1956 Erdélyben

Az 1956-os év meghatározó volt Közép-Kelet-Európa második világháború utáni történelmében. 1956 februárjában a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) XX. kongresszusán Nyikita Szergejevics Hruscsov főtitkár elmondta az azóta híressé/hírhedtté vált jelentését a sztálini korszak egy szakaszáról és az 1953. március 5-én meghalt diktátor, Joszif Visszarionovics Sztálin túlkapásairól. A Hruscsov-jelentés azonban nem tért ki a vörös terror minden részletére, hiszen a szovjet befolyás (és vele együtt a Vörös Hadsereg megszállása) alatt álló közép-kelet-európai államokban lezajlott bűnökről szó sem esett.1 A zárt ajtók mögött felolvasott jelentés 1956 nyarán már megjelent angolul a The New York Times június 4-i lapszámában, és két nappal később franciául is a párizsi Le Monde hasábjain. Bár a jelentés hiányos, mégis gyökeresen megváltoztatta a nyugati világ nézeteit a kommunizmusról. Már nem a szélsőjobb elleni szövetségest, hanem az új ellenséget látták benne.2

A Hruscsov-jelentés természetesen Közép-Kelet-Európában is éreztette hatásait, a legerőteljesebben Magyarországon és Lengyelországban. Ebben a két országban megkezdődtek azok a párton belüli viták, amelyek a sztálinista vezetők félreállítására törekedtek. Ezzel szemben Antonín­Novotný Csehszlovákiájában és Gheorghe Gheorghiu-Dej Romániájában a jelentés hatásai alig érződtek. Utóbbi államban a Román Munkáspárt (RMP) 1956. március 23. és 25. között megtartott plenáris ülésén Gheorgheiu-Dej bírálta ugyan Sztálint és a személyi kultuszát, de egy szót sem szólt a Hruscsov-jelentésről.3

Az erdélyi magyar értelmiségi elit és a sajtó a forradalom előtt és alatt

1956 szeptembere folyamán több gyűlést tartottak különböző erdélyi magyar kulturális központokban. Szeptember 8-án a Bolyai Tudományegyetem párt­alapszervezete jelezte, hogy az SZKP XX. és az RMP II. kongresszusa miatt felélénkült az ifjúság.4 Szeptember 9-én a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben kijelentették, hogy teljesen elkötelezték magukat a szocialista művészet oldalán, felvéve a harcot a burzsoá ideológia ellen. Ezen a gyűlésen Kovács Zoltán festőművész kimondta, hogy e szavak nem biztos, hogy a valóságot fedik, és viselni kell a tévedések következményeit.5 Szeptember 13-án a Román Akadémia kolozsvári fiókjában is megjelent az igény a változásra. Felmerült a központosítás lazításának, a Bukaresttől való függés eltörlésének, a nyugati tanulmányutak biztosításának és a nyugati feltételek megteremtésének kérdése.6 Szeptember 17-én a Kolozsvári Állami Magyar Operában tartott gyűlésen Székely Károly elmondta, hogy az intézményből kihalt a szeretet és az emberiesség. A bírálat hiányát a félelemnek tulajdonította. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban hasonlóan fogalmazott szeptember 7-én Szakács György díszlettervező, ám a tartományi pártbizottság jelen levő titkára, Dumitru Nițov szerint ez bírálatnak minősül, de nem elég mély és bátor.7

Emléktábla a baróti iskola falán

1956. szeptember 29–30-án a kolozsvári és marosvásárhelyi írók, költők, irodalmi szerkesztők (Szilágyi András, Szabédi László, Sütő András, Kányádi Sándor, Marton Lili, Méhes György és sokan mások) és központi, illetve helyi pártvezetők tartottak gyűlést, amelyen kérdések vetődtek fel az erdélyi magyar közösséget érintő problémákról, az irodalomról és a sajtóról is. Emellett a gyűlés rávilágított a kollektivizálás és a kuláktalanítás problémájára, a személyi kultusz vártnál lassabb felszámolására és a párton belüli sérelmekre. A gyűlésen felszólalók beszédeikben a nemzetiségi kérdéskört is tárgyalták. Szilágyi András szerint a román nyelvvizsga miatt a magyar felvételizők hátrányosabb helyzetben voltak, mint a román társaik. Szerinte az inaslegények kiválogatása nemzetiségi alapon történt, és nem hozzáértés szerint.8 A gyűlés legmeghatározóbb beszédét Szabédi László tartotta. Sérelmei között találjuk az erdélyi magyarság kérdéseinek nyilvános megvitatásának hiányát. Szabédi kijelentette, hogy a magyar nyelv második hivatalos nyelvként legyen kezelve a magyarlakta területeken.9 A gyűlésen nem mindenki értett ezekkel egyet. Papp Ferenc azért nem értett egyet Szabédival, mert elgondolásai akadályoznák a békés együttélést. Hajdu Zoltán szerint a gyűlés nem segítette elő a magyarok és románok barátságát.10

Három héttel a gyűlés után, 1956. október 23-án kitört Budapesten a forradalom. A budapesti eseményekről a romániai lakosság a sajtóból (helyi újságokból és a rádióból) értesült. A romániai sajtó kerülte a forradalom kifejezést, inkább a korszellemnek megfelelően az ellenforradalom és magyarországi események kifejezéseket használta. 1956. október 25-étől, a budapesti Kossuth Rádió akkori, kezdeti szellemiségét átvéve, fasiszta támadásról számolt be a romániai sajtó. Ezen a  romániai állásponton semmit sem változtatott Nagy Imre október 28-i nyilatkozata, amelyben bejelentette, hogy a népfelkelés nem ellenforradalom. Ettől kezdve vált a Kossuth Rádió hitelessé.11

Emléktábla a megtorlás érmihályfalvi áldozatai tiszteletére

A Marosvásárhelyen megjelenő Vörös Zászló a nyilatkozat napján arról cikkezett, hogy ellenforradalmár-huligánok kórházakat támadtak meg, és mentőautókban tettek kárt. Egy szó nem esett a forradalom győzelméről vagy a miskolci rádió adásáról, amelyben követelték a Vörös Hadsereg mihamarabbi kivonását. A Vörös Zászló október 30-án közölte a hivatalos román álláspontot: a keleti blokk országainak egysége és szolidaritása nem bontható meg az imperialista körök tevékenységével.12 A csehszlovák és román sajtó még november 2-án is ezt az álláspontot közvetítette, és november 4-én a második szovjet támadás hírére, az erdélyi magyar elit „fellélegzett”.

Hivatalos állásfoglalás. A Lelkiismeretünk parancsszava című kiáltvány

1956. november 4-én a Vörös Zászló lehozott egy Lelkiismeretünk parancs­szava című nyilatkozatot, amelyet Fazekas János, a kommunista korszak legbefolyásosabb erdélyi magyar kádere javaslatára szerkesztettek meg. Fazekas a visszaemlékezésében kijelentette, hogy ő szükségesnek tartotta: legyen egy ilyen dokumentum, amelyben a Magyar Autonóm Tartomány magyar kulturális elitje kifejti, hogy párthű, nem nacionalista, és Erdélyt sem adná el senkinek. Fazekas János szerint a Lelkiismeretünk parancsszava védőpajzsként szolgált éveken keresztül a magyar íróknak, akiket már 1956-ban le akart tartóztatni a Securitate. A nyilatkozatot az Előre is lehozta november 6-án, Sütő András és Gálfalvi Zsolt tiltakozása ellenére. Mivel a szöveg hangvétele megegyezett a romániai hatalmi állásponttal és Gerő Ernő beszédével, több író is kérte, hogy ne jelenjen meg a neve az aláírók között. Egyikőjük tiltakozását sem vették figyelembe.13Lelkiismeretünk parancsszava című kiáltványt olyan írók írták alá, mint dr. Antalffy Endre, Hajdu Zoltán, Hajdu Győző, Sütő András, Tomcsa Sándor, Kemény János és Molter Károly. Melléjük sorakoztak fel az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó marosvásárhelyi fiókjának munkatársai (Balázs Lajos, dr. Kócziány László és dr. Szász Béla) és az Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztői (Metz Erzsébet, Sátán Margit és Siklódi Sándor) is.14

Ez a kiáltvány mutatja be a legjobban az erdélyi magyar elit és a sajtó hivatalos viszonyát az 1956-os forradalommal kapcsolatban. A Gerő Ernő által kialakított narratíva szinte szó szerint visszaköszönt a fentebb említett újságok és az Igaz Szó hasábjain, az aláírók neve felett, ekképpen: „A garázdálkodó nyilasok réme kísért Magyarország felett! A pokol szabadulhat rátok, ha most engedtek, ha nem véditek meg a szocialista Magyarország kommunista pártját s a párt szent ügyét: a szocialista Magyarországot! Mi, a Román Népköztársaság hűséges gyermekei, románok, magyarok veletek vagyunk, hiszünk bennetek, hiszünk harcotok végső győzelmében, hisszük, hogy visszaállítjátok a dolgozók hatalmát, hogy ismét feltűzitek gyáraitokra az ember ötágú, vörös csillagát.”15

Ellenállási mozgalmak Erdélyben

Mielőtt bemutatnék néhány erdélyi mozgalmat, amelyeket az 1956-os ma­gyar­­országi események inspiráltak, fon­tosnak tartom leszögezni, hogy Erdélyben sehol nem alakult ki fegyveres összetűzés az események során, egyetlen puska sem dördült el.

Bár Románia utcáin nem folyt vér 1956-ban, mint Lengyelország és Magyarország esetében, a román egyetemvárosok (Kolozsvár, Temesvár, Brassó, Bukarest és Iași) diákságát megtizedelték a letartóztatások, elítélések. A középiskolás és egyetemi tanulók mellett az elítéltek között találhatunk katonákat, munkásembereket és értelmiségieket egyaránt. Az értelmiségiek többségét tanárok és lelkészek (felekezettől föggetlenül) alkották. 1957 januárja és 1959 júliusa között nagyszabású koncepciós perekben 19 jelentősebb magyar ellenállási mozgalom 374 tagját ítélték el, ebből 12 vádlottat halálra.16

Szemelvények a sepsiszentgyörgyi mikós diákok perirataiból a helyi ’56-os múzeumban

A Dávid Gyula által szerkesztett és 2006-ban kiadott életrajzi adattár 60 olyan rendszerellenes csoportról számol be, amelyek többsége a forradalommal rokonszenvezett, és a megtorlás során súlyos büntetéseket róttak ki rájuk.17 Ismertetni szeretném a Bolyai Egyetem körül zajló, majd perrel végződő három eseményt, a baróti csoport határátlépési akcióját, a temesvári diákgyűlést és négy, többségében fiatalok által alkotott szervezetet (a csíkszeredai Puskás-csoportot, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét, a Székely Ifjak Társaságát és a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét), amelyekre mind hatással voltak a budapesti események.

A Bolyai Egyetem bölcsészhallgatói még a forradalom előtt kidolgozták karuk Diákszövetségének tervezetét: követelték az egyetemek autonómiáját, kapcsolatokat más, külföldi egyetemek diákságával, az orosz nyelv és a marxizmus oktatásának korlátozását. Az 1956. november 17-i letartóztatás után, 1957. február 27-én a kolozsvári Katonai Bíróság a tervezet négy íróját (Várhelyi István, Nagy Benedek, Koczka György és Kelemen Kálmán hallgatókat) összesen 18 év börtönbüntetésre ítélte. Utóbbi kettő a rájuk szabott három–három év börtön után még két–két évet töltöttek a bărăgani kényszerlakhelyen.18 A 2. Bolyai-csoport ellen a vád a magyar forradalommal való egyetértés és az 1956. november elsejei tüntetésnek minősített koszorúzás volt. A perben Dávid Gyulát (az adattár szerkesztőjét) hét, Páskándi Gézát hat évre ítélték el. Páskándi Géza kapcsolatba került az EMISZ-perben elítélt Nyitrai Mózes unitárius lelkésszel, és az unitarizmusról, Dávid Ferenc koráról beszélgettek. Talán ezek szolgálták az alapot a drámaíró Vendégségben című művéhez.19 A harmadik elítéltnek, Bartis Ferencnek külön tárgyalása volt, ő is hét évet kapott.20 A harmadik Bolyai-perben a vádak szinte azonosak voltak a másodikkal (a forradalommal való együttérzés, magyarországi lapok terjesztése a forradalom alatt és a Házsongárdi temetőben megrendezett „tüntetésen” való részvétel). A letartóztatások 1958 augusztusában voltak, az ítélethirdetés 1959 február-márciusában volt. Az öt vádlottat (Varró János és Lakó Elemér tanársegédeket, valamint Péterfy Irén, Vastag Lajos, Páll Lajos képzőművészeti főiskolás hallgatókat21) összesen 55 évre ítélték el.22 E három per (és a kolozsvári Protestáns Teológiát érintő kirakatperek) előzte meg a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem önállóságának erőszakos megszűntetését és 1959-ben történő egyesítését a Victor Babeșről elnevezett tudományegyetemmel.23

CaSütő András (1927–2006)ption

1956. november 8-án négy fiú (Józsa Árpád Csaba és Bíró Benjámin 10. osztályos, Kovács János és Moyses Márton 9. osztályos diákok) a baróti középiskola bentlakásából nekivágtak a román–magyar határnak, hogy azon átszökve segítsék a magyar szabadságharcosokat. Elhatározták, hogy a két idősebb fiú előremegy a határsávban, a két fiatalabb pedig követi őket. Moyses és Kovács eltévedtek a határ innenső oldalán, és hazaindultak. Józsa Árpád Csaba és Bíró Benjámin november 11-én jutott át Magyarország földjére.24 Józsa Árpád Csabát 1957. március 12-én hivatták a rendőrségre, két nap múlva letartóztatták, március 15-én vitték át őt és Bíró Benjámint a nagyváradi Securitatéra. Tiltott határátlépés vádjával Józsa Árpád Csabát három, Bíró Benjámint három és fél évre ítélték el.25 Józsa Árpád Csaba 1960. március 17-én, büntetését napra pontosan leülve szabadult Szamosújvárról. Bíró Benjáminnal nem tudni, mi történt. Kovács János Brassóban munkásemberként leélte az életét. Moyses Mártont 1960-ban elsőéves bölcsészhallgatóként tartóztatták le rendszer elleni uszítás vádjával. Elsőfokon hét, fellebbezés után két évet kapott. Szabadulása után nem kapott képességeinek megfelelő munkát. 1970. február 13-án, pénteken a brassói kommunista párt székháza előtt benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. 1970. május 15-én, 29 évesen belehalt égési sebeibe.26 Az akkori kommunista hatalom mindenhol a keleti blokkban megpróbálta eltitkolni ezeket az eseteket, az önégetéssel tüntetőket pedig nyugati ügynököknek vagy őrülteknek nyilvánította.27 Moyses Márton a kórházi ágyán azt mondta húgának, hogy úgy akart meghalni, mint a cseh fiú (egyértelmű utalás Jan Palachra), azt hitte, azonnal meghal. Ha tudta volna előre a háromhónapnyi szenvedését, nem az önégetést választja tiltakozási formaként. E szavakból látszik, hogy Moyses Márton haláláig ép elmével gondolkodott, írattatta a kérvényeket, hogy kapjon normális kezelést.28

Az 1956. október 30-án temesvári egyetemi hallgatók (többségük román és sváb volt) nagygyűlést tartottak, ahol rokonszenvüket fejezték ki a forradalmárokkal szemben, követelték a szovjet csapatok kivonását Romániából és Magyarországról, a beszolgáltatások enyhítését, béremelést és az egyetem autonómiájának biztosítását. A Securitate 3000 diákot hallgatott ki, a társaik letartóztatása ellen tiltakozó tüntetést brutálisan feloszlatták.29 A perben egy tanársegédet és 30 diákot ítéltek el. Az elítéltek között egy magyar volt, Nagy László.30 Őt a temesvári Katonai Bíróság egy év börtönbüntetésre ítélte, a megkezdett egyetemi tanulmányait csak 1965-ben fejezhette be.31

Páskándi Géza (1933–1995)

Csíkszeredában Puskás Attilát öt tanártársával és öt diákkal ítélték el a rendszerellenesnek minősített diákversek, valamint a diákoknak a magyar forradalom alatt és után mutatott magatartása miatt. Az 1959 szeptemberében hozott ítélet értelmében a 11 vádlottat összesen 94 évre ítélték.32

Az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) egy Brassóból kiinduló, Erdővidékre és a Homoród mentére kiterjedt szervezkedés volt. A tagok többsége unitárius lelkész, teológus vagy brassói fiatal munkás volt. Létre akartak hozni egy egész Erdélyre kiterjedő magyar ifjúsági szervezetet, amelynek célja a kisebbségi panaszok felleltározása és a nyugati közvélemény elé tárása lett volna. 1957. március 15-én néhány tagja megkoszorúzta a Petőfi-emlékművet Fehéregyházán. A letartóztatások 1958 augusztusa és 1959 februárja között történtek. A tárgyalások három csoportban zajlottak.33 A 79 elítélt összesen 1129 évet kapott.34

Sepsiszentgyörgyön az eseményekkel együttérző mikós diákok (a Székely Ifjak Társasága) 1957. március 15-én megkoszorúzták az 1848-as forradalom emlékművét. 1958-ban ezt meg akarták ismételni, ekkor egy részüket a Securitate letartóztatta. A többiek is erre a sorsra jutottak a hónap végéig. Az 1958. június 3-án lezajlott tárgyaláson kilenc fiatalra összesen 98 év börtönbüntetést szabtak ki. Másik három társuk csak vizsgálati fogságba került.35

Nagyváradon 1956 őszén létrejött a Szabadságra Vágyó Ifjak csoportja. Szerettek volna csatlakozni a magyar forradalomhoz. Tevékenységük azonban kifulladt a röpcédulázásban és a jelszavak falra festésében. Az 1961. szeptember 18. és 20. között zajló tárgyaláson a szervezetté nyilvánított csoport 59 tagját 540 év börtönbüntetésre ítélték.36

Az erdélyi 1956-os események miatt elítélt politikai foglyok nyugati nyomásra 1963–64-ben közkegyelemben részesültek.37

Összegzés

Romániában az 1956-os év történései (a Hruscsov-jelentés, a lengyel és a magyar események) nem eredményeztek komoly összeütközést a rendfenntartó szervek, az állambiztonsági szervek és a civil lakosság között. Bár merültek fel ellentétek a rendszerrel kapcsolatban már 1956 szeptemberében is, de ezek nem hoztak lényeges változást. A romániai sajtó egyértelműen szélsőséges jobboldali ellenforradalomnak nevezte a budapesti eseményeket, átvéve a Gerő Ernő által használt kifejezéseket. A Magyar Autonóm Tartomány irodalmi elitje közölte ugyan hivatalos állásfoglalását a Lelkiismeretünk parancsszava című kiáltványban, ám nem mondható biztosra, hogy ezt komolyan is gondolták, s hogy nem félelemből írták alá.

Az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 79 tagját három csoportban ítélték el összesen 1129 év börtönbüntetésre. Kép: Sepsiszentgyörgyi ’56-os múzeum

Kijelenthető, hogy az erdélyi megmozdulásokat többségében a fiatalok idézték elő, találták ki, tudva azt, hogy pár száz kilométerre tőlük ezért az ügyért meghalnak velük egykorúak is a Corvin közben vagy a Széna téren. E tudás és cselekvéssorozat hatására hosszú börtönéveket kaptak. A bíróságot nem érdekelte, hogy e szervezkedések többsége hamar kifulladt, az ítéletet kimondták, s azon csak kis mértékben lehetett változtatni.

Bibliográfia

Szakkönyvek

Benkő Levente – Papp Annamária – Vig Emese: Erdélyi srácok. Kolozsvár, 2018, Exit Kiadó.

Benkő Levente: Bűn volt a szó. Moyses Márton és 1956. Kiskunmajsa, 2017, Pongrátz Gergely 56-os Közhasznú Alapítvány.

Dávid Gyula (szerk.): 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára. 1956–1965. Kolozsvár, 2006. Erdélyi Múzeum-Egyesület – Polis Könyvkiadó.

 

Tanulmányok

Benkő Levente: Az erdélyi magyar értelmiségi elit és 1956. In: Benkő Levente (szerk.): Hatvan évvel a magyar forradalom után. Kolozsvár, 2016, Polis Kiadó. 67–89. o.

Dávid Gyula: A forradalmi lelkesültségtől a fortélyos félelemig. A Bolyai Egyetem utolsó három éve (1956–1959). In: Benkő Levente (szerk.): Hatvan évvel a magyar forradalom után. Kolozsvár, 2016, Polis Kiadó. 49–66. o.

Pál-Antal Sándor: 1956 ősze Marosvásárhelyen. In: Benkő Levente (szerk.): Hatvan évvel a magyar forradalom után. Kolozsvár, 2016, Polis Kiadó. 91–133. o.

 

Múzeumi ismertető

Dávid Gyula: A Romániai Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza. Sepsiszentgyörgy, 2014, T3 Kiadó–Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna Megyei Szervezete.

 

Korabeli sajtótermék

Igaz Szó. 4. évf. (1956), 11. szám (1956. november). 1651. o. [http://digiteka.ro/readme/8/27039/1] (megtekintve: 2021. 09. 08.).

 

Visszaemlékezés

Nyitrai Mózes: Nyolcvan év. In: Nagy Ödön – Hermán János – Nyitrai Mózes: Palástban. Lelkészek szórványban. Marosvásárhely, 2001, Mentor Kiadó. 189–475. o.

Jegyzetek

1 Benkő Levente: Az erdélyi magyar értelmiségi elit és 1956. In: Benkő Levente (szerk.): Hatvan évvel a magyar forradalom után. Kolozsvár, 2016, Polis Kiadó. 69. o.

2 Uo. 70. o.

3 Uo. 71. o.

4 Uo. 73. o.

5 Uo. 74–75. o.

6 Uo. 75. o.

7 Uo. 72–73. o.

8 Uo. 75–76. o.

9 Uo. 77–78. o.

10 Uo. 82. o.

11 Uo. 83–84. o.

12 Uo. 85–86. o.

13 Pál-Antal Sándor: 1956 ősze Marosvásárhelyen. In: Benkő Levente (szerk.): Hatvan évvel a magyar forradalom után. Kolozsvár, 2016, Polis Kiadó. 130–131. o.

14 Benkő Levente: Bűn volt a szó. Moyses Márton és 1956. Kiskunmajsa, 2017, Pongrátz Gergely 56-os Közhasznú Alapítvány. 53–54. o.

15 Igaz Szó. 4. évf. (1956), 11. szám (1956. november). 1651. o. [http://digiteka.ro/readme/8/27039/1] (megtekintve: 2021. 09. 08.).

16 Dávid Gyula: A Romániai Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza. Sepsiszentgyörgy, 2014, T3 Kiadó–Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna Megyei Szervezete. 8. o.

17 Dávid Gyula (szerk.): 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára. 1956–1965. Kolozsvár, 2006. Erdélyi Múzeum-Egyesület – Polis Könyvkiadó. 31–46. o.

18 Uo. 32. o.

19 Nyitrai Mózes: Nyolcvan év. In: Nagy Ödön – Hermán János – Nyitrai Mózes: Palástban. Lelkészek szórványban. Marosvásárhely, 2001, Mentor Kiadó. 415. o.

20 Dávid: 1956 Erdélyben... 34. o.

21 Dávid Gyula: A forradalmi lelkesültségtől a fortélyos félelemig A Bolyai Egyetem utolsó három éve (1956–1959). In: Benkő Levente (szerk.): Hatvan évvel a magyar forradalom után. Kolozsvár, 2016, Polis Kiadó. 63. o.

22 Dávid: 1956 Erdélyben... 40. o.

23 Dávid: A Romániai Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza... 9. o.

24 Benkő Levente – Papp Annamária – Vig Emese: Erdélyi srácok. Kolozsvár, 2018, Exit Kiadó. 30–32. o.

25 Uo. 37–39. o.

26 Uo. 40–41. o.

27 Benkő: Bűn volt a szó... 8. o.

28 Uo. 201. o.

29 Benkő – Papp – Vig: i. m. 11. o.

30 Dávid: 1956 Erdélyben... 32. o.

31 Uo. 254. o.

32 Uo. 41. o.

33 Uo. 39–40. o.

34 Benkő – Papp – Vig: i. m. 9. o.

35 Dávid: 1956 Erdélyben... 37. o.

36 Benkő – Papp – Vig: i. m. 11. o.

37 Uo.

Hozzászólások

Геосинтетические материалы https://geobentomat.ru надежное решение для строительства и укрепления грунтов. Геотекстиль, георешетки, геомембраны и другие материалы для дренажа, армирования и защиты конструкций.

Привет всем!
Игровые автоматы Вулкан предлагают уникальный выбор игр и высокие бонусы. Казино на реальные деньги — это шанс сделать игру не только увлекательной, но и прибыльной. Рулетка онлайн позволяет испытать удачу и ощутить азарт. Игровые слоты дают возможность наслаждаться процессом и выигрывать. казино на гривні Начните играть в казино за гривны прямо сейчас!
Более подробно на сайте - https://forum.ixbt.com/users.cgi?id=info:>1803040
віртуальне казино
рулетка онлайн
казино на реальные деньги

Удачных выйгрышей!

Геосинтетические материалы https://geobentomat.ru надежное решение для строительства и укрепления грунтов. Геотекстиль, георешетки, геомембраны и другие материалы для дренажа, армирования и защиты конструкций.

Greetings casino lovers!
Mostbet app download for PC lets you enjoy all the features and games from your desktop. Mostbet bd apps offer enhanced accessibility for users in Bangladesh, ensuring a smooth gaming experience. Mostbet Bangladesh app is designed to give local players the best interface and services. Mostbet aviator game is one of the most popular choices for players looking for high-stakes excitement. Mostbet aviator demo lets you practice and hone your skills before jumping into real betting.
More details on the website - https://mostbetbd-live.com
mostbet registration
mostbet bd login
mostbet casino bonus
mostbet app apk download

Good luck!

Hello everyone!
Szukasz gry kasynowej, ktora zapewni Ci emocjonujaca rozrywke? Zagraj w Aviator Mostbet na Mostbet online casino. Otrzymaj Mostbet bonus bez depozytu i zacznij gre bez ryzyka. Mostbet casino aplikacja daje Ci mozliwosc gry w kazdej chwili, bez wzgledu na miejsce. Zaloguj sie na Mostbet i odbierz ekskluzywny kod promocyjny.
Look at site - mostbet bonus
mostbet 30 free spins bez depozytu
mostbet apk
mostbet kasyno
mostbet polska

Good days!!!!

Доброго!
Покердом покер — это одна из самых популярных игр на платформе. На сайте Pokerdom вы найдете различные виды покера и турниры для игроков с разным уровнем опыта. Скачайте приложение Pokerdom, чтобы играть в покер с мобильного устройства. Зеркала Pokerdom обеспечат вам доступ к играм, даже если сайт будет заблокирован. бонусы pokerdom Играйте в покер на Покердом и станьте чемпионом.
Более подробно на сайте - https://trypoker.ru/privetstvennyj-bonus-pokerdom/
покердом войти
pokerdom сайт
pokerdom личный кабинет
pokerdom через браузер
сайт покердом
покердом казахстан

Удачных турниров!

Torlab.net https://torlab.net новый торрент-трекер для поиска и обмена файлами! Здесь вы найдете фильмы, игры, музыку, софт и многое другое. Быстрая скорость загрузки, удобный интерфейс и активное сообщество. Подключайтесь, делитесь, скачивайте — ваш доступ к миру качественного контента!

Доставка дизельного топлива https://neftegazlogistic.ru в Москве – оперативно и качественно! Поставляем ДТ для автотранспорта, строительной и спецтехники. Гарантия чистоты топлива, выгодные цены и быстрая доставка прямо на объект.

Torlab.net https://torlab.net новый торрент-трекер для поиска и обмена файлами! Здесь вы найдете фильмы, игры, музыку, софт и многое другое. Быстрая скорость загрузки, удобный интерфейс и активное сообщество. Подключайтесь, делитесь, скачивайте — ваш доступ к миру качественного контента!

Доставка дизельного топлива https://neftegazlogistic.ru в Москве – оперативно и качественно! Поставляем ДТ для автотранспорта, строительной и спецтехники. Гарантия чистоты топлива, выгодные цены и быстрая доставка прямо на объект.

Good afternoon!
The Mostbet app makes it easy for you to place bets on sports events, live games, and casino games on the go. With the Mostbet app, you can get the latest odds and live updates, so you're always in the know. The app is available for both Android and iOS, ensuring you can access it no matter what device you use. Betting on sports has never been easier or more convenient with the Mostbet app. Download it today and start betting wherever you are.
Look at site - mostbet app
mostbet casino
mostbet
mostbet peru
mostbet app

Good plays!!!!

Hello Gamers!
Mostbet withdrawal limit is set to ensure safe and secure transactions for players. Mostbet withdrawal rules are clear and transparent, ensuring that players understand how to withdraw their funds. Mostbet deposit problem? Reach out to customer support, who are available 24/7 to help resolve any issues. Mostbet promo code unlocks great deals and exclusive rewards for users. Mostbet promo code bd gives Bangladeshi players special offers that enhance their experience.
More details on the website - mostbet online game
mostbet login bd sign up
mostbet aviator game
mostbet link
mostbet login

Good luck!

Доброго Игроманы!
Вулкан казино онлайн — это не только классические слоты, но и рулетка онлайн с реальными шансами на выигрыш. Игровые автоматы бесплатно и без регистрации дадут вам возможность потренироваться. Казино на реальные деньги предоставляет широкий выбор игр с бонусами. Игровые автоматы с бонусами увеличивают шансы на крупный выигрыш. казино на гривны Присоединяйтесь к лучшему казино онлайн и выигрывайте!
Более подробно на сайте - https://vesele.net.ua/pc-slots.html
ігрові автомати Космолот
игровые автоматы Novomatic
игровые автоматы

Удачных выйгрышей!

Привет романтикам и любителям казино!
Сайт Arkada casino предлагает вам удобный интерфейс и быстрый доступ ко всем играм. Arkada регистрация откроет для вас доступ к фриспинам и бонусам. Аркада игровые автоматы — это не только шанс на выигрыш, но и яркие эмоции. В Arkada casino зеркало вы всегда найдете актуальные слоты для игры. Скачайте Arkada и начните свой путь к большим победам.
Ссылка на Казино - https://t.me/s/arkada_casino_online
сайт arkada casino arkada casino ru, arkada casino войти, аркада автоматы
Хороших гонораров!

Привет всем!
В Минске можно купить авто из Америки с растаможкой по выгодной цене! У нас есть только проверенные автомобили с хорошим состоянием и документами для растаможки. Мы поможем вам выбрать авто из Америки с растаможкой по лучшей цене. Все автомобили проходят проверку на качество и готовы к продаже. авто из америки в минске купить Обратитесь к нам и выберите авто из Америки в Минске!
Более подробно на сайте - https://dzen.ru/a/Zw4Fmhsm6zvzs0I6/
авто из америки цена в минске
авто из америки в минске б у
купить авто из америки с растаможкой в минске б у
минск авто из америки

Удачи!

DatasheetKa (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 12. 21., szo – 02:10 időpontban

Permalink

Good day fans of gadgets!
The SF component datasheet helps you understand the performance and features of SF components. When looking at SM datasheet PDF, you get all the necessary data for using SM components in your project. The SN series datasheet is vital for working with SN series integrated circuits. The SN74 datasheet download provides specific data for SN74 logic chips. The SS component datasheet gives insights into SS components used in communication and control systems.
The site with millions datasheet - https://getdatasheet.com/datasheets/history/2012/5/1.html
M27-1 series datasheet
Timer IC datasheet
CS datasheet PDF
LC7 datasheet PDF

Good luck!

Здравствуйте!
Купите авто из Америки в Минске с растаможкой по выгодной цене! Мы предлагаем проверенные автомобили с хорошим состоянием, прошедшие проверку качества. Все автомобили готовы к эксплуатации и имеют необходимые документы для растаможки. Выберите авто из Америки в Минске с растаможкой и наслаждайтесь качеством. купить авто в америке в минске Обратитесь к нам для консультации по выбору авто из Америки в Минске.
Более подробно на сайте - https://dzen.ru/a/Zw4Fmhsm6zvzs0I6/
куплю авто с америки в минске
растаможка авто из америки в минске
купить авто с америки в минске
авто из америки минск

Удачи!

DatasheetKa (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 12. 21., szo – 08:55 időpontban

Permalink

Greetings all!
For high-performance systems, the digital IC datasheet provides specifications for high-speed digital processing circuits. A driver IC datasheet will help you understand how to interface with motors and other power-hungry components. If you're looking for advanced components, a Schottky diode datasheet offers low forward voltage and fast switching performance for high-speed applications. A rectifier datasheet is essential for understanding how to convert AC to DC efficiently. For robust switching capabilities, a power transistor datasheet is a must-have resource.
The site with millions datasheet - https://getdatasheet.com/datasheets/history/2010/2/1.html
74ACTQ datasheet download
BA series datasheet
74AC-1 datasheet download
KRC datasheet download

Good luck!

Здравствуйте!
Сущность карьерной стратегии заключается в создании индивидуального плана развития. Карьерные стратегии включают в себя четкие этапы и ориентиры, которые помогают двигаться к успеху. Этот процесс требует времени, терпения и постоянного анализа результатов. стратегия роста карьерного Сущность стратегии — это способность выбирать правильные пути и адаптировать план к изменениям. Понимание сущности карьерной стратегии помогает выстраивать успешный карьерный путь.
Более подробно в обзоре - https://dzen.ru/a/Z1qvDUzAJwbHhYfr
карьера карьерная стратегия
карьерные стратегии студентов
доклад карьерные стратегии
понятие карьерная стратегия

Удачи!

Добрый день!
Купите авто из Америки с растаможкой в Минске и наслаждайтесь качеством! Мы предлагаем автомобили, которые прошли проверку на качество и готовы к эксплуатации. Все машины из Америки имеют документы для растаможки. Мы поможем вам выбрать авто по лучшей цене. купить авто с америки б у цена растаможкой в минске Выбирайте авто из Америки в Минске и получите надежное транспортное средство.
Более подробно на сайте - https://dzen.ru/a/Zw4Fmhsm6zvzs0I6/
авто из америки в минске б у
авто в минске с америки
купить авто в америке минск
купить авто из америке в минске

Удачи!

Доброго!
Виды карьерных стратегий можно разделить на несколько основных категорий, таких как линейные и многозадачные. Разные стратегии требуют разных подходов и планирования в зависимости от амбиций. Правильный выбор вида стратегии — это первый шаг на пути к карьерному успеху. модели карьерных стратегий Умение выбрать подходящий вид стратегии помогает избежать ошибок и эффективно двигаться вперед. Важно понимать, какой вид стратегии лучше всего подходит для ваших целей.
Более подробно в обзоре - https://dzen.ru/a/Z1cE_RCzrDWjgBYu
карьерной стратегии
карьерная стратегия принципы
карьерные стратегии студенческой молодежи
карьерные стратегии что это

Удачи!

DatasheetKa (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 12. 21., szo – 18:52 időpontban

Permalink

Greetings all!
The PT datasheet download provides detailed information for PT components, widely used in signal amplification and power control. The Q component datasheet offers valuable data for designing with Q components used in high-frequency circuits. The R series datasheet outlines key specifications for R series components used in resistive applications. The S component datasheet provides detailed specifications for S components, used in a variety of signal processing designs. The SA datasheet PDF offers insights into the characteristics of SA components used in audio systems.
The site with millions datasheet - https://getdatasheet.com/datasheets/new/2024/6/23.html
FFP datasheet PDF
CA datasheet PDF
PI datasheet PDF
M27-2 datasheet download

Good luck!

Привет всем!
Вулкан казино онлайн предлагает огромное количество слотов с увлекательными бонусами. Игровые автомата онлайн в интернет казино — это беззаботное развлечение и большие выигрыши. Казино на реальные деньги позволяет игрокам получать выигрыш легко и безопасно. Игровые автоматы с бонусами значительно увеличивают шансы на удачу. Присоединяйтесь к лучшему онлайн казино прямо сейчас!
Более подробно на сайте - https://lynnkehler.com/contact/?contact-form-id=1022&contact-form-sent=63573&contact-form-hash=4280a4e458330c6d504c15c38bf47959d3e1e43b&_wpnonce=3be8a9cf3f
игровые автоматы с бонусами
ігрові автомати на реальні гроші
грати в онлайн казино на гривні в Україні

Более подробно на сайте - http://thesimplestcargo.us/?formid=basic&name=CasinoMi&email=cas1was%40pubmailorg.xyz&phone=85536779442&website=https%3A%2F%2Fsmart-lab.ru%2Fprofile%2FAleksandrFedorov_c6d%2F&message=%D0%94%D0%BE%D0%B1%D1%80%D0%BE%D0%B3%D0%BE+%D0%98%D0%B3%D1%80%D0%BE%D0%BC%D0%B0%D0%BD%D1%8B%21+%0D%0A%D0%9E%D0%BD%D0%BB%D0%B0%D0%B9%D0%BD+%D0%BA%D0%B0%D0%B7%D0%B8%D0%BD%D0%BE+%D0%BD%D0%B0+%D0%B3%D1%80%D0%B8%D0%B2%D0%BD%D1%8B+%D0%B4%D0%B0%D0%B5%D1%82+%D0%B2%D0%BE%D0%B7%D0%BC%D0%BE%D0%B6%D0%BD%D0%BE%D1%81%D1%82%D1%8C+%D0%B8%D0%B3%D1%80%D0%B0%D1%82%D1%8C+%D0%BD%D0%B0+%D0%BB%D1%8E%D0%B1%D0%B8%D0%BC%D1%8B%D1%85+%D1%81%D0%BB%D0%BE%D1%82%D0%B0%D1%85+%D1%81+%D1%83%D0%B4%D0%BE%D0%B1%D0%BD%D0%BE%D0%B9+%D0%B2%D0%B0%D0%BB%D1%8E%D1%82%D0%BE%D0%B9.+%D0%98%D0%B3%D1%80%D0%BE%D0%B2%D1%8B%D0%B5+%D0%B0%D0%B2%D1%82%D0%BE%D0%BC%D0%B0%D1%82%D1%8B+%D0%92%D1%83%D0%BB%D0%BA%D0%B0%D0%BD+%D0%B3%D0%B0%D1%80%D0%B0%D0%BD%D1%82%D0%B8%D1%80%D1%83%D1%8E%D1%82+%D1%83%D0%B2%D0%BB%D0%B5%D0%BA%D0%B0%D1%82%D0%B5%D0%BB%D1%8C%D0%BD%D1%8B%D0%B9+%D0%B8%D0%B3%D1%80%D0%BE%D0%B2%D0%BE%D0%B9+%D0%BF%D1%80%D0%BE%D1%86%D0%B5%D1%81%D1%81+%D0%B8+%D0%B2%D1%8B%D1%81%D0%BE%D0%BA%D0%B8%D0%B5+%D1%88%D0%B0%D0%BD%D1%81%D1%8B+%D0%BD%D0%B0+%D0%B2%D1%8B%D0%B8%D0%B3%D1%80%D1%8B%D1%88.+%D0%9A%D0%B0%D0%B7%D0%B8%D0%BD%D0%BE+%D0%BD%D0%B0+%D1%80%D0%B5%D0%B0%D0%BB%D1%8C%D0%BD%D1%8B%D0%B5+%D0%B4%D0%B5%D0%BD%D1%8C%D0%B3%D0%B8+%D0%BF%D0%BE%D0%B7%D0%B2%D0%BE%D0%BB%D1%8F%D0%B5%D1%82+%D0%B7%D0%B0%D1%80%D0%B0%D0%B1%D0%B0%D1%82%D1%8B%D0%B2%D0%B0%D1%82%D1%8C+%D0%B8+%D0%BF%D0%BE%D0%BB%D1%83%D1%87%D0%B0%D1%82%D1%8C+%D0%B2%D1%8B%D0%B8%D0%B3%D1%80%D1%8B%D1%88%D0%B8+%D0%B1%D1%8B%D1%81%D1%82%D1%80%D0%BE+%D0%B8+%D0%B1%D0%B5%D0%B7%D0%BE%D0%BF%D0%B0%D1%81%D0%BD%D0%BE.+%D0%93%D0%B5%D0%BD%D0%B5%D1%80%D0%B0%D1%82%D0%BE%D1%80+%D1%81%D0%BB%D1%83%D1%87%D0%B0%D0%B9%D0%BD%D1%8B%D1%85+%D1%87%D0%B8%D1%81%D0%B5%D0%BB+%D0%BE%D0%B1%D0%B5%D1%81%D0%BF%D0%B5%D1%87%D0%B8%D1%82+%D1%87%D0%B5%D1%81%D1%82%D0%BD%D0%BE%D1%81%D1%82%D1%8C+%D0%BA%D0%B0%D0%B6%D0%B4%D0%BE%D0%B9+%D0%B8%D0%B3%D1%80%D1%8B.+https%3A%2F%2Fkurs.com.ua%2Fprofile%2F66174-gena1907%2F<%2Fa>+%D0%98%D0%B3%D1%80%D0%B0%D1%82%D1%8C+%D0%BD%D0%B0+%D0%B3%D1%80%D0%B8%D0%B2%D0%BD%D1%8B+%D0%BE%D0%BD%D0%BB%D0%B0%D0%B9%D0%BD+%D1%81%D1%82%D0%B0%D0%BB%D0%BE+%D0%BF%D1%80%D0%BE%D1%89%D0%B5%2C+%D1%87%D0%B5%D0%BC+%D0%BA%D0%BE%D0%B3%D0%B4%D0%B0-%D0%BB%D0%B8%D0%B1%D0%BE%21+%0D%0A%D0%91%D0%BE%D0%BB%D0%B5%D0%B5+%D0%BF%D0%BE%D0%B4%D1%80%D0%BE%D0%B1%D0%BD%D0%BE+%D0%BD%D0%B0+%D1%81%D0%B0%D0%B9%D1%82%D0%B5+-+https%3A%2F%2Finfocentrdnr.ru%2Finvest.html+%0D%0A%D0%B8%D0%B3%D1%80%D0%BE%D0%B2%D1%8B%D0%B5+%D0%B0%D0%B2%D1%82%D0%BE%D0%BC%D0%B0%D1%82%D1%8B+Novomatic%0D%0A%D0%BA%D0%B0%D0%B7%D0%B8%D0%BD%D0%BE+%D0%BD%D0%B0+%D1%80%D0%B5%D0%B0%D0%BB%D1%8C%D0%BD%D1%8B%D0%B5+%D0%B4%D0%B5%D0%BD%D1%8C%D0%B3%D0%B8%0D%0A%D0%B3%D1%80%D0%B0%D1%82%D0%B8+%D0%B2+%D0%BE%D0%BD%D0%BB%D0%B0%D0%B9%D0%BD+%D0%BA%D0%B0%D0%B7%D0%B8%D0%BD%D0%BE+%D0%BD%D0%B0+%D0%B3%D1%80%D0%B8%D0%B2%D0%BD%D1%96+%D0%B2+%D0%A3%D0%BA%D1%80%D0%B0%D1%97%D0%BD%D1%96%0D%0A+%0D%0A%D0%A3%D0%B4%D0%B0%D1%87%D0%BD%D1%8B%D1%85+%D0%B2%D1%8B%D0%B9%D0%B3%D1%80%D1%8B%D1%88%D0%B5%D0%B9%21&btn_submit=send
Удачных выйгрышей!

Добрый день!
Принципы карьерной стратегии определяют, какие шаги необходимо предпринять для достижения целей. Основа стратегии — это личная мотивация, понимание сильных сторон и навыков. Принципы включают как выбор целей, так и умение реагировать на изменения. карьерная стратегия организации Разработка и соблюдение принципов карьерной стратегии помогает избежать хаоса и достичь успеха. Четкое следование этим принципам делает карьерный рост более предсказуемым и успешным.
Более подробно в обзоре - https://dzen.ru/a/Z1xwefQkjg-KdYCp
карьерные стратегии презентация
карьерных стратегий
стратегии карьерного роста
понятие карьерная стратегия

Удачи!

Добрый день!
Авто из Америки в Минске – это выгодная покупка с растаможкой! Мы предлагаем проверенные автомобили с хорошим состоянием по доступной цене. Купите авто из Америки в Минске, и вы получите надежный транспорт. Все автомобили прошли проверку качества и готовы к эксплуатации. авто из америки в минске купить Обратитесь к нам и выберите авто из Америки в Минске!
Более подробно на сайте - https://dzen.ru/a/Zw4Fmhsm6zvzs0I6
авто из америки в минске купить б у цена с растаможкой
авто с америки в минск
авто из америки в минске купить
купить авто в минске из америки

Удачи!

DatasheetKa (nem ellenőrzött) küldte be 2024. 12. 22., v – 05:48 időpontban

Permalink

Good day fans of gadgets!
The M27-2 datasheet download provides insights into M27-2 components used in microcontrollers and memory devices. The M27-3 datasheet PDF outlines key characteristics of M27-3 components, widely used in embedded systems. The M27-4 datasheet download is essential for designing with M27-4 components, often used in signal processing applications. The M27-5 datasheet PDF provides detailed specifications for M27-5 components, commonly used in power regulation circuits. The M4 datasheet download offers crucial data for M4 components used in high-performance microprocessors.
The site with millions datasheet - https://getdatasheet.com/datasheets/history/2018/9/1.html
Datasheet PDF
93-1 datasheet PDF
74LV datasheet PDF
Zener diode datasheet

Good luck!

Откройте для себя инновации с samsung electronics широкий выбор смартфонов, планшетов, телевизоров и бытовой техники. Выгодные цены, гарантия качества и быстрая доставка. Закажите оригинальную продукцию Samsung прямо сейчас и наслаждайтесь технологиями будущего!

Откройте для себя инновации с s 23 ultra широкий выбор смартфонов, планшетов, телевизоров и бытовой техники. Выгодные цены, гарантия качества и быстрая доставка. Закажите оригинальную продукцию Samsung прямо сейчас и наслаждайтесь технологиями будущего!

Új hozzászólás