Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.
Az első fejezetben azokról a tanuláselméletekről olvashatunk, amelyek hatást gyakoroltak a ma pályán levő pedagógusok és a most „képződő” pedagógusok gondolkozására. Rövid összefoglalást tartalmaz a múlt század első felében felbukkanó behaviorizmus klasszikus kondicionálás elméletéről, a múlt század második felében megjelenő kognitív pszichológia elméletéről, a kilencvenes évek elején kialakuló konstruktivista és az erről leágazó szociális konstruktivista elméletekről.
Ugyancsak az első fejezet tárgyal az agykutatásról, mint a tanuláselméletek fontos referenciájáról, említést tesz néhány hétköznapi pedagógiai és pszichológiai tévképzetre, úgynevezett „neuromitoszra” és kiemel néhány kulcsfogalmat, amely a tanulás tanulmányozásában központi témának számít. Ilyen például a memória, az intelligencia, az érzelmek és a tanulás iránti motiváció. Külön helyet szentel a tanulás célja, a tudás újraértelmezésére is, az oktatásban használt kompetencia fogalmára utalva, valamint az implicit és explicit tudásra.
A tanulás színterei fejezetben a Pléh Csaba által megkülönböztetett két tanulási formáról olvashatunk: az utcai és az iskolai tanulásról. Teret kap a szocializációs folyamatot meghatározó tanulási környezet elemeinek a rövid leírása is: fizikai terek, kontextusok és kulturák, melyekben az egyes tanulók tanulnak. Mivel tudjuk, hogy a tanulási környezet nevelő hatással bír, fontos annak minősége. A tanulási környezet minőségével kapcsolatban a netnemzedékhez tartozó fiatalok tanulói igényeiről szóló információkra támaszkodhatunk, hisz Radó Péter szerint ők egy korábban szocializálódott szakértőnél jobban tudják, hogy milyen tanulási környezetre van szükségük. A tanulás eredményessége elsősorban a tanulási környezet minőségén múlik, ezért annak gazdagítása és alakítása céljából, a szerző tíz követelményt határoz meg kiindulópontként.
A nevelésre mindig – különösen a felvilágosodás óta – úgy tekintünk, mind a mindenkori társadalmi problémák megoldásának a terepére. Ma már okkal vagy ok nélkül, mindent az oktatástól várunk, növekvő nyomást gyakorolva a tananyagra és a tanulási célokra. Ez a sok elvárás egy új fogalom, az ún „oktatásítás” fogalmának megjelenéséhez vezetett. A harmadik, negyedik és ötödik fejezetben, Radó Péter a tanulási célok sajátos kettőségéről beszél, közösségi és egyéni célokra bontva fel ezeket, kitérve az inherens célok megfogalmazására is, azaz a személyiség alakítására és a kulturális reprodukcióra. Ugyanezekben a fejezetekben olvashatunk az eszközjellegű célokról is, mint például a gazdaság igényeinek kielégítése, társadalmi kohézió-integráció biztosítása, politikai legitimáció, modernizáció.
A legfontosabb általános inherens és eszközjellegű tanulási célok referenciáinak áttekintése felvázol egy tájképet a jövőben szükséges tanulási eredményekről. A hatodik fejezet elénk tárja azokat a 21. századi készségeket, amelyek eredeti céljukat tekintve gazdaságfejlesztésre létrehozott nemzetközi szervezetek (OECD, Világgazdasági Fórum, Világbank, stb.) által hangsúlyozott tanulási eredmények kizárólag a vállalkozások munkaerőigényét hivatottak szolgálni.
A hetedik fejezet a hagyományos iskolának van szentelve. Itt olvashatunk azokról a jellemzőkről, amelyek együttesen egy rettenetesen zárt és rugalmatlan működési móddá állnak össze, ami alig fogad be új eljárásokat. Ebben a fejezetben erősen érzékelhető Radó Péter hagyományos iskola működési módja iránti elégedetlensége.
A hagyományos iskola újragondolása céljából a nyolcadik fejezetben viszszakanyarodunk a hatékony tanulást lehetővé tevő tanulási környezethez, az úgynevezett tanulási ökoszisztéma leírásához. Betekinthetünk az európai iskolarendszerek szerkezetébe, végigkövetve azokat a tanulási pályákat, amelyeket a francia, német, skandináv modell nyújt. A tanulást életre való felkészülésnek tekintik, amelynek fontos eleme az online tanulás. Ebben a fejezetben tehát a tanulási terek újraértelmezéséről olvashatunk, amelyet az információs társadalmi életre való felkészültség igénye vont maga után.
A tanulási környezetek, ökoszisztéma „feldúsulása” miatt az iskola már elvesztette monopol helyzetét a tanulásban. A kilencedik fejezetben Radó Péter azokat a változásokat írja le, amelyek be kellene következzenek az iskolákban, ahhoz, hogy a tanulási ökoszisztémák fókuszában maradjanak meg. Egy konstruktivista modelre épülő, alkalmazkodni képes iskola kialakítása érdekében elkerülhetetlen cél az intézményi programok újragondolása, a tanulás átszervezése, a tanulás fizikai környezetének az átrendezése.
A könyv logikai ívét a tanulási ökoszisztéma kormányzásáról szóló fejezet zárja. A decentralizáció központi kormányzatok mozgásterére gyakorolt hatásának a tisztázása után, a tízedik fejezetben szó esik az oktatási rendszerek kormányzásának egy új modelljére, a tanulási eredményeken alapuló kormányzásra, melynek alkalmazása mélyreható hatást gyakorol az állam szabályozó tevékenységének a módjára. Az oktatási rendszer növekvő komplexitása miatt tehát kormányzása egyik leginkább felértékelődő eszköze a szereplők tudáshátterének a gazdagítása lesz.
* Radó Péter: Az iskola jövője, Kossuth Kiadó, 2017, Budapest
