A Béga-parti város illusztris, korszakos jelentőségű személyiségeinek sorában kiemelkedő helyet foglal el dr. Telbisz Károly (1854–1914), Temesvár sok évszázados történelmének legkiválóbb polgármestere.
A Telbisz János földbirtokos és Schiller Antónia fiaként 1854. november 19-én Németcsanádon világra jött Telbisz Károly – aki korábban főügyészként, majd főjegyzőként állt a Béga-parti város szolgálatában – 31 esztendős korában, 1885. március 9-én került Temesvár szabad királyi város élére. Beiktatásával a Bánság fővárosa történetének legtündökletesebb korszaka köszöntött be. Dr. Telbisz Károly ugyanis nagy koncepciójú, széles látókörű, rendkívül tevékeny, hosszabb távlatokra tekintő és tervező városgazdának bizonyult. Közel három évtizedes közszolgálatának mozgalmas, eseménydús időszakában célirányos munkálkodásával megkülönböztetett hangsúlyt helyezett a település lendületes, sokrétű fejlesztésére és korszerűsítésére, hatékony gyarapítására, folyamatos csinosítására. Városrendezési és -bővítési terveket dolgoztatott ki Ybl Lajos (1855–1934) műépítésszel és Kovács Sebestyén Aladár (1858–1921), majd Szesztay László (1870–?) mérnökökkel. Rendíthetetlen, szívós kitartással fáradozott azért, hogy elérje a város eggyé szervesülését akadályozó várfalak lebontásának, a védművek felszámolásának, a vársík felszabadításának engedélyezését.
Példátlan erejű és ütemű építkezési láz kerítette hatalmába a Maros és az Al-Duna közötti tájegység közigazgatási, gazdasági és szellemi központját a 19. század utolsó és a 20. század első évtizedeiben. Óriási építőteleppé változott, alakult át a város egész területe. Gyors iramban középületekkel, bérpalotákkal, villákkal, családi házakkal népesültek be a városrészek közötti felszabadult területek. A város ugyanakkor kifelé is erőteljesen terjeszkedett. 1910-ben Mehala községet is a városhoz csatolták. Az egyháztagok adakozásából, valamint a város költségén épült fel 1896 és 1901 között a Gyárvárosban a Millenniumi Templom impozáns épülete. Szomszédságában került később tető alá a Városi Polgári Menház Alap Székely László (1877–1934) műépítész tervezte díszes bérháza, a paplak, a Magyar utcai községi elemi iskola, a tanítóképző, a Gizella Árvaház, az új neológ zsinagóga, a vízi erőmű, a Szent Illés görögkeleti templom, az ipari munkásházak csoportja, az erdőőri szakiskola stb. A Józsefvárosban húzták fel a Temes-Béga Vízszabályozási Társulat székháza, a községi elemi iskola, a kálvinisták temploma és bérpalotája, a Délvidéki Kaszinó, az Önkéntes Tűzoltó Egylet, a városi tisztviselők bérháza, az Eötvös utcai óvoda, az ortodox zsinagóga, valamint a vasútállomás mutatós épülettömbjeinek falait.
Kulcsszerepet vállalt dr. Telbisz Károly abban, hogy Magyarország kormánya Temesvárott nyissa meg az ország harmadik tudományegyetemét vagy második műegyetemét.
Az Erzsébetváros a siketek tanintézetével, a Vörösmarty utcai községi elemi iskolával, a tanítók konviktusával, a közvágóhíddal gazdagodott, s a római katolikus templom építéséhez is hozzákezdtek. A Belvárost a postapalota, a piaristák nagyszerű épületegyüttese, az állami főgimnázium, a felsőbb leányiskola, a Lloyd-palota, a papnevelő-intézet új otthona, a fa- és fémipari szakiskola, a Kereskedelmi és Iparkamara székháza, a pénzintézetek ingatlanai, valamint az emeletes bérházak sokasága varázsolta elbűvölővé, nagyvonalúvá és mutatóssá. A világháború kitörése megakadályozta dr. Telbisz Károly nagy álmának, a városi közkórház korszerű épülettömbjének felépítését, valamint a felső kereskedelmi iskola befejezését, a MÁV-üzletvezetőség palotájának, az állami főreáliskola új otthonának, a városi hivatalok új irodaházának elkezdését, felhúzását. A Vadászerdő egy részét városligetté szándékozott változtatni, átalakítani.
A korábban üzembe állított lóvasutat 1899-ben váltotta fel a villamos, amely könnyítette, gyorsabbá és kényelmesebbé tette a városi közszállítást, a vonalait pedig évről évre bővítették, hosszabbították. A Bégára vízierőművet építtetett, új mederbe tereltette a várost átszelő csatornát, amely fölé új hidakat verettetett. Szorgalmazására és irányításával fektették le a város ivóvíz-rendszerét és szennyvíz-csatornahálózatát.
Művelődési intézmények és egyesületek sora létesült, kezdte meg tevékenységét polgármestersége évtizedeiben. 1903-ban jött létre az Arany János Társaság és a Temesvári Magyar Dalárda, 1904-ben nyitották meg a városi közkönyvtárat, a gyermekpoliklinikát, a vakok intézetét, 1906-ban alapították a városi zeneiskolát, 1908-ban pedig a Dél Irodalmi Társaságot, amely 1910-ben kiadta a Magyar Dél című havi folyóiratot, 1910-ban hozták létre a Kinizsi Sportklubot stb.
Dr. Telbisz Károly polgármesteri működése közel három évtizede alatt a gyárak, az üzemek, az ipartelepek sorát alapították és állították üzembe Temesváron, amely igazából a 19. és 20. század fordulóján vált az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legrangosabb, legerősebb és legdinamikusabban fejlődő, méltán a „magyar Manchesternek” becézett ipari központjává. Dr. Telbisz Károly polgármestersége időszakában létesült és kezdte meg a termelést, többek között, a Dél-magyarországi Láncgyár, a Dél-magyarországi Szappangyár-Társulat, az Első Dél-magyarországi Gőzcukorka- és Csokoládégyár, az Első Dél-magyarországi Kalapgyár, az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárugyár, a Magyar Gyapjúfonógyár, a Temesvári Első Gyufa-, Kocsikenőcs- és Vegytechnikai Gyár, a Hungária Gőzmalom, a Turul Cipőgyár stb. Ugyanakkor a rangos központi pénzintézetek, bankok többsége fiókot, kirendeltséget nyitott és működtetett a Bánság szívében. Nagy részük tetszetős székházat is emeltetett Temesvárott. 1911 végén az Osztrák-Magyar Bank temesvári fiókintézete mellett 26 részvénytársasági és 6 szövetkezeti bankja, illetve takarékpénztára volt a Béga-parti városnak.
Élenjáró szerepet vállalt dr. Telbisz Károly polgármester a bánsági értelmiségiek összehangolt mozgalmában is, amelyet annak érdekében indítottak és folytattak, hogy Magyarország kormánya Temesvárott létesítse és nyissa meg az ország harmadik tudományegyetemét vagy második műegyetemét.
Nagyszabású ipari és mezőgazdasági kiállítás, országos dalosverseny, számos szakmai, tudományos, kulturális és közületi összejövetel, vándorgyűlés, tanácskozás és értekezlet színhelye volt Temesvár. Magyarország városainak polgármesterei gyűltek össze és tanácskoztak 1910-ben a Béga-parti városban, amikor dr. Telbisz Károly városvezetői szolgálata negyedszázados évfordulóját ünnepelte. Munkatársai, beosztottjai díszalbumot állítottak össze és vaskos kötetben gyűjtötték össze különböző alkalmakkor elmondott beszédeit, előadásait.
Dr. Telbisz Károly agyondolgozta magát annak ellenére, hogy a megtermett, robusztus testalkatú, hatalmas munkabírású férfiú egészsége gyakorta rakoncátlankodott, sok bajt és gondot okozva. Éveken át a tüdeje „rendetlenkedett”, a fertőzéstől gyakran belázasodott. Orvosai gondosan, fokozott figyelemmel kezelték, s tanácsukra a nyarakat általában délvidéki vagy külföldi gyógyüdülőtelepen töltötte. Családtagjai és főleg felesége, Vargits Etelka kérlelésének, rábeszélésének engedve életkorára, valamint megrendült egészségi állapotára hivatkozva 1914 márciusában nyugdíjaztatását kérte. A városi hatóságok és a közületek fényes búcsúünnepségeket rendeztek 1914 májusában, amikor formálisan is megvált hivatalától. Nyugdíjasként mindössze pár hetet töltött Temesvárott, feleségével az ausztriai Pörtschach am See-be utazott, ahol hosszabb tartózkodásra rendezkedtek be a wörthi tóra néző Villa Edelweissban. Szíve 1914. július 14-e kora reggelén szűnt meg dobogni. Ideiglenesen a fürdőhely sírkertjébe hantolták el. A temetés kezdetének időpontjában Temesvárott a plébániatemplomok összes harangját megkondították dr. Telbisz Károly tiszteletére és emlékére. „A földi enyészet elvégezheti ugyan a maga kegyetlen munkáját, a három évtizedes tevékenység alatt megviselt szervezet kidölhet ugyan, de a Telbisz Károly neve, nagy szellemének emléke élni fog Temesvár város történetében időtlen időkig, s a Telbisz név fogalommá válva soha el nem halványuló betűkkel ott fog ragyogni Temesvár történetének lapjain, hirdetve, hogy a nagy társadalmi, gazdasági és kulturalis átalakulás idején a legbölcsebb férfi állott a város kormányzása élén, kit a gondviselés arra rendelt, hogy céltudatos, előrelátó gondossággal rakja le a nagy Temesvár alapjait” – írta 1914. július 15-i gyászlapszámának vezércikkében az Osztie Andor szerkesztette Dél-magyarországi Közlöny. A Tóth Mihály szerkesztésében Debrecenben kiadott A Város című szemle nekrológjában sokra értékelte Temesvár Pörtschachban elhunyt polgármesterének kivételes érdemeit: „Telbisz Károly dr.-ban az alkotások korának egyik legmunkásabb, legtehetségesebb és legrokonszenvesebb egyénisége dőlt ki. Őt utánozták a vidéki nagyvárosok vezetői, az ő várospolitikája szolgált mintául másoknak, hatalmas enerzsiáját megcsodálták országszerte. Harminc esztendő alatt kiemelte a szürke katonai várost a németségből és Dél-Magyarország központjává tette azt. Művelt lélek, nagy elme volt a megboldogult. Lelkesedett minden modern eszméért. A kivitelben gátat nem ismert. A valódi tehetséget és hivatali buzgalmat megbecsülő, a dologtalanságot ostorozó igaz, őszinte, igazságos lélek volt, akit szeretettel vettek körül tiszttársai és mindenki, aki ismerte nemes törekvéseit és jó szívét. Sokat tudott, sokat tapasztalt és bejárta a külföldet, dús tapasztalatait városa javára fordította. Több nyelvet beszélt és élénken részt vett Temesvár társadalmi életében. Méltán gyászolja őt városa, mely nagyságát jobbára neki köszöni.”
Telbisz Károly elhunytával egy korszak zárult le a Béga-parti város történetében, az a pezsgő, tevékeny és derűs időszak, amelyet „boldog békeidőkként” szoktak emlegetni. 1914 októberében, amikor holttestét exhumálták, már javában dúlt az első világháború. A hadiszállítások miatt a dr. Telbisz Károly tetemét szállító vagon félnapos késéssel érkezett Temesvárra, ahol a szívéhez oly közel álló, 1912. január 21-én a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére felszentelt piarista templomban ravatalozták fel. A beszentelést 1914. október 24-én dr. Glattfelder Gyula, Csanád egyházmegye püspöke végezte, aki megrázó beszédben méltatta az elhunyt hervadhatatlan érdemeit. „Ha körültekintünk azon a téren, melyen működésének nyomait hagyta, ha buzdul lelkünk a templomokban, melyeket Isten dicsőségére emelt, ha a szebb jövő csíráját látjuk fejlődni gyermekeiteken át az iskolákban, melyeket oly nagy ambícióval hívott az életbe, amelyekben oly szeretettel időzött, ha az emberbaráti intézményeken pihen meg tekintetünk, melyeket nem csak épített, de melyekben ő volt a legnagyobb emberbarát, ha e fejlődő nagyváros kialakuló képét csodáljuk, a szinte vakmerőséggel határos tervén gyönyörködünk, s főleg ha a kicsinyes múlt emlékeiben lapozunk, s aztán az új kor merész megindulása és ritka fejlődése állomásain át mindig nagyobbakat látunk: akkor megértjük, hogy ez a lélek nagy volt, ez az ember egyéniség volt, hogy ő nem csak városa, hanem nemzete életében tiszteletreméltó helyet igénylő történelmi alakká nőtt azért, mivel eszményei voltak. Eszmeszegény és eszmei lendülettől irtózó korban nagyot alkotott, mivel önmagából kiemelkedni és felsőbb régiókba emelkedni tudott.”
Telbisz Károly koporsóját a templomból a városháza elé vitték, majd az egykori Hunyadi utcán, a Losonczy téren és a Török utcán át a belvárosi temetőbe kísérték, ahol aztán örök nyugalomra helyezték. A temetés fontosabb mozzanatait dokumentumfilmen is megörökítették.
Dr. Telbisz Károly sírjára „ideiglenesen” egy masszív, szándékosan érdesen hagyott természetes kőhasábokból összerótt feliratos kereszt került, amelyet Székely László, a város műépítésze tervezett. Az ideiglenesnek szánt kőkereszt örökös sírjellé vált, és száz esztendeje áll Temesvár legkiválóbb polgármesterének nyughelyén. A mauzóleum megépítéséről teljesen megfeledkezett az 1920-ban Romániának ítélt „kis Bécs”. A lepergett évtizedek alatt dr. Telbisz Károly sírját gyakran ellepték, beborították a gyomok, a cserjék és a kúszónövények. Rendszeres gondozásával, karbantartásával jószerivel senki sem törődött. Hosszas huzavona, kitartó közbenjárás és kérvényezés eredményeként végre annak a belvárosi utcának a két végére, amely a két világháború között is a nevét viselte, felkerültek a Telbisz-feliratú táblák.
A Központi Parkban alakulgató Személyiségek Sétányán 2011. augusztus 3-án leplezték le mellszobrát, Laurenţiu Balca, fiatal szobrászművész alkotását, amelyet – miként a Lippai úti temetőben található sírját is – halála centenáriumán meg is koszorúztak a városháza és a civil szervezetek képviselői. Fogalommá vált nevét lassacskán kezdik újratanulni, és kellő tisztelettel számon tartani a temesváriak.
