Hunyadi Mátyás a magyar történelem közismert és nagyon kedvelt alakja. Gyermekkorunkban hallunk, olvasunk először mondákat az Igazságosról. Szülővárosa, Kolozsvár polgárai számára Mátyás király mindennapos, állandó szellemi jelenlét. Bármikor elmegyünk a szülőháza vagy főtéri szoborcsoportja előtt, csodálattal, tisztelettel gondolunk rá, és megvédjük, ha szükséges. Jó három évtizede létezik egy baráti közösség – a Mátyás király szellemi örökségét kutató és népszerűsítő Amaryllis Társaság –, amelynek ösztönzésére a város apraja-nagyja évről évre jelképes védőhálót fon ezen szellemi értékek köré.
Corvin Mátyás, a tudományt és a művészeteket pártoló reneszánsz uralkodó kultúrát terjesztő gesztusaira visszhangként felel a király születésnapja, február 23-a táján megtartott kolozsvári Mátyás Napok – a Dies Matthiae Corvini – mindenkori programja, amelyben a korabeli zene és táncok mellett mindig helyet kap a képzőművészet, a tudomány és a játék. Az idén 33. alkalommal megrendezett Mátyás Napok történetét az Amaryllis Társaság tiszteletbeli elnökeként egy interjú keretében elevenítem fel.
A Mátyás Napok és az Amaryllis historikus együttes egyszerre születtek 1993-ban, és édes testvérekként járták végig ezt a három évtizedet. Az együttes, amely népszerűvé tette Erdélyben a reneszánsz táncörökséget, talán nem is létezhetett volna nemrég elhunyt táncosa, táncoktatója és későbbi művészeti vezetője, Szabó Anikó lelkes, kitartó munkája nélkül. Mit jelentett Anikó számára a historikus táncok világa – ezt foglalja össze Tóth Klára. A tánccsoport hangulatára Szilágyi N. Zsuzsa, a csoport egykori táncosa emlékezik.
Az évek során a táncegyüttes a Mátyás Napokon való fellépései és a reneszánsz táncház szervezése mellett számos erdélyi és magyarországi helyszínen szerepelt, neves régizene-együttesek közreműködésével. Egyik hűséges kísérője a budapesti Musica Historica volt. Művészeti vezetőjük, Csörsz Rumen István mutatja be a sok év közös munkáját.
A Mátyás Napok gyakori, szeretett vendége volt a kilencvenes években a budapesti Musica Profana régizene-együttes is. Énekesük, Andrejszki Judit így emlékezik a kezdetekre: „A viszonylag frissen alakult Musica Profana próbáján megjelent egy kedves, lelkes hölgy, és beszélt nekünk Erdélyről, Mátyás királyról, az uralkodó szülőházáról, reneszánsz zenéről és táncról. Sok mindent nem értettünk, kicsit meg is szeppentünk, de ő mert nagyot álmodni és vele álmodunk mi is. Ő volt Anikó néni. Akkor még nem tudtuk, hogyan alakul az álom valósággá, hogyan válik az eszme hallhatóvá, láthatóvá.”
Néhány éven keresztül az Amaryllis-tagokból álló énekes csoport, a Schola Calviniana azt a 17. századi énekes örökséget elevenítette fel, amely a reformáció elterjedésével alakult ki Erdélyben – katolikus gregorián dallamok társultak magyarra fordított zsoltárokkal és bibliai szövegekkel –, és amelyet I. Rákóczi György fejedelem idején gyűjtöttek össze és nyomtattak ki Gyulafehérvárott 1636-ban. Ez a régi magyar nyomtatvány az Öreg graduál, amelynek történetéről Kurta József írt tanulmányt.
Az Amaryllis együttes a létrejöttét és különleges szakmai képzettségét mentorának, Kovács Gábor szegedi karnagynak és tánctörténésznek köszönheti. Kovács Gábor ezúttal a Buda ostroma című, ún. country dance bemutatásával ajándékozott meg minket. Érdekes ismertetőt olvashatunk a tánc eredetéről, forrásairól, változatairól és jelentőségéről.
Amaryllisünk az évek során több „virágot” is hajtott: táncosai továbbadták tudásukat, új tánccsoportok alakultak. Ezek egyike a kolozsvári Passeggio historikus táncegyüttes – történetét művészeti vezetője, Juhász Csilla ismerteti –, egy másik pedig a dévai Renaissance együttes, amely éppen az idén lett „nagykorú”. Eddigi pályájukról egyik művészeti vezetőjük, Gáspár-Barra Réka számol be. Végezetül Réka fiának, az Amaryllis-táncos Áronnak köszönhetően megismerhetjük a Dél-Erdélyi Kastélyfesztivál célkitűzéseit, helyszíneit, fellépőit, gazdag, színes programkínálatát.
A Mátyás Napok, a kastélyfesztivál, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál kisebb „testvérei” is bekapcsolják Erdélyt a reneszánsz műveltség megőrzésének és továbbörökítésének európai hagyományaiba. Az önmagát továbbszövő, óriási színes terítő beteríti vidámsággal, barátsággal, játékkal, tudással az embereket. Mi más lehet ez, mint az öröm forrása? Fonte di Gioia, ahogyan a 2008-ban a Mátyás Napokon alakult kolozsvári kamaraegyüttes nevezi magát. Forrásunk soha el ne apadjon!
