„Voltak idők Pesten és Párizsban, amikor több voltam neki mindenkinél, testvérnél, »idesnél«, Lédánál. Rajongója voltam, de sohasem hízelgője. Közös emlékek és még inkább közös világnézeti vágyak kapcsoltak össze, apró, baráti titkok fonták szorosra életünket. Több volt ez barátságnál, erősebb a testvérségnél. A lelkiismerete voltam, és épp ezért nélkülözhetetlen. Éreztem, hogy néha messze száll tőlem, néha lazára ereszti és majdnem szétvágja a kapcsolatokat, hogy aztán annál erőssebben fűzze össze. Válságaiban pótolhatatlanabb voltam, mint a bor, a nő vagy a veronál. »Bölöni Györgyömnek, fajtámbeli véremnek« – küldte nekem verseit. Egy volt a földünk, a Szilágyság.”
