Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Szobrot állítottak „a reformáció mintaemberének”

Újabb magyar szoborral gazdagodott Ko­lozsvár belvárosa: az unitárius templom és kollégium között kialakított kis téren augusztus 17-én avatták fel Dávid Ferenc püspök szobrát. Ez egyben az unitárius vallás alapítójának első egész alakos szobra, Gergely Zoltán szobrászművész­nek ráadásul úgy kellett bronzba önte­nie Dávid Ferencet, hogy nem maradt fel róla hiteles ábrázolás.

Megtörténhet, hogy „a Dávid Fe­renc-szobor”-ként fog bevonulni a törté­nelembe az az egész alakos műalkotás, amelyet augusztus 17-én ünnepélyes keretek között avattak fel Kolozsvár belvárosában. Az unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégi­um, a püspöki hivatal között létrehozott kis téren álló bronzszobor különleges­sége, hogy az első egész alakos Dá­vid Ferenc-szobor, ami valaha készült. És mivel az unitáriusok vallásalapító püspökéről (1520 körül–1579) nem ma­radt fenn hiteles képi ábrázolás, nem ki­zárt, hogy sokaknak ez a kép ragad meg róla a retináján.

A szobrot a Kolozsvári Magyar Napok keretében avatták fel, a rendezvényso­rozat egyik ünnepi pillanataként. Ger­gely Zoltán szobrászművész az avatás alkalmából tartott hálaadó istentiszte­let után a templomban elmondta: a szo­bor nem Dávid Ferencet ábrázolja, ha­nem azt, amit 2019-ben szellemiségéről, életútjáról és a ránk hagyott eszmei örökségéről gondolunk. Az ünnepség szónokai közül többen is megemlítet­ték, hogy az egyházalapítóról, akinek a tordai országgyűlés 1568-as vallásbékét hirdető határozata is köszönhető, nem maradt fenn korabeli ábrázolás.


Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke és Farkas Emőd főgondnok leleplezi Dávid Ferenc egyházalapító egész alakos szobrát

Kitartott hite mellett

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a szobor mellett elmondott ünnepi be­szédében felidézte: Dávid Ferenc szász apától született Kolozsváron. Magyarul, németül és latinul is prédikált. Az ő ne­véhez kötődik a vallásszabadság szelle­mi vívmánya, amelyet a világon először az 1568-as tordai országgyűlés fogalma­zott meg úgy, hogy „hitéért senkit üldöz­ni nem lehet”.

Az unitárius püspök hangsúlyozta, hogy Dávid Ferenc a reformáció iga­zi mintaembere volt, akinek életében a reneszánsz igazságeszménye ötvö­ződik a protestantizmus lelkiisme­ret-központúságával. „Nincs nagyobb esztelenség, sőt lehetetlenség, mint külső erővel kényszeríteni a lelkiis­meretet, a lelket, aki felett hatalom­mal csak a teremtője bír” – idézte az egyházalapítót Bálint Benczédi Ferenc. A püspök azt is megemlítette, hogy Dávid Ferenc akkor is kitartott hite és meggyőződése mellett, amikor ezért Déva várának börtönébe zárták, ahol meg is halt. Úgy vélte: az egyházalapí­tó ebben is a jézusi példát mutatta fel, és a mártíromságot is vállalta, ha az volt az igazság melletti megmaradás egyedül igaz járható útja. „Nézzünk az iskolára és a templomra, és kérjük a gondviselő Istent, hogy adjon erőt megközelítőleg úgy követni a krisztu­si tanítást, ahogy Dávid Ferenc tette” – fogalmazott beszédében az unitári­us püspök.

Tőkés László volt református püs­pök a templomban mondott beszédé­ben úgy fogalmazott, hogy Dávid Ferenc előkészítője volt a modern kori vallási és lelkiismereti szabadságnak, amely­nek tényleges és teljes megvalósulása a posztkommunista Romániában és a keresztényüldözések sújtotta nagyvi­lágban, mindmáig várat magára. Tő­kés reményét fejezte ki, hogy a magyar Országgyűlés példáját követve Románia parlamentje és az Európai Parlament is a vallásszabadság napjának nyilvánít­ja január 13-át, a vallásszabadság tordai kihirdetésének napját.

Másfél évszázados terv

A hálaadó istentiszteleten prédikáló Rácz Norbert Zsolt kolozsvári belvárosi lelkész megemlítette: az unitárius egy­házban 150 évvel ezelőtt fogalmazódott meg a kolozsvári szoborállítás szándé­ka, és e másfél évszázad alatt ez sok­szor tűnhetett „kacagnivaló viccnek”; de mindig voltak, akik hittek benne, és ez meghozta az eredményt.

Emlékeztetett, hogy az unitári­us egyház elöljáróiban már a 19. szá­zadban megfogalmazódott a gondo­lat: állítsanak szobrot Dávid Ferencnek a szülővárosában, és egyben az unita­rianizmus szülővárosában, Kolozsvá­ron. A 20. század tragédiái miatt erre nem volt lehetőség, így az adósságot most, 30 évvel a rendszerváltás után si­kerül törleszteni. Különböző unitárius egyházközségekben vannak ugyan ki­sebb méretű szobrok, amelyek a val­lásalapító püspököt ábrázolják, de a kolozsvári Dávid Ferenc-szobor kiemel­kedő jelentőségű. „Felállítása lényegé­ben az unitáriusok több mint 150 éves álmának a beteljesülését jelenti” – fo­galmazott a lelkész.

A kiemelkedő alkotás ennek megfele­lő helyszínt is érdemel, és mivel Kolozs­vár belvárosában nem egyszerű magyar vonatkozású szobrot állítani, az unitá­rius egyház saját területén hozott létre egy kis teret a műalkotás számára. Dá­vid Ferenc szobra lényegében kiteljesíti az itteni kis unitárius világot, egyik ol­dalán a templommal, másikon az isko­lával, szemközt az egykori püspöki ház­zal, a tavaly felavatott Vallásszabadság Házával. Rácz Norbert Zsolt azt mondta, nem akarták az udvaron elrejteni, kerí­tések közé zárni a nagy püspököt, inkább kis teret alakítottak ki számára, mégpe­dig úgy, hogy az utcafrontról pár méter­rel beljebb költöztették a Kolozsvár neves építésze, Pákey Lajos által tervezett kaput, és az előtt kapott helyett Gergely Zoltán szobrászművész alkotása. „Úgy gondoljuk, ez méltó helye Dávid Ferenc teljes alakos szobrának. Kifejező is, hogy az unitárius templom és iskola között találja meg a he­lyét” – magyarázta a lelkész.

Hogy nézett ki Dávid Ferenc?

A műalkotás elkészítésére még az elmúlt év elején írt ki meghívásos pályázatot az egyház, és a szakmai zsűri Gergely Zol­tán csíki származású, Kolozsváron élő szobrászművész pályamunkáját találta a legmegfelelőbbnek. Aki nem kis fela­dat előtt találta magát, hiszen Dávid Fe­rencről nem maradt fenn hiteles képi áb­rázolás. A legtöbbeknek Körösfői-Kriesch Aladár A tordai országgyűlés című fest­ménye jut eszébe, a kép közepén ott talál­ható vallásalapító püspökkel. Azt azon­ban már kevesebben tudják, hogy a festő valójában Liszt Ferencről mintázta az egyházalapító püspököt. „Ő is ugyanaz­zal a problémával szembesült, hogy a történelmi figuráról nem maradt fenn hiteles ábrázolás. Így korának nagy ze­nészét, az idősödő Liszt Ferencet válasz­totta modellként, és az ő vonásai alapján teremtette meg azt a Dávid Ferenc-arcot, -ábrázolást, amely utána széles körben elterjedt” – emlékeztetett Rácz Norbert Zsolt. Mint mondta, amikor az unitárius egyház meghirdette a pályázatot, nem ragaszkodott ahhoz, hogy a Körösfői-Kriesch Aladár által megteremtett áb­rázolást kövessék, hanem az alkotókra bízza, milyen arcot álmodnak meg az unitárius püspöknek.„Így megvan an­nak a lehetősége és esélye, hogy ennek a szobornak a felavatásával átértelme­ződik az, hogy kit tartunk igazából Dá­vid Ferencnek. Alakja kiegészül azokkal a vonásokkal, amelyeket Gergely Zoltán álmodott meg ebben a szoborban” – ma­gyarázta a lelkész.

Hálás és nagy kihívás

A pályázat nyerteseként Gergely Zoltán érdekes, rendhagyó helyzetben találta magát. Ilyenkor senki sem mondhatja, hogy a szobor hasonlít vagy nem hason­lít az eredetihez, igazából az arc kifejezé­sére, expresszivitására kell hagyatkozni, magyarázta lapunknak a művész. „Ezért persze ez nem Dávid Ferenc, hanem amit mi gondolunk róla. Aki ismeri, hogy ki volt, milyen pályát futott be, hogyan élt és dolgozott, az tudja, hogy egy örökös kereső volt. Egy tiszta, meg nem alkuvó, az örök igazságot kereső ember” – vázolta az unitáriusok vallásalapító püspökéről benne kialakult képet a szobrász.


„... ez nem Dávid Ferenc, hanem amit mi gondolunk róla.” Vakarcs Lóránd felvételei

Dávid Ferencet nagy reformátorként, szónokként írják le a korabeli források, és sok más nemes tulajdonságáról is be­számolnak. S bár képi anyag nincs hoz­zá, a művészek ilyenkor megpróbálják elhelyezni az adott korban. „Ilyenkor, amikor nincs konkrét fogódzó, a szob­rászat nyelvén, a formák, az arányok, a kifejezőerő, a dinamizmus nyelvezetén lehet beszélni. A szobrász szempontjá­ból ez bizonyos mértékben hálás feladat, mert nagy a kihívás. Úgy érzem, hogy pusztán szobrászati, plasztikai eszkö­zökkel is lehet valamilyen szinten nem pótolni, de másféleképpen beszélni az egészről. Nem az számít, hogy hason­lít-e, hiszen nem is tudjuk, hogy mihez kell hasonlítania, hanem az, hogy ki­fejező-e. Hogy milyen kisugárzása van, arányaiban, mozgásában, attitűdjé­ben mit üzen, milyen kifejezéssel bír” – mondta Gergely Zoltán.

A kérdés megközelítése

Gergely Zoltán fejben a pályázat meghir­detése óta, ténylegesen 15 hónapja foglal­kozott a szobor elkészítésével. A pályáza­ti maketten kívül második makettet is készített, majd ennek alapján készült el a fémvázra felrakott agyagminta, a gipszmásolat, utána pedig az öntődé­ben a kerámiabevonatok és a bronzön­tés. A 2,65 méter magas bronzszobor egy 90 centiméteres andezit talapzaton áll. Kérdésünkre, hogy csíki katolikusként mennyire okozott problémát számára egy másik felekezet szellemiségébe be­lehelyezkedni, a szobrászművész így vá­laszolt: „Számomra ez egyáltalán nem probléma. Nem hitbeszédet kellett írjak”. Gergely Zoltán korábban Szász Domokos református püspök, illetve Márton Áron római katolikus püspök gyulafehérvári szobrát, szarkofágját is elkészítette, és bevallása szerint ilyenkor a szakmaiság a legfontosabb szempont.„Számomra a felekezeti kérdés Erdélyben nem annyi­ra számottevő tényező, sokkal fontosabb a magyar kultúra, a hagyomány őrzése. Tisztelek és becsülök minden magyar és más felekezetet, nem próbálok senkit meggyőzni, de professzionális szinten kö­zelítettem meg a kérdést” – magyarázta.

A meg nem alkuvó ember

Kérdésünkre, hogy szerinte mi foghatja meg alkotásában az arra járót, a szob­rászművész azt mondta: a dinamizmu­sa. „Számomra Dávid Ferenc dinamikus, szellemiségében az igazságot kereső, meg nem alkuvó ember. Ezt a fajta dina­mizmust mindenképp szerettem volna kifejezésre juttatni, ezért ez nem statikus szobor, hanem egy megmozduló, lépő ember” – magyarázta az alkotó. A püspök kezei is mozgásban vannak, a bal kezé­vel a könyvet tartja, a jobb pedig ki van nyújtva prédikáció, szónoklat közben. De nem mutat valamerre, inkább befoga­dó és kinyilatkoztató kéztartás ez. A jobb keze a templom felé esik, a bal az iskola felé, ami szintén egyfajta kapcsolódás – magyarázta a művész. Gergely Zoltán szerint az is nagy kihívás volt, hogy a helyszín miatt vizuálisan nagyon erős nyomás helyezkedik bármilyen szobor­ra, hiszen kétfelől, egyenlő távolságban több mint 15 méter magas falak állnak az alkotás mellett.„Ez vizuálisan össze­nyomja kicsit. Ezért a szobrot szerettem volna könnyeden, elegánsan megolda­ni, és a talapzat is tagolt. Nem akartam engedni ennek a vizuális nyomásnak, hanem ennek ellenében könnyed, meg­mozduló, dinamikus szobrot szerettem volna készíteni” – fogalmazott a művész.

A belvárosi helyszín egyetlen szép­séghibája a közeli buszmegálló, amelyet a szobor jobb érvényesülése érdekében a jövőben szeretnének odébb költöztetni. Rácz Norbert Zsolt szerint ennek érde­kében már történt pár kezdeti lépés, és bíznak abban, hogy sikerül meggyőzni a városvezetést ennek szükségességé­ről. Terveik szerint a megállót és a vá­rakozásra alkalmas vas- és üvegszer­kezetet az iskola irányába mozdítanák el. „Mindenki számára világos, hogy ez hátrányos helyzetet teremt a szobor szempontjából” – ért egyet a tervvel Ger­gely Zoltán is, aki szerint a megálló va­lójában az unitáriusok által kialakított belső tér egyetlen szépséghibája, lénye­gében szinte teljesen eltakarja a szob­rot. Mint mondta, az lenne a cél, hogy az amúgy is kis, szűk tér kicsit felsza­baduljon, lélegzetet kapjon, és a másik oldalról, a szemközti járdáról is lessen látni az egyedülálló alkotást.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.

A Partiumi Honismereti Konferenciák társaságunk legmagasabb fóruma. Ekkor mutatjuk be tagtársaink kutatási eredményeit, amelyeket igyekszünk közzé tenni mindenki számára. Ugyanekkor adjuk át a Fényes Elek-díjakat és más kitüntetéseket. Ekkor tartjuk a közgyűlésünket is, amelyen fontos határozatokat hozunk. Gyakorlatilag ekkor találkozunk egymással, Szatmárnémetitől Temesvárig, Budapesttől Kolozsvárig. Nem véletlenül mondtam Budapestet, mert nyolc tagunk van Magyarországról. Eddig 24 konferenciát szerveztünk: igyekeztünk mindig más helységben megszervezni, elsősorban ott, ahol sikerült segítséget kapni, a helyi önkormányzatoktól, az egyházaktól. És természetesen a helyi tagtársaink hathatós segítségével. Ugyanakkor igyekeztünk bevonni az illető terület szakembereit is. Ekkor találkoznak a jó barátok, elbeszélgetünk, mint egy nagy családban. Remélem, így érez mindenki.

A Benedek Elek Emlékév legkiemelkedőbb rendezvénye szeptember 30-én Baróton és Kisbaconban volt: Erdővidék központ­jában Elek apó szobrát avatták fel, szü­lőfalujában pedig az emlékház ötven éves fennállását ünnepelték. 2019 hár­mas évforduló okán vált Benedek Elek Emlékévvé: 160 éve született, 90 éve halt meg a nagy mesemondó, lapszerkesztő és kiváló publicista, az általa épített Ma­ri-lak pedig, hol élete utolsó éveit élte, félszáz esztendeje vált múzeummá és zarándokhellyé.

Újra meg újra olvasom a levelét Kedves öcsém, s nem akarok hinni a szemem­nek: minden szavából meleg szeretet árad felém. Ezt a szeretetet könyveim­nek köszönhetem, melyeknek ön gyer­mekkorától mind e mai napokig hű olvasója. Az én szívemről szakadt szü­lötteimnek, melyek megtalálták az utat az ön szívéhez.

Imreh István születésének 100. évfor­dulójára több intézmény és több rokon tudományterület képviselői együtt em­lékeztek szeptember 12–13-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Aka­démiai Bizottság Történelemtudomá­nyi Szakbizottsága, a BBTE Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézete és az MTA BTK Történettudo­mányi Intézete közös szervezésében Kolozsváron megrendezett konferenci­án. Ez is mutatja, hogy mind az erdélyi magyar, mind a magyarországi tudo­mányosság képviselői magukénak érzik a hagyatékát.

Hawaii hallatán a legtöbb emberben fel sem merül, hogy néhány száz magyar ajkú honfitársunk éli ott mindennapjait, valamint háromezerre tehető azoknak a személyeknek a száma, akik magyar származásúnak vallják magukat. A kivándorló emberek egy része el­zárkózik a többi magyartól, de szeren­csére akadnak olyan elszánt személyek, akik igyekeznek identitásukat megőriz­ni. Ezek a Hawaiin élő magyarok, több ezer kilométernyire az anyaországtól, a tőlük telhető módon ápolják hagyo­mányainkat, ünneplik nemzeti ünne­peinket.

securitate beszervezés

A megfigyelt történelemkörről a nevemre kiállított I 72467-es számú szekus dosszié főleg kutatói tevékenységem megfigyelésére vonatkozott. Ennek ellenére számos adatot, dokumentumértékű feljegyzést tartalmaz oktató-nevelői tevékenységemre, főleg pedig az általam vezetett történelemkör tevékenységének a megfigyelésére vonatkozóan. A jelentősebb feljegyzések a következők.

Szentlászló kórustalálkozó

A hely és az alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”