Májusban, ragyogásban

Szentgyörgyön csak egyszer vannak egy évben Szent György-napok, de Kolozsváron kétszer is vannak Kolozsvár-napok – állapította meg a nagyobbik lányom még kisebb korában, mikor azt látta, hogy Kolozsváron nemcsak a magyar napok a városünnep, hanem a sok fesztivál mellett abból is akad plusz egy. A mérleg nyelve ettől még nem billent egyértelműen az utóbbi város felé, az állandó „Hol szeretem jobban?” versenyben később csak az iskolai barátságok hódították el gyakran Szentgyörgytől a gyermekeimet, még a vakációk idején is. 

Az áprilisi szentgyörgynapozás viszont megmaradt, soha nem hagytuk ki, de utána, még a tavasz végén, már a nyár elején – mindenképp a tanév vége előtt – egyre több lett a helyi magyarságot megcélzó szabadtéri rendezvény Kolozsváron. A majális itt időben mozgó jelenség, a hagyományos május elseje végképp nem játszik, inkább amolyan május körüli időpontot igyekeznek betájolni a szervezők. A táncházas civil szervezetek Folkmajálisa nyitja a sort idén, 25-én immár második alkalommal egész napos népzenés, néptáncos műsor lesz a Hója-erdő szélén, a falumúzeumban (hivatalos nevén: az Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegén). A Folkmajális a pár évtizeddel ezelőtti majálisok hagyományát szeretné feleleveníteni. A régi városlakók azt mesélik, akkoriban a hivatalos program szerinti, betonszínpados folklórműsor és katonazene mellett környékbeli népi muzsikusok is húzták a talpalávalót – nem a színpadon, hanem amolyan alternatív szórakozásként, kisebb, baráti csoportosulásokban. A Monostor végi Colina parkban 2018-tól rendezik meg a Kolozsvári Majálist, a korábban Családi Majálisnak nevezett rendezvény addig szintén a Törökvágásnál, a Hója-erdő mellett zajlott. Néhány éve, talán azért, hogy a járványhelyzetből jobban kimozdítsa az embereket, a nemzetközi gyermeknappal kapcsolódik össze, így nemcsak a családi jelző miatt, de ezért is több a gyermekeknek szóló program. Idén pedig pontosan június elseje a meghirdetett időpont. Még valamennyire a tavaszi kolozsvári ünnepkörhöz tartozik, de májusról, június elejéről idén június végére módosult az időpontja a helyi ünnepi (tizenharmadik) könyvhétnek, amely több helyszínváltozás után most már csak részben nevezhető szabadtérinek. A Mátyás-ház előtti, különösen forgalmas helyszínt a félreesőbb Fogoly utca követte, majd bevonultak a könyvek a Bánffy-palotába, az udvaron zajló könyvbemutatók, koncertek szünetében nyílik alkalom a baráti beszélgetésekre, találkozásokra.

A találkozások pedig nagyon fontosak itt, ahol egy kisvárosnyi magyar él egy nagyvárosban. Ahol a különböző kulturális eseményeknek egész tömkelege zajlik, sok a „magyar munkahely”, a szakmai és más jellegű csoportosulás, de amelyek között – főként az időszűke miatt – nehézkes az átjárás. A szabadtéri rendezvények ezeket a korlátokat törik át, a váratlan találkozások katartikus élményeivel ajándékozzák meg a látogatókat. Minél nyitottabb egy rendezvény, legalábbis térben, annál több olyan ember is megfordul rajta, aki a hétköznapokban nem tudja igazán megélni a magyarságát. Számukra, az identitásuk megszilárdítása miatt, sokkal fontosabb egy-egy ilyen rendezvény, hiszen jó néhány éve még voltak olyanok, akik a város peremkerületeiből nagyjából soha nem látogattak el a központba, a magyar napok viszont őket is odavonzották. Így tudták meg, hogy a standokon látható magyar nyelvű könyveket olyan helyi könyvesboltokból hozták ki, amelyekben magyar nyelvű könyveket árulnak. A könyvárust és az érdeklődőt egyaránt megrázó párbeszéd egyike volt azoknak a pillanatoknak, mikor a kolozsvári élet buborékjai legalábbis láthatóvá váltak. Az idén a májusi napsütés, reméljük, ugyanezt hozza el: bevilágítja, láthatóvá teszi terünket, városunkat, egymást.