Vaku nélkül

Én nem hiszek a véletlenekben. Csak mi, korlátozott felfogású emberek használjuk a véletlen kifejezést a számunkra érthetetlen, hiányos összefüggésű jelenségek és folyamatok jellemzésére.

Holnap emlékezünk meg Krisztus mennybemenetelének a napjáról. Ma nyitjuk meg Radovics János Vaku nélkül című fotókiállítását. Tegnap, amikor Radovics János képeit nézegettem a számítógépen, a kitárt ablak alatti orgonabokor virágainak illata lengett körül. Ezek nem véletlenek, sokkal inkább rejtélyek, akár Radovics János fotóinak jó része.

A fekete-fehér fényképezésnek van két, egymástól jól elkülöníthető technikája és irányzata: a high-key és a low-key. Az első a világos árnyalatok, a fehér és szürkék különböző tónusaival megjelenített képek, a második a sötét és feketék használata, csak kevés világos folttal megalkotott fotók.

Ez a két módozat lehetőséget teremt a fotósnak, hogy a képelemeken és a kép szerkesztésén túl nyomatékosíthassa mondanivalóját. Radovics János fotóinak zöme low-key technikával készült, így ezekre a visszafogott tónusrészletek jellemzők. Ezzel mintegy kötelezi a nézőt a kép látható elemein túlmutató elmélkedésre. Teret enged a fantáziának, és lehetővé teszi az alkotói folyamatba való bekapcsolódást. Ezzel kiterjeszti a kép értelmezését, amelynek a kivágás nem szab határt. Ez csak alapos szakmai készség és a cél jól megfogalmazott birtokában lehetséges.

Ha megfelelően szeretnénk megérteni, átérezni és találóan kódolni Radovics János képeit, alaposan meg kell figyelnünk azokat, munkára kell fognunk elménket, és nem szabad az első pillantás benyomására hagyatkoznunk. Ebben segítséget nyújt Radovics János önvallomása is: „a lelkieket tartom lényegesnek a fotók szempontjából.” A „lelki élet témává nőtte ki magát a képanyagban – állítja –, akkor vagyok magam, ha a magányt fotózom”.

Amikor megismerkedett a fotózz.hu csapatával, Mitterpach Ildikó – akit segítőjének és irányítójának tartott – rávezette Radovics Jánost arra, hogy saját világa nem a mindenáron, tolakodóan gyönyörködtető fotók területe, hanem sokkal inkább a gondolatokat és hangulatokat kifejező képeké.

A vájt szemű és agyú néző a képek szemlélése közben akaratlanul is beleéli magát abba a világba, amely a fotók alaphangulatát, mondanivalóját jellemzi. Nem egy szokványos fotótárlat megnyitójának lehetünk tanúi. Rendhagyó tárlat ez, a képek nem hagynak nyugton, állásfoglalásra és véle­ményformálásra kényszerítenek. A képek kompozíciója, a részletek és a megjelenítés formája nem „szájbarágó”, gyakorta rejtett infók formájában hatol tudatunkig. A képek tanulmányozása – mert nem lehet nem tanulmányozni azokat – a gondolati kiteljesedés folyamatának fontos eleme. Ez a folyamat olyan, mint a búvópatak, amelynek néha csak egy-egy szakasza látható, a többi rejtett. Az alkotás java része ebben a rejtett szakaszban történik, az alkotó magányában, amikor lelki rezdüléseit, belső sugallatait fogalmazza meg. Radovics János a fotóin keresztül fogalmaz, néha burkoltan. Aki a képek szemlélése során nem teszi meg első lépésként a gondolati megközelítést, az soha nem ér az út végére, a kép értelmezésére, annak megértésére. A fotók rátelepednek szemünkre, gondolatainkra, érzéseinkre, nem tűrik a lazaságot, a felületességet.

Radovics János magasra emelte az „ugrólécet”. Aki úgy szeretné „átugrani”, hogy ne verje le azt, annak komoly lendületet kell vennie, értelmi és érzelmi nekifutás szükséges hozzá. Nem szabad a fogyasztói társadalomban eluralkodott felületes és kapkodó szemléletmóddal megközelítenünk a kiállított képeket. Ez nem hoz sikert vagy sikerélményt, amelyre mindannyiunknak szüksége van. Aki a gyors és felpörgetett életmód csapdájába kerül, elesik a mélyebb érzések és gondolatok megélésének a lehetőségétől.

Radovics János a következőképpen vall: „életem legszebb napjait Sepsiszentgyörgyön éltem meg. Ott született lányom, ott volt a legtöbb barátom, de ott éltem vissza mások barátságával, megérintett a szakmai törtetés bűne is, ami azért történhetett meg, mert összetévesztettem a célt az eszközzel”.

Képein a fotós eszközök használata mindig a célt szolgálják. A fekete-fehér képeinél a tónus és az árnyalat azok az eszközök, amelyek a fotós rendelkezésére állnak, amikor megfogalmazza a néző irányába küldött mondanivalóját. Nem engedi, hogy a színek elvonják a figyelmet a közlendő lényegről.

Pár színes képet is láthatunk. Ezeknél a nem harsogó, összhangban lévő, visszafogott színek a gondolati feldolgozást segítik elő. A nem tobzódó szín­elemek jellemzőek a színes képeire, mert azok fellazíthatják a színes világra szokott figyelmet. Ezek a pasztellszínek nem a „dolce far niente” területére kalauzolják a nézőt, hanem a közlendő lényegre irányítják a figyelmet. Mintha azt sugallná: érezz és gondolkozz! Amire a tartalom és a forma is utal.

Nem vagyunk mind egyformák. Mindenki egyéni vonásai alapján ítéli meg a valós világot. Nem rendelkezünk egységes érzéscsomaggal, amikor a környező világ jelenségeire reagálunk. Ez a sokszínűség teszi lehetővé azt a hihetetlen változatosságot, amely révén a környezet jelenségei, folyamata­i érhetők tetten a fotós tükrözésében. Radovics János képein ez gyakran a borongós hangulat vagy a kevés részletekkel tükrözött rejtély megfogalmazásában tárul elénk. A fotók szemlélése során a nézőben elkerülhetetlenül kialakul a szerzőről egy határozott kép. Ez egy igényes és transzcendens gondolkodásmódra utal.

Egy nemzet több nyelvezettel rendelkezik: beszélt nyelv (nyelv-nyelvjárás, mondák, mesék); zenei nyelv (népi zene, népdalok); tárgyi nyelv (használati tárgyaink, népi öltözet, építészet); szokások nyelvezete (hagyományok, szokásrend). Ezeken túl még van egy olyan nyelvezet, amelyet legjobban a fényképezéssel foglalkozók képviselnek a leghatékonyabban, a képalkotás, a fotósnyelvezet. Ebben remekel Radovics János, akit a magány fotósának mondanék, és aki meglátja azt, amit az utca embere talán észre sem vesz. Meglátja – és tegyük hozzá, ki is fejezi – azt, ami nem a felületes életet élők jellemzője, hanem amit a kontemplatív módon megfogalmazott gondolatiság emel alkotói elemmé.

Fugit irreparabile tempus! (Visszahozhatatlanul rohan az idő! – szerk. megj.) – mondták hajdan. Ezért Radovics János ebben a rohanó, és állandóan változó életben mond megálljt, és tartja elénk azt a tükröt, amely az ő meglátása szerint a megszívlelendő és megőrzendő értékekre hívja fel figyelmünket.

Nem idegen számára a grafikai hatású fényképezés sem. Erre is találunk példát a kiállított képek között. Ez ismét az elvonatkoztatásra és a tömör fogalmazásra példa.

A fényképezés útjára már régen ráállt. Még a múlt század 60-as éveiben, a Smena korában. Eleinte mindent fényképezett, majd a fotósnyelvezet elsajátítása korában egyre inkább a gondolatiság és az érzések vezették a fényképezés terén.

A májusi eső minden cseppje aranyat ér! – mondják a gazdák. Radovics János kiállítása egy ilyen májusi esőcsepp. Adja a Teremtő, hogy még sokáig tarthassa elénk a megszívlelendő és megőrzendő értékekre való felhívás tükrét a Kolozsvárról elszármazott fotóművész, Radovics János.

(Elhangzott Radovics János: Vaku nélkül című fotókiállításának a megnyitóján a Györkös Mányi Albert Emlékházban, 2023. május 17-én.)