Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gondolatok Dávid Ferenc szobrának árnyékában

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor. Arra a hűs és gazdag csendre, ahol a lét apró rezdülései felkavarják a tudat rétegeit, de csak azért, hogy felemeljenek, nemesítsenek, csillapítsanak. Másik kezében könyvet tart. Talán Bibliát, talán valami egyebet. Ha követjük e kar mozdulásának irányát, látjuk, odakínálja a könyvet a járókelőnek. Mintha a bal oldalán levő iskola alapszerepére, az oktatásra és nevelésre buzdítana. S középen ott áll a szobor. Komoly, higgadt tekintettel néz. Nem királyként, mint Mátyás, hanem bölcsként és látnokként.


Rácz Norbert Zsolt

Az avatás óta nem telt el olyan nap, hogy ne álljak meg, akár csak pár másodpercre előtte. Szememmel kóstolgatom az új terecskét, a templom és iskola szárnyú püspökszobrot. „Szárnyad van, lelkem, meg ne tagadd magad!” – jut eszembe a Dávid Ferencnek tulajdonított idézet. Templom és iskola szárnyad, ami most mintha széttárulna, hogy valami mitikus főnixként a magasba emelkedjen, és ragadjon magával engem is egy igazabb, emberibb létállapotba.

Valahányszor ránézek, mindig a megadott kölcsön nyugalma tölt el. Mert tartoztunk annak az 1800-as évek végén megfogalmazott halk sóhajnak, miszerint ideje lenne szobrot állítani a püspöknek szülővárosában. Közben pedig nyugalommal tölt el, hogy mindezidáig milyen nyugodt, békés kort érhettünk meg. Mert ez a szobor nem mulasztásból vagy hanyagságból készült el ilyen évszázados lassúsággal, hanem azért, mert több mint egy évszázadon keresztül még álmodni is csak alig lehetett róla. A két világháború, majd a kommunista vész nevetségessé tette az avatásnak puszta gondolatát is. Akkor a száj elé tett ujj ideje volt, a lehajtott fővel való mormolása azoknak az alapigazságoknak, amiket nem volt szabad elfelejteni, amelyeket addig kellett mondani, amíg az új nemzedékek sejtjébe is beleivódik. Hogy az nem a normalitás, hogy az emberhez méltó élet másképp néz ki, hogy az a lét karikatúrája, hogy eljön majd egy jobb idő, amikor újra elő lehet venni egy, a szekuritáté előtt is rejtett szekrényből, fiókból néhány régi, de kopni nem akaró álmot. És lásd, az Úr megsegített! Az évszázados suttogás erősebbnek bizonyult, mint az őrült diktatúra ordítása, hiszen áll a szobor. Mintha létével is hirdetné: lejártnak látszik egy éra, a félelem érája, a huszadik század befelé fordulásának ficamodott kora, és eljött egy új időszak, a felemelkedés ideje.

Dávid Ferenc a végletekig vitt puritán protestantizmus jelképévé vált. Olyannyira, hogy még arcát is elfedte az idő, hogy személyes vonásai ne árnyékolják be mondanivalóját. Sola Scriptura! – hirdeti. Egyedül az Írás, egyedül az igazság, egyedül Krisztus. Az emberi, az esendő, az anyagi eltűnik, az arcot elfedi az idő, még a sírhely is ismeretlenné válik, de megmarad a szellem, a létlenyomat, a pőre gondolat és tanítás. A protestantizmus a kereszténység vélt rehabilitációja, remélt újraalakítása – re-formációja – egy hajdan volt tisztaságnak. E tekintetben Dávid Ferenc a par excellence reformátor! Egész életét ennek a visszatalálásnak szentelte. Mindig mélyebbre, vissza a forráshoz, mint korának humanistái, ásta, vágta magát végig a teológia, hagyomány és politika dzsungelén, ahhoz az alapigazsághoz, ami közvetlenül a Názáretitől származik. Sokan „vallásváltásait” – helytelenül – felszínességként, álhatatlanságként értelmezik, és nem veszik észre azt, ami ritka erénye kiváltságos embereknek: szellemi horizontját nem zárta le a fényes püspöki cím és nem korlátozta a beteljesült karrier andalító szunyókálása. Az ő szemei előtt a tiszta jézusi kereszténység, a Názáreti mester szavainak egyszerű és sallangmentes megélése lebegett. Élete úton levés az igazság felé, amit az értetlenül álmélkodó kortársak gyűrűje koszorúz. És ha ez a keresés az életét követelte, akkor az sem számított túl nagy árnak. Az igazság mindenek felett! – ez lehetne egyféle életmottója. A hagyomány, a tekintély, a rang, a cím, a politika az emberi és gyarló fölé tornyosuló vágyódás az embert felszabadító és boldogító igazság felé.

Áll a szobor! Egy metafora metaforája. Egy közösség életrevalóságának példájaként, egy szellemiség megtestesítőjeként, egy új korszak jelképeként. Miközben nézem, Sámuel próféta szavai visszhangoznak bennem: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” (1Sám 7,12), majd kicsit nyugodtabban, kicsit derűlátóbban lépek tovább apró-cseprő dolgaim felé. Köszönet érte Gergely Zoltán szobrászművésznek, hogy bronzba álmodta azt, amit oly nehéz anyaggá formálni, köszönet azoknak, akik hittek az álom megvalósulásában, de mindenekfelett és mindenkor köszönet Istennek, aki megsegít!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Máté Erzsébet

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. 

Egyed Ákos

A történelem nem véletlenül nevezte az európai forradalmakat Népek tavaszának. Ezzel az elnevezéssel nemcsak a nagy népmozgalmakra utal, hanem arra is, hogy a hatalom birtokosai a népek számára kénytelenek voltak olyan jogokat adni, amelyekről korábban csak álmodozni mertek. Gondoljunk a számos országban végrehajtott jobbágyfelszabadításra.

Dáné Tibor Kálmán

Az RMDSZ január 22-én, a Magyar Kultúra Napján immár hetedik alkalommal adott át Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A hagyományossá vált kitüntetéseket eddig három kategóriában: az irodalom, a képzőművészet és az előadó művészet terén kiemelkedőt alkotóknak ítélték oda. 

Dáné Tibor Kálmán

Jubileumi esztendőt tudhat maga mögött a Művelődés Az elmúlt év júliusában töltötte a 70. születésnapját a folyóirat. Emberi mértékkel mérve nem kevés idő. S ha arra gondolunk, hogy az 1989 karácsonyán kirobbant sajátos demokrácia hány romániai magyar sajtótermék agóniájának a kezdetét, aztán később a teljes kimúlását is jelentette, akkor elégedettek lehetünk, hogy lám-lám, folyóiratunknak sikerült átvészelnie a társadalmi „jobbra fordulás” nem könnyű időszakát. 

pozsony ferenc

Az elmúlással és a halál utáni léttel kapcsolatos képzetek, rítusok, tárgyak, objektumok, szimbólumok végül is egy‑egy kultúra mélyrétegéhez tartoznak. Az Erdélyben élő magyarok, románok, szászok, örmények, zsidók és cigányok sajátos magyarázatokat, válaszokat fogalmaztak meg az elmúlással és a túlvilági élettel kapcsolatban. 

Benkő Levente

Maga volt a varázslat. Az ember(i)ség huszadik századi történetének az a pillanata volt ez, amely joggal vált példává, mintává, egyfajta világítótoronnyá, irányjelzővé, ha úgy tetszik: mérföldkővé, amely után a kommunizmus dolgában Európa eme szegletében más időszámítás kezdődött. Egészen pontosan: visszaszámlálás.

Dáné Tibor Kálmán

„ ... mindig furcsa szorongás kapott el, amint átkeltem a Kárpátok karéján, vagy felszállt velem a repülő Kolozsvárról. S bár nagyon élveztem a nyaralás minden pillanatát, a feledhetetlen élményeket, a barátaim társaságát, de az a különös bizonytalan érzés kitartott mindaddig, amíg magam mögött nem tudtam újra Erdély felől a Kárpátok vonulatát, vagy meg nem hallottam a repülő kerekeinek surrogását, amint landolt a kolozsvári reptéren.”

Adorjáni Anna

Kissé csalódottak voltunk, amikor nem a négy napig tartó pezsgésről, a tanulás lehetőségéről és a gazdag zenei kínálatról, hanem a jó levegőről áradoztak. Időbe telt, amíg megértettük, miért volt a gyermekeknek igazuk: Mérában lélegzik a hagyomány. Él és éltet.

Rácz Éva

Kívánom, hogy a most felnövekvő fiatal újságírók is találjanak hozzá témát, amelyről szívesen írnának. S kívánom, hogy a mostani szerkesztőknek is legyen erejük a szerzőkből kicsalni azokat a művelődés-cseppeket, amelyekből összeáll a következő lapszám.

Rostás Péter István

Jelentéstartalmában, de főképp küllemében a ballagás az utóbbi két évtizedben jócskán odébb ballagott valahai mintájától: felturbósított-ultradizájnolt változatával azon igyekszik, hogy újra révbe érjen a tanoda–végzős–család határolta Bermuda-alakzatban

Pozsony Ferenc

A pünkösd mozgó ünnep, mely minden évben ötven nap után követi húsvétot. A keresztény egyház ezen a napon a szentlélek eljövetelét ünnepli. A szentlélek megjelenését megelőző erős szélzúgást a középkor idején Európában kürtökkel és harsonákkal utánozták. A tüzes nyelveket pedig sok helyen égő kanócok dobálásával, tüzes kerekek gurításával jelenítették meg. A szentlélek jelképeként a csíki falvakban ilyenkor a mise alatt fehér galambokat röpítettek szabadon a templomban.