A víg özvegy az Aradi Kamaraszínház műsorán

November 4-én, hétfőn 19 órakor A víg özvegy című Lehár-operett története elevenedik meg az aradi nagyszínház színpadán. A töretlen sikerű operettet a budapesti Magyar Zenés Színház előadásában láthatja az Aradi Kamaraszínház közönsége.

Lehár Ferenc 1905-ben született operettjét, A víg özvegyet Bozsó József rendezésében a Magyar Zenés Színház hozza el Aradra. 

A fordulatos történet több szálon fut. Glavari Hanna, a dúsgazdag pontevedrói özvegyasszony hosszú évek múltán újra találkozik fiatalkori szerelmével, Danilovics Daniló gróffal. Mindketten változtak az évek folyamán: a nő gyanakvó lett és kemény, a férdi cinikus és lump. A múltbeli tévedések és a jelenbeli sérelmek pedig nem hagyják, hogy a két egymásnak teremtett ember könnyen megtalálja az utat a másikhoz. Egy nehezen meg- és újraszülető szerelem története az övék, amelynek hátterében egy gazdasági válsággal küszködő délkelet-európai kisállam politikusai taktikáznak a maguk és az ország túléléséért. A szerelem diadalát hirdető történetben rengeteg humorra, szenvedélyre és játékra kínálkozik lehetőség, mindez pedig biztosítja a könnyed kikapcsolódást a nézők számára. 

A Magyar Zenés Színház vendégjátékára érvényesek a nagyszínházi bérletek, korlátozott számban jegyek kaphatók online a www.eventim.ro honlapon, valamint a nagyszínház pénztárában. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges. 

Lehár Ferenc – A víg özvegy

Magyar Zenés Színház

Szereposztás:

Hanna Glawari – Vörös Edit

Gróf Danilo Danilovitcs – Domoszlai Sándor

Camille de Rosillon – Jenei Gábor

Baró Mirko Zeta – Kokas László

Valencienne, a felesége – Balogh Tímea

Nyegus – Gyurity István

Olga – Pacskó Dorka

Raoul de Saint Brioche – Bozsó József

Közreműködik:

A Magyar Zenés Színház Tánckara – Koreográfus: Kiss Krisztina

Felvételről a Dunakeszi Szimfonikus zenekar – Karmester: Farkas Pál

Rendezte: Bozsó József

Új hozzászólás