Furu Árpád méltatása

Öröm számomra, hogy az EMKE ebben az évben dr. Furu Árpádnak ítélte a oda a Bányai János-díjat az erdélyi szakrális és népi építészet rendszeres dokumentálásáért, védelméért végzett áldozatos, szakszerű, tudományos munkájáért.

Furu Árpád az erdélyi értelmiségi- és tudóstársadalom közép-, húzónemzedékéhez tartozik. Kincses városunkban született 1969-ben, itt végezte alap- és középfokú tanulmányait 1987-ben, majd ugyanitt szerzett mérnöki oklevelet a Műszaki Egyetem Építészeti Karán 1993-ban. Utána két éven át, 1994–1996 között, Budapesten előbb műemlékvédelmi, majd 2006-ban turisztikai posztgraduális képzésben vett részt. 2015-ben a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézetében doktorált legmagasabb minősítéssel.

Az utóbbi 25 évben jelentős műemlékvédelmi és népi építészet dokumentálására irányuló programban vett részt. Rendszeresen bejárta Erdély több száz magyar, szász és román települését, ahol a legveszélyeztetettebb szakrális épületeket, nemesi udvarházakat és kastélyokat, valamint a népi építészet legrégebbi emlékeit dokumentálta, felméréseit folyamatosan szakszerű adatbázisba szervezte. Eredményeit előbb különböző helyreállítási tervekben, szakszerű kiállításokban, rangos hazai és nemzetközi konferenciákon mutatta be. Műemlékvédelmi ismereteit az egyetemi oktatásban is kamatoztatja: 1999-től a BBTE posztgraduális képzéseiben előbb műemlékvédelmi, majd 2009-től a néprajzos alapképzésben népi építészettel kapcsolatos előadásokat tart, különböző szakdolgozatokat vezet.

Dr. Furu Árpád voltaképp tovább folytatta és új tudományos kutatási módszerek segítségével pedig messzemenően kiegészítette dr. Kós Károly nemzedékének eredményeit, akik az 1950-es években moldvai csángó, kászoni székely, Küküllő menti, mezőségi, torockói, kalotaszegi és szilágysági magyar falvakban dokumentálták a népi építészet legrégebbi lokális és táji emlékeit, de nem jutottak el a nagyobb ívű szintézisek, összefoglalások elkészítéséig.

Furu Árpád az erdélyi klasszikus etnográfus nemzedék nyomdokain járva előbb szakszerű monográfiát állított össze 1994-ben Torockó népi építészetéről, 2007-ben Kalotaszeg, majd 2012-ben Udvarhelyszék falvainak épített örökségéről.

2015-ben védte meg Táji tagolódás Erdély népi építészetében című PhD-dolgozatát, melyben arra vállalkozott, hogy az elődök által el nem végzett alapkutatásokat elvégezze, a meg nem válaszolt kérdéseket egyéni terepmunkával és a legkorszerűbb hazai és nemzetközi szakirodalom segítségével megválaszolja, egységes fogalmakkal, módszerekkel elemezze, monografikus és korszerű eszközökkel értelmezze és összefoglalja.

Disszertációjának megszerkesztett változata nemrég jelent meg, melyben Furu Árpád rendre bemutatta, hogy a helyi természeti adottságok, erőforrások, az etnikai, felekezeti, gazdasági és társadalmi szerkezet, a nemesi és a városi polgári réteg mintái, valamint a közlekedési folyosók és városi központok hogyan alakították folyamatosan, egységesítették, differenciálták az erdélyi magyar, szász és román falusi közösségek, tájak építészetét.

Kihangsúlyozzuk, hogy míg eddig csak egy-egy magyar, szász vagy román tájegység összefoglalása jelent meg, addig Furu Árpád monográfiája szakított elődeinek etnocentrikus szemléletével, s a különböző ajkú, felekezetű és kultúrájú erdélyi falvak, vidékek épített örökségét egységesen, azonos fogalmakkal és módszerekkel, józan komparatív eszközökkel elemezte. Értelmezéseiben azt is feltárta, hogy az egymás mellett, szomszédságában élő erdélyi etnikumok jellegzetes falusi építészete voltaképp milyen sajátos vizuális kultúrát, nyelvet jelent és reprezentál.

Kiemeljük, hogy dr. Furu Árpád olyan kutatást végzett, melyet Európa jobb vidékein egy-egy külön akadémiai kutatóintézet, munkacsoport végez több évtizeden át. Dr. Kós Károly eredményei után Furu Árpád szintézise a magyar etnográfia csúcsteljesítményének számít.

Gratulálunk a szerzőnek a rangos kitüntetéshez. Jó egészséget, eredményekben gazdag, hosszú-hosszú életet kívánunk neki.

Úgy véljük, hogy ebben az évben egy olyan fiatal tudóst, műemlékes szakembert, tanácsadót, értelmiségit és családapát ünnepelhetünk, aki nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is kiválóan tudja alkalmazni, érvényesíteni több évtizedes tapasztalatát, rendszeres kutatási eredményeit az erdélyi épített örökség megmentése és továbbörökítése érdekében.

(Elhangzott Kolozsváron, 2018. április 7-én a díj átadó ünnepségén.)