Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Események

2023. április 26-án, szerdán 18:30 órától a 2022-ben megrendezett 18. Magyar Zene Fesztivál Bács Lajos-emlékdíjasai koncerteznek a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

Miniévadot tart májusban a Stúdió Színház. A Miniévad keretében utolsó alkalommal láthatók Marosvásárhelyen a végzős színisek előadásai.  

Május 4-én, csütörtökön 19 órakor egyéni esttel mutatkozik be az aradi közönség előtt Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Budapesti Nemzeti Színház tagja, aki önmagával számot vetve írta meg önéletrajzi könyvét Bérczes László rendező, dramaturg segítségével. A Pustol a hó című előadást a Bábszínház termében tekintheti meg az aradi közönség.

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, a Kónya Ádám Művelődési Ház és az Árkosi Kulturális Központ szeretettel hív minden érdeklődőt a 30. Szent György Napok keretében nyíló A világ népeinek viseletei. Geofolk című szabadtéri fotókiállítás megnyitójára, mely 2023. április 24-én 17 órától lesz a Székely Mikó Kollégium udvarán. 

Mohácsi János rendezésében a Tűzoltó című előadást láthatják az érdeklődők április 25-én és május 2-án, kedden 19 órától, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem főépületének 30-as termében.

A Plugor Sándor Művészeti Líceum diákkórusainak és szimfonikus diákzenekarainak koncertjével zárul az idei sepsiszentgyörgyi hangversenyévad. Az évadzáró hangverseny május 5-én lesz, 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. A hangversenyen fellépnek a Campanella gyermekkórus, Reménység Gyermekzenekar, Eufónia Kamarakórus, Szerenád Ifjúsági Kamarakórus, valamint a Marziale Ifjúsági Fúvószenekar.

2023. április 19-én, szerdán, 18.30 órától bemutatják Dáné Tibor A Tatár-hágó előtere című emlékiratkötetét a Györkös Mányi Albert Emlék-házban (Kolozsvár, Republicii / Majális u. 5.).  A szerző születésének centenáriumára a Lector Kiadó gondozásában 2023-ban megjelent kiadványt Berekméri Árpád-Róbert hadtörténész méltatja. A könyv a szerző híradó tisztként átélt második világháborús emlékeit dolgozza fel. 

Kultúra a felhőben címmel szervezi meg hagyományos olvasásnépszerűsítő eseményét, a Könyvturit az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete 2023. április 21–22-én Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában (Bulevardul 21 Decembrie 1989 nr. 14.). 

Április 21-én, pénteken 19 órakor az Aradi Kamaraszínház nézői ismét találkozhatnak Montanaro franciaországi oxitán vándorzenésszel. A Lavender & Jasmine duó koncertjét az arad-belvárosi evangélikus-lutheránus templomban hallgathatja meg a közönség.

A marosvásárhelyi Ariel Színház műsora április 14. és 30. között igen mozgalmasnak ígérkezik.

Oldalak

Feliratkozás Események csatornájára