizonyoson hajdukkal nem kénék őriztetnem, hogy szolgálatomból el ne szökjék, mig kertemet helyre állittya...”1
Kazinczy Ferenc 1816-ban látogatta végig erdélyi barátait, Zsibón hat napig tartózkodott. Úti élményeit a posztumusz kiadott Erdélyi levelekben jelentette meg. Tizenegy évvel korábban már járt Wesselényi kertjében, a táj változásairól így számol be: „11-dik esztendeje annak, hogy én Zsibót láttam, s olyankor láttam azt, midőn éppen befagyott, úgy, hogy a lépéseink alatt leszakadozó sár miatt az öreg Wesselényivel nyeregben kelle megjárnom a kerteket. De az én lelkem oly sokat lebege e nekem kedves helyeken, hogy ámbár itt azóta sok új épület költ, ámbár azóta a bokrok ligetekké vonakodtak fel, s az obeliszk, mely akkor magosan nyúla ki a tömött, apró surjánból, most csaknem látatlanná változott el…” A kastély kertje abban az időben lenyúlt egészen a főútig, ahol az arra járók be is tudtak nézni az oszlopos és stakétás kerítésen át. „Az itt elmenő látja az üvegházat, egy nagy ásott tót az üvegház mellett, s a bokrokkal elborított meredek domboldalt e közt és a kastély közt kékellve láthatni. (…) Az udvar itt tágas, hogy a bal pavilon mellől erre jöhessen le a vendég szekere, s itt megfordulhasson.” Kazinczy részletesen ismerteti a melléképületeket és azok rendeltetését, kiváló lótenyésztő házigazdája fajlovainak sorát mintha lexikon-szócikkekben mutatná be. Az istálló, a fedett lovaglótér, a régi kórház és más épületek után irányul figyelme a kertecskére, amelyen át „a bibliotheca pavilonjába” lehet jutni. Ez a látvány fogadta: „A kert két fala mellett olasz nyárfák vannak ültetve; maga a kert gyeppartiát2 csinál s közepét egy gyertyán-ernyőcske foglalja el. A déli és keleti sor balusztrádok közé rejti el igen alacsony zsindelyezetét (…). A keleti sor mellett, Tihó felé, egész az éjszaki kerítés szegletéig nyúlik a kert, mely midőn az udvarról lépünk belé, gyeppartiához viszen, hol egy szökőkút lövelli sugarát, s teknőjében aranyhalakat nevel. Itt tekergő utak vezetnek le azon lapályos helyhez, hol az üvegház áll, és mellette egy hínárral teljes tó. A domboldal sok fenyőkkel van megtöltve, de amelyek növésit hihető valamely vendég cselédje pipaszárnak vagdalta el, s így örökösen béna növésben fognak maradni. A bokorpartiának gyönyörű játékai vannak, szép grottája, ernyője, sugár obeliszkje, s egy forrása (…).
Őnagysága itt teríttete asztalt, az obeliszk szomszédjában, a domb bokrai alatt. Gyönyörű ebéd, mert a nap künn megmelegítette a levegőt; a szobában már érzeni lehete a szeptember közellétét. A kávét a szép csorgó mellett hozák fel (…). A kertész ezt a csorgót igen értelmesen ékesítette. Nagy piedesztál tart egy medencét. A víz a piedesztál aljából bugyog elő, s egyenes vonású csatornán fut a tó felé; a csatornát egy arasznyi gyep szegte be. Emellett ülések állanak, s az ülések mellett egymást érve lövellik fel sugártetőiket az olasz nyárak, összeelegyítve olyan fákkal, melyek boglyákat eresztenek, hogy a homály setétebb legyen. Kedves az árny, kedves a víz csergése, kedvesen suhognak az olasz nyárak.”3
A reformgazdaság
A következő nemzedék tagjaként ifj. Wesselényi Miklóst, az „árvízi hajóst” (1796–1850) főként a gazdaság korszerűsítése foglalkoztatta. Jószágigazgatónak az udvarhelyszéki Szentmihályról származó Kelemen Benjámint (1792–1883) hívta meg birtokára, az ügyvédnek tanult fiatalembert Bölöni Farkas Sándor ismertette össze Wesselényivel. Kelemen egész férfikorát Zsibón töltötte, ahol megreformálta és jövedelmezővé tette az uradalmat, hátralevő éveiben a saját, szucsági birtokának fejlesztésével foglalkozott.
A Kelemen vezetésére bízott uradalom Zsibó környékén tizenegy jobbágyfalut (Karika, Kisgoroszló, Hosszúfalu, Szamosudvarhely, Kucsó, Turbuca, Róna, Prodánfalva, Csiglen, Solymos és Zsákfalva), hatalmas szántóföldeket és kaszálókat, kiterjedt erdőségeket és legelőket, továbbá szőlősöket, gyümölcsösöket foglalt magában. A jószágigazgató ismeretlen növényeket honosított meg a birtokon: lucernát, lóherét, krumplit, repcét és számos, addig nem ismert gyümölcsfajtát. Ausztriából, Franciaországból, Itáliából, sőt Amerikából is hozattak eper-, barack- és szőlőmagokat meg oltványokat. Az itt termelt borok közül a rónai és a szamosudvarhelyi volt nevezetes. Bérmunkásokat foglalkoztatott, és korszerű munkagépeket állított munkába. A hagyományos felszereléseken kívül Kelemenék többek között liniátort, vetőgépet, extirpátort, cséplőgépet, szóró-rostát használtak, több gépet a jószágigazgató maga tervezett. Az uradalomnak híres ménese és lóiskolája volt – a Wesselényi családban apáról fiúra szállt a lótenyésztés hagyománya. Ifj. Wesselényi Angliában vásárolt mént és telivér kancákat, majd székely lovakkal is kiegészítette ménesét, amelyet Európa-szerte számontartottak. A lótenyésztés jelentős bevétellel is járt, 1832-ben lóeladásból 13 266 rénes forint bevétel származott. A ménes mellett juhászata, sertés- és baromállománya volt a birtoknak, a legjövedelmezőbb ezek közül a juhtenyésztés volt. A 19. század elején még csak néhány száz birkát számláltak Zsibón, 1840-re számuk a 10 ezret is meghaladta, és a közönséges juh helyett ekkor már selyemjuhokat (merinó) tenyésztettek.
Zsibóhoz is az uradalmat kiszolgáló ipari háttér tartozott. Kőművesek, asztalosok, kádárok, kovácsok és más mesteremberek segítettek az uradalom nagyüzemében. Wesselényi a hagyományos ipari ágazatokhoz újakat is csatolt. Sütöde és pálinkafőző már régóta üzemelt itt, ehhez társult a sörgyártás és hamuzsírégetés. Az üveggyártáshoz szükséges fontos nyersanyag, a hamuzsír készítése akkoriban fellendült, a Szilágyság kiterjedt erdőségeinek köszönhetően. A sok ezer mázsányi hamuzsírrakományokat a Wodianer cég és a Magyar Kereskedelmi Társaság értékesítette.
Wesselényi Miklós a birtok valamennyi településén alapított iskolát, és kisdedóvókat is létrehozott. Földesúrként ő volt az iskolák patrónusa, távollétében ez a szerep is Kelemen Benjáminra hárult. A falusiak oktatása nem korlátozódott az iskolára, a parasztok körében ingyen krumplit és lucernamagot osztottak szét. Ő maga nem részesült ilyen jellegű szakképzésben – az apja birtokán elsajátított tudást kamatoztatta, illetve fejlesztette tovább, de nagyon fontosnak tartotta a gazdatiszti képzést. Erdélyben nem létezett addig gazdasági szakiskola, és a leendő gazdatisztek nem jutottak el a nyugati mintagazdaságokba sem. Ezt a hiányt hivatott pótolni az a gyakornokképzés, amit Kelemen vezetett Zsibón. A gazdasági pályára készülő, középfokú ismeretekkel rendelkező, nem házas, és a román nyelvet is beszélő jelentkezők itt elméleti és gyakorlati oktatásban egyaránt részesültek.
A Zsibón zajló folyamat tehát kihatott nemcsak az uradalomhoz tartozó falvak életére, de egész Erdélyre, átalakítva a természeti környezetet kultúrtájjá. „Több mint 200, romjaikban ma is meglévő erdélyi dendrológiai kertünk nemcsak egy-egy kastély vagy udvarház reprezentatív környezete vagy kistáj képének markáns eleme (volt), de tájökológiai szempontból egész országrészek vegetációját és ezáltal képét befolyásolta. A történeti kert (jelen esetben a főúri kastélykert vagy kúriakert) nem egyszerűen díszkert vagy haszonkert volt, hanem kiszakíthatatlan részét képezte egy összetett, kulturális-történeti, ökológiai és nem utolsósorban gazdasági (birtok)rendszernek, és éppen ezáltal volt/lehetett működőképes és fenntartható.”4
Amit ma láthatunk, a kastély és a botanikus kertté alakított park együttese, az akkori életnek csupán egy szeletét tárják elénk. A kikapcsolódást, szórakozást szolgáló angolpark mindössze egy részét képezte az uradalomnak, hatalmas gépezet dübörgött az andalgásra csábító sétányok, bokrok és nyárfák mögött. Ami megmaradt belőle, a helyén létrehozott botanikus kert számunkra, az egyre szűkebb helyen szorongó mai emberek számára, így is a végtelen nyugalom szigete marad. Legalábbis hét közben.
Egyéb felhasznált irodalom
Csetri Elek: Kelemen Benjámin, a haladó gazda. In: Bodor András et al. (szerk.): Emlékkönyv Kelemen Lajos nyolcvanadik születésnapjára. Tudományos Könyvkiadó, Bukarest, 1957.
Csetri Elek: Reform és gazdaság. Wesselényi Miklós gazdasági eszméi és zsibói uradalmának modernizálása. In: Erdélyi Múzeum, 58. kötet, 1996/3–4.
Gazda Árpád: Nem tesz jót a zsibói Wesselényi-kastélynak a tulajdonjogáért folyó pereskedés. Krónika, 2024. január 23.
Makkay József: Wesselényi-kastély: egy óra alatt elvették, 16 évet pereskedtek érte. Erdélyi Napló, 2016. március 4.
Jegyzetek
1 Idézi B. Nagy Margit a Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok című könyvében (Kriterion, Bukarest, 1970, 197. o.).
2 Partia – parcella, tábla.
3 25. levél. Művelődés, 2008. június–szeptember.
4 Fekete Albert – Jámbor Imre: Nemesi szellemiség és tájkultúra a XVII–XIX. századi Erdélyben. Transsylvania Nostra, 2014/4. 57. o
