Gúny- és ragadványnevek Magyarnemegyén

„Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.

A szavakat is. Egyetlen szó,

egy tájszó se maradjon kint.

Semmi sem fölösleges”

(Kányádi Sándor Noé bárkája felé)

Magyarnemegye a mezőségi Beszterce-Naszód megyéhez tartozik. Dombok között, a Mezőség északi részén, a Szamos menti völgyben helyezkedik el. A völgyet körülvevő falvak mind román nyelvűek.

A falu nevét először 1367-ben említik NIMIGE nevén. 1392-ben NEMEGE INFERIOR nevén jelenik meg, majd 1514-ben NEMEGE HUNGARICALIS lett a neve. 1733-ban már Magyar Nemegye, aztán 1750-ben MAGYAR NIMIZSÉ nevén szerepel. Jó ideig aztán csak román neve volt: NIMIGEA de JOS (Alsónemegye), de ma az állomáson már ott áll a MAGYARNEMEGYE megnevezés is (a román mellett).

A gúny- és ragadványnevek régóta létezhetnek, de ma már eltűnőben vannak: az öregebbek még használják őket, a fiatalabbak kevésbé.

„A nyelv egy-egy emberi társadalmi közösség teremtménye, és így születésétől kezdve közösségi rendeltetésű és jelentőségű marad. Ebből következik, hogy a személynévanyag is szoros kapcsolatban van annak a társadalmi közösségnek az életével, amely létrehozta – mondja Szabó T. Attila a Hogyan alakultak ki a személynevek? című írásában.

Megállapítása a ragadványnevekre is vonatkozik. Ezek is egy emberi, társadalmi közösséget szolgálnak és megkülönböztető szerepük van. Az egyénnek vagy a családnak külön névvel való megjelölése szükségszerű volt Magyarnemegyén is, mert nagyon sok az azonos vezetéknevű család, mint: Forrai, Balogh, Csillag, Zsigmond. Tehát a személynévkészlet mellett értékes és szükséges a ragadványnevek használata is. Az egyént a család- és keresztneve mellett külön névvel kellett megjelölni. Ezeknek egy része értékes hordozója a régi a-zó nyelvjárásnak: Kavács, Dambi, később o-val Kovács, Dombi lett.

A ragadványnevek gyakran „a régen elfelejtett ős valamely testi vagy lelki tulajdonságára, szokására, vagyoni helyzetére vonatkoznak” – mutat rá Muradin László. Nemegyei példák is igazolják ezt, mint: Kicsi (kis növésű), Dikics (cipész), Mirgis (mérges). Nem hivatalos nyelvhasználatban (a közösség körében) olyan szerepe van a ragadványnévnek, mint a vezetéknévnek, de csak akkor, ha nem sértő tartalma van, ez már gúnynév: pl. Nyálas, Mutuj stb.

A ragadványnév a keresztnévvel együtt jelzős kapcsolatot alkot:

Hosszú (jelző) Pista (jelzett szó)

A jelző mindig a jelzett szó előtt áll, így a ragadványnév is a keresztnév előtt található, hiszen a magyar névhasználatban így rögzítődnek a vezetéknevek is: 1. vezetéknév + 2. keresztnév: Balogh János.

Ez a sorrend eltérő (fordított) a más nyelvekben használatos sorrendtől. Sok, eredetileg ragadványnév később családnévvé vált, például: Kis József, Nagy Pista. Így van ez más népek ragadványneveivel is – mutat rá Murádin László, például: a magyar Fehér (családnévvé vált ragadványnév) megfelelője a francia Leblanc, az angol White, a német Weiss vagy a román Albu.

A Nemegyei ragadványnevekben sok a román eredetű szó vagy végződés: Durguj, Kukuj, Puszkuj a román Hurgui, Furdui mintájára születhettek. A Sápa (románul ceapă) hagymát jelent, a Kosztrej (románul costrei) egy gyomnövény (perje). Néhány név megőrizte az í-zést, így Mirgis (mérges), Szip (Szép).

Más nevekben a mezőségi a-zás maradt meg: Sipas (sípos), Dambrul való (Dombi), Harangazó (harangozó). A jellegzetesen nemegyei nyelvjárást beszélők szinte minden magánhangzót röviden ejtenek: Nem szip (szép) ez a ruha; Borbéj Andris (Borbély).

A viselő foglalkozását jelölik az olyan ragadványnevek mind: Kavács (kovács), Dikics (cipész), Harangazó (harangozó).

Sok a „beszélő” név, amely nem szorul magyarázatra, de sok az ismeretlen eredetű is: Pások, Csálápik, Puszkuj, Tyinkuj, Dencs.

Több név bizonyos fizikai tulajdonságra utal: Szkurtuj (román scurt = rövid, alacsony), Hosszú (magas), Kövér.

Gazdag családra vonatkozik a Zsiras és a Bokotán (románul Bocotan).

A Pipás cigarettást jelent, a Csacsi az butácska, a Cigó fekete, a Lambas lompos.

Ritkábban, de előfordulnak a lakás helyére utaló nevek: Temető Erzsi (temető melletti), Dambrul való, Krikcsakbul (?) való.

Ha a ragadványnév viselője más faluból jött, akkor neve az elhagyott falut jelzi: Borsán (románul borşan – borsai), Răbrai (románul rebrean – rebrai).

Keresztnevek is válhatnak ragadványnevekké, s ezek általában az apa nevét vették át: David István, Laci Pista, Dani Zsuzsa, de néha az anya neve is szerepel megkülönböztetőként: Éva Juli, Kati Jancsi.

Néhány ragadványnév hordozójának nemzetiségét mutatja: Ruszka, Tatár, Szászka.

Néhány név csúfolódó formát is ölthet, ezek sértő jellegűek, s általában óvatossággal használják őket. A beszélő elkerüli azt, hogy a név viselőjének szemében mondja ki az ilyen gúnynevet; meg is jegyzik, hogy „csak így csufajják” (csúfolják) az illetőt, például Hákulj – lusta, Bálá – mutuj, Csarka – kancsi.

Mivel a magánhangzókat szinte minden helyzetben röviden ejtik, a nevek felsorolásában így jelöltem röviden e hangokat.

Valószínű, hogy a felsorolt ragadványneveken kívül több más is felszínre kerülne egy behatóbb kutatás során.

Mivel sok a románból kölcsönzött szó, egy kiejtésbeli gondot szeretnék tisztázni: a magyarban nincs meg az â és ă hangnak megfelelő mély magánhangzó. Ezeket a megfelelő román betűkkel jegyeztem le, ahogyan kiejtik: Bâtka, Kăpușa. Ez mind a magyar, mind a román kiejtésben így hangzik.

Ragadványnevek:

Andi

Bába (foglalkozás volt)

Bálá

Banga

Bâtka

Bondzár (bogár)

Borbély (foglalkozás)

Borsán (helynévből)

Bikás (foglalkozás)

Bulgăr (hógolyó)

Bunda