Szabó József

Örömmel vettem a kolozsvári Művelődés szerkesztősége felkérését, hogy jelen mellékletükben bemutassuk Érmelléket. Egy olyan periférikus helyzetű tömbmagyar vidékről van szó, amely 1920 óta furcsa kettősségben találja magát: az anyaországiaknak csak tranzitzóna, a belső erdélyieknek pedig az irigyelt magyar határmente. A Hajdú-Bihar és Bihar megye közti országhatár sajnos szellemi határ is volt. Még ma is sokszor kell hajdú-bihari magyaroknak földrajzórát tartanunk a történeti Érmellékről.

De mi is az Érmellék? Van-e érmelléki identitás? Mi határozza meg ezt? Érmellék olyan geológiailag, földrajzilag, vízrajzilag, természetrajzilag, néprajzilag összefüggő entitás, amelyet a történelmi közigazgatási határok gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból kényszerűen Alsó- vagy bihari Érmellékre és Felső- vagy szatmári, erdélyi Érmellékre osztottak. Érmellék behatárolása több szempont alapján is lehetséges – egyik sem fedi a másikat. E több szempont szerinti értelmezést Szilágyi Ferenc kísérelte meg, melyről egy tanulságos térképsorozatot is készített 2008-ban. Tanulmánya több helyen is megjelent. Érmelléki identitás létezik, de az ezt meghatározó értékeink még sokszor magunk előtt is ismeretlenek. Az Alsó- és Felső-Érmellék, illetve az erdélyi Érmellék fogalmakat jómagam 19. század közepi szőlészeti szakirodalomban láttam először. A bihari Hegyköznek Alsó- és Felső-Hegyközre való osztásához hasonlóan kézenfekvőnek tartom az Alsó- és Felső-Érmellék elnevezést is, de tekintettel e topográfiai finomságokban kevésbé járatos olvasóinkra, a szerkesztőséggel és a szerzőkkel arra a következtetésre jutottunk, hogy a sokkal világosabb bihari és szatmári Érmellék elnevezéseket fogjuk használni.

Miért mutatjuk be csak a bihari Érmelléket? A bihari Érmellék hosszú századok óta egységesebb maradt közigazgatásilag Bihar vármegye keretében (Érmelléki járás, Érmelléki Református Egyházmegye stb.), csak 1920 után csíptek le belőle egy településsort az anyaországhoz. A szatmári Érmellék egy része a Kraszna és a Közép-Szolnokból létrejött Szilágy megye tasnádi járása és Szatmár megye nagykárolyi járása közt oszlott meg hosszú ideig. A szatmári Érmellék a Partium erdélyi, míg a bihari Érmellék a Partium magyarországi részéhez tartozott a századok folyamán, tehát nemcsak a vármegyehatár, hanem az Erdély és Magyarország közti tartományi határ is elválasztotta őket. Tömbmagyar kisrégióként – értékek szempontjából, hála Istennek – Érmellék mindkét fele a bőség zavarával küzd. Érmellék történeti megosztottsága ma is fennáll, ezt mi is tiszteletben tartottuk.

A mellékletben olvasható írások egy részében Érmellék egészével, a cikkek másik részében pedig a közigazgatásilag egységesebb bihari Érmellékkel foglalkozunk. Különszámunk bihari Érmellékre vonatkozó határait a fenti szempontok figyelembe vételével állapítottuk meg: északon a mai Bihar-Szatmár megyehatár, keleten az Érszőllős–Margitta–Szentjobb, délen a Szentjobb–Biharfélegyháza képzeletbeli laza vonalak, míg nyugaton a határ menti anyaországi településsor (Pocsaj, Létavértes, Kokad, Álmosd, Bagamér) szegélyezi a bemutatott területet. Főleg a Romániához szakadt nagyobb tömb bemutatására helyeztük a hangsúlyt, ugyanis a bihari Érmellék anyaországi településeinek bemutatkozási lehetőségei megítélésem szerint összehasonlíthatatlanul jobbak a miénknél.

Napjaink anyaországból kisugárzó értéktári és hungarikummozgalma is serkentett bennünket: HU-RO CBC pályázatok révén a Hegyköz Kollégium kiadta a Bihari Hegyköz Értéktárát, illetve elkészült Körösrév Helyi Értéktára is. A bihari Érmelléken, eltekintve néhány visszhang nélkül maradt anyaországi kezdeményezéstől, még nem történt semmi értékelhető e tekintetben. Alig van a bihari Érmellékről átfogó ismertető mű is. Kivételt képez Benedek Zoltán Érmellék című munkája (Helios Kiadó, Orosháza, 1996) és a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégium Kiadványai sorozatban megjelent Érmelléki Kalauz 1. és 2. (Debrecen, 2005 és 2008). E kötetek Érmellék történelmi-demográfiai, illetve természetrajzi-vízraji értékeit járják körbe. Megemlítendő még a Szülőföldünk: Bihari Érmellék című munka (Érmihályfalva, 2012), Beke György riportesszéi, valamint Sütő Éva: Érmellék, szerelmem (Partiumi Füzetek, 73. Nagyvárad, 2013) és Érmelléki embermesék (Érintő, Érmihályfalva, 2016) című kötetei is.

Ha a bihari Érmellék történeti értéktárát állítanánk fel, akkor abban olyan (mára sokszor elfeledett) entitásoknak kellene helyet kapniuk, amelyek külön-külön és összességükben is meghatározó elemei lehetnek Érmellék identitásjegyeinek, híres szülötteink szellemi hagyatékával együtt. E történeti értéktárba az alábbiakból álló terjedelmes listát javaslom jelenlegi ismereteim alapján: gr. IX. Zichy Ferenc diószegi, a mölki apátság margittai, gr. Stubenbergék székelyhídi, gr. Pongráczék nagykágyai mintaszőlészete és -borászata, Érmellék újjáéledő legendája – a bakator szőlő, az egykori diószegi vincellériskola, Érmellék tönkretett mocsarai (emblematikus a lápi póc, a réti csík, a kolokán és a 205 madárfaj) és megmaradt reliktumai (a pocsaji ősláp, kokadi Daru-láp, székelyhídi Csíkos-tó és gémtelep, Nagy Barna értarcsai mocsárszeme), a népi halászatot-vadászatot bemutató székelyhídi múzeum, valamint diószegi és ottományi tárlatok, a népi építészetet és a hagyományos életmódot bemutató bagaméri, pocsaji, létavértesi, érmihályfalvi, érkörtvélyesi, mezőpetri, gálospetri és szalacsi tájházak. De megemlítendő még gr. Stubenbergék évszázados székelyhídi ménese (1837–1945), a szálas mocsári növények feldolgozása, az érmelléki pincesorok, a szalacsi Árpád-kori sólerakat, a négylyukú kőhíd, Székelyhíd és Szentjobb egykori várai, a Szent István király jobb kezét egykor őrző szentjobbi hiteleshelyi apátság és mai kegyhely, az albisi/oláhcsatári erdő öreg tölgye a bádog Krisztussal, Székelyhíd, Albis, Bogyoszló, Vedresábrány, Biharvajda református templomai (Zólyomy Tamás székelyhídi tumbájával), Irinyiék emlékhelyei – ők Albison születtek, Bihardiószegen keresztelkedtek ortodoxoknak, és reformátusokként temették el őket Létavértesen.

Ide sorolhatók még gr. Széchenyi István diószegi, Kölcsey Ferenc sződemeteri, Kazinczy Ferenc, Fráter Loránd és Csiha Kálmán érsemjéni, a székelyhídi Penkert gyógyszerész dinasztia öt nemzedékének, valamint Fényes Elek csokalyi eszmei öröksége és emlékhelyei. Ide tartozik Bocskai István diószeg-álmosdi csatája és az arra emlékező csataimitációk, a Rákóczi-szabadságharc diószegi, székelyhídi eseményei, a diószegi Kossuth-szobor, az érsemjéni Kazinczy-szobor (1907) és az azt megelőző emlékoszlop (1859), a székelyhídi turulmadaras emlékmű, az érmihályfalvi 1485-ös öregharang, az érmelléki történelmi borvidék, a jankafalvi Árpád-kori bronz feszület és márvány keresztelőmedence. De ebben a történeti értéktárban helyet kaphatna Dobos Gábor érmelléki betyár emléke, a szőlőoltómester Nagy Gábor nagykágyai (Első Érmelléki Szőlőtelep) és Nagy Imre szalacsi (Noé Szőlőtelep) tevékenysége, a dr. Andrássy Ernőnek köszönhetően Ottományról elnevezett régészeti kultúra, Érmellék jól feldolgozott népköltészete, Sass Kálmán, Számadó Seligo Ernő, dr. Andrássy Ernő és Balaskó Vilmos 1956-os szellemi öröksége, a székelyhídi, diószegi, ottományi, nagykágyai kastélyok és érsemjéni, gálospetri, érmihályfalvi nemesi udvarházak, a Dukrét Géza és munkatársai által felleltározott emlékjelek összessége, a diószegi és szentjobbi katonai hagyományőrző mozgalmak és jelenkori lovaskultúra (Köbölkút), a ’89 után megindult dalárda- és néptáncmozgalom, Margitta egykori, méltán híres baromvására, valamint az egykor országos hírű érmelléki (diószegi és nagylétai) dohány.

Szándékosan használtam a bihari Érmellék történeti értéktára elnevezést, valamint érmelléki identitást, ugyanis a vázolt különállások ellenére nem érzékelek világosan elkülönülő identitásbeli különbséget Érmellék bihari és szatmári részei között: azonos tudatú két testvér-kistájról van tehát szó. E történeti értéktár tartalma még bővíthető, amint újabb jelentős értékek kerülnek elő a múlt homályából, vagy jelenkoriak érnek azokká.

Összeállításunk megírásakor több elv vezetett bennünket. Mivel településhálózata alapján a bihari Érmellék sokközpontú térség (a közhiedelem ellenére Érmelléknek nincs „fővárosa”), amelynek vezető települései évszázadok óta versenyeznek egymással, nem tekintettük járható útnak egyes települések vagy szervezetek kiemelését és egyenkénti bemutatását. Inkább egységesebb képet igyekeztünk kialakítani egy-egy témában a megfelelő súlyozásokkal, a terjedelem szabta korlátok között a többről kevesebbet elv alapján. Inkább a jelenkor olyan témáira összpontosítottunk, amelyekben még nem készült reprezentatív érmelléki összefoglaló. Az oktatás, az egyház, a közélet, a sport eseményei elérhetők a világhálós, a sugárzott és a nyomtatott sajtóban egyaránt; a régészet és a történetírás, valamint a szépirodalom is kialakította a maga kommunikációs csatornáit a bihari Érmellék viszonylatában, tehát mellékletünkben nem tárgyaljuk ezeket a témákat.

Az egyes cikkeket olyan szerzők írták, akik az illető téma avatott ismerői. Ez biztosíték arra, hogy magas színvonalú kiadványt tegyünk a tisztelt Olvasó elé. Megtartottuk a szerzők fogalmazási stílusa és az egyes témakörök megkövetelte adatszerkezet miatti különbségeket. Mivel adatgazdag, átfogó képet igyekeztünk nyújtani, kerültük a felesleges szóvirágokat, ezért néhol száraznak, esetleg didaktikusnak tűnhet az anyag, de vállaljuk az ebből származó olvasói kellemetlenséget. Olvassák olyan érdeklődéssel, amilyen szeretettel és lelkesedéssel mi is megírtuk. A Művelődés hasábjain további ismertető cikkek fognak megjelenni a bihari Érmellék kiállítóhelyeiről, a katonai hagyományokról és lovaskultúráról. Reméljük, mások is kedvet kapnak további cikkek írásához.

Napjainkban a civil szervezetek tevékenysége egyre inkább felértékelődik, tevékenységük egyre nagyobb hangsúlyt kap és teret nyer. Közérdekű, kulturális, szociális és szakmai feladatok ellátását vállalják magukra csekély térítés ellenében, gyakran díjmentesen. Hiánypótló szerepet töltenek be olyan területeken, amelyek nincsenek lefedve állami vagy intézményi szinten. Tagjaik az általuk végzett tevékenység hűséges elkötelezettjei. Nem kell őket biztatni, mivel „belső motorjuk hajtja”, ösztönözi őket arra, hogy a legtöbbet nyújtsák.

Az 1989 decemberét követő években a rendszerváltáson szintén átment közép-európai államokhoz képest Romániában mind országos, mind régiós szinten kevés szervezet jött létre. Aztán mindazok, akik valamilyen civil tevékenységet folytattak, rájöttek, hogy hatékonyságuk érdekében munkájukat érdemes hivatalos formába önteni, azaz tömörüléseiket jogilag is bejegyeztetni. Így módjuk nyílt arra, hogy országos, megyei vagy helyi szinten pályázhassanak, továbbá arra is, hogy támogatóiknak hivatalos elismervényt adhassanak. Az országos, illetve megyei és helyi szintű önkormányzati pályázatokon elnyert támogatásokkal bővíteni tudták tevékenységi körüket és javították szolgáltatásaik színvonalát. A hivatalosított civil tömörülések hatékonysága láttán megnőtt a kedv újabb alapítványok, szervezetek, egyesületek létrehozásához. Ma már régiós, megyei, illetve helyi szintre lebontva sem áll rosszul civil szervezetek tekintetében Érmellék, akár városait, akár kisebb településeit nézzük. Jelen írásban – a teljesség igénye nélkül – ezek közül próbáljuk dióhéjban bemutatni a legtevékenyebbek cselekvési körét, és legalább felsorolni azokat, amelyekről ismerettel rendelkezünk. Elnézést kérünk azoktól, akik kimaradtak. Ez természetesen nem csökkenti tevékenységük fontosságát.

A térségben a legtöbb civil szervezet kulturális vagy hagyományőrző tevékenységet folytat, vagy azokat támogatja, de vannak szociális és gazdasági profilú szervezetek is.

Általános jellemző, hogy azokon a településeken, amelyekben a művelődési otthonokat rátermett emberek vezetik, ott az 1989 után is pezsgő szellemi-kulturális élet bontakozott ki, például Érsemjénben, Érmihályfalván. Sajnos, a margittai művelődési otthon elhúzódó felújítása nagyon visszavetette az ottani kulturális életet. A székelyhídi Ady Endre Magyar Kulturális Központ régóta nem hallatott magáról, bár a Magyar Kultúra Napi Bálok fontos érmelléki kulturális eseménnyé nőtték ki magukat. Örvenetes, hogy újabb tudományos, szellemi műhellyé kezd válni az Ottományi Kiállítóház (Komáromy-kúria) és a diószegi Zichy-kastély is.

Margitta

Kulturális tevékenységgel Margittán elsőként a Horváth János Társaság alakult meg. Bár ennek előtte is tevékenykedett, 2002-ben jegyeztette be magát hivatalosan. Alapító elnöke Szőke Ferenc, aki a mai napig betölti a tisztséget. Alelnöke Horváth Sándor, titkára Zsembinszky István és Kocsis Levente. Alapító tagjainak száma 25 fő. Ernyője alá fogadta a már létező – 1994-ben megalakult – színjátszó csoportot és a vegyes kórust. A színjátszó csoport és a kórus tagjai rendszerint fellépnek kabaréműsorokkal Margittán és környékén, kórustalálkozókat szerveznek, és részt vesznek a más szervezetek által rendezett eseményeken. Bihar megyén kívül bemutatkoztak Szilágy megyében, valamint az anyaországban Kiskőrösön, Konyáron, és Hajdúbagoson. Megalakították a város első hivatalos néptánccsoportját Katicák néven, az akkori alelnök, Barbu Edit és Juhos Márta tanítónő irányításával. A társaság égisze alatt indult útjára a Spektrum fotóklub, amely később Helios néven függetlenítette magát. Emlékversenyeket, mese-, ballada- és versmondó versenyeket, tanulmányi kirándulásokat szerveztek és szerveznek évente több alkalommal. E programok főszervezői az elnök, illetve Fügedy Anikó tanítónő, akiknek a munkáját szaktanárok és a társaság tagjai is segítik. A színjátszó csoport előadásait Margittán és környékén évente több ezer néző tekinti meg, a társaság versenyein pedig a résztvevők száma több mint félezer fő. A hagyományossá vált télbúcsúztató Farsangi Kabaré – amelyen előszeretettel játsszák a Nóti Károly által írt darabokat, de más szerzők műveit is – Margitta legrangosabb társadalmi-kulturális rendezvényévé vált. Számtalan elismerést, oklevelet kaptak, de a Cseke Attila parlamenti képviselő indítványozására létrehozott Magyar Kultúráért-díjra a legbüszkébbek. Munkájukba igyekeznek bevonni a fiatalokat, akik majd reményeik szerint átveszik tőlük a stafétabotot.

2006 óta önálló civil szervezetként működik a margittai Helios Fotóklub. Tagjai kiállításokon vesznek részt és tárlatokat szerveznek szülővárosukban. Alapító elnökük Pósán Lajos, törzs­tagjaik pedig: Koszta József, Bradács Alíz, dr. Kékedi Imre, Antal Juliánna, dr. Sorin Tabacu. Itthon igen sok művészt fogadtak, és ők is bemutatkozhattak szűkebb hazánkban és külföldön egyaránt. Egyéni munkájukat nemzetközi kitüntetések is minősítik, régi margittai képarchívumuk jelentős.

2015-ben alakult meg, és bejegyzés alatt áll a Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesületnek (BÉKE), amelynek alapító elnöke dr. Oláh József, alelnöke Boros József és dr. Györfi András, ügyvezető elnöke Tőtős Norbert. E szervezet össze akarja fogni a térség tollforgatóit, kutatóit és művészeit. Az egyes településeken váltakozva közművelődési, kulturális, művészeti, tudományos rendezvényekkel, könyvbemutatókkal járulnak hozzá a térség szellemi életéhez, kiegészítve a már működő kulturális civil szervezetek tevékenységét. Terveik közt írott és elektronikus adattárak létrehozása, könyvkiadás is szerepel. Meg kell említeni a már Kárpát-medence-szerte ismert Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET, vezetője Dukrét Géza) Érmelléket is érintő múltmentő tevékenységét. Néhány tagja a BÉKE alapítói között is megtalálható.

Érmihályfalva

A térség ismert és elismert civil szervezete az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport, amelyet 2000. december 15-én alapított Szabó János. A szervezői és rendezői feladatot az alapító látja el mind a mai napig. Első előadásuk Szigligeti Ede A cigány című népszínműve volt 2001-ben. Vígjátékokat, komédiát, drámát egyaránt játszanak, és a városon kívül a környékbeli településeken, sőt az anyaországban is bemutatják azokat. Íme néhány az előadott művek közül: Móricz Zsigmond: Úri muri (22 szereplővel), Égi madár (ősbemutatónak számított); Bródy Sándor: A tanítónő; Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a szeleburdiak; Rejtő Jenő-kabaréjelenetek. Ezen kívül igen sok saját, humoros, rövid jelenetet adnak elő, és rendeznek tematikus zenés-verses irodalmi esteket is. Tizenhárom éve rendszeresen szilveszteri kabaréval is fellépnek. Évente 6-7 előadásuk van 2-3 bemutatóval – a Nyíló Akác Napokon és ősszel. Eddig 60 produkcióval álltak színpadra, összesen közel hatvanan mondhatják magukat „mókásnak”. Akadnak olyan Móka-tagok, akik diákként kerültek a csapatba, aztán egyetemi éveik elvégzése után a városba és a Mókába is visszatértek. Cormos Viktória a Kolozsvári Állami Magyar, illetve Román Opera énekesnőjeként folytatja színpadi pályafutását. Itthoni elismeréseik mellett (Erdélyi Színjátszó Fesztivál, 2001 – 2. díj; Magyar Kultúráért-díj, 2007 stb.), 2015-ben Székely Csaba: Bányavirág című művével az ajkai (Vesz­prém megye) XII. Aranydeszka Országos Minősítő Színjátszó Fesztiválon a mókások a fődíjat, a legjobb férfi és legjobb női, a legjobb epizódszereplő díjakat, a legjobb előadásért, valamint a legjobb rendezésért járó díjakat, továbbá a Magyar Szín-Játékos Szövetség arany fokozatú minősítését nyerték el. 2016-ban Balassagyarmaton a legjobb férfi szereplő díjat, Komlón a KASZT fesztiválon a legjobb mellékszereplő díjat vehettek át. Részt vettek Sopronban a Teátrumi Színözön rendezvényen, valamint meghívást kaptak a győri, a komlói és a körmendi társulatokkal együtt a Nemzeti Színházba. Eddigi legsikeresebb darabjuk a Bányavirág, amelyre Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész egy fesztiválon zsűritagként azt mondta: „ez az előadás elgereblyézte a mezsgyét a profik és az amatőrök között”, míg Ascher Tamás szintén Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező bevallotta: nehezen tudna rosszat mondani a látottakról.

A Mózsi Borbála Gödör-Gasztro-Galériájában sajátságos kulturális élet kezdett kibontakozni a kilencvenes években Érmihályfalván. Ebből lett a GGG Irodalmi Stúdió 1994-ben. Alapítói Bokor Irén és Kiss Kőrösi Jolán tanárok, akik 2009-ben átadták az irányítást Boros Emőke, Kovács Andrea és Baghiu Vadász Mónika tanároknak. A szervezet névadója Nyakó József, a művelődési ház akkori igazgatója volt. 2000 elejére már igazi irodalmi színpaddá nőtték ki magukat, tevékenységük ma is jelentős.

Érmihályfalván 2009-ben alakult meg az Érmellék 2009 Fotóklub. Célkitűzéseik között szerepel Érmellék még meglévő értékeinek mentése és népszerűsítése a fototechnika eszközeivel, valamint a fotóművészet népszerűsítése. Kiállításokat, versenyeket, előadásokat, fotós túrákat szerveznek, tapasztalatcseréken és tanfolyamokon vesznek részt. Kortárs és régi képgyűjteményük jelentős. Tagjaik száma 23, akikből 13 aktív, a többi „szimpatizáns”. Választott klubelnök Bíró Károly, alelnök Crisan Sándor.

Székelyhíd

A székelyhídi kulturális események főszervezője sokáig az 1995-ben alapított Érmellék Egyesület volt. Többek között ennek égisze alatt indult újra a Székelyhídi Hírlap újság (1996–1997), ennek keretében szervezték éveken át az Érmelléki Ősz regionális kulturális fesztivált (1995–2008) és az Érmelléki Borversenyt. Több könyvet is kiadtak (Nánási Zoltán: Székelyhíd történeti monográfiája – 2003; Emlékkönyv, 50 éves a székelyhídi középiskola – 2004; Az Érmellék tíz ősze – 2005). Pályázataik révén több emlékhely és emléktábla felavatása valósult meg, ilyen például a Fényes Elek-szobor Csokalyon, az Ady Endre-, illetve II. Rákóczi Ferenc-emléktábla és a kopjafaállítás Székelyhídon.

A 2008-ban alakult Pro Székelyhíd Egyesület a város és környéke gazdasági, kulturális életének fejlesztésén munkálkodik. Az Érmelléki Farsangi Bál, az Érmelléki Borverseny, az Érmelléki Ősz, az Érmelléki Nemzetiségek Néptáncfesztiválja, az Érmelléki Kórustalálkozó, a Székelyhídi Városnapok szervezésében vállal(t) szerepet. Sport- és határon átnyúló gazdasági rendezvényeket is szervez. Elnöke Erdei Imre.

Az Ér Hangja Egyesület a média szerepkörét vállalta magára. Működteti a helyi újságot, rádiót, tévét azonos név alatt, elnöke Aszalós Tímea. Munkatársai közel öt éve gondoskodnak önkéntesen az Ér hangja című újság megjelenéséről, amelyben eddig több mint ezer, Székelyhíd és a hozzátartozó települések eseményeiről beszámoló cikk kapott helyet. A minden hónap elején megjelenő 2000 példányban nyomtatják, és juttatják el az érmelléki lakosokhoz. Az Ér TV 2013. június 19-én sugározta első adását, azóta minden péntek délután új műsorral jelentkezik a világhálón. 2013 augusztusától kedd esténként Bihar megye több mint 50 településén tekinthetik meg adásaikat kábeltévén is.

Ifjúsági szervezetek

Az ifjúsági civil szervezetek is nagyrészt kulturális, közösségfejlesztő, illetve szórakoztató programokat szerveznek. A Margittai Ifjak Köre 2004-ben jött létre, alapításának ötlete Cseke Attila képviselőtől származott. A kezdetkor igen sokat segített Botos Sándor és Balla Sándor. Előbbi hosszabb ideig elnök is volt, jelenleg örökös tiszteletbeli elnök. Az elnöki tisztséget jelenleg Demián Zsolt tölti be. Számos programot szerveznek, amely a fiatalokon túl az idősebb nemzedéket is megcélozza, ilyen például az egyházi kórusok nagyon népszerű adventi találkozója. Állandó partnerkapcsolatban állnak a Vidéki Ifjúsági Szövetséggel (VIDIFISZ), ami tulajdonképpen ernyőszervezete a megye valamennyi ifjúsági tömörülésének.

A VIDIFISZ 2002-ben alakult, 2004-ben jegyezték be jogilag. Megyei civil háló, ami Bihar megye 26 településén 25 ifjúsági szervezetet foglal magába. A tagszervezetek főként vidéken működnek, közülük 6 önálló jogi személy is, például a Diószegi Ifjúsági Szervezet (DIFISZ). Önkénteseik és tagságuk száma eléri a 200–250 főt. Eddigi elnökök: Kiss Sándor Elek (2002–2012), Bántó Zsolt Norbert (2012–2014), Boda Gergely Zoltán (2014–2016), alelnökök pedig 2014–2016-ig: Knál Orsolya, Kun Zsolt, Kozák Róbert, Albert Zoltán, Sebestyén Lala Balázs és Vigh Enikő. Fő feladata, hogy tagjai szakmai, tudományos fejlődését, képzését támogassa az egyetemi és iskolai képzésen kívül is színvonalas programokkal. Arra törekszik arra, hogy kapocs legyen a vállalkozások és a fiatal pályakezdők között. Tudományos és kulturális rendezvényeikkel (Szabadságfesztivál, Nyári Egyetem, Műhelytábor) hozzájárulnak a helyi magyar közösség szellemi fejlődéséhez.

Meg kell említenünk két ifjúsági ernyőszervezetet, amelyek tevékenysége – a kezdeti lelkesedés múltán és a nemzedékek cserélődésével – mára sajnos, lecsökkent. Ezek az 1989 decemberében alakult Magyar Ifjak Demokrata Szövetsége (MIDESZ), a másik a Királyhágó-melléki Református Ifjak Szövetsége (KRISZ) vagy régebben IKE (Ifjak Keresztény Egyesülete) érmelléki szervezetei. A MIDESZ a ’90-es években meghatározó volt minden településen (ezt akarja újraéleszteni a VIDIFISZ), utóbbi legsikeresebb éves rendezvényeiként az egyházmegyei Ki Mit Tud? vetélkedőt, a hegyközszentimrei strandon szervezett ifjúsági tábort, illetve az egyházkerületi Biblia-vetélkedőt tartjuk számon. A KRISZ helyi szervezetei Érmelléken általában a városokon életképesebbek, ott, ahol a középiskolák miatt helyben marad a közéleti tevékenységre fogékonyabb 14–18 éves korosztály (Magyarkécen a lelkész karizmája is fontos vonzerő).

A Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség 2010-ben alakult Borsi Imre Lóránt vezetésével, és már megközelítőleg négyszáz tagja van 14 településen, többek közt Székelyhídon, Margittán, Szalacson, Érsemjénben, Érkörtvélyesen stb. A mozgalom tevékenységeiről rendszeresen beszámol a megyei napisajtó.

Iskolai szervezetek

Az iskolák is igyekeztek létrehozni saját civil szervezeteiket. Céljaik közé tartozik az iskolákon belüli tudományos, kulturális, művészeti és sporttevékenységek támogatása, a tanfelszerelés kiegészítése, kiemelkedő diákjaik és tanáraik díjazása, különböző könyvek, kiadványok megjelenésének támogatása, a helyi, megyei és országos szervezetekkel való együttműködés. A margittai Horváth János Elméleti Líceum 2011-ben Margittai Oskoláért Társaság (MOST) néven jegyzett be civil szervezetet. Alapító tagjai (18 személy) az iskola létrehozása körül bábáskodó pedagógusok, önkormányzati képviselők, valamint vállalkozók voltak. Az igazgatótanács tagjai: Nagy Gabriella elnök, Rend Erzsébet alelnök, Bondár Piroska programigazgató, valamint Bordás Mária és Nagy Ákos. A szervezet vezetősége Papp Géza és Bokor József tanárok emlékére két emlékdíjat alapított.

A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum 2004-ben alakította meg a Scola Nostra Săcueni–Székelyhíd Egyesületet. Legemlékezetesebb projektjeik: Be Part of It nemzetközi partnerség tíz Európai Uniós iskolával, Phare 2005 partnerség, Pro natura Valea Ierului ökológiai projekt, három geocashing tábor megszervezése, finanszírozása, lebonyolítása. Az egyesület alapító elnöke Wilhelm Júlia Mária volt, 2007 óta Pap József tölti be a tisztséget. A könyvelést Borozsnyai Ildikó végzi, legfelsőbb döntéshozatali szerve az öttagú igazgatótanács.

Hasonló egyesület az érmihályfalvi Pro Scholam Egyesület és a szalacsi Pro Scola Egyesület vagy az ugyancsak érmihályfalvi Aegis Ephebum Egyesület, amelyeknek célja az, hogy nevelje, irányítsa, támogassa tevékenységeiben az érmelléki fiatalságot, hozzájárulva a település és a régió szociokulturális fejlődéséhez. A Pro Scholam és Aegis Ephebum a Nánási-Baricz Noémi szervezte Máté Imre Szavalóverseny támogatói közt is megtalálható. Az Érintő Egyesület – több más tevékenysége mellett – szervezi az Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napokat Érmihályfalván.

Egyházi szervezetek

Igen fontos szerepet töltenek be a szociális gondokkal küszködők segítségére siető egyházi és civil szervezetek. Közülük legismertebb a nagyváradi székhelyű Caritas Catolica Egyesület, amely megyeszerte kifejti tevékenységét. A margittai központ igazgatója Kiss Károly. Az általuk működtetett Szent Margit és Szent Antal Idős Otthonokban 35 idős embert tudnak befogadni állandó ellátásra. Emellett működtetik a roma gyermekek oktatását támogató programot, az Idősek Klubját, a Szent Antal Napközi Otthont Időseknek és a margittai szociális konyhát. Otthoni gondozást, ellátást is magukra vállalnak Székelyhídon, Margittán, Érmihályfalván.

A Szent Ferenc Alapítvány két gyermekvédelmi központot is működtet Érmelléken, az egyiket Székelyhídon (Gyermek Jézus Gyermekvédelmi Központ) a Stubenberg-kastélyban, a másikat Gálospetriben (Szentháromság Gyermekvédelmi Központ) a Fráter-kúriák egyikében. Ezekben hajléktalan gyermekek találtak otthonra, teljes ellátásra. A székelyhídi 21 gyermeket lát el, vezetője Kovács Ágnes, a gálospetri 24-et, vezetője Kosza Erzsébet. Ezen kívül Nagyszalontán (87 gyermekkel) és Nagyváradon (13 gyermekkel) is működtetnek otthont. A gyermekek életkora egy évestől 17 évesig terjed. Az otthonokon túl napköziket is működtetnek három településen, ahol iskola után fogadják a gyermekeket. A székelyhídi 30, az érmihályfalvi (vezetője András Ildikó) és a bihardiószegi (vezetője Pongor Éva) pedig 20–20 gyermeknek ad délutáni otthont.

A szentjobbi Szent István Szociális Központ alapjait 2002-ben rakták le a vincés nővérek ingatlanában és a szentjobbi apátság 50 hektárnyi földjén. Az alapítványként működő intézmény 2006 óta három gyermekházat (Szivárvány, Szent Ferenc, Tarka Kövek) működtet. Ügyvezető igazgatója Soós Attila és Kozma Enikő. Legfelső döntéshozója a vezetőtanács, amelynek elnöke ausztriai, alelnöke pedig dr. Földes Béla. Fővédnöke a melki apátság, fő szponzora egy osztrák egyesület. 35, hat és 21 év közötti gyermeknek, illetve fiatalnak nyújt állandó ellátást. Igyekeznek saját bevételt is biztosítani maguknak mezőgazdasági, illetve asztalosmunkából. Ezen túl használtruha-boltban értékesítik a kapott adományok szükségleteiken felüli részét. Külföldi iskolákkal ápolnak jó kapcsolatokat.

Az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány 2013-ban bejegyzett nagyváradi fiókszervezete, addigi szociális gyermekprogramját a svájci állam támogatásának köszönhetően Bihar megyében Székelyhídra, Hegyközszentmiklósra, Bihardiószegre és Szentjobbra is kiterjesztette. Ugyancsak széleskörű karitatív tevékenységet fejt ki Érmelléken a váradi Ruhama Alapítvány és a Református Cigánymissziós Központ.

Az Érmelléki Református Egyházmegye saját szervezete az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány (ÉRDA). Gellért Gyula esperessége idején alakult 1998-ban, 2000-ben jegyezték be Diószegen, 2010 óta székelyhídi székhellyel működik. 2007-ig Gergely Annamária diakónus lelkiismeretesen felkutatta az egyházmegyéhez tartozó gyülekezetekben élő nagycsaládosokat, a fogyatékkal élők családjait és támogatásban részesítette őket. A 2007 és 2010 közti időszakban az ÉRDA tevékenysége a micskei Sámuel bentlakásra korlátozódott. Balogh Anikó 2010 és 2013 közt volt diakónus, 2013 óta pedig Balla Júlia (két évig Futó Márta helyettesítette) a diakónus. Az eddigi tevékenységeik mellett jótékonysági koncerteket szerveznek 2010 óta, illetve akkreditált otthoni idősgondozói hálózatot kívánnak beindítani az egyházmegye 37 gyülekezetében 2017-től.

Egyéb szervezetek

A margittai Dr. Pop Mircea Városi Kórház is létrehozott 2002-ben egy civil szervezetet Hațieganu–Pápai Páriz Egyesület néven. Alapításának célja az volt, hogy tevékenységével segítse a kórház munkáját és bővítését, szakmai fejlődést biztosító programokat szervezzen, segédkezet nyújtson orvosi felszerelések és gyógyszerek beszerzésénél. Kapcsolatokat épített ki az egészségügyi intézménynek segíteni tudó bel- és külföldi civil szervezetekkel. Programszerűen segít a régióban élő nyúlszájú gyermekek minőségi műtéti kezelésében. Felvállalta a kórház névadója büsztjének felállítását. A NATO Charity Bazaar nevű brüsszeli szervezet pályázatán 2011-ben és 2016-ban is jelentős összegeket sikerült nyerni a kórházi géppark fejlesztésére. Jelenlegi mozgatórugói Bradács Alíz kórházmenedzser és dr. Szabó József újszülött-gyógyász.

A nyugdíjasok is szerveztek különböző egyesületeket, amelyek tevékenysége folytonos. Ilyen az Érmihályfalván 2012-ben alakult Szépkor Egyesület, valamint a szintén 2012-ben létrejött bihardiószegi Őszi Napsugár. Ezek főleg helyi szinten tevékenykednek.

A nők társadalmi felelősségvállalását igyekszenek elősegíteni vidékünkön az egyházak (református és római katolikus) nőszövetségei és a politikai pártok nőszervezetei (az RMDSZ Nőszervezete). Tevékenységük nyomon követhető az egyházi és világi sajtó oldalain. A néptáncmozgalmat támogató szervezeteket külön fejezetben mutatjuk be, míg a katonai hagyományőrzésről egyik havi számunkban jelenik meg ismertető. Az Irinyiek hagyományát hivatott őrizni Albison a Török Ferenc kezdeményezésére alakult Irinyi József Társaság, amely 2011-ben emlékszobrot állított, és több megemlékezés szervezője a mai napig. Ők karolták fel a 30 éves hagyományra visszatekintő Érmellék Kupa nevezetű, iskolák közti férfi és női kézilabdatornát is.

Természeti értékeink védelmére és népszerűsítésére jött létre 2013-ban Asszonyvásárán a Kolokán Egyesület. Az én Érmellékem címmel virtuális fotókiállítást indítottak útjára az interneten. Debrecen külterületén működött az Érmelléki Természetvédelmi és Turisztikai Közhasznú Egyesület (Érmelléki Közhasznú Nonprofit Egyesület), amelynek célja az érmelléki kulturális, természeti értékek megőrzése, a turizmus fejlesztése, a vidékfejlesztés volt. A gálospetri és szalacsi tájházak felújítására és működtetésére hozta létre dr. Kéri Gáspár az Érmelléki Turisztikai Társaságot.

Nemzetközi kapcsolatok

A kommunista falurombolás elleni tiltakozás jegyében nyugati települések úgymond örökbe fogadtak romániai falvakat, amelyek érdekében petíciókat írtak és titokban segítették őket. Az 1989. decemberi rendszerváltás után azonnal megjelentek, hogy ténylegesen is felvegyék az itteniekkel a kapcsolatot. Ilyen alapokon nyugszik Bihardiószeg és Fontenay-le-Comte (Franciaország), Székelyhíd és Écaussinnes (Belgium), Albis-Érbogyoszló és Bondues (Franciaország) testvértelepülési kapcsolata is. E kapcsolatok ügyvitele szintén civil egyesületekre tartozik Diószegen (előbb Diofont Alapítvány, majd Pro Diosig Egyesület) és Bogyoszlón (Érbogyoszló/Albis–Bondues Egyesület). Utóbbi a margittai kórházat is támogatja. Nyilván a testvértelepülések hálózata a bemutatottnál sokkal bővebb. Ezek a legrégebbiek.

A felsoroltakon kívül szinte mindegyik település létrehozott egy-egy saját egyesületet, amelyek leginkább a falunapi ünnepségeket vagy az adott település valamilyen közérdekű rendezvényét támogatják. Országos, megyei és helyi szervekhez pályáznak a szükséges anyagi fedezet érdekében, emellett vállalkozók támogatásának is hivatalos keretet tudnak adni.

A határ két oldalán önkormányzatok, gazdasági és civil szervezetek összefogásával megalakultak a (Leader) Helyi Akciócsoportok (HACS): Magyarországon az Érmelléki HACS, amelynek pályázatait a 2008-ban alapított Érmelléki Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. kezeli. Romániában a Bihar megye magyar határmenti HACS (röviden GAL Bihor) működik igen érdekes területi lefedéssel (az Ér- és Berettyó-völgy, kivéve Érmihályfalva és Margitta városok, Szalacs és Érszőllős községek), Bors székhellyel.

A hajdú-bihari és bihari települések közül 15-en (többek közt Székelyhíd, Mihályfalva, Diószeg, Margitta) Vásárszövetséget hoztak létre 2016 februárjában a helyi termelők értékesítési lehetőségeinek bővítésére.

Gazdaegyesületek

A profi galamb-, díszmadár-, díszbaromfi- és nyúltartók 25–30 fős bihari érmelléki tábora (galambászok, tyúkászok, nyulászok) egyénileg vagy két egyesületben fejti ki aktivitását. Az egyik a margittai Phoenix Columbofil (Galambász) Egyesület, a másik a Bihar Megyei Galambász Egyesület hat klubbal. Legutóbbi nagyobb kiállításuk 2016 novemberében volt Margittán. Szinte minden településen létezik közlegelő-társulás, amely több-kevesebb sikerrel igyekszik érvényt szerezni a tagok érdekeinek.

Befejezésül a mezőgazdaság fejlesztésére létrejött három szervezetet, valamint egy, az ágazathoz köthető lovagrendet mutatunk még be. Az egyik szervezet a 2013-ban alapított Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE), amelynek célja az érmelléki gazdák által megtermelt áruk eladásának segítése, kapcsolatteremtés a régió gazdái között, kapcsolatépítés és együttműködés magyarországi gazdaszervezetekkel, szakmai konferenciák és képzések, tanfolyamok megszervezése, segítségnyújtás a mindennapi termelői gondok megoldásában. Rozsarató és Tarlóhántó Ünnepséget, Érmellék Ízei és Termékei Vásárt, Érmelléki Gazdakonferenciát stb. szerveznek, részt vesznek a Magyarok Kenyere programban. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Bihar megyei szervezete a forradalom utáni másfél évtizedben volt rendkívül aktív Érmelléken is, illetve az utóbbi két évben kezd ismét életre kelni. A székelyhídi V. Karácsonyi Vásár keretében szervezte meg az Érmelléki és Bihar Megyei Gazdanapot 2015-ben.

Bihardiószegen és Székelyhídon 1913-ban alakult az első gazdakör. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet (EMGE) fiókjaként sikeresen működtek mind gazdasági, mind kulturális téren az államosításig. A diószegi gazdakör 1992-ben alakult újra közel 40 taggal az egykori hegy- és mezőbíróság visszaállítása céljából (ezt máig sem sikerült megoldani). Első vezetője Szőnyi László és Balogh János volt, 1996-tól Jakab László, Várdai József, Tolnai Gábor, majd ismét Várdai József voltak a vezetői. 2000-ben felvette a Bihardiószegi Zichy Gazdakör nevet, 2008-ban pedig jogi személyként jegyezték be. Részt vesz a különböző közösségi rendezvények szervezésében, jótékonykodik, szervezi Érmellék legszínvonalasabb és leghangulatosabb borversenyét (a Diószegi Borversenyt), 2012-tól megszervezte a Diószegi Pincefesztivál, 2016-ban a Zichy Borudvart. Gazdatanfolyamokat és tanulmányutakat szervez, következetes tevékenysége nagyban hozzájárult a diószegi és érmelléki borok hírnevének visszaállításához. Várdai József és Rittner Tibor ötlete alapján szervezték meg 2011-ben az Európai Borlovagrend Érmelléki Legátusát (Bihardiószegen 17, Székelyhídon 15 jelentkezőt avattak hospesszé 2011-ben). Az I. legátus (elnök) Rittner Tibor, II. legátus (alelnök) Várdai József lett. A tagok pohárnok (hospes), tanácsos (consiliarius), borbíró (judex de vino) és borlovag ranggal bírnak. Az első kettőt helyi környezetben, utóbbi kettőt kizárólag a kismartoni katolikus templomban avatják. Az Érmelléki Legátus kétszeresen is különc: csak olyan tagot vesznek fel, aki már „térdet hajtott a szőlőtőke előtt” (vagyis van szőlője), és jogot kaptak arra 2015-ben, hogy öt tagot borbíróvá avassanak Bihardiószegen. Ugyanekkor 12 új tag lett hospes, hat addigi tag pedig tanácsos. Jelenleg 39 tagot számlál a lovagrend a bihari Érmellékről. Jelmondatuk: „In honorem Dei et in honorem vini”, azaz „Isten és a bor dicsőségére”. Szinte minden településen létezik közlegelő társulás, amelyek több-kevesebb sikerrel igyekeznek érvényt szerezni a tagok érdekeinek.

A múlt

A szentjobbi konvent és a nemesi családi levéltárak pusztulása megnehezíti az érmelléki borvidék Árpád- és Anjou-kori jelentőségének megítélését. Vélhetően ekkor még a váradi szőlőhegyek voltak jelentősebbek, bár szőlői voltak a szentjobbi (1169-es alapítólevelű) és egyedi apátságoknak is. A Zólyomyak adománylevelei (1393–1400) már általánosságban említik uradalmuk szőlőit, illetve arról is van adat, hogy Várad 1390-ben megtiltotta az idegen borok behozatalát. Egy monda szerint Érmelléken az első szőlőt Nagy Lajos király telepíttette Bihariószegen (id. Gajgó Sándor még látta az emléktáblát) vagy Székelyhídon (erről egy százéves cikk alapján tudunk). Diószegi mondák szerint Bethlen Kata vagy valamelyik Rákóczy lánya adta csertölgy erdejét a diószegieknek kivágásra (maradványát Cserhátnak, Rákóczy erdejének hívták), illetve a mai szőlőhegyen az első szőlőt állítólag egy bizonyos Fay pasa ültette. A debreceni és egyéb extraneusok figyelme a török terjeszkedés miatt a 16. századtól irányult Érmellékre, a váradi hegyre és Tokajra. A további török terjeszkedés miatt 1660 és 1692 közt a debreceniek zöme már Érmelléken (Diószeg, Jankafalva, Vajda, Szentimre), és nem Várad, Tokaj körül bírt szőlőt. A töröknek köszönhetjük azt, hogy az érmelléki és tokaji borok a 17. században széles körben ismertté váltak. Valószínű, hogy a bornagykereskedő Rákóczy-család is hozzájárult az érmelléki borok hírnevének öregbítéséhez ezek lengyelországi és cseh-morva exportjával. A váradi törökök is felismerték az érmelléki bor értékét. A debreceniek minden évben kemény csatát vívtak a nagyvezír birtokintézőjével a diószegi bordézsma miatt. Valós adat, hogy Debrecenben ekkor szüret idején szünetelt a közigazgatás, s hogy 1692-ben Diószegen termett a Bihar megyei szőlők fele. A szőlők lakosságmegtartó ereje Tokajhoz hasonlóan nálunk is kimutatható, a térség második legnagyobb települése 1692-ben Diószeg volt Debrecen után.

Bél Mátyás (1684–1749) országleíró művében (Notitia Hungariae, 1726) a diószegi borokat a legjobbnak tartotta Biharban. Hasonlóan írt Vályi András (1764–1801) is művében (Magyar Országnak leírása, 1796–1799). Ekkori érmelléki fajták: bakator, erdei, bihari boros vagy borosfehér (boros bial), juhfark, furmint, kecskecsecsű, szagos szőlő, bodonszőlő, Jenő-szőlő, Augusta vagy gohér. Bár voltak földpincék, a borok eltarthatósága (kezelési hibák miatt) ekkor még rossz volt. Borkereskedők megpróbálták már ekkor a tokaji bort érmelléki borokkal hamisítani. A diószeg-székelyhídi görög kereskedő társaság is érdekelt volt az érmelléki borral való kereskedésben (1737-es adat).

A 18. századi európai agrárforradalom hatására a reformkorban nálunk is kezdenek megjelenni a szőlészeti újítások: megjelenik a sárga muskotály (1792), a chasselas, terjed a soros művelés és a bor seprőről való lefejtése stb. A magyar borokat az 1746-os osztrák vámkorlátozás kiszorította a Német-római Császárságból. Ideiglenesen kedvező borkonjunktúrát teremtettek az osztrák örökösödési, az osztrák–török és a napóleoni háborúk. Görög Demeter 1829-ben magyarul, Schams Ferenc pedig 1833-ban németül ismertette meg Európával újra a magyar szőlőfajokat és borokat. Schams munkájából Érmellék kimaradt (a Görögében megtalálható), azonban Tatai Ferenc piskolti és Fazekas György félegyházi református lelkészek szakmai vitája a Tudományos Gyűjtemény 1835–1837-es évfolyamaiban az előbbieknél sokkal bőségesebb és ugyanolyan színvonalú anyaggal kárpótol bennünket. Az 1850-es évektől a borkereslet ismét fellendült a franciaországi rossz szüretek, a filoxéravész, a krími háború és a kedvező osztrák vámpolitika miatt. Ezen újabb szakmai pezsgés viszonyai közt születtek Havas József, Galgóczy Károly, Gyürky Ferenc, Barta János és a tóti Bük László szőlészeti leírásai, amelyekre a bihari Érmellék vonatkozásában dr. Miskolczy Mihály és Schvartzer Viktor munkái tették fel a koronát. Az 1870-es évek a kedvezőtlen időjárás, a német vámkorlátozás (1879), a SI-mértékegységrendszer bevezetése (1875) és a filoxéravész szilágypéri kitörése (1879) miatt ismét nem voltak szerencsések.

A filoxéra (szőlőgyökértetű) 1882-ben megfertőzte Szalacs, majd 1884 és 1887 közt a bihari Érmellék központi szőlőterületeit is. A hatékony védekezések közé tartozott, ha a szőlők pusztulását szénkéneges (CS₂) gyérítéssel késleltették, illetve ha az európai nemes szőlőt a filoxérának ellenálló amerikai szőlőfajokba oltották be, de érdemes még megemlítenünk a homoki szőlőtelepítést is. Ekkor alakult ki egy új szakma: a szőlőoltás. A filoxéravész utáni érmelléki szőlőrekonstrukció apostolai közül messze kiemelkedik Nagy Gábor Érmelléki Első Szőlőoltványtelepe (Nagykágya) és Nagy Imre Noé Szőlőoltványtelepe (Szalacs). A dualizmuskori bihari Érmelléken további nagyobb szőlőoltómesterek is voltak (Bihardiószegen 15, Székelyhídon 13, Nagykágyán 6, Margittán 4, Érmihályfalván, Kiskerekiben, Érsemjénben három-három, Kólyon két, Bagaméron, Érkörtvélyesen, Jankafalván, Szalacson és Vajdán egy-egy.) Áldásos tevékenységük árny­oldala volt a direkttermők propagálása (Nagy Gábor, Sándor József, Oltásos Szűcs Sándor a Delaware-t, Székely Gábor a Noah-t vagy Novát), amelyet előbb a monarchia apparátusa is támogatott. E direkttermő fajok visszaszorítása mai napig tartó küzdelem. Újlétán Szabó Lajos, Érmihályfalván és Érsemjénben Jakab Rezső hatására Érmelléken is felvirágzott a homoki szőlőkultúra, amelyet a földreformok és az 1928-as nagy fagy tett tönkre. Újabb felvirágzása volt a kommunizmusban, azóta vegetál.

Az első állami vincellériskola

Az első, kizárólag állami alapítású vincellérképezdét Diószegen hozták létre 1870-ben miniszteri rendelettel, IX. Zichy Ferenc támogatásával, aki gyakorlati célra ajánlotta fel mintaszőlőjét. Könyvtára is működött 1872-től. Ingyenes szállást, ellátást, oktatást biztosítottak évente 24 tanulónak, napi vincelléri munkájuk ellenében. Tanonc csak 16-ik évét betöltött, elemi iskolát végzett, jó erkölcsi bizonyítványú, munkabíró, motivált személy lehetett. A tanév októbertől augusztusig tartott. Általános műveltségi és szaktárgyakat tanítottak napi gyakorlati oktatás mellett, szigorú órarend szerint. Az oktatás kétéves volt, 1880 és 1886 közt egyéves gyümölcsészeti-szőlészeti vándortanító képzést is beindítottak. Az intézmény fenntartási költségeit, beruházásait állami támogatásból (6800–8400 forint/év) és saját forrásból biztosították. A vincellériskolát 1888-ban a minisztérium a filoxéravész miatti érdeklődéshiányra hivatkozva be akarta záratni, végül 1890 után középfokú intézményként működött tovább. Sikerrel vett részt az országos kiállításokon (1878, 1885, 1896, 1899) iskolai évkönyvekkel és tananyagokkal. A dualizmuskori vincellériskolában a következő személyek voltak igazgatók: kápolnásnyéki Balassa István, Gábor József, Lomjánszky Béla, Miskolczy Mihály Pammer Jenő; illetve segédtanárok: Bucher Alajos, Draskovits Kálmán, Engelbrecht Károly, Erdős Imre, Forster Sándor, Jablonszky György, Katócz Simon, Krä(m)mer/Krémer Fülöp (Viktor), Kiss Ernő, Koritsánsky János, Morágyi István, Munkácsy József, Petrovay György, Schöner Nándor, Szabó Lajos, szemerei Szemere Bálint, Tóth Kálmán.

Diószeg szőlészeti-borászati felügyelőségi központ is volt 1886-tól, ahol 1912-ig szénkénegraktár működött. A vincellériskola tanárai és tanítójelöltjei 1882-ig sikeresen tartóztatták fel a filoxérát Szalacs és Szilágypér között. Az iskola kivette részét a rekonstrukcióból is: téli tanfolyamokon tanították a szőlőoltást, amerikai anyatelepeket alakítottak 1898-ban Margittán, Jankafalván és Örvénden. A két világháború között román nyelven folyt a tanítás tovább az Erdélyi Kormányzótanács közvetlen felügyelete alatt. Nevezetesebb tanára volt ekkor Gavril Bogdan és Romulus Boieriu. Az iskola 1920-ban 25 hektár földet kapott, majd a Mihalache-törvény értelmében megkapta az Egyed-majort is 150 hold területtel. Az intézmény eredeti helyéről átköltözött 1930-ban a Zichy-kastélyba. Kísérleti szőlőparcellát alakítottak az irányítása alatt 1937-ben, amelyet a magyar hatóságok 1940-ben felszámoltak. Az uradalmi mintaszőlő nagyrészt szántóvá vált területe visszakerült az iskola kezelésébe (1945). Az oktatás 1946-ban indult újra: román (1946–1965) és magyar nyelven (1948–1953, 1955–1960), hároméves (1946–1950, 1954–1965) és kétéves (1951–1953) tanrenddel – 1955-ig szőlészetet, utána gyümölcsészetet és kertészetet is tanítottak. A magyar tagozatot előbb Csombordra költöztették, majd újraszervezték itt is. Igazgatója lett N. David (1946–1948), majd 1948 után Tempfli János. Itt kezdte oktatói pályáját id. Csávossy György is. Az iskolát 1965-ben költöztették át végleg Szilágysomlyóra, a mostani Ioan Ossian Technológiai Líceum jogelődjével összevonva.

A diószegi Zichy-uradalom mintaszőlészete és -pincészete

Gr. IX. Zichy Ferenc (1811–1900) a diószegi uradalom átvételekor (1860) 45 hold elöregedett, gyenge minőségű, régimódi művelésű szőlőt örökölt apjától, VII. Zichy Ferenctől. Előbb megnövelte szőlőinek területét, amely 1873-ban már 102 holdat (58,7 hektár) tett ki. Az uradalmi szőlő a Kishegy legtetején (190 m) terült el, háromfelé lejtve: ideális fekvésű volt, hiszen a nap egész nap sütötte. Az egész szőlőbirtok négy fő részre oszlott 1873-ban: az országút melletti nyúlványon gyümölcsöskert és -iskola (nyolc hold), felette szőlőiskola (egy hold), a felett fajta- és kísérleti szőlők (négy hold) voltak, legnagyobb részét azonban a haszonszőlők tették ki (89 hold). A kísérleti parcellában tanulmányozta a különböző művelési módokat a hazai és külföldi szőlőfajtákon, valamint alkalmazkodó és termő képességüket. Az ültetvény felújításának keretében haszonszőlőjét 10–12 részre (egyenként tíz holdas) osztotta, amelyből minden évben 6–10 holdat rigolíroztak (az új ültetvényeket ebbe a forgatott földbe tették), és a régi tőkék termésének fokozására bevezette a trágyázást. E munkát a gróf maga felügyelte, segédje volt ebben Szoller Károly erdőmester, Krämmer Fülöp pincemester és Brükl Károly. Krämmer 1867-ben került az uradalomba nyolc nassaui vincellércsaláddal, huzalos művelést vezetett be, a Guyot-féle metszésmódot alkalmazta, új alapokra helyezte a borkezelést, ő lett Zichy borainak aranykezű vincellére 1880-ig. Zichy átalakított szőlőtábláiban 1872-re az alábbi szőlőfajokat termesztették, hazaiak: sárfehér, bakator, kadarka és juhfark; külföldiek: rajnai rizling, olasz rizling, zöldszilváni, orthieber (Ottlieb?), ropogós gyöngyszőlő (Krachgutedel), osztrák fehér, fűszeres tramini, mosler, kora burgundi, veltelini, bauzeni (Bouzzy), ruhlander, kék burgundi. A később alkalmazott 40–50 helybeli vincellért 1870-től Zichy teljesítmény alapú díjazásban részesítette fizetésük mellett. Az uradalmi szőlők termékenysége 1873-ban (leszámítva a fajtáknak megfelelő ingadozásokat) 25–30 akó/hold, vagyis 2475–2965 liter/hektár volt.

A saját borokat kezdettől fogva a Nagy-pincében (egyik szárnyában az 1240 akós Nagyhordóval, 1980-ban temették be) és Hosszú-pincében tárolták, míg a dézsmaborokat a gabonaraktár földalatti pincéiben. Külföldi eladásra, illetve haszonszerzésre saját termését használta az uradalom, míg az alkalmazottak fizetésére és a kocsmán való méretésre a dézsmaborokat. A bordézsma örökváltságával egy fontos jövedelemforrástól esett el az uradalom 1857 után. Kiút ebből a korszerű szőlészet meghonosítása volt. A diószegi Zichy-uradalom pincészete 1860-tól külön egység volt az uradalmi könyvelésen belül. A szeszes italok nyilvántartása rendkívül pontos volt. Zichy 1873 és 1888 közt befejezte a kastély délnyugati szárnya alá is benyúló, T alakú, részben földfeletti pincét (kereskedelmi pince, 15000 akó kapacitással), amelyben pasztörizálással, derítéssel, palackozással stb. készítették elő a szállításra szánt borokat. A gróf a nagytételes bor­eladást szerette: 1870-re 20 000 akó eladó bora gyűlt össze, de 1873-ban ismét 9000 akó volt eladó. Voltak ritka évjáratok, amelyeket csak magának tartott meg (az 1811-es és 1827-es bakator).

Már az 1840-es években is külön hordókban tárolták az egyes évjáratokat. Az 1860-as évekig IX. Zichy Ferenc még maga árulta borait Európában Szentpétervárig, 1870-től megbízottja Lápossy és Löbmayer volt Pesten. Az 1870-es évekig ő is csak bakatort és közönséges bort palackozott szépen címkézett üvegekben, attól kezdve fajtánként árulta őket kis- és nagytételben. Borai Amerikába és Ázsiába is eljutottak. Számtalan nemzetközi borversenyen nyert arany- vagy ezüstérmet. Magyarországon szaktekintélynek számított, akinek a véleményére odafigyeltek. Részvényes volt a Champagne-i borvidéken, Chalons-sur-Marne-ban, a Jacquesson borvállalatban. Nekifogott konyakgyártásnak is, de hamar abbahagyta – ennek emléke az emeletes pince (nem azonos a megyei út melletti nagy MAT-pincével).

Sokat könnyített a bor szállításán a vasútvonal 1887-es megnyitása. IX. Zichy Ferenctől a diószegi uradalmat fia, Tivadar vette át 1886-ban. A szőlőket ő is nagy becsben tartotta. Sajnos, a szőlőbirtok a román agrárreform hatására, 1925 után feldarabolódott, hamar tönkrement. Csak egy nyolc holdas parcella élte túl Gavril Bogdan tanító jóvoltából. A Nagyhordót a többi hordókkal együtt Ring Istvánnak (Nagyősz, Aradhegyalja) adták el 1935-ben.

A bakator tragédiája és feltámadása

Érmellék vezető fajtája évszázadokig a bakator volt: borszőlő, asztali szőlő, aromás szőlő. Dominánsan nőivarú virágai miatt nehezen porzódott be: „Ravasz a bakar, terem, ha akar” – tartották róla a helyiek. Ezért az érmelléki kisgazdák természetes házasításban, egy jellegtelen bort adó fajtával ter­mesz­tették együtt – az erdeivel. Az érmelléki bakator piros héjú, kerek szemű, míg a váradi hegy bakatorja ovális szemű volt. Bogyója korán kezdett édesedni, de lassan ért, héja vastag volt, és ellenállt a szürkerothadásnak, ezért október második felében szüretelték. Fehér bora lassan ért, 7–15 év is kellett hozzá, de a kitűnő évjáratú években legendás borokat adott, például a következő években: 1811, 1827, 1834, 1848, 1852, 1862, 1864, 1885 és 1908. IX. Zichy Ferenc csak kivételesen adott el például az 1860-as években 1811-es és 1827-es bakatorjából. Csak két típusú bor létezett az 1870-es évekig Érmelléken: a bakator és a többi fajta vegyes bora. Érdekes kivétel volt a bihari boros. Ha ezzel keverték a bakatort, attól az még bakator bor maradt. Elég gyakran fehér aszúbort is készítettek a bakatorból, minőségben a tokaji aszú után következett – a kínai császár is rendelt belőle 200 üveggel 1872-ben.

Az 1850-es években előbb az osztrák fajták, az 1860-as években a német, majd az 1870-es években a francia és olasz fajták is kezdtek megjelenni a bihari Érmelléken IX. Zichy Ferencnek köszönhetően. Ezek közül máig bevált fajtának számít a rajnai és olasz rizling. A leányka és az ottonel muskotály későbbi szerzeménye vidékünknek. Az igazi konkurenciát jobb termőképességük jelentette, illetve évjárattól kevésbé függő testes boruk. De sem ezek, sem a filoxéra és az azután tömegesen elterjedt, az amerikai alanyba oltást nem igénylő, a filoxéra gyökérkárosításának eredendően ellenálló direkttermő fajták sem törölték le azonban teljesen a bakatort a térképről.

A bakator eltűnésének fő oka a szőlőtermelők szervezetlensége, az érdekvédelem hiánya volt. A Bach-korszakban meginduló szőlészeti fejlesztések hatására egy Érmelléki Részvényes Borászati Társaságot akartak a bihari Érmellék gazdái szervezni, amelybe nem akarták az általuk lenézett szatmári Érmelléket bevenni. Két borverseny megszervezésével (1857 – Diószeg, 1858 – Debrecen) a lelkesedés ki is fulladt. Személyes sérelmek miatt IX. Zichy Ferenc sem állt a kezdeményezés mellé. A sértett szatmári Érmellék szőlőgazdái aztán külön utat jártak az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület Szőlészeti Szakosztálya tagjaiként. Hosszú távon ők jártak jól. IX. Zichy Ferenc kezdeményezésére 1862-ben végül megalakult a borászati társaság, de ennek nevében a Zichy-uradalom felügyelője vásárolta fel a szőlőt a kisgazdáktól a szőlődézsmaváltsággal kiesett dézsmaborokat pótlandó; a társaság hamar beolvadt a Bihari Gazdasági Egyesületbe. Miután IX. Zichy Ferenc konstantinápolyi követ lett (1874–1878), továbbra is minden évtizedben volt egy-két önszerveződési kezdeményezés, de egyik sem volt életképes. A filoxéra sem kedvezett e szervezetlenségnek, majd jött a trianoni döntés.

A testes, szeszes vörös borokhoz szokott román szakembereknek Trianon után szokatlan volt a savanykásabb, zamatosabb fehér, érmelléki bor, így Érmellék borászata a peremvidékre szorult a Román Királyságban. A két világháború között megindult a borászati régiók magas színvonalú talajtani, időjárási és szőlőfajtaismereti tanulmányozása. Ez Diószegen a vincellériskola irányítása alatt indult meg 1937-ben, de a második bécsi döntés ezt megakasztotta, miután a magyar hatóságok felszámolták az itteni román kísérleti parcellákat. A tanulmányozás a Román Királyságban a háború ellenére is tovább tartott, mire a háború véget ért, Románia szinte kész volt a nagy munkával, míg Érmelléken ez a munka elmaradt. Helyi adatok hiányában, más helyekről extrapolált adatok alapján, a bakatort nem találták alkalmasnak az Érmelléken való további termesztésre, ráadásul az 1950-es években induló új közigazgatási rendszerben – amikor járásokra, községekre lebontva állapították meg a termesztésre javasolt és termeszthető fajok bevezetését – a bihari Érmellékről kiseperték azt. A szatmári Érmelléken (Tasnád és Avasújváros környéke) megtartották a termeszthető fajták között (mert kezdettől ők szervezettebbek voltak), míg Diószegen az ízét is elfelejtettük. Azaz, majdnem elfelejtettük.

A fajtát elsőnek Szeremley Huba termesztette újra a Balaton mellett nagyobb tételben (2008-tól újra elismert fajta az anyaországban is). A néhai Csávossy György buzdítására Ludróczki Sándor elnökletével megszervezett Szatmár megyei Bakator Hegyközség 20–25 gazdája kb. 10–12 éve termeszt bakatort Avasújvárosban és környékén. Innen hozott vesszőkkel telepítette újra a bakatort Heit József és fia, Lóránd Bihardiószegen 2013-ban, porzóként juh­farkkal vegyesen ültetve (ugyanis az erdei még nem áll rendelkezésre). Korábban Jakab László és Hegedűs Attila is kísérletezett a bakatorral. 2016-ban Mados Attila segítségével Monospetriben jómagam is találtam Hajas Attilánál 2016-ban két, Mados Attila segítségével genetikailag is igazolt bakator tőkét, amelyet gazdája még a Klobusiczky-grófok egy öreg tőkéjéről oltott. Szalacson, Szentjobbon és Élesden jelzett még potenciális bakator tőkéket Homonnai Gábor. Derecskéről kaptunk hírt vállas erdeiről is. A Kárpát-medencei magyar szőlőfajták genetikai vizsgálata kimutatta, hogy igazi bakatornak csak a piros és tüdőszínű conculta tekinthető – egymásnak bogyószín változatai –, a kék bakator nem. A Heit Pincészet bakator bora már kezdi megmutatni fantasztikus tulajdonságait. Maurer Oszkár vajdasági borász, aki maga is bakator termesztő – és a Vura Vinotéka támogatásával a Heit-szőlőből származó ingyenes szaporítóanyag segítségével akarják a bihari Érmelléken terjeszteni a bakatort. A leányka, királyleányka, rizlingek, muskotályok, chasselas ízéhez szokott gazdák még fenntartással fogadják a régi, mára ismeretlen ízvilágot képviselő bakatort.

Tervezzük a bakator felterjesztését az Erdélyi Értéktárba, majd hungarikummá nyilvánítását. Egyszóval minden adott ahhoz, hogy Érmellék legendás bora ismét feltámadjon, és Érmellékhez kötődjön.

A jelen

A kommunista éra nagyüzemi termelése Érmelléknek csak asztali borok és vermut (egyfajta fűszeres bor) készítését engedte meg. Igaz, a diószegi vermut volt a legjobb az országban. Minőségi borok hiányában Érmellék nem vehetett részt országos és nemzetközi borversenyeken. E tapasztalat hiánya még most is nagyon érezhető. Újabb csapás volt a tulajdon-visszaszolgáltatás, talán még nagyobb, mint azelőtt a filoxéravész. A nagyüzemi szőlőparcellák nem megfelelő sorszerkezete, a kisbirtokosok gépparkjának akut hiánya, a tapasztalatlanság az ültetvények feldarabolásához vezetett, területük szántófölddé vagy legelővé alakult.

Az 1989. decemberi rendszerváltozás utáni két évtizedben mégsem pusztultak ki teljesen a szőlők a bihari Érmelléken, s ez annak a néhány fanatikus gazdának köszönhető, akik szervezeti formában vagy egyéni törekvésükből minden nehézség dacára szívügyüknek tekintették a hagyományok továbbvitelét. A 2002-es bortörvény kidolgozásakor csak kemény lobbizás árán sikerült kiharcolni, hogy a szőlőterületek jelentős pusztulása ellenére (kb. 400 hektárról 30-ra csökkent) Diószeg borvidékközpont maradjon. A 2004-es, 2011-es Debreceni Borkarneválon a díszmeghívott Érmelléket még csak Diószeg képviselte. Egy hajdúsági civil szervezet 2006 májusában megszervezte az I. Érmelléki Borutat, maradandó hatás nélkül. A Debreceni Borozó az érmelléki borvidék szaklapja is.

A szőlőművelés még döntően kézi, vegyszeres növényvédelemmel, de már létezik bioborászat is. A globális felmelegedésnek köszönhetően termeszthetővé váltak az Émelléken eddig ismeretlen vörös szőlőfajok is (Merlot, Shiraz stb.). A háztájiba szorultak a direkttermők, bár még van két borverseny, ahol lehet azokat is „versenyeztetni” (a De­la­ware-ról jó véleménye volt Csávossy Györgynek is). Kihaltak az utóbbi tíz évben az egykori szőlőoltó mesterek utolsó képviselői, ezzel együtt pedig az oltványültetvények gondozásának tudása is. Termelőink közt dominál a kézműves, a hordós, az oxidatív borászat, bár már terjed a reduktív borászat is. Palackban érlelt bor még kevés van, általában hordós érlelés után palackoznak. Bár a jogi és intézményi feltételek adottak, a sok vesződés és költség miatt kevesen használják az eredetvédettség lehetőségét. A divatnak és a borok kelendőségének köszönhetően a boros gazdáknál nincs óbor, néhány nagyobb bortermelő tárol csak néhány éves óborokat. A helyi termelőktől vett borok 90-95%-ban helyi tőkén termettek (5-10%-ban máshonnan is vesznek szőlőt), nem jellemző a borszőkítés. Diószegen található Partium egyetlen borászati eszközszaküzlete.

Érmelléken és környékén jó értelemben véve ösztönzően versengenek egymással a borászok, szőlészek abban, hogy szakágazati múltja, illetve jelenlegi fejlődési dinamizmusa révén melyik település legyen tekinthető a szakma éllovasának. Ennek a versengésnek lecsapódása volt a számtalan borverseny is 2016 januárja és márciusa között: XXII. Érmelléki (Székelyhíd), XVIII. Szentjobbi (rendező a Csáki Miklós Borbarátok Köre), XIX. Diószegi (Zichy Gazdakör) és Monospetri, XIV. Létavértes Városi (Létavértesi Szőlősgazdák Egyesülete) és Bihar községi (RMGE, Vincellér Egyesület), XIII. Élesdi vagy Sebes-Körös menti (eleinte Mezőtelegdi, Castrum Egyesület és Poynár Miklós Borbarátok Köre), IX. Hegyközszentimrei, III. Biharpüspöki (Vincellér Egyesület). Érmihályfalván a Nyíló Akác és Dióverő Szíp Napok fesztiválok idején szerveztek évente borversenyeket. Hosszú évek belterjes versenyzése után a bihari érmelléki gazdák magasabb szintű és távolabbi vidékek borversenyein is részt vesznek már. Ilyen a. III. BORUM – Kárpát-medencei Református Borászok Találkozója (Diószeg, 2016), a Hajdú és Bihar Megyei (Hajdúhadház, 2016), a szilágypéri Erdélyi Szőlőhegyek Borverseny (a XV. Nagykárolyban, 2014, a XVI. Diószegen, 2015), a Pákozdi Gasztro Fesztivál, a rangos Bihar megyei borversenyek és találkozók stb. Sajnos, helyi borversenyeinken még nem kizáró tényező az, ha valakinek nincs saját szőlője. A borversenyeknek és Dorin Popának, a Román Borkóstolók Társasága alelnökének köszönhetően borainkból a kezelési hibák eltűntek. Évről évre egyre több bor vesz részt valamennyi borversenyen. A Partiumban legelőször Wilhelm Sándor és Vasadi József szervezett Székelyhídon borversenyt (az első hatot még Wilhelm Sándor vezette le, majd átadta a stafétát másoknak). Az érmelléki és bihari borászok egyik nagy seregszemléje volt az I. Bihari Borszalon Dorin Popa szervezésében, 2016 decemberében a nagyváradi vár monumentális környezetében.

Az érmelléki szőlészeti-borászati régió befolyási övezete jóval túlterjed(t) földrajzi határain. Időben lemaradva Szatmár és Arad megyék mögött, de megindult Bihar megyében is a kivágott szőlők újratelepítése EU-s vagy saját forrásokból. Mára kb. 400 hektár szőlő található Biharban (szőlőhegyeken és háztájiban), ebből Érmellékre 250 hektár esik, amelyből Diószegre kb. 80 hektár. A bihari Érmellék üzemi szintű bortermelői a hegyközszentimrei Úr Zsigmond kb. 50 hektárral és saját üzletlánccal, valamint a diószegi Fábián Tibor 17 hektárral. Érmellékre azonban a kisebb, illetve a közepes családi szőlőbirtokok jellemzők, és ezt is tartják a jövőben járható útnak, látványpincészetek és borturizmus kialakításával. Sok kisgazda foglalkozik szőlővel. A teljesség igénye nélkül soroljuk fel azokat, akik szőlővel rendelkeznek és rendszeresen arany fokozatú pontozást értek, érnek el boraikkal versenyeinken. Bihardiószegen: T. Balog József, Dan Corbuţ, id. C. Füzesi József és fia, id. Hadadi László, id. Hegedűs Árpád és fia, id. Hegedűs István és fia, Heit Pincészet, Jakab László, Kun Barna, Kun Géza, Mados Családi Pincészet, Seres Géza, Szakál József, Szilágyi József, id. és ifj. Szőnyi László, ifj. Szőnyi József, Tolnai Gábor, Tolnai László, Tolnai István stb; Biharon (a szőlők Kovácsiban): Chifiriuc András, Pap Zoltán. Biharpüspökiben: Ádám Gergely, Fét Imre; Berettyószéplakon: Helmeczi József; Élesden: Homonnai Gábor, Kajántó Pál, néhai Török Mihály és fia, Attila; Érmihályfalván: Hegedűs Attila; Hegyközszentimrén: Nagy Sándor, Szilágyi Elek; Jankafalván: Adrian Anca, Piheni Annamária, Rittner Tibor, Várdai József; Margittán: Ioan Petrică; Monospetriben: Tánki József; Székelyhídon: Béldi Lajos, Czapp Árpád, dr. Domahidi Sándor, Hasznosi Sándor, Kovács Lajos, Kovács Zoltán; Szentjobbon: Kiss István, Kollák József, László Sándor, Zatykó István; Vajdán: Békési Lajos, Kalmár Gyula, id. és ifj. Nagy Zoltán. Nagyvárad és Élesd környéke része Érmellék befolyási övezetének és az innen kisugárzott borverseny-mozgalomnak.

Bihar megyében szinte nincs olyan közösségi rendezvény, ahol a Bihardiószegi Zichy Gazdakör tagjai egyénileg vagy testületileg, valamint más érmelléki települések termelői ne szerepelnének borokkal. A bihari helyi borversenyek közül a diószegin a legszínvonalasabb a választék, ezekre a hangulatos rendezvényekre évek óta sok magyarországi vendég is eljön. Mindig itt jelentek meg az újítások, például a disznótoros vacsora, a számítógépes adatfeldolgozás és megjelenítés, a 100-as skála szerinti pontozás (2016-tól) stb. A Heit Lóránd Szent Orbán-napi rendezvényéből kinőtt II. Bihardiószegi Pincefesztiválon (nevét Borfesztiválra kellett változtatni) 2013-ban megszervezték az I. Bihar Megye Borásza versenyt is. A Borfesztivál és XIX. Diószegi Napok (2016) keretében megszervezett Zichy Borudvar összevonásával egy Bor- és Gasztrofesztivált tervezünk indítani 2017 májusától. A bakatort a bihari Érmelléken Diószegen telepítették újra először. Minden jel arra mutat, hogy Bihardiószeg ismét méltóvá vált arra, hogy „Érmellék borászati fővárosa” legyen.

Lassan halad a bormarketing hátteréhez szükséges kulturális-néprajzi miliő újrateremtése, amely az érmelléki borászatot mindig is körülvette. Elődeink elméleti-gyakorlati tudása (Csávossy György) és a történeti adatok mellett (Papp Klára és dr. Szabó József magyarul, Adrian Apan románul), Borbély Gábor, Kéri Gáspár, Kuruc Albert, Varga Gyula néprajzi feltáró és értékmentő kutatásai is fel lesznek használva. A tárgyi emlékeket 2003-tól Borbély Gábor és Sófalvi István fotókiállítása is bemutatta itthon és külföldön egyaránt. A 19. századi bihari érmelléki szőlészetről és borászatról átfogó feldolgozásom megjelenése várható 2017 folyamán a kolozsvári Sapientia – EMTE kiadója gondozásában. Talán 10-20 év múlva elmondhatjuk, hogy a bihari érmelléki szőlők filoxéravészt, politikai pálfordulásokat, emberi hanyagságot túlélve ismét régi fényükben ragyognak, és hogy egy legenda feltámadt.