„Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges”
(Kányádi Sándor Noé bárkája felé)
Magyarnemegye a mezőségi Beszterce-Naszód megyéhez tartozik. Dombok között, a Mezőség északi részén, a Szamos menti völgyben helyezkedik el. A völgyet körülvevő falvak mind román nyelvűek.
A falu nevét először 1367-ben említik NIMIGE nevén. 1392-ben NEMEGE INFERIOR nevén jelenik meg, majd 1514-ben NEMEGE HUNGARICALIS lett a neve. 1733-ban már Magyar Nemegye, aztán 1750-ben MAGYAR NIMIZSÉ nevén szerepel. Jó ideig aztán csak román neve volt: NIMIGEA de JOS (Alsónemegye), de ma az állomáson már ott áll a MAGYARNEMEGYE megnevezés is (a román mellett).
A gúny- és ragadványnevek régóta létezhetnek, de ma már eltűnőben vannak: az öregebbek még használják őket, a fiatalabbak kevésbé.
„A nyelv egy-egy emberi társadalmi közösség teremtménye, és így születésétől kezdve közösségi rendeltetésű és jelentőségű marad. Ebből következik, hogy a személynévanyag is szoros kapcsolatban van annak a társadalmi közösségnek az életével, amely létrehozta – mondja Szabó T. Attila a Hogyan alakultak ki a személynevek? című írásában.
Megállapítása a ragadványnevekre is vonatkozik. Ezek is egy emberi, társadalmi közösséget szolgálnak és megkülönböztető szerepük van. Az egyénnek vagy a családnak külön névvel való megjelölése szükségszerű volt Magyarnemegyén is, mert nagyon sok az azonos vezetéknevű család, mint: Forrai, Balogh, Csillag, Zsigmond. Tehát a személynévkészlet mellett értékes és szükséges a ragadványnevek használata is. Az egyént a család- és keresztneve mellett külön névvel kellett megjelölni. Ezeknek egy része értékes hordozója a régi a-zó nyelvjárásnak: Kavács, Dambi, később o-val Kovács, Dombi lett.
A ragadványnevek gyakran „a régen elfelejtett ős valamely testi vagy lelki tulajdonságára, szokására, vagyoni helyzetére vonatkoznak” – mutat rá Muradin László. Nemegyei példák is igazolják ezt, mint: Kicsi (kis növésű), Dikics (cipész), Mirgis (mérges). Nem hivatalos nyelvhasználatban (a közösség körében) olyan szerepe van a ragadványnévnek, mint a vezetéknévnek, de csak akkor, ha nem sértő tartalma van, ez már gúnynév: pl. Nyálas, Mutuj stb.
A ragadványnév a keresztnévvel együtt jelzős kapcsolatot alkot:
Hosszú (jelző) Pista (jelzett szó)
A jelző mindig a jelzett szó előtt áll, így a ragadványnév is a keresztnév előtt található, hiszen a magyar névhasználatban így rögzítődnek a vezetéknevek is: 1. vezetéknév + 2. keresztnév: Balogh János.
Ez a sorrend eltérő (fordított) a más nyelvekben használatos sorrendtől. Sok, eredetileg ragadványnév később családnévvé vált, például: Kis József, Nagy Pista. Így van ez más népek ragadványneveivel is – mutat rá Murádin László, például: a magyar Fehér (családnévvé vált ragadványnév) megfelelője a francia Leblanc, az angol White, a német Weiss vagy a román Albu.
A Nemegyei ragadványnevekben sok a román eredetű szó vagy végződés: Durguj, Kukuj, Puszkuj a román Hurgui, Furdui mintájára születhettek. A Sápa (románul ceapă) hagymát jelent, a Kosztrej (románul costrei) egy gyomnövény (perje). Néhány név megőrizte az í-zést, így Mirgis (mérges), Szip (Szép).
Más nevekben a mezőségi a-zás maradt meg: Sipas (sípos), Dambrul való (Dombi), Harangazó (harangozó). A jellegzetesen nemegyei nyelvjárást beszélők szinte minden magánhangzót röviden ejtenek: Nem szip (szép) ez a ruha; Borbéj Andris (Borbély).
A viselő foglalkozását jelölik az olyan ragadványnevek mind: Kavács (kovács), Dikics (cipész), Harangazó (harangozó).
Sok a „beszélő” név, amely nem szorul magyarázatra, de sok az ismeretlen eredetű is: Pások, Csálápik, Puszkuj, Tyinkuj, Dencs.
Több név bizonyos fizikai tulajdonságra utal: Szkurtuj (román scurt = rövid, alacsony), Hosszú (magas), Kövér.
Gazdag családra vonatkozik a Zsiras és a Bokotán (románul Bocotan).
A Pipás cigarettást jelent, a Csacsi az butácska, a Cigó fekete, a Lambas lompos.
Ritkábban, de előfordulnak a lakás helyére utaló nevek: Temető Erzsi (temető melletti), Dambrul való, Krikcsakbul (?) való.
Ha a ragadványnév viselője más faluból jött, akkor neve az elhagyott falut jelzi: Borsán (románul borşan – borsai), Răbrai (románul rebrean – rebrai).
Keresztnevek is válhatnak ragadványnevekké, s ezek általában az apa nevét vették át: David István, Laci Pista, Dani Zsuzsa, de néha az anya neve is szerepel megkülönböztetőként: Éva Juli, Kati Jancsi.
Néhány ragadványnév hordozójának nemzetiségét mutatja: Ruszka, Tatár, Szászka.
Néhány név csúfolódó formát is ölthet, ezek sértő jellegűek, s általában óvatossággal használják őket. A beszélő elkerüli azt, hogy a név viselőjének szemében mondja ki az ilyen gúnynevet; meg is jegyzik, hogy „csak így csufajják” (csúfolják) az illetőt, például Hákulj – lusta, Bálá – mutuj, Csarka – kancsi.
Mivel a magánhangzókat szinte minden helyzetben röviden ejtik, a nevek felsorolásában így jelöltem röviden e hangokat.
Valószínű, hogy a felsorolt ragadványneveken kívül több más is felszínre kerülne egy behatóbb kutatás során.
Mivel sok a románból kölcsönzött szó, egy kiejtésbeli gondot szeretnék tisztázni: a magyarban nincs meg az â és ă hangnak megfelelő mély magánhangzó. Ezeket a megfelelő román betűkkel jegyeztem le, ahogyan kiejtik: Bâtka, Kăpușa. Ez mind a magyar, mind a román kiejtésben így hangzik.
Ragadványnevek:
Andi
Bába (foglalkozás volt)
Bálá
Banga
Bâtka
Bondzár (bogár)
Borbély (foglalkozás)
Borsán (helynévből)
Bikás (foglalkozás)
Bulgăr (hógolyó)
Bunda
Burikosz
Butyin
Cápuj (kecskés)
Cigó (fekete)
Țânțar (Cincár – bogár/sovány)
Csacsi (butus)
Csarka (kancsi)
Csálápik
Csikas
Csiszár
Csukuj
Dani (Zsuzsi, Kati stb.)
Damrul való (régi)
Dambi (új változat)
Dencs
Diftin (ruhaanyag)
Dikics (cipész)
Durguj
Duriga (karika)
Éva (Juli, Pista)
Erős (vasgörbítő)
Faci
Főnök (volt funkció)
Gebics (sovány)
Gatyás
Gyurkuca (becenévből)
Hákuj (lusta)
Háni
Harangazó (régi)
Harangozó (új változat)
Hasszú (nagy, magas)
Hosszú (új változat)
Huszár (foglalkozás)
Imre (Kati, Mari)
Jétán
Kapasz (kopasz)
Kovács (új)
Kavács (régi)
Kăpușa (kullancs)
Kicsi
Kosztrej (gyomnövény)
Kribcsakbúl való (helynév)
Kukuc
Kukuj
Kulcsár
Kövér
Laj (+Mari)
Lambas (lompos)
Mirgis (mérges)
Muszkán
Orbán
Pali (Andris, Mari)
Pásak (régi)
Pások (új)
Pendzsi
Pipás
Piker
Pucunyik
Puszkuj
Puszi
Róka
Răbrai (hely)
Ruszka (orosz)
Sápa (román – hagyma)
Sipas
Szép
Szíp
Szászka (szász)
Szkurtuj (román – alacsony)
Szurcsi
Talpas
Tálpá
Tájber
Temető (melletti)
Tatár
Trézsi
Tyinkuj
Zsâbuj
Zsiga (Mari, Bözsi)
Zsiras
Adatközlők: Silai Júlia (született 1901-ben), Szigyártó Róza (született 1926-ban).
Könyvészet:
Szabó T. Atilla Hogyan alakulnak ki személyneveink? Előre naptár, 1975. 122–128.
Murádin László A név maga az ember. Erdély református naptár, 1999. 211.
Péntek János, Teiszler Pál, Szabó Zoltán A nyelv világa. Dacia kiadó. 121–122.
