Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Események

A János vitéz, a Lúdas Matyi és A csizmás kandúr című előadásokkal várja nézőit a következő napokban a Marosvásárhelyi Ariel Színház.

A nemzetközi-bábművész szövetség (UNIMA) kezdeményezésére kereken húsz éve minden március 21-én ünnepli a szakma és a közönség a bábszínházi világnapot. Ezen nap alkalmából a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói több eseményt is szerveznek.

A budapesti Madách Színház és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy újabb online előadás megtekintésére hívja az érdeklődőket. 2023. március 27-én, hétfőn 19.00 órától kezdődően a TERCETT  MÓRICZ ZSIGMOND SZERELMEI film-szín-játékot lehet megnézni.

A Györkös Mányi Albert Emlékház Nyitott szemmel elnevezésű világjáró sorozatának soron következő, Amikor mozog a föld című beszélgetésére rendhagyó módon szerdán, 2023. március 22-én 18.30 órától kerül sor. Március 23-án, csütörtökön ugyancsak 18.30 órától az egy éve elindult Alzheimer Café kezdeményezésről tart bemutatót dr. Berszán Lídia, a BBTE Szociológia és Szociális Munka Karának tanára.

Dél-erdélyi városokban vendégszerepel a budapesti Szent Mihály Szekere Vándorszínház. Az 1848-1849-es szabadságharc és forradalom emlékének tiszteletére szervezett előadásokat Brassóban, Déván, Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Vizaknán és Nagyszebenben tekinthetik meg március 17–22. között a szórványban élő magyar közösségek tagjai.

A Károli Gáspár Református Egyetem jótékonysági koncertet szervez március 31-én a budapesti Zeneakadémián a szíriai földrengés károsultjainak megsegítésére. 

A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben a Röpte improvizációs post-ambient koncertre kerül sor 2023. március 17-én, pénteken 19 órakor, melyet a sepsiszentgyörgyi Kovács-Vajda Bence és alkotótársa, Emcsi, a Pécsi Tudományegyetem Elektronikus zene és médiaművész szakának hallgatói adnak elő.

Az egyetem Magyar Művészeti Karán június-júliusban kezdődik a beiratkozás alap- és magiszteri képzésekre, a felvételi ezt követő héten lesz. Az egyetem oktatói májustól hétvégenként ingyenes felvételi felkészítőt tartanak az egyetem honlapján közölt beosztás szerint.

Több rendezvénnyel ünepli meg az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulóját, illetve a Petőfi-bicentenáriumot a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy. A Petőfi emlékezete és az 1848-as ereklyék Háromszéken című kiállítás 2023. március 14-én, kedden 18 órától nyílik meg a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban.

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából az Ariel Színház szeretettel várja 10 év fölötti nézőit János vitéz című előadásának bemutatójára, a Jászai-díjas Barabás Olga rendezésében. A bemutató időpontja: március 18., szombat 18 óra.
 

Oldalak

Feliratkozás Események csatornájára