Az iskola
Talán minden az iskolaalapítással kezdődött. A 19. század hetvenes és nyolcvanas éveiben az állam és társadalom állandóan buzgólkodott olyan intézmények létesítésén, amelyek az ország nyersanyagainak feldolgozását, valamint a szegényebb sorsúak ipari hajlamainak művelését mozdíthatták elő. Ennek érdekében az ország különböző vidékein ún. háziipari egyesületek alakultak, amelyek az állam támogatásával vagy valamely intézettel kapcsolatosan, de önállóan is a fafaragás meghonosítására létesítettek tanműhelyeket.
A hosszúfalusi fafaragászati iskola megalakulásával Hétfalu oktatástörténetének egyik legfontosabb szakasza kezdődött el. Az elemi iskolákon kívül nagymértékben meghatározta e vidék közművelődési, oktatásának irányát, valamint ipari viszonyainak fejlődését.
Hétfalu elemi, nép- és egyházi iskolák terén viszonylag jól állt – országos szinten is –, hiszen Honterus az 1542–1544-es vizitációja alkalmával egyházi iskolákat talált itt. Továbbtanulási lehetőséggel azonban nem büszkélkedhetett, sőt az 1544 és 1650 között eltelt 100 évben nem is beszélhetünk barcasági magyar neveltetésű értelmiségről.
A felső népiskola beindításának előfeltétele a báró Eötvös József által bevezetett tanügyi reform volt, amely az első, valóban modern iskolarendszer kiépítését eredményezte.
1862-ben az iskolaalapítás gondolata már ténylegesen megfogalmazódott a Molnár Viktor (1826–1882) hosszúfalusi és Borcsa Mihály (1824–1913) bácsfalusi evangélikus lelkészek által vezetett csoport kezdeményezésére.
1869-ben br. Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter meglátogatta Hétfalut, és belátta, hogy a csángó népnek felsőfokú iskola kell.
1870-ben Réthy Lajos barcasági tanfelügyelő szorgalmazására megalakult a Brassóvidéki Népnevelési Egylet, amely Molnár Viktor hosszúfalusi evangélikus lelkész elnöklete alatt fő céljául tűzte ki az iskola létrehozását. Az egylet munkálataiban lelkesen szerepet vállaltak: Borcsa Mihály bácsfalusi ev. lelkész, Fejei István türkösi jegyző, Szemerjai Károly krizbai tanító, Köpe János újfalusi, Pap György zajzoni, Binder Lajos csernátfalusi, Török József tatrangi evangélikus lelkészek, Jakab János türkösi segédlelkész, Kanyó Zsigmond csernátfalusi, Bitay Sándor pürkereci tanítók, Vajda Lajos hosszúfalusi jegyző, Újhegyi Béla honvédhadnagy, Gingold Károly hosszúfalusi haszonbérlő.
1871. november 6-án állami segély nélkül, a Baronyi Alapítvány kamataira támaszkodva, bérelt helyiségben, a hosszúfalusi felső népiskola műveltség és szabadság jelszavakkal megnyitotta kapuit. Egyedüli tanára a zilahi Nagy Sándor volt.
A kormánynak azonban magasabb rendű tervei voltak a hosszúfalusi felső népiskolával, és nagyon hamar át is alakította azt, előbb műfaragászati, majd polgári fiú-, végül polgári fiú- és leányiskolává.
Az iskola hozzáértő tanárjainak vezetésével itt tanultak olyan jeles személyiségek, mint Istók János szobrász, Köllő Miklós szobrász, Bartalis János költő, Tatrangi Pál András író, Simon Péter bíró, Bálint István festő, Mattis Teutsch János festő vagy a barcasági közélet számos későbbi vezetője.
1872-ben a kormány a 19 621. számú rendelettel az iskolát államivá nyilvánította, és 1872. november elsején a hosszúfalusi felső népiskola már ipari szakosztállyal megtoldott műmetsző m. kir. állami felső népiskolaként nyitotta meg kapuit. Igazgatója Pál Károly lett, tanárai pedig: Jakab János rendes tanító, Goldschmidt Mihály műénektanító. Az iskolának 65 tanítványa volt már az első esztendőben, s ez a szám az évek során folyton növekedett.
Az intézet további fejlődését nagymértékben meghatározta Kupcsay János 1872-es szaktanítói kinevezése. A müncheni szobrászati akadémiát végzett tehetséges művész 1873. február 27-én foglalta el állását, és megkezdte a rajz, mintázás és fafaragászat oktatását. Kupcsay Münchenben eltöltött évei, az itt kialakult kapcsolatai végérvényesen meghatározták az iskola pályáját, hiszen az iskola diákjai közül nagyon sokan választották a müncheni továbbtanulási lehetőséget.
Kupcsay János közreműködött a müncheni magyar egylet létrehozásában is, erről a Pesti Napló 21. évfolyamának 1870. április 16-i, 87. száma így írt: „Elnöke: Holmberg Ferencz aranyműves hazánkfia, ki 1849-es menekült, és kinek igen szép ékszerüzlete van a Maximilian Strassen 3-ik szám alatt. Jegyzője pedig Braun Arnold technikus. Tagjuk van jelenleg 15–20-an, a többi közt Somogyi Dániel festő, Kupcsay János szobrász és tilinkóművész, Ebner, Réthy stb. leginkább műegyetemi tanulók.”
Egy akadémista szobrász Hosszúfaluban
Kupcsay János Berzevicén (Sáros megye, Felvidék) született 1840. május 8-án. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, a polgári iskolát pedig Eperjesen. 1850-től 1864-ig különböző szobrászműhelyekben dolgozott. 1864-től Kassán telepedett meg, ahol önálló szobrászműhelyt nyitott. Négyévi kassai tartózkodás után Münchenbe került, s itt 1868 és 1873 között végzett plasztikai stúdiumokat az akadémián. Münchenben többek között Révész György festőművésztől is tanult, festményeinek lelkes bámulója volt.
1872-ben került a hosszúfalusi fafaragászati iskolába, ahol rajzot, mintázást és műfaragást tanított – 1873. február 27-én foglalta el állását. 1873-tól a Négyfalusi Kör alelnökévé választották. Ugyanebben az évben 170 forintos állami segéllyel részt vett a bécsi világtárlaton azzal a céllal, hogy az ott szerzett tapasztalatokat az iskolában hasznosítsa [3.].
1874. február 16-án feleségül vette Molnár Júliát (1853–1946), kaposi Molnár Viktor hosszúfalu-alszegi evangélikus lelkész lányát. Házasságukból négy gyermek született: Anna (1874–1970), Felicián (1876–1964), Bernát (1878–1960) és Viktor1 (1888–1914, meghalt az I. világháborúban). Mivel Kupcsay János római katolikus, Molnár Júlia pedig evangélikus vallású volt, József császár törvénye alapján Anna evangélikus, a fiúk pedig római katolikus vallásúak lettek.
A Hosszúfalusi Családkönyv2 tanúsága szerint családjával az 1009. szám alatt laktak.
A tanképesítő vizsga letétele után Kupcsay János 1874. március 5-én az 5694. számú miniszteri rendelettel véglegesen megerősítetett, kultuszminiszteri elismerést kapott az állomásán.
1876-ban 250 forintos államsegéllyel meglátogatta a müncheni műiparkiállítást, ugyancsak azzal a céllal, hogy az ott szerzett tapasztalatait az iskolában átadja a tanulóknak. Az iskolával részt vett az 1877-es kolozsvári műkiállításon, valamint az 1879-es sepsiszentgyörgyi kiállításon, ahol elismerő oklevelet kapott. A költségek fedezésére a kormány 50 forint államsegélyt adott.
1881-től a minisztérium évenként 200 forint rendkívüli fizetési pótlékot biztosított számára.
1883-ban nevezték ki a hosszúfalusi fafaragászati tanműhely vezetőjének és a műfaragványok leltárosának.
Kupcsay János munkásságának gyümölcsei
A hosszúfalusi fafaragászai iskola 23 éves működése alatt számos erdélyi templom számára készített oltárokat, ikonosztázokat3, szószékeket. A munkálatokat Kupcsay János vezette, szorosan együttműködve a neves brassói akadémista festővel, Mişu Poppal (Brassó, 1827. március 19. – Brassó, 1892. március 6.).
Sajnos az iskola Brassóba való költözésekor elkallódott archívum, valamint az államosításkor történt irattárégetés, amikor az iskola udvarán felgyújtották a levéltár és a könyvtár anyagjait, napjainkban lehetetlenné teszik a munkák teljes beazonosítását.
Görögkeleti templomok
A görögkeleti templomok számára készített ikonosztázok közül hatot sikerül beazonosítani, ezek a következők:
a Brassó belvárosi (búzasori) Adormirea Maicii Domnului4 görögkeleti templom,
a csernátfalusi Sf. Adormire5 görögkeleti templom,
a szúnyogszéki Sf. Nicolae6 templom,
a vledényi Sf. Vasile cel Mare7 görögkeleti templom,
a barcarozsnyói Sf. Nicolae templom,
az aldobolyi (illyefalvi) Sf. Dumitru8 templom ikonosztázai.
Az ikonosztázoknak nagyjából ugyanaz a felépítésük, hasonló ornamentikával rendelkeznek.
Szerkezetük a következő modellre épül: az összes ikonosztáz háromajtós (ami az újabb követelményeknek felelt meg, hiszen a régebbiek kétajtósak voltak), függőlegesen az összes hét tengelyes, vízszintesen pedig három részből állnak, kivéve az aldobolyit, amely csak kétszintes (alacsonyabb, kisebb a templom is).
A tagolás függőlegesen az alsó részen korinthoszi9 fejezetes oszlopok által történik, a két felső szinten pedig lizénák10, pilaszterek11 által. Vízszintesen a tagoló elemek tengelyében golyvázott párkányok osztják az oltárokat három szintre, amely közül az övpárkány az első szint felett sokkal erősebb, így két nagyobb vízszintes tagolásról is beszélhetünk.
A központi rész a főbejárat tengelyében hangsúlyozott, a két felső szint központi képmezejének formája által, mely közül a középső inkább vízszintesen bontakozik ki, és óraíves lezárása által eltér a többitől, a felső szint központi része pedig felfelé ívelő, kitör a harmadik részből, sokkal magasabban felnyúlik, háromszögíves lezárása által uralja nemcsak a központi részt, hanem az egész oltárt is meghatározza, tetején kereszt áll.
Ami az oltárok képmezőinek beosztását illeti, abban is megegyeznek. A tagoló elemek felállított téglalap, négyzet alakú részekre osztják az oltár egész felületét, ezekbe pedig a központi tengelyen kívül félköríves záródású képmezők találhatók, melyeket áttört faragás keretez. Az alsó, legmagasabb szinten a három ajtót ugyanakkora méretű képek veszik közre, magasabb lábazati résszel. A középső szinten ugyanabban a tengelyben kisebb képmezők vannak kialakítva, a felső szinten pedig az alábbiaknak két kisebb félköríves záródású képmező felel meg melyet vékony kis oszlop oszt két részre.
A három bejárati ajtó mindegyik esetben szamárhátíves kialakítású, a középső, az úgynevezett királyi ajtó két szárnyas, a két szélső pedig egy szárnyas, minden szárny esetében a központi részben egy-egy félköríves képmező bontja meg a faragott díszítést.
Mindegyik templom esetében ugyanaz az ikonográfiai program szerepel: az alsó részen egyházi atyák, Jézus alakja, valamint a jobboldali első képen a templom védőszentje látható. A középső szinten Jézus életéből vett jelenetek sorakoznak a baloldaltól kezdődően, minden egyes esetben középen az utolsó vacsora jelenetével. A felső szint pedig ótestamentumi prófétáknak van szentelve, középen Mária megkoronázásával. Egyedül a brassói búzasori templom ikonosztázának programja tér el a többitől azáltal, hogy a középső rész központi tengelyében a Szentháromság szerepel, fent pedig Jézus feltámadása.
Az oltárok faragott díszítése a szúnyogszéki oltárt kivéve, amely szőlőinda motívumon alapszik, kisebb-nagyobb változatokkal csillagvirágos kúszó indamotívumot követ.
Az ajtószárnyak, ezeket keretező részek esetében, a képek keretezésénél, valamint a koronázó részen áttört díszítő faragást használt a készítő, e mögött, kivéve a koronázó díszét, ahol hátul nem zárta le, más színű fatábla található. Ezenkívül a lábazati rész mezőit ugyancsak faragott növényi motívumok díszítik, a párkányt pedig kis nyolc- vagy négyszirmú virágocskák, mintegy átmenetet képezve két szint zsúfoltabb faragászati díszítésével. A három ajtóív mindegyik oltárnál ugyanazzal a díszítőelemmel van lezárva: a középső egy koronával, a két szélső pedig csillagvirággal (hatágú keskenyített csillag, amely Barcaság címerében is megtalálható).
Az oltárok polikrómok, a faragott díszítés általában aranyszínű, a háttér pedig vagy kék vagy fehér.
A felsorolt ikonosztázok a 19. század ’80-as, ’90-es éveiben készültek.
A barcarozsnyói Sf. Nicolae görögkeleti templom ikonosztáza 1886-ban készült el. Sajátosságokban nagyon nem bővelkedik, ugyanaz az áttört indamotívum határozza meg díszítését, a tagolóelemek esetében nyolcszirmú faragott virágmotívum bontja meg a felületeket. A koronázó részen, a központi részt határoló két függőleges tagolóelem tengelyében két kicsi félköríves képmező található. Az áttört díszítés csigavonalas indamotívumot ismétel.
Az oltár alapszíne a fehér, a faragott díszek aranyszíne váltakozik a mögöttük lévő háttér sötétkék színével. Oltárképeit Mişu Popp festette, aki Kupcsayval közreműködve, más templomok oltárképeinek festését is vállalta.
Az aldobolyi Sf. Dumitru görögkeleti templom ikonosztázának, amelyet 1893-ban készített Kupcsay 1200 forintért, egyik fő sajátossága az, hogy csak kétszintes. Ezenkívül amiben eltér a többitől az, hogy a képek keretornamentikája nem áttört. Koronázó díszítése is sokkal nagyobb méretű, amely a szélek felé haladva egyre kisebbé válik, így a központi képmezőt majdnem keretezi. A fenti rész tagolóelemei esetében itt nem virágmotívumot használ a készítő, hanem felnyúló, ágszerű díszítést.
Ebben az esetben is az alapszín a fehér, amelyből éles kontraszttal kitűnik az aranyszínű faragás. Egyedül az oszlopok ütnek el barna színükkel az oltár összképétől, azonban ez a festés nem az eredeti, hanem utóbbi beavatkozás eredménye, így szerintünk az is valamikor fehér volt. Az ikonokat Elena Mureșianu (Brassó, 1862–1924), az első román iskolázott festőnő készítette. A templom bejáratánál elhelyezett templomtörténeti összefoglaló megemlíti Kupcsay János oltárkészítő nevét és a hosszúfalusi iskolát.
A vledényi Sf. Vasile cel Mare görögkeleti templom ikonosztázának legfőbb sajátossága a kék alapszíne. Nem lehet tudni, hogy ez volt az eredeti színe is, vagy később festették újra.
A faragások itt is aranyszínűek, használt motívumvilága pedig megegyezik a többi oltárral, ugyanarra a csillagvirágos-indás növényi motívumegyüttesre épít.
A szúnyogszéki Sf. Nicolae görögkeleti templom ikonosztáza szőlőindás faragott díszítése által tűnik ki, még az oszlopon is vésett szőlőlevelek találhatók, felépítésében megegyezik a többivel, alapszíne kék. Oltárképeit Mişu Popp festette.
A csernátfalusi Sf. Adormire görögkeleti templom ikonosztázának leírása megegyezik az oltárok általános leírásával, mondhatni tipikus példája ezeknek, nem rendelkezik semmi különösebb sajátossággal. Az oltárképek ugyancsak Mişu Popp alkotásai.
A brassói búzasori Adormirea Maicii Domnului görögkeleti templom ikonosztázát Kupcsay 1896-ban készítette, 2000 forintért. Ez az oltár is megegyezik az általános leírással, színvilága fehér-aranysárga színeken alapszik. Az oltáron kívül még neki tulajdonítják a szószéket és a főpapi széket. A történeti összefoglaló helytelenül, de megemlíti Kupcsay nevét.
A szószék nyolcszögű kosárból és hangvetőből áll, melyeknek két oldala a falhoz kapcsolt. A kosár mellvédjét félköríves záródású, vékony oszlopok által tartott regiszterek tagolják, benne faragott növényi ornamentikával. Ezt fent körbezárt virágmotívumos ornamentikás sáv, lent pedig téglalap alakú regiszteres kialakítás határolja. Ezután lefelé keskenyedik el a szószékkosár, akantusz12 leveles fríz következik, utána az egész lent kiugró leveles díszítésű csúcsban zárul.
A hangvető ugyancsak nyolcszögű, ezt is virágfaragványok díszítik, négyszögű regiszterekbe foglalva, az alsó részen karéjosan csipkézett. A hangvetőt áttört növénymotívumos faragás koronázza, középen fent lanternaszerű végződéssel zárul, amely ugyancsak virágfaragásokkal díszített, és félköríves nyílások által tagolt. A szószék alapszíne a fehér, a díszítőelemeké pedig aranysárga.
A főpapi szék négy korinthoszi fejezetű oszlop által tartott baldachinos kialakítású, egy lépcsőfokos talapzaton helyezkedik el. A félig kannelurázott13 oszlopok magas növény- és virágdíszes lábazaton vannak, aminek magassága megegyezik a szék ülőszintjével. A széknek fülkagylóíves karfája van, magas támlája félköríves záródású, benn karéjosan kialakított. A baldachin süveg alakú, alsó részének díszítése ugyancsak virágmotívumon alapszik, kiugró koronázó párkány választja el a másik sáv virágmotívumos sávtól. Az egészet egyházi szimbólumok zárják. Színvilága nagy vonalakban megegyezik az oltár és a szószék színeivel.
A fent leírt ikonosztázoknál használt díszítőelemek esetében el lehet mondani, hogy variációk ugyanarra a motívumra, témára, így inkább a sematizálás jellemzi őket. Csak a részletekben lehet némi variálást felfedezni. Feltehető, hogy az iskola csak egyfajta asztalossági sablonnal rendelkezett, az oltárok, ikonosztázok elemeit (oszlopokat, ajtókat, faragványokat stb.) előre gyártották, majd megrendelés esetén felhasználták ezeket, némileg személyre, testre szabva a színezést, a részletmintákat illetően [4.].
Valószínű, hogy az ikontechnikát, az aranyozás, ezüstözés és bronzírozás (bronzozás) művészetét Kupcsay és a hosszúfalusi iskola diákjai Mişu Popptól tanulták el. A könyvészetben közölt Kupcsay-cikk ismerteti a Monarchiában először a görögkeleti, bizánci ikontechnikákat (Gyakorlati tanácsok az aranyozás, ezüstözés és bronzírozás mesterségének űzéséhez [6.]).
Mişu Popp, a Brassó-bolgárszegi akadémista festő számos oltárképet készített az iskola számára, ezek stílusukban azonban reneszánsz, barokk jegyeket is hordoznak magukon, így eltérnek a bizánci ikonstílustól.
Evangélikus templomok
A görögkeleti templomok ikonosztázain kívül még sikerült beazonosítani két evangélikus oltárt is, a hosszúfalu-alszegi templomét, valamint a türkösi templomét.
A türkösi evangélikus templom oltára 1885-ben készült. Az oltár mind szerkezetében, mind díszítő motívumaiban neogótikus stílusú. Egyedüli oltár, amelynek díszítő motívumai teljesen eltérnek a többi oltárétól.
Felépítésében antependiumot14, predellát15 és retabulumot16 lehet megkülönböztetni.
Az antependiumot vagy előlapot fektetett téglalap alakú regiszterben karéjos gótikus motívumok díszítik. Ugyanez mondható el a predelláról is, azonban itt már apróbb az áttört díszítés, kétfelől pedig egy-egy homorú vonallal van összekötve a retabulummal. Az egész retabulum magasba törő háromszögű oromzatban záródik, amely a két szélső rögzített oltárszárnnyal együtt a csúcsíves záródású oltárképet veszik közre. Az oltárkép feletti orommezőt ugyancsak gótikus áttört díszítőelemek töltik ki. Az oltárszárnyak lángíves záródású regiszterek által tagoltak. Kétfelől a szárnyakat kis fialék17 veszik közre, és ugyancsak fialék találhatók a retabulum osztó tengelyeiben is. Mind a fialék, mind az oromzat keresztrózsákban záródnak, élükön pedig a jól ismert gótikus kúszólevelek.
Az oltárkép Mişu Popp alkotása, ugyancsak 1885-ből.
A Romániai Magyar Evangélikus Egyház Javainak Tárában [5.] ez áll róla: „Az oltár neogótikus, csúcsíves lángnyelvekkel szegélyezett középső részén lóhere díszítésű körök, tetején keresztvirág lezárás, Kupcsay János szobrász tervezte. Két oldalt keskeny fülkék karcsú fialékkal. A megfeszített Krisztust ábrázoló oltárképet a brassói Mișu Pop festőművész festette, alatta szabályos szimmetrikus négyszirmú rozettás indadísz.”
A hosszúfalusi-alszegi evangélikus templom oltára díszítőelemeiben sok közös motívumot találunk a görögkeleti templomok ikonosztázaival.
Felépítése megegyezik a türkösi templom oltáráéval. Antependiuma nem annyira díszes, mint a retabulumja, középen két koncentrikus kör közepén, négykaréjos regiszterben egy egyenlő szárú kereszt, ezt négyszirmú kis virágok keretezik. Az oltárelőt kétfelől két kis oszlop zárja le. A predella már sokkal díszesebb. Az oszlopok tengelyében előreugratott, a félköríves regisztert virágmotívumos faragás díszít. A predella középső részén, három kör regiszterben, karéjos kerteléssel ugyancsak faragott virágdísz.
A retabulum a legdíszesebb. Középpontjában egy félköríves záródású oltárkép található, melyet kétfelől három-három korinthoszi fejezetes oszlop által tartott félköríves árkád zár le, ezt pedig egy háromszög alakú oromzat koronázza. Az oltárkép alsó részen áttört virágdíszes faragás köti össze a két vékonyabb belső oszlopot. A félköríves árkád többsávos kialakítású, belülről kifele haladva az első karéjos díszes, a második apró kis virágmotívumos, a harmadikon virágmotívumok váltakoznak gúla alakú díszítményekkel. A háromszögű oromzat díszítése is ugyancsak faragott virágmotívumon alapszik. A koronázó részen ismétlődik az áttört csillagvirágos faragás.
Ez az oltár esetében is fehér az alapszín, a díszítő faragványok pedig aranysárga színűek.
Az oltárkép nagyon hasonlít a türkösihez, de míg az utóbbin jól kivehető a M. Popp aláírás és az 1885-ös évszám, a Hosszúfalu-alszegin sem aláírás, sem évszám nem található. Az evangélikus egyház feljegyzései szerint az oltár 1891-ben készült, így valószínű, hogy az oltárképet a türkösiről másolta Mişu Popp, vagy inkább valamelyik tanítványa.
A Romániai Magyar Evangélikus Egyház Javainak Tárában [5.] ez áll róla: „Az oltárt 1890-ben Kupcsay János akadémiai szaktanár, szobrász készítette a helybeli műfaragó iskolában. Az oltárkép – hasonlóan a türkösihez – a megfeszített Krisztust ábrázolja, kerete fehér és arany festésű. A klasszicista oltárszekrény két oldalán pilaszter, közöttük kör alakú, belül nyolcszögletű keretben, szimmetrikus virágdíszítés. Az oszlopok között áttört hullámindás leveles díszítés, rozettadíszes, tetején áttört indás díszítés.”
Római katolikus templom
Kupcsay utolsó beazonosított alkotása a Brassó-belvárosi római katolikus plébániatemplom szószéke, amelyet az egyházközség 1912-ben vett leltárba, tehát halála után.
A szószék 8 szögű kosárból és hangvetőből áll. A nyolcszög a feltámadás és az örök élet szimbóluma. A szószékkosár négy oldalán a négy evangélista szobra foglal helyet, félköríves oszlopok által tartott árkádos szoborfülkékben.
A szobrok fából készültek, színezettek. Sajnos azonosításukhoz hiányoznak az attribútumaik (tetramorf: bika – Lukács, sas – János, oroszlán – Márk, angyal – Máté), így nem tudjuk, hogy melyik szobor kit ábrázol.
A szószékkosár két oldalával kapcsolódik a falhoz, a többi pedig a feljárat számára nyitott, így az utolsó evangélista utáni oldalt ugyanolyan keretben növénymotívumos faragás díszíti. A szószékfeljáró oszlopok által tagolt, kétszintes, árkádos kialakítású. A szószék koronázó párkánya alatti részt kör alakú regiszterek díszítik.
A szobrok alatti rész fokozatosan keskenyedik el, az övpárkány alatti sáv minden oldalát közepén egy-egy gúla motívumsorozat által közrefogott virág díszíti. A következő sávon ugyancsak árkádok által közrefogott virágmotívum jelenik meg, azután következik egy akantuszleveles rész.
A hangvetőt áttört félköríves árkádok által lezárt növénymotívumos faragás határozza meg, az árkádokat vékony kis oszlopok tartják. A hangvetőt fent kereszt zárja le. Belül, a szószék fölött nyitott szárnyú fehér galamb található, a Szentlélek jelképe.
A szószék díszítőmotívumai hasonlítanak a többi, Kupcsay által készített oltáréhoz, itt is megtalálható például a hatágú csillag, amely a Barcaság címerében (Provincia Barcensis) is előfordul.
római katolikus temetőben. Képek: a szerzők gyűjtése
Református templom
Molnár János lelkipásztor kezdeményezésére Brassóban 1891–1892 között építették fel a város első református templomát, a Rezső körút 10. szám alatt, a korábbi Ötvös-zwinger helyén. Monumentális eklektikus stílusban készült neogótikus elemekkel, tervezője Alpár Ignác volt. A munkálatokat a nagyszebeni Szalay Ferenc építész vezette. 1892. augusztus 24-én szentelte föl Szász Domokos püspök. Téglával és színes terrakotta lapokkal kirakott homlokzata és négy fiatoronnyal ékesített tornya egyedi, reprezentatív épületté tette.
„A páratlan ízléssel készített úrasztalát Kupcsay János, a hosszúfalusi állami faragó iskola tanítója készítette a brassói protestáns nőegylet megrendeléséből” – írta a Képes Folyóirat – A Vasárnapi Ujság füzetekben 12. kötete (Budapest, 1892, 277. oldal).
A templomot a kommunista hatalom 1963-ban lebontotta, elpusztította. Bár a kommunista vezetés megígérte, hogy engedélyezi egy új templom építését, ez sosem valósult meg. Helyette egy tornatermet jelöltek ki az egyháznak a Gheorghe Dima park mellett, a Katalin utca elején. A tornatermet Kós Károly tervei alapján átépítették és tornyot is emeltek rá. Felszentelése 1963. december 22-én történt.
A lebontott templomból sikerült ideszállítani az orgonát, a szószéket, és a padokat. Kupcsay úrasztala ma is itt található.
Az írás készültekor, 2022-ben Bálint Csenge Klára, Hankó Zsombor és Kovács András Apor a Zajzoni Rab István Középiskola tanulói voltak. Jelenleg ugyanott folytatják tanulmányaikat. A dolgozat irányítója: Kovács Lehel István tanár.
(Folytatjuk)
Felhasznált irodalom:
[3.] Kovács Lehel István: Kupcsay János, az oltárkészítő. In: Hétfalu 9./2004. szeptember 24.
[4.] Kovács Lehel István, Sipos Gaudi Enikő: Volt egyszer egy iskola... A hosszúfalusi fafaragászati iskola története. Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Négyfalu, 2005.
[5.] P. Szalay Emőke, Seres Bálint, Szakács György, Szőcsné Gazda Enikő, Veres Emese Gyöngyvér: Romániai Magyar Evangélikus Egyház Javainak Tára – Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye I–II. Tiszántúli Református Egyházkerület, Debrecen, 2018.
[6.] Kupcsay János: Gyakorlati tanácsok az aranyozás, ezüstözés és bronzírozás mesterségének űzéséhez. In: A brassói állami fa- és kőipari szakiskola értesítője (1899/1900).
Jegyzetek
1 Azonos dr. Kupcsey Viktor (https://ivh-katonahoseink.militaria.hu/search), néhol Győzőként is szerepel.
2 II. kötet, 125. oldal, 624 a.) bejegyzés.
3 Az ikonosztáz (vagy ikonosztázion) a görögkeleti (más néven ortodox), görögkatolikus, illetve más keleti katolikus egyházak templomainak a templomszentélyt a templomhajótól elválasztó, képekkel (ikonokkal) ellátott fala (képfal, képállvány), amelyen a szentképek meghatározott szabályok szerint elhelyezkednek el. Vö. Magyar Katolikus Lexikon http://lexikon.katolikus.hu/
4 Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele. Maica Domnului: Istenanya, Istenszülő. 431-ben az epheszoszi zsinat elfogadta Alexandriai Szent Cirill érvelését, és kihirdették, hogy Szűz Máriát megilleti az Istenszülő cím.
5 Ua.
6 Szent Miklós.
7 Vasile cel Mare vagy Vasile din Cezareea Cappadociei: Nagy Szent Vazul, másképp Cézáreai Bazil, görögösen Baszileiosz, az egyházatyák egyik legjelentősebb képviselője, a keleti típusú keresztény szerzetesség egyik kialakítója volt. Egyike a három kappadókiai atyáknak.
8 Sfântul Dumitru vagy Sfântul Mare Mucenic Dimitrie: Szaloniki Szent Demeter vértanú, az ortodox egyház egyik legtiszteltebb szentje.
9 Az oszlopfő vagy oszlopfejezet az oszlop felső része, amely a megtámasztott vízszintes szerkezeti elem (boltív, gerendázat, oromzat stb.) szilárdabb, nagyobb felfekvését közvetlenül biztosítja. A korinthoszi oszlopfő az egyik legdíszesebb, akantuszlevelek koszorújától övezett, az oszloptörzstől asztragalosszal eltagolt, kehely formájú oszlopfő. A levelek közül volutaszerűen felcsavarodó indák nőnek ki, és támasztják meg az abakusz ívesen kialakított sarkait.
10 Falsáv. A fal síkjából kiálló, a falpillérnél kevésbé kiülő, pillért utánzó, hosszúkás négyszög alakú kifalazás vagy vakolatsáv. Nincs lábazata, és a pilasztertől eltérően fejezete sincs.
11 Féloszlop vagy faloszlop. A falból különböző vastagságban kiemelkedő, pillért utánzó épületelem. Kezdetben teherviselő szerkezetek voltak, később a díszítő szerepük emelkedett ki, mert a nagy, sima falfelületeket jól tagolják. Ugyanúgy ellátják oszlopfejezettel (oszlopfővel), mint a magukban álló oszlopokat.
12 Az építészetben és a képzőművészetben használt díszítőmotívum, a medveköröm (Acanthus) stilizált levélzete. A medveköröm az ókori mediterrán kertek kedvelt dísznövénye volt.
13 Kannelúra: a görög–római és az ezek alapján álló stílusokban az oszloptörzsön hosszában futó, íves vagy elliptikus keresztmetszetű rovátka.
14 Oltárelő (ahol fából vagy fémből ki van képezve) vagy az oltár törzsét takaró lepel, amelyet a menza szélén rögzítenek. A menza az oltár vízszintes része, közepén az oltárkővel; szembeoltárnál maga az egész asztalformájú oltár.
15 Az oltárépítménynek a menzát és retabulumot összekötő része. Festményekkel vagy domborművekkel díszítík. Többnyire a fölötte elhelyezett főábrázolást magyarázza.
16 Retabló, oltártábla, az oltár menzájának hátsó szélére állított vagy mögéje épített hátfal. A tulajdonképpeni oltárkép vagy szobor tartója. Elöl gazdagon díszített, gyakran a szentélyboltozatig érő oltárfelépítmény.
17 Fiatorony, a gótikus építészet jellemző motívuma, a külső homlokzati támpillérek leterhelését szolgáló kis hegyes tornyocska.
