Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A Szent Korona az Érmelléken

A magyar Szent Korona nemcsak a magyar államiság fő jelképe, hanem öreg kontinensünk egyik legrégebbi, mai napig épségben megmaradt beavató koronája. A Szent Korona kalandos történelmet élt meg – megannyi városba, országba elvitték, hol ellopták, hol nyoma veszett –, míg végül 1978. január 6-án, azaz 40 esztendeje egy négytagú mérnökcsoport hazaszállította Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A kerek évforduló okán közöljük Szabó József A Szent Korona az Érmelléken című írását. (A szerkesztőség.)

A Szent Korona legrégibb hiteles ábrázolása (Clemens Jäger: Ehrenspiegel des Hauses Österreich)
A Szent Korona legrégibb hiteles ábrázolása (Clemens Jäger: Ehrenspiegel des Hauses Österreich)

Mivel a témával még nem foglalkoztak kellő részletességgel, a Szent Korona esetleges érmelléki tartózkodásaira vonatkozó legendákat igyekszem kritikailag megvizsgálni a rendelkezésemre álló történeti információk alapján.

Pesty Frigyes 1864-es Bihar megyei helynévtárába a Bihardiószegről beküldött adatai közt a következőket olvashatjuk: „Egyébb iránt a’ NVáradi béke utanni adatok szerint Isabella királynő megunván Martinnúzi György cselszövényeit, az ország koronáját az ifiu Zsigmond Jánossal Ferdinánd Császárnak átadni magát határozta. Ez idöben Diószeg földes ura Gróf Salm Miklos – volt Ferdinánd császár hü embere. E közben Martínuzí a váradi püspök Isbella királynő kedvenc embereivel politicai cselleít tovább is szövén – a’ Magyar Korona a Diószeg kelet felöli rétes, lapályos vizenyös részén feküdt kis földvárban 3 hónapig rejtegettetett, míg aztán Gróf Salm Míklós, Nádasdy Míklós, és Martínuzí Dioszegen tartott értekezlet után a’ Váradi béke létesülvén – a’ koróna Ferdinánd Császárnak átadatott.” Nyilván sok összemosás van benne. A mohácsi csata utáni menekülés közben a Csele patakba fulladt II. Lajos magyar király (1516 és 1526 között uralkodott, a továbbiakban: ur.) helyett két koronázott királya is lett a Magyar Királyságnak: Szapolyai János (1487–1540, ur: 1526–1540) és Ferdinánd osztrák főherceg (ur: 1527–1564). A koronát őrző Perényi Péter (1502–1548) előbb az egyiket, majd pártváltását követően a másikat is megkoronázta a fejékkel – később magának is voltak uralkodói ambíciói. Az ő hatalmi vetélkedésük meghatározta a Mohács utáni évtizedeket. Perényi személyével és változó pártállásával Puskár Anett foglalkozott (Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Philosophica 2008, 13/3: 295–313). A fenti helyen pedig Bessenyei József tekintette át a Szapolyai-kutatás történetét és feladatait – melytől az elkövetkező években én is sokat várok. A korona ebben az időszakban sokat vándorolt. Mohács után Perényi előbb Trencsénbe vitte a koronát, majd Székesfehérváron megkoronázta Szapolyait, aztán Füzér vára, majd Ferdinánd székesfehérvári koronázása, aztán Siklós vára a tartózkodási helye. A koronát 1529-ben Sárospatakra vivő Perényin rajtaütött Szerecsen Jánor tolnamegyei főispán, aki a koronát Szapolyainak adta. A szlavóniai Körös vármegyében fekvő Šopron várában őrizték 1533-ig, mikor Szapolyai Perényivel együtt átadta Szulejmán szultánnak, ám ő visszaadta Szapolyainak. Hogy a koronát Szapolyai később hol és kikkel őriztette, egyelőre kevéssé kutatott téma. Egy oklevél keltezéséből ítélve Szapolyai 1540 körül megfordult Diószegen is.

A váradi békét 1538-ban kötötte meg Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd, ebben pedig Martinuzzinak is nagy szerepe volt. Niklas Salm grófot összekeverte a nyilatkozó utókor albisi Zólyomy Mihállyal, aki csakugyan bírta Bihardiószeget 1552-ig. Az 1549-ben Martinuzzi György, valamint Ferdinánd követe, ifj. Niklas Graf Salm (? – 1550 december) közt megkötött nyírbátori béke pontjainak megvalósításáról 1551 február 3-án este folytattak újabb rövid tárgyalást Diószegen Martinuzzi és a császár követei (Agostino Sbardellati, ecsedi Báthori András és Erasmus Teufel). Erről fennmaradtak Martinuzzi Diószegről és a követeknek Nagylétáról Ferdinándnak címzett jelentései is. Károlyi Árpád forrásközléseinek (Történelmi Tár, 1878–1882. évfolyamaiban), illetve Adriano Papo Frater Utyeszenovics Martinuzzi Györgyről írt összefoglalásának (Mediterrán tanulmányok, Pécs, 2008, 17: 1–29.) köszönhetjük ezen információkat. A kóji lakosok is azt írják magukról Pesty Frigyesnek küldött anyagukban, hogy „hagyományok nyomán ezen Község nevezete hajdan volt: Kis Zólyom. Zólyomÿ váráról, melynek romai most is láthatók; – most Kaszálló hely, hajdan nagy láp; nádas, és mocsár vette körül. E’ várban hagyomány szerint hajdan a’ víllongós időben a’ Magyar Korona ís sokáig öríztetett.” Az említett vár a diószegi Várszigetben található, egy – a román műemléki kataszterben is szereplő –, az ottományi kultúrához tartozó tell-teleppel (lakódombbal) azonosítható.


Fráter Utyeszenovics Martinuzzi György. 
Pollák Zsigmond olajfestmény után készített metszete
(forrás: Wikipédia)

Megfordult volna a Szent Korona Diószegen 1551-ben? Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének Pálffy Géza vezette „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportja munkája eredményeként lassan eltűnnek azok a fehér foltok, melyek a korona történetét, útvonalait, tartózkodási helyeit máig övezik. Pálffy Géza, az interneten is elérhető, A Szent Korona Sopronban. Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei (Sopron–Budapest, 2014) című gazdagon illusztrált művében foglalja össze a kutatócsoport eddigi eredményeit – ajánlom mindenkinek elolvasásra. A politikai helyzet nem egyszerűsödött a csecsemőként királlyá választott János Zsigmond (ur: 1540–1570) nevében uralkodó Izabella anyakirályné idején sem. A korona 1540 és 1551 között Izabella birtokában volt, de a korona ekkori pontos tartózkodási helyei még ismeretlenek. Izabella királyné 1551 júniusában átadta a császár követeinek a Szent Koronát. Ennek kéthónapos itineráriuma június és szeptember között Gyulafehérvár–Kolozsvár–Zilah–Tasnád–Nagykároly–Kálló érintésével szelte a szatmári vagy Felső-Érmelléket. Arról azonban egyelőre sejtésünk van csak, hogy a korona az év első felében Izabella királynővel együtt lehetett Gyulafehérváron. A Károlyi Árpád által leközölt és már idézett Martinuzzi-levelezésből nem derül ki egyelőre, hogy Fráter Györgynél lett volna a korona a diószegi tárgyalások idején. Bethlen Gábor tulajdonaként (1619. október – 1622. augusztus) is csak Ecsedig hozták el néhány évtizeddel később. Ennek az útvonalnak a feltérképezése az említett kutatócsoport egyik további nagy eredménye, bár a témával már Komáromy András is foglalkozott (Századok, 1898: 876–883). A Szent Korona tehát 1551 szeptemberétől Bécsben tartózkodott. A Habsburg-dinasztia kétkötetes históriáját (Ehrenspiegel des Hauses Österreich) jegyző Clemens Jäger (1500 k. –1561) augsburgi levéltáros és herold, Wolfgang Lazius bécsi udvari történetíró közbenjárásával Hanns Sebald Lautensack rézmetsző és udvari régiségrajzoló 1554 és 1559 közt készített mesteri korona-reprodukcióját közölte le művében, mely így vált a Szent Korona első hiteles középkori ábrázolásává. Ha tehát bebizonyosodna, hogy a Szent Korona megfordult 1551-ben Bihardiószegen, akkor azt ilyennek látták volna (lásd az előbbi képet). Egyenes kereszttel… A kereszt csak a 18. század elején sérült, amikor a koronát őrző kétbalkezes lakatosok brutális módon nyitották fel a ládát, amint azt Pálffy Géza A Szent Korona és a koronaláda balesete 1638-ban című írásában kifejti („Nem sűlyed az emberiség!” Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára. MTA ItI, Budapest, 2007: 1431–1444). E legenda megerősítése vagy kizárása alapos kortörténeti kutatást és forrás feltárást igényelne, mely egy autodidakta helytörténész lehetőségeit messze meghaladja.


Szulejmán szultán visszaadja Szapolyai János királynak
a koronát. Török miniatúra.
(Katona Tamás: A korona kilenc évszázada.
Budapest, 1979)

A korona megfordulhatott még Érmelléken 1849-ben is, bár erről a hivatalos magyar történetírás keveset beszél. Tolcsvai Bónis Sámuel (1810. szeptember 30. – 1879. november 22.) képviselő, országos kormánybiztos, Kossuth Lajos jó barátja kellett Budáról elhozza Kossuth személyes rendeletére, és saját hintóján vitte át a még félig kész Lánchídon Pestre – a korona kelt át először négykeréken a Lánchídon. A vasládában őrzött koronát vasúton vitték Szolnokig, majd szekéren – mely Karcag táján felborult – tovább Debrecenig. Erdei Gyula feldolgozta a korona hajdúszoboszlói tartózkodását (Hajdú-Szoboszló, 1978. január 15.). Erdei 2000-ben is csak közvetett bizonyítékokkal rendelkezett arra vonatkozóan, hogy a korona 1849. január 4. és 6. között Hajdúszoboszlón lehetett, ahol a gyengélkedő Kossuth is állítólag néhány napot pihent – Kossuth valójában Cegléden töltött hosszabb időt. A korona 1849. január 5-e utáni Debrecenbe érkezésére csak egy közvetett utalást idéz Szabó István egy levélből – még nem ismerte Bónis Sámuelné Darvas Erzsébet visszaemlékezéseit –: az érkezés híre megelőzte magát a koronát (Debreceni Képes Kalendárium, 1925: 49–53). Eszerint 1849. január 5-én Molnár Péter római katolikus prépost és plébános levelet intézett a városi honvédelmi bizottmány elnökéhez, amelyben arra hivatkozva, hogy „anyaszentegyházunk szokása szerint a szent ereklyéknek valamely helyrei bevitelekor harangoztatni szokás”, kérte, hogy ha a Szent Korona a városba szállíttatna, „e körülményről a bizottmány értesíteni kegyeskedjék, hogyha netalán e kegyeletből eredő cselekmény a bizottmánynak kedve ellen nem volna, én kötelességemet teljesíthessem”. A városi hatóság nem válaszolt a beadványra, s a korona Debrecenbe érkezéséről a sajtó sem számolt be (Közlöny, Alföldi Hírlap, Debrecen-Nagyváradi Értesítő). Bónis nem tett írásos jelentést a szállításról, vagy legalábbis nincs rá adat, hogy tett volna, bár debreceni útját barátai előtt később többször elmesélte. Kemény Zsigmondon keresztül Petőfi tőle hallhatta személyesen a korona pesti elrablási kísérletét. Ezt le is írta Petőfi egy elfeledett kéziratában még akkor frissen (Hermann Róbert: Egy visszhangtalan Petőfi-kézirat: a Históriai jegyzetek. Irodalomtörténeti Közlemények, 2015, 119/1: 41–46). Amúgy az említett történet csak Darvas Erzsébet emlékiratának köszönhetően vált köztudottá jóval később. Nem említi az epizódot sem Hunfalvy Pál, sem Gyulay Lajos – a képviselőház azon két tagja, akiktől ebből az időszakból naplót ismerünk –, de az 1849–1850 fordulóján írott haditörvényszéki védőiratok sem szólnak róla. A szállítás részletei sem voltak ismertek Bónisné emlékiratáig, csak Bónis szerepe, melyet a pesti császári-királyi hadbíróság ellene hozott ítélete is megemlített 1851-ben (Hadtörténelmi Levéltár, Abszolutizmuskori iratok, Pesti cs. kir. haditörvényszék, 1851–10/105, Bónis Samu periratai). Gyulay csupán annyit jegyzett fel, hogy az országgyűlés december 31-én elhatározta, miszerint Debrecenbe „vitessenek az ország klenódiumai is úgymint a korona többek között”. Szerinte újév napján elterjedt a hír, hogy a koronát Debrecenbe szállítják, s ez is növelte a nép rémületét. Január 9-én pedig Debrecenben azt írta naplójába, hogy „Debrecen ma fő városunk, itt a nemzeti gyűlés, és itt a korona.” Érdekes, hogy 1849. február 23-án az a tréfás hír terjedt el, hogy a Debrecenben lévő új koronaőrök egyike Bónis Samu (Gyulay Lajos: Naplói a forradalom és szabadságharc korából, 1848. március 5. – 1849. június 22., II. köt., ELTE Román Filológiai Tanszék–Központi Statisztikai Hivatal Levéltára, Bp., 2003: 256). Bónis csak erre a pár napra került kapcsolatba a koronával. Később el is utazott Debrecenből: jan. 16-án Kossuth Szabolcs vármegyei teljhatalmú kormánybiztosává nevezte ki. Hogy a Szent Korona öthónapos debreceni tartózkodása alatt a debreceni városháza titkos levéltárának szobájában volt a többi koronázási ékszerekkel ládástól, Szabó István kutatásain kívül bizonyítják Nagy Sándor és Kováts Lajos levéltáros és Poroszlay Fridrik volt főbíró Zsupos Zoltán által 2012-ben feldolgozott nyilatkozatai (MNL OL, Abszolutizmuskori Levéltár, K.k. Militär- und Civil-Gouvernement für Ungarn, Polizei Section (D 44), 1853 – 2355). Elásva azonban ott nem volt. Biztonságképpen azért a császáriak felhányták a levéltárat is az elásott Korona utáni kutatásukban. Mivel a Duna áradása miatt az Orsovánál 1852-ben a korona nyomát vesztő osztrák hatóságok nem tudtak egy ideig ásatni, a korona hollétére vonatkozó sok mendemonda alapján, előbb igyekeztek más helyszíneket kizárni.

Tolcsvai Bónis Sámuel országgyűlési képviselő 1848-ban (forrás: Wikipédia)
Tolcsvai Bónis Sámuel
országgyűlési képviselő 1848-ban
(forrás: Wikipédia)

Bónis halálakor az a pletyka kapott szárnyra, hogy a fején, báránybőrsapkával letakarva vitte a koronát Debrecenbe Szolnokon túl, melyet özvegye cáfolt (Hon, 1880. május 14.). Özvegye halálakor pedig azt pletykálták, hogy krinolinja alatt rejtegette a koronát Debrecenig. Volt-e Bónis Samu fején a korona? Elrejtette-e felesége a szoknyája alá? Szilágyi Sándor Magyar nemzet története című munkája X. kötetének 293. lapján – Márki Sándor 1879-ben megjelent visszaemlékezések (sietség miatti nem kellően ellenőrzött) információi alapján – azt írta, hogy „az új koronaőr, Bónis Sámuel, a szentkoronát felpróbálta.” Később egy rövid cikkben javította ki tévedését (Bónis és a Szent Korona. Századok, 1913. 395). Eszerint Bónis kinevezett országos biztosként – nem koronaőrként – kellett megoldja a korona elszállítását. Míg Bónis bemutatta az idős Ürményi Ferenc koronaőrnek Kossuth rendeletét, addig feleségét elküldte Kossuthhoz a korona elszállításának módozatáról érdeklődni. Kossuth katonatisztet biztosított Bónis felesége mellé, akivel ő a várba hajtott férje után. Ürményi a koronát becsomagolva adta át Bónisnak tizenkét kirendelt és felesketett gránátos katona jelenlétében. A Kossuthtól visszatérő feleségével családi hintójukon vitték a koronát a Lánchíd irányába. Darvas Erzsébet a Lánchíd előtt vált el férjétől, és gyermekeikkel Dolányba ment. Bónis a ládát nem nyitotta ki Debrecenig.


Madarász László 1869-ben Amerikában

A forradalom után Amerikába emigrált Kisfaludi Madarász László (1811. szeptember 25. – 1909. november 6.) 1848-as rendőrminiszter leközölt emlékiratai és önéletrajzi levelei között szerepel, hogy „a magyar koronáról igen keveset tudok, s azt azért irom le, mert nem akarhatom, hogy eltünte, vagy előkerülte alatt én nyögjek. Kossuth némi gyengülés miatt Cegléden maradt, én meg néhány nap multán Debrecenbe mentem – s ott első napon egy igen kedvesen kinéző úri ember jött hozzám s arra kért, hogy a magyar koronát venném által, mert ő csak Bónis S[ámuel] képviselőnek megbízottja, s Bónis úrnak családjához kellvén sietni, felkérte míg mi megérkezendünk, legyen ő koronafelügyelő. Én tehát a városházánál azon szobába mentem vele, melyben rendes katonai őr vigyázott a koronára s a kulcsokat általvettem tőle (…) A korona hát vagy egy hétig az én felügyeletem alatt lett biztosítva katonai felügyelettel – vagy 7-8 napig. De amint Kossuth Debrecenbe jött s én a városházában felkerestem, mutatám neki a kulcsokat – mondván, ezek a korona kulcsai.” (Szószék és csatatér. Politikusi naplók és visszaemlékezések, 1848–49. Balassi Kiadó, Bp, 2000: 175–176, 472.) Némiképp segít tisztán látni Kossuth itineráriuma ekkorról: 1849. január 1., Budapest; január 2–3., Szolnok; január 4., Kisújszállás; január 5., Karcag; január 6., Hajduszoboszló. Debrecenbe január 7-én, déli 1 órakor érkezett (Hermann Róbert: Kossuth hadserege, Kossuth fővezérei. Argumentum, 2007. 377.). Sajnos Madarász Lászlónak az állami hivatalok Debrecenbe költözésének első napjaiban történt mozgásáról kevés adatunk van. Annyit lehet tudni, hogy január 7-én érkezett ő is meg. Január 8-án küldte Nagy Gusztávot és Nyiri Józsát Duschek Ferenc pénzügyminiszteri államtitkárhoz, hogy vegyék át a Zichy Ödöntől elkobzott és Debrecenbe érkezett, zárolt javakat tartalmazó ládákat, melyeket március 7-ig személyesen őrzött. A tehetsége ellenére, rossz természete miatt közutálatnak örvendő Madarász bukását pont a Zichy-gyémántok nem megfelelő őrzése okozta. Mivel Ceglédet összekeverte Szolnokkal, valamint visszaemlékezései sok évtizeddel későbbről datálhatók, akár a korona ládáját is összekeverhette a Zichy-gyémántok ládáival emlékeiben a még akkor is mentegetőző, rehabilitációért harcoló, aggastyánkort megért Madarász (Herman Róbert: A rendőrminiszter és a Zichy-gyémántok. Székesfehérvár, 1994: 28-31). Testvére, József is a gyémántperről ír világosan (Emlékirataim 1831–1881. Franklin Társulat, Bp, 1883: 216–7, 236–238.). Ladislaus Madarasz további életéről amerikai magyar forrásokból rendelkezünk információkkal (Biographical and Historical Record of Ringgold and Decatur Counties, Iowa. Lewis Publishing Company, 1887: 643–44; Takács Ferenc: Két flamingó. Magvető, Bp, 1982.) A Decatur County Historical Museum több családi képpel is rendelkezik, melyek az interneten is elérhetők. Azért bújt el Amerikában is farmerként, és nem vállalt hivatalt – bár hívták –, hogy azáltal exponálódó személyére nehogy ott is rossz fényt vessen a gyémántper árnyéka.

A korona érmelléki kalandozásának teljes ma is ismert története tudtommal először a Tolnai Világlapjában jelent meg 1914-ben az alábbi főbb mozzanatokkal. Bónist egy ismeretlen rá akarta venni, hogy a vonattal Vác irányába – osztrák fennhatóságú területre – vigye a koronát, de mikor ez utóbbi pisztolyával fenyegette meg, visszakozott, viccnek minősítve mondatait. Bónishoz valamikor Szolnok után csatlakozott Josipovich Antal, és együtt mentek előbb Köbölkútra, ahol elásták este a koronát a szőlőbeli pajtában a háziak tanácsára, tüzet raktak fölé, hogy ne látsszon a friss ásás, majd egy üres kádat hengerítettek a helyére. Este marhakereskedőknek öltözve keltek át a Berettyón, hogy eljussanak Baranyi Félix téglafallal körülvett tóti úrilakjába, ahol már csak az egyik oldalszobába helyezték el a koronát. Itt vette fel a fejére Baranyi Félix. A jelenetről egy képzeletbeli festményt is közölt a Diplomata álnevet használó szerző. A hír hitelességét csökkenti, hogy a Tolnai Simon által 1901-ben alapított lap a kor nagy példányszámú, vezető magyar bulvárlapja volt. Igaz, a népszerűség mellett igyekezett közművelődési célokat is kiszolgálni. (Tolnai Világlapja, 1914. május 31., 14/22: 26–28). Gulyás Pál Magyar írói álnév lexikon című műve 123. oldalán Diplomata álnévvel ketten szerepelnek: Pellegrini Albert és Zigány Árpád. Ez utóbbi (Székesfehérvár, 1865. október 27. – Budapest, 1936. november 27.) sokoldalú író volt, de mégis legnagyobb jelentőségű hatalmas műfordítói munkássága (Magyar Életrajzi Lexikon világhálós változata). Pellegrini Albert (Miskolc, 1868. szeptember 5. – Szatmárcseke, 1941. szeptember 6.) jelentős mennyiségű saját művet alkotott, melyek napi- és irodalmi lapokban, illetve önálló kötetekben jelentek meg (Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Cédulatár. internetes változat; A Pesti Hírlap Lexikona. Bp, 1937: 835; Tolnai Új Világlexikona. 14. köt, Bp, 1929: 136). Életrajzuk alapján, Pellegrini Albertnek lehet több köze Biharhoz, tehát ő szerezhette a fenti cikket is. Részletekbe menő életrajz és feltárt kapcsolatháló hiányában azonban egyelőre nem tudom, kitől hallhatta a történetet, tehát egyelőre ez a szál is zsákutca. A dualista kori bihari helyi hírlapok tanulmányozása talán fog még használható információkkal szolgálni ez ügyben. Hogy esetleges ponyvaregény íródhatott-e a korona érmelléki bujdosásáról, egyelőre nem tudom. Igazolt tény ugyanakkor, hogy a ponyvák nagy befolyással bírtak a korabeli közvélemény alakítására, és máig hatóan beépültek az epikus és prózai népköltészetbe is (Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre. Bp., 1978; Békés István: Magyar ponyva pitaval, Bp., 1966, valamint egyéb összefoglaló művek).


Baranyi Félix fejére próbálja a koronát Tótiban. (Gergely Imre rajza, Tolnai Világlapja, 1914)

A Korona érmelléki kalandozását Ruffy Péter (1914–1993) váradi gyökerekkel rendelkező erdélyi magyar újságíró, Koronánk könyve (Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1981) című műve 143. oldalán írja le, de említi Szilágyi József (2006) és Mészáros Zoltán (2011) is Tótiról szóló monográfiáiban. Ezek szerint a Koronát kísérő Bónis és Josipovich óvatosságból kerülő úton haladva Köbölkútra ment Bónis Lászlóhoz, a képviselő unokatestvéréhez – a Bónis dédszülők voltak testvérek Emődi János később idézendő könyve alapján. A cselekmény részletei az előbbiekkel azonosak. Ruffy könyvét én nem láttam, talán az MTA KIK-be 2014-ben bekerült kézirat hagyatéka tartalmazza erre vonatkozó forrásait is. A Korona köbölkúti tartózkodásáról, Ruffy művét idézve, Borbély Gábor írt (Református Kalendárium, KREK, Nagyvárad, 2006: 187–194) Biharban először, majd a Szent Korona érmelléki útjáról Sütő Éva is cikkezett röviden többször (2011-ben és 2015-ben), illetve írt érmelléki esszéköteteiben (2013, 2016). Igaz, ő is inkább Köbölkútra fókuszált.

Rákóczi Lajos köbölkúti magyartanár szerint a korona lehetséges tartózkodási helyeként két helyszínt is őriz a helyi emlékezet. Figyelemfelkeltő az eseménnyel kapcsolatos közvetlen írásos dokumentumok következetes hiánya. A családi hagyományokat ápoló, a csíkszeredai Lázár-kúriában lakó Bónis Borbála édesapja, Bónis Ferenc (1914–1994) meglévő írásos visszaemlékezésére alapuló szóbeli közlése szerint a korona köbölkúti tartózkodásának közvetlen írásos emléke nem létezett családon belül sem. Csak szájhagyomány létezett arra vonatkozóan, mely szerint a családi szőlő pajtájában rejtették el a koronát Köbölkúton. Az épületről régi családi fotó nincs fennmaradva, mint ahogy Bónisról és feleségéről sem rendelkezik fotókkal. A család ezen ágának 1945 utáni hányatott sorsa is bizonnyal befolyásolta a forrásadottságot (Székelyhon, 2011. május 26.). Emődi János szerint Bónis László (1830–1892) a forradalomban Mészáros tábornok adjutánsa volt, 1859-ben 280 hold birtokosa Köbölkúton, ahol temetőhelynek adományozott telket. Csak ő volt az adott pillanatban a család azon ágának egyetlen férfi tagja, ugyanis apja 1832-re már halott volt. Neki is tizenkét gyermekkorban meghalt, egy felnőttkort megért leány és egy el nem ismert fiú mostohatestvére volt – ő volt a legfiatalabb mind közül. Három feleségétől hat gyermeket nemzett, de csak kettő érte meg a felnőttkort. Ezek közül Bónis Elemér (1872–1945) fia volt a fentebb említett Ferenc, tehát László unokája. László dédunokája, Borbála, most dolgozik a család történetén.

(Folytatjuk)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Pelikán-szobor a Duna-delta áldozatainak

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rendhagyó kezdeményezésére Mezőfelében (Maros megye) fából faragott pelikán-szobrot avattak. Ez az első emlékhely egész Erdélyben, amely a kommunizmus áldozatai közül a totalitárius rendszer által a Duna-delta kényszermunkatáboraiba száműzött politikai meghurcoltaknak állít emléket. 

Gyulaffy László várkapitány

Már huszonéves korában, 1551-ben lovas hadnagyként részt vett Nádasdy Tamás Lippát ostromló seregében. 1568-ban felségsértési ügy gyanújába keveredett, s Bécsbe idézték. Hogy ennek mi volt a tényleges oka, az nem derül ki a korabeli feljegyzésekből. Ekkor családjával együtt elhagyta Magyarországot, és Erdélyben telepedett le.

Március 15-én a világ magyarsága az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját ünnepli. Felidézzük a szabadságharc kiemelkedő vezetőinek és hétköznapi tanúinak, polgárainak, katonáinak, egyszerű kétkezi munkásainak emlékét. Általános és középiskolai tankönyveinkből szinte már-már kívülről tudjuk, hogy mi történt március 15-én. Petőfi, Jókai és Vasvári vezetésével a márciusi ifjak 1848-ban e napon délelőtt indultak meg a Pilvax kávéházból a népgyűlés megtartására, remegésre kényszerítetve a Helytartótanács addigi mindenható urait. Ezt követte az Újépületben fogva tartott Táncsics Mihály kiszabadítása és diadalmenete a fővárosok utcáin.

Az egykori m. kir. tábornok ágostai evangélikus (lutheránus) vallású volt. Anyanyelve mellett tökéletesen beszélte a magyar nyelvet. Tiszti személyi lapja szerint nagyon jó tornász, vívó, úszó és rajzoló volt, ugyanakkor jól zongorázott. Fiatal korában szépirodalommal is foglalkozott. Elbeszéléseit, novelláit Lengyel Henrik néven a dél-magyarországi lapokban, többek között a Bácskai Hírlapban közölte. Magda eljegyzése című négy felvonásos színművét 1901. december 4-én a szabadkai színház mutatta be.

aratás

Különösen szép és tartalmas korszaka volt a Művelődésnek, írja a szerkesztő, a hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje, amikor V. András János szerkesztette a folyóiratot.

A Szent Korona az Érmelléken

A magyar Szent Korona nemcsak a magyar államiság fő jelképe, hanem öreg kontinensünk egyik legrégebbi, mái napig épségben megmaradt beavató koronája. A Szent Korona kalandos történelmet élt meg – megannyi városba, országba elvitték, hol ellopták, hol nyoma veszett –, míg végül 1978. január 6-án, azaz 40 esztendeje egy négytagú mérnökcsoport hazaszállította Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A kerek évforduló apropóján okán közöljük Szabó József A Szent Korona az Érmelléken című írását.

nagyvárad

A 17. század Erdélyében élt nemes életével és családjával azért érdemes foglalkozni, mivel családfáján sok a hiányzó és pontatlan adat. Ezt az általunk megismertek alapján szeretnénk pontosítani és kiegészíteni. Másrészt, mivel nagyapjával kapcsolatban a genealógusok egy olyan tévedést említenek, amely az Erdélyben akkor élt több személy családfáját érinti. Ezt az elírást azóta többen is átvették, és mint kész tényt viszik tovább e családok történetében.

csombord

A 16. században élt végrendelkező nevét kevesen ismerik. Egyáltalán ki is volt ez az erdélyi, csombordi birtokközponttal bíró nemes származású férfi, akiről oly keveset tudunk? Katona? Vagy csak a Báthory család bizalmas, belső embere? Amint végrendeletében írja: „legelőször ő felségének, Lengyelországi István királynak, kinek gyermekségemtül fogva hiven és jámborul igyekeztem szolgálni, annak utána az ő felsége báttyának, az tekintetes és nagyságos Báthory Kristóf uramnak, Erdélyi vajdának.”

Ünnepi istentisztelet az Írisz-telepi református templomban

Ritkán adatik meg egy ember életében, hogy szoboravatáson vegyen részt. Nem mindennapos esemény. A kolozsvári, Írisz-telepi református gyülekezet sem tudta, mi fán terem az ilyen rendezvény. És lám, ma, a reformáció félezredes megemlékezésének mintegy előestéjén, kettős szoboravatási ünnepséget ülünk! Ünnepeljünk hát, jókedvre fel!

Születésének százhuszadik évfordulóján Tamási Áronra emlékezünk. Alább Szabédi Lászlónak a Termés című folyóirat 1942. őszi számában Tamási novelláiról írt értékeléséből adunk közre részletet.

zrinyi kirohanása

Erdélyt és a Tiszántúlt a szerbek 1389-es rigómezei megsemmisítő veresége után kezdték fenyegetni a török betörések. Már 1390-ben Szerém, Krassó és Temes vármegyék népe megismerte, milyenek a pusztító rabló hadjáratok. A következő években Krassó vármegye és az erdélyi Barcaság egyes részei estek a török betörések áldozataivá. Zsigmond király hadjárata 1396-ban és 1428-ban vereséggel végződött. A szerb, a bosnyák, a havasalföldi és a moldvai uralkodók (számot vetve az erőviszonyokkal) török vazallusként próbálták megőrizni népüket, országukat. A magyar királyok viszont több mint egy évszázadon keresztül arra törekedtek, hogy az említettek ütközőállamként fogadják el a magyar fennhatóságot, és tartóztassák fel a török előnyomulást. Ez természetszerűleg azt jelentette, hogy területük állandó háborús tereppé vált.

zepelin

Százhúsz évvel ezelőtt halt meg a kalandos életű, magyar származású Schwarz Dávid (1850–1897), a merev testű léghajó feltalálója. Nem sokkal halála után özvegye eladta férje találmányát Ferdinand von Zeppelin grófnak (1838–1917), aki éppen száz éve távozott az élők sorából, és aki Schwarz találmányát tovább fejlesztette, s ma Zeppelin néven tartja számon ezt a léghajótípust a repüléstörténet. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1937-ben minden idők legnagyobb Zeppelinje, a második világháború előtt a náci német birodalom erejét szimbolizáló, annak felségjeleivel felfestett, Hindenburg nevet viselő LZ 129 sorszámú léghajó vált az Egyesült Államokbeli Lakehurstben a lángok martalékává. Ez egyben a technikatörténet „Zeppelin kalandjának” végét is jelentette. 

mórizc sándor

Sepsiszentgyörgyi és nagyváradi Móricz Sándor 1820. január 8-án született Köpecen, Móricz József határőr őrnagy és Boda Teréz gyermekeként. A családja székely kisnemesi származású és református vallású volt. Móricz Sándor 1836–1839 között a tullni utásziskolát végezte el, majd kadétként a haditengerészetnél kapott beosztást, azonban édesanya kérésére végül a 15. határőrezredhez került. 1843–1846-ig a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetben matematikát és fegyvertant oktatott, ezt követően az ezred fegyverraktárát felügyelő tiszt volt Kézdivásárhelyen. 

kodály zoltán

Számos fénykép őrzi Kodály mosolygó jelenlétét a játszó-éneklő gyermekek társaságában télen-nyáron, tavasszal-ősszel mindig elégedetten. Számos írása szól a gyermekek ének és zene tanításáról, az éneklés-zenélés páratlan szépségű, határtalan boldogságáról. Óvó aforizmái is javarészt a gyermeki öröm megszerzése vagy megfosztása körül hallatják hangjukat. Nem véletlenül. Hajlamosak vagyunk axiómáját is – „a zene mindenkié” – rangsorolón áthallani: a zene elsősorban minden gyermeké.

Mezőkeszü

A faluban a románokkal magyarul beszéltünk. A viszony általában jó volt, ha kellett, mindig egymás segítségére siettünk. Alkalmanként, különösen a nagy ünnepeken több román is eljött a református templomba. Mivel kevesen voltak, nem tartottak külön bált a románok. A magyarokkal ilyenkor is mindig jó hangulatban töltötték az időt. Ha közmunka volt valahol, a románok is elmentek a magyar házhoz és fordítva.