Lapohos András újabb könyve jelent meg nemrég Egyházi és szórványmúzeum címmel. Az ördöngösfüzesi nyugalmazott biológiatanárnak ez már a negyedik könyve, hiszen 2008-ban Természetvédelem a szülőföldön, 2009-ben Az ördöngösfüzesi református egyház történetéből, 2012-ben pedig Kis dokumentum-múzeum: Ördöngösfüzes kincsei 1980-ban címmel jelentetett meg könyveket. A kolozsvári Grafycolor kiadó gondozásában az olvasók elé került kiadvány a mezőségi faluban, Ördöngösfüzesen felépített egyházi és szórványmúzeum létrejöttének a történetét tárja elénk. Azt az izgalmas utat, amely során az ötletből – a sok nehézség árán – valóság lett.
De hogyan is született meg az ötlet és a könyv?
A kilencvenes években Lapohos András sorra jelentette meg – az erdélyi református egyház gyülekezeti lapjában, az Üzenetben – azokat a cikkeket, amelyeket Szamosújvár és környéke körüli településeken tett látogatásai alkalmával írt. Idővel bejárta szinte az egész Mezőséget: időt, fáradtságot, pénzt nem kímélve elhagyatott, köves, sokszor sáros utakat járva eljutott a legkisebb, legeldugottabb egyházközségbe is. Hangulatos riportjai csokorba fogva korhű képet alkottak a kilencvenes évek református közösségeiről. Arról, hogyan éltek e sokak által elfeledett vidéken az egyháztagok.
Az Ördöngösfüzesen egykor biológiát oktató Lapohos András mezőségi barangolásai alkalmával nemcsak az emberek életét, az egyházközségek sorsát örökítette meg, hanem feltárta azokat a kincseket is, amelyeket e kis, magukra hagyott települések templomai, parókiái rejtettek (régi harangok, úrasztali terítők, különböző egyházi kegytárgyak). Talán az utak során, talán az ördöngösfüzesi harangláb történetének tanulmányozása során fogalmazódott meg a gondolat: az értékeket kár lenne az enyészet útján hagyni, érdemes lenne az utókor számára összegyűjteni, kiállítani; erre pedig szórványmúzeum létesítése lenne a legalkalmasabb. Az ötlet olyan időben született, amikor Erdély-szerte egyre-másra épültek templomok, parókiák, gyülekezeti házak. A múzeum létrehozása mégis ellenállásba ütközött, még az egyházon belül is. A nyugdíjas éveit taposó Lapohos András egykori iskolaigazgató azonban nem ijedt meg az eléje tornyosuló akadályoktól, hanem kitartással és a rá jellemző derűlátással hosszas meggyőző munkával elérte, hogy az engedélyeket megkapta. Közben alapítványt hozott létre, hogy a munkálatokat segítse és pályázzon. Így vált lehetségessé, hogy kétévnyi építkezés után 1999-ben az ördöngösfüzesi Egyházi és Szórványmúzeum megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt.
A tervezésről, a nehézségekről, az építés érdekében történt levelezésről, az épület felavatásáról, és természetesen a múzeumban látható értékekről szól a könyv. Sok színes fotóval, a látogatók véleményével, valamint erdélyi közéleti személyiségek méltatásával. Sajnos, a kolozsvári Grafycolor Kiadó lehetett volna igényesebb is: szakszerű műszaki szerkesztésnek és korrektúrának nyoma sincs a könyvben. Ám ez keveset von le a könyv értékéből.
Hiszen a könyv szól arról is, hogy álmainkat ne adjuk fel. Hiszen az egyházi múzeum nem az első Ördöngösfüzesen: Lapohos András tanár ugyanis a településen állattani múzeumot és kis dokumentum-múzeumot is alapított. És szól arról is, hogy ne feledjük el, honnan származunk: szeressük szülőföldünket, tegyünk meg mindent azért, hogy az utánunk következő nemzedék megismerje múltját, értékelje jelenét és építse jövőjét.
Lapohos András: Egyházi és szórványmúzeum, Grafycolor Stúdió, Kolozsvár, 2014.
