Újabb magyar szoborral gazdagodott Kolozsvár belvárosa: az unitárius templom és kollégium között kialakított kis téren augusztus 17-én avatták fel Dávid Ferenc püspök szobrát. Ez egyben az unitárius vallás alapítójának első egész alakos szobra, Gergely Zoltán szobrászművésznek ráadásul úgy kellett bronzba öntenie Dávid Ferencet, hogy nem maradt fel róla hiteles ábrázolás.
Megtörténhet, hogy „a Dávid Ferenc-szobor”-ként fog bevonulni a történelembe az az egész alakos műalkotás, amelyet augusztus 17-én ünnepélyes keretek között avattak fel Kolozsvár belvárosában. Az unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a püspöki hivatal között létrehozott kis téren álló bronzszobor különlegessége, hogy az első egész alakos Dávid Ferenc-szobor, ami valaha készült. És mivel az unitáriusok vallásalapító püspökéről (1520 körül–1579) nem maradt fenn hiteles képi ábrázolás, nem kizárt, hogy sokaknak ez a kép ragad meg róla a retináján.
A szobrot a Kolozsvári Magyar Napok keretében avatták fel, a rendezvénysorozat egyik ünnepi pillanataként. Gergely Zoltán szobrászművész az avatás alkalmából tartott hálaadó istentisztelet után a templomban elmondta: a szobor nem Dávid Ferencet ábrázolja, hanem azt, amit 2019-ben szellemiségéről, életútjáról és a ránk hagyott eszmei örökségéről gondolunk. Az ünnepség szónokai közül többen is megemlítették, hogy az egyházalapítóról, akinek a tordai országgyűlés 1568-as vallásbékét hirdető határozata is köszönhető, nem maradt fenn korabeli ábrázolás.
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke és Farkas Emőd főgondnok leleplezi Dávid Ferenc egyházalapító egész alakos szobrát
Kitartott hite mellett
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a szobor mellett elmondott ünnepi beszédében felidézte: Dávid Ferenc szász apától született Kolozsváron. Magyarul, németül és latinul is prédikált. Az ő nevéhez kötődik a vallásszabadság szellemi vívmánya, amelyet a világon először az 1568-as tordai országgyűlés fogalmazott meg úgy, hogy „hitéért senkit üldözni nem lehet”.
Az unitárius püspök hangsúlyozta, hogy Dávid Ferenc a reformáció igazi mintaembere volt, akinek életében a reneszánsz igazságeszménye ötvöződik a protestantizmus lelkiismeret-központúságával. „Nincs nagyobb esztelenség, sőt lehetetlenség, mint külső erővel kényszeríteni a lelkiismeretet, a lelket, aki felett hatalommal csak a teremtője bír” – idézte az egyházalapítót Bálint Benczédi Ferenc. A püspök azt is megemlítette, hogy Dávid Ferenc akkor is kitartott hite és meggyőződése mellett, amikor ezért Déva várának börtönébe zárták, ahol meg is halt. Úgy vélte: az egyházalapító ebben is a jézusi példát mutatta fel, és a mártíromságot is vállalta, ha az volt az igazság melletti megmaradás egyedül igaz járható útja. „Nézzünk az iskolára és a templomra, és kérjük a gondviselő Istent, hogy adjon erőt megközelítőleg úgy követni a krisztusi tanítást, ahogy Dávid Ferenc tette” – fogalmazott beszédében az unitárius püspök.
Tőkés László volt református püspök a templomban mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy Dávid Ferenc előkészítője volt a modern kori vallási és lelkiismereti szabadságnak, amelynek tényleges és teljes megvalósulása a posztkommunista Romániában és a keresztényüldözések sújtotta nagyvilágban, mindmáig várat magára. Tőkés reményét fejezte ki, hogy a magyar Országgyűlés példáját követve Románia parlamentje és az Európai Parlament is a vallásszabadság napjának nyilvánítja január 13-át, a vallásszabadság tordai kihirdetésének napját.
Másfél évszázados terv
A hálaadó istentiszteleten prédikáló Rácz Norbert Zsolt kolozsvári belvárosi lelkész megemlítette: az unitárius egyházban 150 évvel ezelőtt fogalmazódott meg a kolozsvári szoborállítás szándéka, és e másfél évszázad alatt ez sokszor tűnhetett „kacagnivaló viccnek”; de mindig voltak, akik hittek benne, és ez meghozta az eredményt.
Emlékeztetett, hogy az unitárius egyház elöljáróiban már a 19. században megfogalmazódott a gondolat: állítsanak szobrot Dávid Ferencnek a szülővárosában, és egyben az unitarianizmus szülővárosában, Kolozsváron. A 20. század tragédiái miatt erre nem volt lehetőség, így az adósságot most, 30 évvel a rendszerváltás után sikerül törleszteni. Különböző unitárius egyházközségekben vannak ugyan kisebb méretű szobrok, amelyek a vallásalapító püspököt ábrázolják, de a kolozsvári Dávid Ferenc-szobor kiemelkedő jelentőségű. „Felállítása lényegében az unitáriusok több mint 150 éves álmának a beteljesülését jelenti” – fogalmazott a lelkész.
A kiemelkedő alkotás ennek megfelelő helyszínt is érdemel, és mivel Kolozsvár belvárosában nem egyszerű magyar vonatkozású szobrot állítani, az unitárius egyház saját területén hozott létre egy kis teret a műalkotás számára. Dávid Ferenc szobra lényegében kiteljesíti az itteni kis unitárius világot, egyik oldalán a templommal, másikon az iskolával, szemközt az egykori püspöki házzal, a tavaly felavatott Vallásszabadság Házával. Rácz Norbert Zsolt azt mondta, nem akarták az udvaron elrejteni, kerítések közé zárni a nagy püspököt, inkább kis teret alakítottak ki számára, mégpedig úgy, hogy az utcafrontról pár méterrel beljebb költöztették a Kolozsvár neves építésze, Pákey Lajos által tervezett kaput, és az előtt kapott helyett Gergely Zoltán szobrászművész alkotása. „Úgy gondoljuk, ez méltó helye Dávid Ferenc teljes alakos szobrának. Kifejező is, hogy az unitárius templom és iskola között találja meg a helyét” – magyarázta a lelkész.
Hogy nézett ki Dávid Ferenc?
A műalkotás elkészítésére még az elmúlt év elején írt ki meghívásos pályázatot az egyház, és a szakmai zsűri Gergely Zoltán csíki származású, Kolozsváron élő szobrászművész pályamunkáját találta a legmegfelelőbbnek. Aki nem kis feladat előtt találta magát, hiszen Dávid Ferencről nem maradt fenn hiteles képi ábrázolás. A legtöbbeknek Körösfői-Kriesch Aladár A tordai országgyűlés című festménye jut eszébe, a kép közepén ott található vallásalapító püspökkel. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a festő valójában Liszt Ferencről mintázta az egyházalapító püspököt. „Ő is ugyanazzal a problémával szembesült, hogy a történelmi figuráról nem maradt fenn hiteles ábrázolás. Így korának nagy zenészét, az idősödő Liszt Ferencet választotta modellként, és az ő vonásai alapján teremtette meg azt a Dávid Ferenc-arcot, -ábrázolást, amely utána széles körben elterjedt” – emlékeztetett Rácz Norbert Zsolt. Mint mondta, amikor az unitárius egyház meghirdette a pályázatot, nem ragaszkodott ahhoz, hogy a Körösfői-Kriesch Aladár által megteremtett ábrázolást kövessék, hanem az alkotókra bízza, milyen arcot álmodnak meg az unitárius püspöknek.„Így megvan annak a lehetősége és esélye, hogy ennek a szobornak a felavatásával átértelmeződik az, hogy kit tartunk igazából Dávid Ferencnek. Alakja kiegészül azokkal a vonásokkal, amelyeket Gergely Zoltán álmodott meg ebben a szoborban” – magyarázta a lelkész.
Hálás és nagy kihívás
A pályázat nyerteseként Gergely Zoltán érdekes, rendhagyó helyzetben találta magát. Ilyenkor senki sem mondhatja, hogy a szobor hasonlít vagy nem hasonlít az eredetihez, igazából az arc kifejezésére, expresszivitására kell hagyatkozni, magyarázta lapunknak a művész. „Ezért persze ez nem Dávid Ferenc, hanem amit mi gondolunk róla. Aki ismeri, hogy ki volt, milyen pályát futott be, hogyan élt és dolgozott, az tudja, hogy egy örökös kereső volt. Egy tiszta, meg nem alkuvó, az örök igazságot kereső ember” – vázolta az unitáriusok vallásalapító püspökéről benne kialakult képet a szobrász.
„... ez nem Dávid Ferenc, hanem amit mi gondolunk róla.” Vakarcs Lóránd felvételei
Dávid Ferencet nagy reformátorként, szónokként írják le a korabeli források, és sok más nemes tulajdonságáról is beszámolnak. S bár képi anyag nincs hozzá, a művészek ilyenkor megpróbálják elhelyezni az adott korban. „Ilyenkor, amikor nincs konkrét fogódzó, a szobrászat nyelvén, a formák, az arányok, a kifejezőerő, a dinamizmus nyelvezetén lehet beszélni. A szobrász szempontjából ez bizonyos mértékben hálás feladat, mert nagy a kihívás. Úgy érzem, hogy pusztán szobrászati, plasztikai eszközökkel is lehet valamilyen szinten nem pótolni, de másféleképpen beszélni az egészről. Nem az számít, hogy hasonlít-e, hiszen nem is tudjuk, hogy mihez kell hasonlítania, hanem az, hogy kifejező-e. Hogy milyen kisugárzása van, arányaiban, mozgásában, attitűdjében mit üzen, milyen kifejezéssel bír” – mondta Gergely Zoltán.
A kérdés megközelítése
Gergely Zoltán fejben a pályázat meghirdetése óta, ténylegesen 15 hónapja foglalkozott a szobor elkészítésével. A pályázati maketten kívül második makettet is készített, majd ennek alapján készült el a fémvázra felrakott agyagminta, a gipszmásolat, utána pedig az öntődében a kerámiabevonatok és a bronzöntés. A 2,65 méter magas bronzszobor egy 90 centiméteres andezit talapzaton áll. Kérdésünkre, hogy csíki katolikusként mennyire okozott problémát számára egy másik felekezet szellemiségébe belehelyezkedni, a szobrászművész így válaszolt: „Számomra ez egyáltalán nem probléma. Nem hitbeszédet kellett írjak”. Gergely Zoltán korábban Szász Domokos református püspök, illetve Márton Áron római katolikus püspök gyulafehérvári szobrát, szarkofágját is elkészítette, és bevallása szerint ilyenkor a szakmaiság a legfontosabb szempont.„Számomra a felekezeti kérdés Erdélyben nem annyira számottevő tényező, sokkal fontosabb a magyar kultúra, a hagyomány őrzése. Tisztelek és becsülök minden magyar és más felekezetet, nem próbálok senkit meggyőzni, de professzionális szinten közelítettem meg a kérdést” – magyarázta.
A meg nem alkuvó ember
Kérdésünkre, hogy szerinte mi foghatja meg alkotásában az arra járót, a szobrászművész azt mondta: a dinamizmusa. „Számomra Dávid Ferenc dinamikus, szellemiségében az igazságot kereső, meg nem alkuvó ember. Ezt a fajta dinamizmust mindenképp szerettem volna kifejezésre juttatni, ezért ez nem statikus szobor, hanem egy megmozduló, lépő ember” – magyarázta az alkotó. A püspök kezei is mozgásban vannak, a bal kezével a könyvet tartja, a jobb pedig ki van nyújtva prédikáció, szónoklat közben. De nem mutat valamerre, inkább befogadó és kinyilatkoztató kéztartás ez. A jobb keze a templom felé esik, a bal az iskola felé, ami szintén egyfajta kapcsolódás – magyarázta a művész. Gergely Zoltán szerint az is nagy kihívás volt, hogy a helyszín miatt vizuálisan nagyon erős nyomás helyezkedik bármilyen szoborra, hiszen kétfelől, egyenlő távolságban több mint 15 méter magas falak állnak az alkotás mellett.„Ez vizuálisan összenyomja kicsit. Ezért a szobrot szerettem volna könnyeden, elegánsan megoldani, és a talapzat is tagolt. Nem akartam engedni ennek a vizuális nyomásnak, hanem ennek ellenében könnyed, megmozduló, dinamikus szobrot szerettem volna készíteni” – fogalmazott a művész.
A belvárosi helyszín egyetlen szépséghibája a közeli buszmegálló, amelyet a szobor jobb érvényesülése érdekében a jövőben szeretnének odébb költöztetni. Rácz Norbert Zsolt szerint ennek érdekében már történt pár kezdeti lépés, és bíznak abban, hogy sikerül meggyőzni a városvezetést ennek szükségességéről. Terveik szerint a megállót és a várakozásra alkalmas vas- és üvegszerkezetet az iskola irányába mozdítanák el. „Mindenki számára világos, hogy ez hátrányos helyzetet teremt a szobor szempontjából” – ért egyet a tervvel Gergely Zoltán is, aki szerint a megálló valójában az unitáriusok által kialakított belső tér egyetlen szépséghibája, lényegében szinte teljesen eltakarja a szobrot. Mint mondta, az lenne a cél, hogy az amúgy is kis, szűk tér kicsit felszabaduljon, lélegzetet kapjon, és a másik oldalról, a szemközti járdáról is lessen látni az egyedülálló alkotást.
Hawaii hallatán a legtöbb emberben fel sem merül, hogy néhány száz magyar ajkú honfitársunk éli ott mindennapjait, valamint háromezerre tehető azoknak a személyeknek a száma, akik magyar származásúnak vallják magukat. A kivándorló emberek egy része elzárkózik a többi magyartól, de szerencsére akadnak olyan elszánt személyek, akik igyekeznek identitásukat megőrizni. Ezek a Hawaiin élő magyarok, több ezer kilométernyire az anyaországtól, a tőlük telhető módon ápolják hagyományainkat, ünneplik nemzeti ünnepeinket.
A megfigyelt történelemkörről a nevemre kiállított I 72467-es számú szekus dosszié főleg kutatói tevékenységem megfigyelésére vonatkozott. Ennek ellenére számos adatot, dokumentumértékű feljegyzést tartalmaz oktató-nevelői tevékenységemre, főleg pedig az általam vezetett történelemkör tevékenységének a megfigyelésére vonatkozóan. A jelentősebb feljegyzések a következők.
A hely és az alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”
A történelemkör tagjai 1982 őszén dolgozataikat Bukarestben is bemutatták. Vendéglátónk Demény Lajos, a Nicolae Iorga történeti intézet nemzetiségi osztályának a vezetője volt, aki október 14-én házigazdaként fogadott bennünket a Petőfi Sándor Művelődési ház rendezvényén. A történelemkör diákjainak az előadásairól az Ifjúmunkás azt írta: „Az esemény, amely ennek a levélnek a megírására késztet, október 14-én zajlott le Bukarestben, amikor is a Petőfi Sándor Művelődési Ház vendégül látta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceum történelemkörének tagjait.
A Magyar Művészeti Akadémia felkérésére kismonográfiát írok Pomogáts Béláról. Címe: Otthon mindenütt a magyar „szigettengereken”. Alcíme: Pomogáts Béla és az „irodalmi nemzet”arculatépítése. Ebből szeretnék bemutatni egy részletet, abban a reményben, hogy e szíven ütően pontos fogalmi ikerpár – otthonosság és illetékesség – hozzásegít a 85. életévét októberben töltő szerző száznál több kötetet számláló életművének értelmezéséhez.
Az 1978–79-es tanévtől kezdődően oktattam a Salamon Ernő-középiskolában. Itt – mint korábbi munkahelyemen, Gyergyóremetén – kötelességemnek tartottam a magyar múlt reális oktatását, főleg a szülőföld történetének a megismertetését. Mivel a korabeli oktatási programok nem tették lehetővé a magyar történelem széleskörű, részletes tanítását, elhatároztam a történelemkör létrehozását.
Voltak persze eltérő szakaszai a szervezet életének, hiszen az első negyven éve – 1949-től 1989-ig – úgy telt, hogy a csehszlovákiai magyarság mindenese volt. Egyszerre töltötte be a politikai párt, az érdekérvényesítő, a társadalmi képviselő, az identitásmegőrző és közösségépítő szerepét is, bár tény, hogy amikor létrehozták, más feladatot szántak neki.
P. Buzogány Árpád nem okítani akar, hanem roppant szerénységében, szelíden tetteivel tanít, ahogyan él és dolgozik, ahogyan a régi nagy mesterek tették, vagy teszik neves kutatók ma is. Munkáiban egyetlen arc köszön vissza ránk, de a számtalan kérges tenyér és a sokat tapasztalt emberek szép arcán végig futó ráncok most a tanú rá, hogy ez a becsületes helytállás, a józan gondolkodás tisztánlátására, méltóságteljes tiszteletre és nagy tudásra vall.
Aki nem beszél nyelveket, annak valóban az, de aki beszél nyelveket, tudja, hogy minden nyelvnek megvan a szépsége. Mi, magyarok nem nézhetünk le senkit sem. Milyen jogon nézek én le bárki mást is? Keresztényként meg pláne a másikat, felebarátomat tisztelnem és szeretnem kell, bármilyen színű a bőre, bármilyen nyelvet beszél. Még ha románul is beszél, akkor is tisztelnem és szeretnem kell, mert ő is a felebarátom, mert olyan, mint én.
Az Alsóboldogfalván élő és ma is aktívan tevékenykedő nyugalmazott iskolaigazgató, néprajzkutató és közíró Gálfalvi Gábor fő kutatási területe az ember és a táj közötti valós életterek kapcsolatának vizsgálata. Ezen belül a méltatlanul feledésbe merülő kismesterségek, a népi építkezés, a tanya- és faluvilág témaköreit felölelő témák érdeklik, ezeken munkálkodik, publikál, mint ahogyan az alábbiakban is ezekről, valamint az ide vezető útról vall. Az ilyen út, hol az ember a valós értékeket és a valós múltat elfogultság nélkül kutatja, hosszú és rögös, ahogy egykoron Bözödi György neves szociográfus is összefoglalta. Ennek szemléletében kérdeztük a fáradhatatlanul kutató írót.
A VI. Krüzselyi Erzsébet szavalóverseny kapcsán a „fogyatékos” szó gyógypedagógiai fogalom, jelentéstartalmát az ember testi, idegrendszeri, lelki, cselekvésbeli vagy szociális tulajdonságai területén lehet meghatározni. A nehéz földi életutat megjárt költő, hátrányt szenvedett ember már nem él, nem kell őt vigasztalni, a sajnálat pedig méltatlan egy költőhöz. Művét nem vizsgálhatjuk fogyatékosságainak tükrében. Tudjuk, hogy témavilága zárt, szűk körű.
A cél, ami összehozott bennünket, a tisztelgés szándéka. Tisztelegni akarunk Angi István professzor úr (képünkön) 85. születésnapján, méltatni akarjuk eddigi tudományos életpályája gazdag eredményeit mi, akik diákjai voltunk, valamint a kolozsvári Református Tanárképző karon dolgozó kollégák, akik néhány évig abban a kiváltságos helyzetben voltunk, hogy tanártársai is lehettünk a professzor úrnak, mindannyiunk István bácsijának.
Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.
Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.
Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.
Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.
Új hozzászólás