A kolozsvári otthon-galéria megnyitójára

Van Kolozsváron a Mócok útja 98. szám alatt egy ház, ahol jönnek-mennek a jó emberek, zajlik az élet. Ide mindig betalálnak a művész lelkek, talán mert közös nyelvet beszélnek, talán mert végre otthon érezhetik magukat.

A Mócok 98/Contemplatory Art Space Kolozsvár első otthon-galériája. Kényszerszülte megoldás. Kényszerszülte, mert Romániában mélységesen hiányzik a művészetek és a művészek számára az infrastruktúra. Kevés az olyan hely, ahol valóban szeretik a művészetet minden fajta érdek, feltétel, előítélet és program nélkül, szeretik úgy, ahogy van, s ahogy megmutatkozik. Kevés a hely, ahol szeretik, értik és tisztelik a művészt úgy, hogy nemcsak engedik kibontakozni, bemutatkozni, hanem segítik is ebben, egyengetik útját.

Az otthon-galéria nem újdonság, több évszázados múltja van. De Kolozsváron mindenképp az első.

Ebben a házban az volt a szlogen, hogy teje van, ideje van, mért ne szoptasson? Illetve a tettrekészség mérlegelés nélkül. Belevágni a közepébe félelem nélkül. Hát akkor művészetből nálunk Szamost lehet rekeszteni, ház van, közönség lesz, miért ne nyitnánk meg galériaként is?

Hosszú út vezetett idáig. Nem is tudom, hogy mi találtuk-e ezt a házat, vagy a ház talált minket, de tudom, hogy nagy lelkesedéssel költöztünk, hisz tágasabb lett a hely az egyre gyarapodó könyvtárnak, a tárgyaknak, a családnak (akkor már négyen voltunk testvérek) és nem utolsó sorban a vendégeknek. Akkor 1981-et írtunk. Arra emlékszem, hogy másak voltunk. Nálunk mindig frissiben elfogyott a télire eltett zakuszka, nálunk mindig nyitva állt az ajtó, nálunk mindig tízliteres fazékban főztek, hozzánk csak úgy beültek, akár maradtak ebédre. Az sem volt baj, ha épp nem volt otthon senki. Mi mindenhol jólneveltek voltunk, nálunk nem kellett jólneveltnek lenni. Nemegyszer történt meg, hogy reggel többen ébredtünk, mint ahányan lefeküdtünk. Sokszor nem is ismertük vendégeinket, a barátaink barátai voltak, de mindig úgy hagyták el otthonunkat, hogy visszatérő barátaink lettek. Emlékszem, hogy a zenész Vermessy család fölé költöztünk, ahol a nap 24 órájából 24-et gyakoroltak, hol hegedűn, hol zongorán. Végre volt egy család, akivel egy húron pendültünk, nem zeneileg, hanem életritmusban. Nemcsak élni hagytuk, hanem szerettük is egymást. Sajnos, kitelepültek Németországba, helyükbe velünk szemben türelmes család költözött.

Az otthon-galéria nem újdonság, több évszázados múltja van. De Kolozsváron mindenképp az első, és abban egyedülálló, hogy sugárzik belőle a művészetszerelem. Azért szerelem, mert vak. Nem válogat stílusokban, művészekben. Mindenkit és mindent befogad, és ebben a nagy kavalkádban minden megtalálja a helyét, és már nem tudni, hogy mi valódi alkotás és mi véletlen. Olyan igazi retró íze van, a 60-as évek avantgardját idézi mind hangulatában, mint indíttatásában.

Ez a ház a petrozsényi Makkai Endre lelkész ágáról fakad. A bányászváros a kommunista elnyomás sötét korszakában különös státusznak örvendett. Aki ide költözött, mintha felmentést nyert volna. Többek között sok művészt vetett arra a sors, és aki megfordult Petrozsényban, az a parókiára is betért. Ezt a befogadó lelkületet hozták fel a szüleim Kolozsvárra, s bár nem voltunk parókia, mégis mintha akként működtünk volna. Pedig nem kis kockázattal járt akkoriban a nyitott ajtó. Mégis, a félelem nem a szüleimben lakozott, hanem azokban, akik őket féltették. Kell a szép élethez a bizalom, a hit, a bátorság és a naívság. De ez csak évek múltán válik nyilvánvalóvá. Ezt a nyitottságot a szüleink velünk szemben is gyakorolták. Kísérletezhettünk, álmodozhattunk, próbálgathattuk szárnyainkat, ők mindenben támogattak. A nagyszobánk a legvilágosabb, legcsendesebb, vendégszobának volt kinevezve. De itt festett édesapám, itt nevelgette Andris bátyám a csókáit a vizsga performanszára, itt öntötte szobrait Balázs öcsém. És mindezt a perzsaszőnyegen.

Szüleim mindketten művészlelkek, de csak apám, Makkai János alkot tárgyakat. Pasztelljeit, olajképeit, rajzait, domborműveit, kis festett vagy legújabban mart köveit mindenhol látni a házban.

Sok barátunknak is megtetszett ez a szülői hozzáállás, fogták magukat, és hozzánk költöztek. És ha netán épp művészek voltak, akkor nálunk alkottak, és ott is hagyták műveiket. Találunk első nekifutásokat Györkös Mányi Alberttől, Mátyás Lászlótól, Bács Zoltántól, a kolozsvári Transmabulőszilván csoporttól (Makkai András, Burka István, Lőrincz Gyula), Szőcs Zoltántól, Makkai Bencétől és sokan másoktól. Ez az otthon-galéria gyűjtemény egyik tetemes része.

Szüleim mindketten művészlelkek, de csak apám, Makkai János alkot tárgyakat. Pasztelljeit, olajképeit, rajzait, domborműveit, kis festett vagy legújabban mart köveit mindenhol látni a házban. Ugyanakkor lelkes műgyűjtők is, akinek műtermében megfordultak, attól mindig vásároltak egy munkát. Találunk itt Benczédit, Szervátiuszt, Pált, Gy. Szabót, Makkai Piroskát, Mátyást, Nagy Imrét, Vetrót, Jakab Ilonát és sok mást.

Mivel ez a ház műterem is egyben, kísérleti tér, rengeteg elkezdett, befejezetlen művel is találkozunk. Ilyen a számomra kedves megnyúzott bika, amiről a megnyitókor derült ki, hogy csak váz. De Duchamp óta minden relatív a művészetben, analóg az ajtó mellett ott lóg a ház kiszolgált vaskagylója, benne elrejtve egy Rubik-kocka. És itt eljutottunk a gyűjtemény legfrissebb rétegéhez, a varsolci művésztelep VPAR Community 2013. évi alkotásaihoz, az otthon-galéria apropójához. A VAPR megálmodója és szervezője, az otthon-galéria még állandó lakója, Makkai Balázs a nyári tábor termését helyezte bele a már meglévő térbe. Nem tett félre, nem vett le, hanem hozzátett. A modernkor minimalista galériakultúrájában üdítő kurátori hozzáállás. Kiállítottak Bakos István, Bianca Trifan, Csóka Szilárd Zsolt, Fábián Emőke, Farcaş David, Fogarasi Hunor, Hadnagy Kinga, Kutasi Imola, László Lóránd, Makkai Balázs, Péter Félix, Szabó Anna-Mária, Szabó Csongor és Tódor Tamás. A művek annyira beleillenek a térbe, hogy sokszor észrevétlenül elsiklik mellette tekintetünk. És ha végigjártuk az erkélyt, folyosót és a szobákat, megelégülve benyitunk a mosdóba, felkiáltunk, és becsapjuk az ajtót: még itt is?!

A galéria előzetes egyeztetés után látogatható. Kövessék facebookon a tevékenységét, mert már több művész jelentkezett, hogy szeretne kiállítani. És mivel otthon-galéria, megtartja ad hoc jellegét: https://www.facebook.com/motilor98