A vajdahunyadi Magyar Ház

Ha Vajdahunyadról esik szó, van, akinek a Hunyadiak vára, van, akinek a vas- és acélkohászati központ jut eszébe. És vannak, akik az itteni, a dél-erdélyi szórványban élő magyarokra is gondolnak. Ahhoz, hogy gyermekeink, unokáink az anyanyelv, a magyar kultúra, hagyományaink, történelmünk, irodalmunk szellemében, ismeretében, szeretetében és tiszteletében nőhessenek fel, lépnünk kellett. Azért hogy elbátortalanodott, kishitű társainknak is reményt és bátorságot adjunk, rögtön a változások után elkezdtük a közösségépítést.

A titokzatos Árpád-kori szentély és az akadémikus pap

Újabb építészeti és írásbeli adalékokkal gazdagodott Magyarvista művelődéstörténete. Az Árpád-kori templomáról híres, kőfaragók és gazdálkodók lakta kalotaszegi falu az anyaországból Erdélybe, ezen belül Székelyföldre látogató, illetve az onnan hazafelé tartó turisták egyik kedvenc helyévé vált, ami egyfelől Árpád-kori templomának, másfelől a helyi népviseletnek köszönhető.

Magyar zászlótartó hagyományunk

1848-49 dicsõséges szabadságharcának legékesebb jelképe a magyar nemzetiszínű zászlónk. Zászlóhagyományunkban a magyar zászlótartók vitézi bátorsága olyan történelmi örökségünk, melynek mûveltségi üzenete máig hat. Ugyanolyan szeretettel és megbecsüléssel kell a magyar nemzeti zászlónkat tisztelni és megóvni is, mellyel elődeink vigyázták a nemzetünknek és országunknak jelképét.