Együtt Isten völgyében

„Az irány ki van jelölve: Isten völgye.

Hányan tudják, hogy arra tartunk?

Arra tartunk-e?

Fölmegyek a kicsi házba s megálmodom.”

(Balázs Ferenc: A rög alatt)

Évekkel ezelőtt, 2006 nagyszombatján a mészkői határban fekvő szőkemáli szőlősök mellett vezető szekérúton hetedmagammal sétálok a „kicsi házhoz”. Az út a Debreczeni László által tervezett mészkői paplakról indul. Magunk mögött hagyjuk a kis unitárius templomot, melynek tornya megdőlve köszön vissza a hátrafele tekintőre. A falu fölé magasló temetőben pihenőt tartunk Balázs Ferenc sírjánál. A néhai mészkői lelkész, író, népfőiskola- és szövetkezet­alapító itt alussza a rög alatt csendes álmát. Faragott kopjafája keveset árul el abból az életműből, melyet hátrahagyott: Balázs Ferenc pap, csak ennyi van feltüntetve rajta. S alatta számokba vésve az a kevéske esztendő (1901–1937), melyet erőtlen földi porhüvelyében töltött el lángoló, nyughatatlan prófétai lelke. Meghatódva, csendesen állunk meg néhány percre. Fontos ez, hiszen Enikő, Balázs Ferenc lánya a társam, aki három éves koráig itt élt a faluban, de édesapja tragikus halála után édes­anyjával annak szülőhazájába, az Egyesült Államokba költözött, s most lányával és unokáival tért vissza emlékezni, kapcsolatot ápolni Mészkőre.

Továbbindulunk a szőlősök mellett. Az ösvénnyé szűkülő utat szegélyező bokrok virágainak színáradata néhol megtörik, és felcsillan a domb alatt kanyargó Aranyos. Mellettünk jobbkézt 15–20 árnyi elkerített területeken egymás mellett sorakoznak a megmunkált vagy parlagon hagyott szőlősök. A tavasz illata élettel tölti meg tüdőnket… A szőlők végénél hirtelen éles kanyart vesz az út. Megállunk. Az elénk táruló látvány tudatja: megérkeztünk. A kicsi ház, melyet Balázs Ferenc építtetett, már nincs meg, a második világégés idején felgyújtották. Csak a helyiek tudatában él elevenen. A hely azonban méltó a megemlékezésre, nemcsak „történelmi” jelentőségéért, hanem azért a kilátásért is, melyben a megállni hajlandó vándort részesíti. Innen jó rálátás nyílik az „unitárius patkó” falvaira.

Dél-keletre fekszik Alsófelsőszentmihály, az ortodox templom aranyozott kupolája a területfoglalók hivalkodásával csillan meg a napfényben. A református és unitárius toronypárt keresni kell. A Mészkőre való rálátást takarja a domb, azonban alattunk nyugati irányban a meredek domboldal alján az Aranyos által körülölelve terül el a mészkői unitárius eklézsia szántója, a Kopta. Az Aranyos túlsó partján a legközelebb fekszik Sinfalva. Kissé távolabb nyugatra még jól látható Tordavár egykori helye, mely az Aranyos szorosának bejáratát őrizte a magaslaton, s az alatta elterülő Várfalva. Innen visszafelé kanyarodik a patkó: a Várfalvával összenőtt Aranyosrákost toronyirányt lehet megkülönböztetni. Kövend büszkén terpeszkedik el a jó termőföldek között. Bágyon hollétéről már csak templomtorony domb mögül kiemelkedő süvege árulkodik a gyulafehérvári út irányában.

65 éve innen a dombról, a kicsi ház elől álmodta Balázs Ferenc a vidéket átfogó terveit. A Vidékfejlesztési Szövetkezet központját a sinfalvi katolikus templom mögött elterülő magaslaton képzelte el. Itt lett volna a szíve, csomópontja annak a gazdasági, oktatási és művelődési hálózatnak, mely átfogta volna, és minden szempontból önfenntartóvá tette volna a vidéket. Ahogyan magyarázom az egykori terveket vendégeimnek, úgy érezem, hogy az álom, mely közös tervekben és cselekedetekben kovácsolta volna egybe Felső-Aranyosszék lakóit, már visszavonhatatlanul a múlté. Ahogy tekintetem még egyszer meghordozom a patkó egyik végétől a másikig, falvakat vélek látni, s nem egy ezernyi szállal összehangolt, egybefűzött, egy ritmusra lüktető vidéket. Falvakat, amelyek élik a maguk életét: dalkör, színjátszás, nemzeti ünnepeink megszentelése, néptánc-csoportok, hagyományőrző tevékenységek rendszeresen vagy kevésbé megtervezetten működnek, itt is, ott is, de mintha a közöttük vezető utak csapnivaló állapota is arra predestinálna, hogy ne nagyon keressék egymással a kapcsolatot, bár vitathatatlanul van néhány kiemelkedő kezdeményezés, s egységre törekvő meglátás. A maguk kicsi földjén egyedül szorgoskodnak a családok is, kik saját portájukon belül igyekeznek boldogulni, nem értve a társas szerveződés lényegét. Nem csoda, hogy 2006-ban az Aranyoskert köré szerveződő szövetkezeti mozgalom a jó kezdet után hamar hanyatlásnak indult.

Ez Aranyosszék jövője? Lesz-e így jövő? S milyen lesz?

Hét év múlva. Egy híradás

„Az egyház célja nem önmagának változatlan fönntartása, hanem ápolása a folyton élő, folyton fejlődő emberek, folyton élő, folyton fejlődő hitének, keresése az isteni élet útjának, a rajta való botorkáló, bizonytalan járás.” (Balázs Ferenc: A rög alatt)

Istentisztelettel kezdődő közösségi találkozónak adott otthont 2013. február 17-én délután az újonnan épült mészkői Balázs Ferenc Szeretetotthon. A hívogató harangkondulásra nemcsak Mészkő portáiról indultak el az emberek, hanem Aranyosszék unitárius falvaiból is. A zsúfolásig megtelt teremben valami egészen különleges hangulat uralkodott. Talán az újdonság varázsa volt ez? Vagy a kíváncsiságé? Esetleg annak felismerése, hogy minden találkozásban áldás rejlik?

Az erővel és ritmussal felcsendülő egyházi énekek bizonyságát adták annak, hogy a jelenlevők közös tudást hordoznak magukban. Dimény József alsófelső­szentmihályi lelkész imája hangolt az elcsendesülésre. Fekete Béla bágyoni lelkész az ApCsel 3,1–10 alapján szólt a gyülekezethez. Egy gyógyítási történetet hallhattunk, amikor Jakab és János egy sánta emberen segítenek. A két apostol az új hittel felvértezve megy a régi templomba. Cselekedetüknek más/mások látják hasznát. A talpra állás, illetve talpra állítás minden kornak nagy kihívása és feladata. Talpra állni hit nélkül és segítség nélkül sokszor lehetetlen. A bibliai történet tükrében csak egymáson segítve tudunk talpra állani, megtartó szellemi közösséget megvalósítani. Egymásra vagyunk utalva, aranyos-­menti unitárius magyarokként magyarságunkat, hitünket, illetve aranyosszéki önazonosságunkat csak együtt tudjuk megélni – fogalmazott a szónok.

Az áldás után magam köszöntöttem a Bágyonból, Kövendről, Aranyosrákos­ról, Várfalváról, Alsófelsőszentmihályról és Mészkő­ről összegyűlt 70 hívet. Elmondtam, hogy néhány aranyosszéki lelkésztársammal együtt heti rendszerességgel alkalmat szakítunk arra, hogy a reggeli kávé mellett személyes és szakmai jellegű dolgainkat megosszuk egymással. Bár a gondokra nem mindig sikerül orvoslást találni, az együtt, beszélgetve eltöltött idő jótékony hatása szakmai és személyes életünkre vitathatatlan. Egy ilyen alkalommal fogalmazódott meg: jó lenne gyülekezeteink tagjai számára is ilyen találkozásokat szervezni, amelyeken az együvé tartozás tudata hasonló erőt adhatna az unitárius és nemzeti identitás megtartásához. A mészkői az első kívánt lenni ezen találkozások sorában.

Istentisztelet után a jelenlevők dr. Kovács Sándor teológiai tanár élvezetes egyháztörténeti előadását hallgatták meg, majd elfogyaszthatták a mészkői nőszövetség tagjai által felkínált teát és süteményt.

Jó lenne, ha az együtt töltött est után az egykori mészkői lelkész, Balázs Ferenc szavait magunkénak érezhetnénk, aki a faluban szervezett vallásos esték után így írt: „Kicsi lámpáikat gyújtogatták, hogy haza találjanak; de a lelkük már égett; a kivonuló sokaság csillogó folyam volt, amely boldogan és hálásan ölelt körül, ömlött el mellettem.” Talán mindnyájunkban tudatosult, hogy valami fontosnak voltunk a résztvevői. Hogy mi magunk vagyunk, lehetünk azok a „folyton élő, folyton fejlődő” emberek, akik „folyton élő, folyton fejlődő” hitünk keresésére, botorkáló, bizonytalan járással elindultunk, s akik hittel szeretnénk tenni valamit, erőnkhöz mérten, Isten völgyéért.

Isten segítségével találkozzunk újra, március 24-én, virágvasárnap délután Bágyonban – olvashatjuk az Unitárius Közlöny 2013/3 lapszámában Dimény Csilla Júlia tudósítását.

Kibontakozó álom

Íme, így vette kezdetét egy mozgalom, amely azóta másodjára járja körbe az Aranyos mentét. Már nem tudjuk felidézni, hogy hol és mikor, melyik szerda reggeli beszélgetés alkalmával érett meg a pillanat, amikor a bennünk levő érzéseket szavakká formáltuk, s arra sem, hogy ki mondta ki először, hogy gyülekezeteink tagjai számára is meg kellene szervezni a találkozót. Eredetileg csak három egyházközségre szándékoztunk kiterjeszteni a programot: az alsófelsőszentmihályi, a bágyoni és a mészkői gyülekezetekre. Végül azonban a történelmi Aranyosszékben kezdtünk el gondolkodni, s hívtuk a többi falu lakóit: csatlakozzanak hozzánk.

Hamar megtaláltuk a megfelelő nevet: Együtt Isten völgyében; s a név által takart célt is: vallási, kulturális és közösségi alkalom/élmény nyújtása az aranyosszéki gyülekezetek tagjai számára. Amolyan vándorrendezvényt képzeltünk el, amelyet havi egy alkalommal vasárnap délután szervezünk meg, mindig más helyszínen. A résztvevők zömét mindig a helyi gyülekezet nyújtja, de minden aranyosmenti faluból érkeznek majd érdeklődők. Minden esemény három részből áll: 1. Istentisztelttel kezdődik, amelyen az imát és prédikációt mindig vendéglelkészek mondják. 2. Előadással folytatódik valamilyen vallási, kulturális, hely- és magyarságtörténeti témában. Erre neves, valamely szakterületen jártas előadókat hívunk meg. 3. Istentisztelet után a gyülekezet a templomból átvonul egy erre a célra alkalmas közösségi épületbe, és részt vesz a szeretetvendégségen, ahol tésztát, teát, kávét szolgálnak fel a helyi gyülekezet nőszövetségének tagjai. Ez az a közösségépítő rész, ahol az egybegyűltek kötetlenül beszélgethetnek, régi ismeretségeket eleveníthetnek fel, s akár új szövetségeket erősíthetnek meg.

Mészkő után 2013-ban még Bágyonban, Alsófelsőszentmihályon, Sinfalván és Kövenden volt ilyen találkozó. Minden alkalomra sikerült meghívni érdekes témákat feszegető előadókat. Dr. Kovács Sándor unitárius egyháztörténeti előadása után Gyerő Dávid kolozsi lelkész, akkor még az Unitáriusok és Univerzalisták Nemzetközi Tanácsának titkára, azóta elnöke tartott előadást Bágyonban Unitáriusok a nagyvilágban. Különbözőségek közössége címmel. Színes és érdekes előadást hallhattunk a világ különböző tájain élő unitáriusokról, s jól esett hallani, hogy a távolban élő hittestvéreink mily nagy csodálattal néznek fel ránk, Erdélyiekre. Alsófelsőszentmihályon dr. Czire Szabolcs teológiai tanár Mit keres a kígyó az unitárius címerben? című előadása az unitárius címer jelképvilágába vezetett be. A nyári időszakot ki kellett hagynunk, figyelembe véve a vidék mezőgazdasági ritmusát. Ősszel Sinfalván folytattuk, ahol Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgató-vallástanára előadásában az unitárius világszemlélet tudatosításáról beszélt, bevonva a jelenlevőket is beszélgetésbe. Végül november 17-én égető kérdéseket felvető témában hallgattunk előadást Kövenden, ahol Kovács Zoltán Csongor biológus–geológus a veres­pataki aranykitermelés veszélyeire hívta fel a figyelmet. A legnagyobb érdeklődést kiváltó alkalmak egyike volt ez. S hatását bizonyítja az a 150 aranyosszéki ember, akik másokkal együtt december 15-én részt vettek a Kolozs-Tordai Unitárius Egyházkör által szervezett Verespataki adventen, tiltakozásukat fejezve ki ciántechnológiás nemesfém-kitermelés ellen.

Az újévet ünnepléssel kezdtük. 2014. január 25-én a bágyoni művelődési otthonba mintegy 90 aranyosmenti személy gyűlt össze az évnyitó gálára. A gála áhítattal kezdődött, majd az elmúlt időszakra való visszatekintéssel és a jövőbenézéssel folytatódott. 2013-ban mintegy 600 személy vett részt az alkalmakon. A jövő terveinek ismertetése során az előadók elmondták, hogy – a megfogalmazott igényre válaszolva – bővíteni szeretnék a résztvevő gyülekezetek számát, átlépve Aranyos­szék határait. Így az év első felében az aranyosrákosi mellett a tordai gyülekezet ad majd otthont a találkozónak. Változást jelent, hogy míg az istentiszteleti rész témagazdái továbbra is az egyházközségek lesznek, a rendezvény művelődési része 2014-től a Balázs Ferenc Népfőiskola társszervezésében fog megvalósulni. Az est azonban nem ért véget. Minden hasonló rendezvény célja a közösségi élmény nyújtása is, amely ezúttal kosaras táncmulatság formájában valósult meg. A jó hangulatot színvonalas zene biztosította. Nem maradhatott el az ilyenkor szokásos tombola sem: a borok, pezsgők és torták mellett főként unitárius egyházi kiadványokat és szépirodalmi alkotásokat vihettek haza a szerencsés nyertesek. Jó volt együtt ünnepelni, együtt lenni újra azokkal, akik egy éven át lehetőség szerint alkalomról alkalomra hűséges résztvevői voltak az Együtt Isten völgyében találkozónak.

Négy ilyen találkozónk volt 2014-ben. Február 16-án Tordán Ferenczi Enikő kórházlelkész, mentálhigiénés szakember Hit és egészség címmel tartott előadást. Április 6-án az aranyosrákosi templomban Pál János lelkész-történész Helyzetkép a dél-erdélyi unitárius egyházközségekről 1940–1944 között című előadásában arról az áldatlan helyzetről beszélt mely a 1848–49 után talán a legnagyobb csapást jelentette Aranyosszék magyarsága számára, s melynek hatását ma is érezzük. Ezzel az alkalommal ért véget az Együtt Isten völgyében első évada, amelynek keretében hét helyszínen tartottunk istentiszteletet, előadásokat és éltünk a helyi közösség vendégszeretetével. Elmentünk mindenkihez, aki hívott, aki be akart kapcsolódni, s aki érezte, hogy fontos az együvé tartozás.

Kezdd el, újra kezdd…

Mintegy 120 személlyel indult 2014. október 19-én az Együtt Isten völgyében új évada. A mészkői templomban szervezett találkozón Kolozsról, Tordáról, Bágyonból, Kercsedből, Aranyosrákosról, Várfalváról, Kövendről, Sinfalváról, Alsófelsőszentmihályról érkezett vendégek vettek részt a helyi gyülekezet tagjai mellett.

Az istentiszteleten Székely Miklós kövendi lelkész mondott imát. Vass Károly, az aranyosrákosi gyülekezet új lelkésze prédikált. Fekete Béla bágyoni lelkész köszöntője után a Balázs Ferenc Népfőiskola meghívott előadója, Lakatos Sándor Család-történet című előadása hangzott el. A székelykereszt­úri Berde Mózes Unitárius Gimnázium lelkész-vallástanára saját családfája ismertetésén keresztül nemcsak az eredetkeresés hogyanját mutatta be (hol, hogyan keressünk, mire figyeljünk), hanem ízelítőt nyújtott abból is, hogy egy-egy nyers adat, szám, anyakönyvi bejegyzés nyomán miként elevenedik meg egy élet története; egy régi, kopott családi fénykép mennyi mindent elárul a családtagok egymáshoz való viszonyáról, társadalmi státusáról; régmúlt idők emberi történetei hogyan hatnak a mában is a leszármazottak életén keresztül. A lebilincselő előadás mindenképpen új megvilágításba helyezte a külső szemlélődő számára száraznak, netán unalmasnak tűnő családfakutatást, s bizonyára a hallgatóság tagjai közül többen indíttatást nyertek saját gyökereik felkutatására.

November 30-án, Bágyonban már nemcsak az „unitárius patkó” településeiről, hanem Kercsedről és Harasztosról is érkeztek résztvevők. Istentisztelet után Vetési László református lelkész, szórványügyi előadó tartott vetített képes előadást, bemutatva a különböző erdélyi nemzetiségek és vallások egymás mellett éléséből fakadó érdekességeket. Megtudtuk például, hogy miért van két orgona és úrasztala a fiatfalvi, reformátusok és unitáriusok által közösen épített és birtokolt templomban, hogyan került Lenin, Nadia Comăneci vagy éppen Florin Piersic alakja templomi falfestményekre, vagy kiről álmodozott a székelyderzsi vártemplom freskóinak piktora, miközben bibliai témákat örökített meg.

Az évet rendhagyó módon zártuk. December 14-én a megszokott időpontban mintegy félszáz fiatal gyűlt össze az Aranyos-mentéről a szentmihályi templomban tartott ifjúsági istentiszteletre. Albert Nagy Ákos mesterképzős teológiai hallgató Jézus szavaival hívta őket álomkereső utazásra, s hogy az utazás ne legyen egyhangú, Palkó Zalán Koppány és Kovács Zsombor daltutajon ringatták a fiatalokat a túlsó és innenső part között. Az előadás rendjén az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet tevékenységeiről tekintettek meg bemutatót a fiatalok.

Az idei januári évnyitó gála után, amelynek ezúttal is Bágyon adott otthont, Alsófelsőszentmihályon találkoztunk február 22-én. Ez alkalommal a Balázs Ferenc Népfőiskola által szolgáltatott műsor több részben valósult meg. Dr. Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár Kié az Aranyos-vidéki hagyomány? Elődeinké? Miénk? Utódainké? című előadásában egy elméleti felvezető után a 2014 első felében Aranyosszéken megvalósult értékfelmérés eredményeit, következtetéseit mutatta be általánosan, és településekre lebontva. A Földművelésügyi Minisztérium és Hungarikum Bizottság által támogatott átfogó kutatásban, amelyet Felső-Aranyosszék magyar településein (Kövend, Bágyon, Várfalva, Aranyosrákos, Csegez, Kercsed, Alósfelsőszentmihály, Mészkő és Sinfalva) végeztek, és amelyben közreműködtek a magyarországi Kézenfogva Testvéreinkkel Sárrétudvari Alapítvány, az Aranyosszéken tevékenykedő ÉDEN 75 Egyesület, a Balázs Ferenc Népfőiskola, valamint a helyi unitárius és református egyházközségek is. A szeretetvendégség keretében a Fodor házaspár Attila és Brigitta néprajzkutatók által válogatott fényképkiállítás volt megtekinthető a felfedezett és kategorizált értékekről. A fényképkiállítás – amelyet egyre bővítünk – követi majd az Együtt Isten völgyében rendezvényeit, és minden helyszínen megtekinthető lesz. A kiállítást a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatta.

Hányan tudják, hogy arra tartunk? Arra tartunk-e?

Bő két évvel a kezdés után összegezni kíván az ember. Tíz alkalom, úgy­annyi közös istentisztelet és előadás a vallás és a művelődés szolgálatában. Tíz szeretetvendégség és két évnyitó gála a kapcsolatteremtés és -ápolás céljából. Átléptük a történelmi Aranyosszék határát, s Torda felé is kitekintettünk. Átléptük az unitárius patkó korlátait is, amikor a kercsedi és a harasztosi református gyülekezetek résztvevői is bekapcsolódtak. Írhatnám azt is, hogy másfélezer ember volt jelen mindösszesen ez idő alatt. Ez igaz is. Azonban valójában mintegy száz személy az a mag, akik szinte állandó rendszerességgel részt vesznek a találkozókon. És éppen ez a legfontosabb, mert jelzi, nem a múló, egyszeri élmény, hanem a léleknek, szellemnek kínált tartalom, a hovatartozásvágy kifejeződésének teret adó lehetőség az, ami vonzerővel bír. A második évadtól kezdve tisztává vált, hogy már az adott alkalmak „emberbázisát” sem a helyi gyülekezet tagjai adják – bár a jelenlevők száma semmivel sem csökkent –, hanem az az 50–70–100 ember, akik hónapról hónapra településről településre vándorolnak. Sok? Kevés? Lehetne több is? Lehetne több is. Igen, ha lemondanánk a múlt dicsőségében való fürdőzés csalóka ábrándjáról, s a jelen még megmutatkozó lehetőségeit több hittel lovagolnánk meg.

E találkozásoknak van egy másik hozadéka is. Egyes falvak közösségei között megnyíltak a kapuk. S nemcsak az Együtt Isten völgyében alkalmain, hanem más rendezvényeken is – bálok, ünnepségek – együtt vannak, támogatják egymást, barátkoznak. Számon tartják egymást az aranyosszékiek.

Nem történt különösebb csoda. Balázs Ferenc álmától még messze állunk, s azzal sem büszkélkedhetünk, hogy egy ritmusra lüktet bár Aranyosszék magyar–székely településeinek a szíve. De valami mégiscsak elindult. Úgy érzem, kezd körvonalazódni az, amit úgy fogalmazhatnék meg: aranyosszéki öntudat.

Az irány ki van jelölve: Isten völgye

Idén Bágyonban ünnepelte március 15-ét Aranyosszék magyarsága. A templomban több mint 600 ember zengte a zsoltárt. Fekete Béla lelkész egyházi beszéde után Popper Dávid Magyar rapszódiáját Oláh Boglárka és Oláh Mátyás adták elő zongorán és csellón. Ezt a bágyoni elemi iskolás diákok ünnepi előadása követte. A Köntös Kinga tanítónő által tanított műsor, a gyermekek lelkesedése a magasztosságig fokozta a hangulatot. A Várfalva község férfiiból verbuvált dalárda kórusművei méltóképpen rezonáltak az istentiszteletet lezáró himnusszal. Majd elindult az ünnepi menet a falu felső központjához, hogy leleplezzék az 1848–49-es szabadságharc idején a császári parancsot megtagadó és a forradalom mellé álló bágyoni 32 huszár és az egykori huszárszázad emlékére állított kopjafa-szobrot. A lovas-huszárok vezették a menetet, utánuk a Történelmi Vitézi Rend tagjai és a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság képviselete, majd a mintegy három kilométeres távon végig Kossuth-nótákat éneklő várfalvi vegyes dalárda vonult fel. Őket az egyházi és közéleti személyiségek, valamint az ünneplő gyülekezet követte. A templomba el nem jutók az utcaajtókban állva követték figyelemmel a menetet. Az emlékjel helyszínén is közel százötven ember várakozott már a felvonulókra. Suba László szobrászművész alkotásának leleplezése előtt egyházi és közéletei személyiségek tartottak ünnepi beszédet.

Magasztos ünnep volt. A helyi egyházközségnek, a várfalvi polgármesteri hivatalnak a községi RMDSZ szervezésben történt szerepvállalása és nagyszerű helytállása elvitathatatlan. Másfél hónapon át dolgoztak, terveztek, intézkedtek. Feladatvállalásuk nagysága azonban leginkább abban állt, hogy megérezték, az alkalom nemcsak a falu, a község, hanem Aranyos vidék magyarságának ünnepe lehet. És így is lett.

Képzeletben felmegyek a kicsi házhoz. Leülök a földhányásra. Látom Aranyosszéket. A 75-ös országút a várfalvi letérő után aszfalton folytatódik. Ma, az elmúlt évek munkálatainak köszönhetően műutak kötik össze Várfalva község falvait is, s kapcsolják a gyorsuló élet forgatagába. Innen, Mészkőről is legtöbb negyedóra alatt lehet eljutni a patkó bármely falujába. Jobban és gyorsabban lehet haladni, mint valaha. Talán az emberek közötti jobb és szorosabb együttműködésnek is előmozdítóivá válnak ezek az utak. Isten márciusi napja ragyogással tölti be a vidéket. Szemem szívembe issza a fényt, s valahogy úgy érzem, hogy jó irányban haladunk. A cél: Isten völgye.