Közhely, de igaz: az ember mindig jobbat remél az új esztendőtől. A csendes karácsony utáni, helyenként túlzottan is zajos évbúcsúztatót és -köszöntőt, az idő kerekének ’21-ről a ’22-re döccenését követően máris arra ébredtünk, hogy – szakzsargonnal élve – nyakunkon az újabb lapzárta. Sietek hozzátenni, nehogy a gyanútlan Olvasó azt gondolja, hogy számunkra nyűg a munka: nem az, sőt öröm, mert nincs annál szebb és jobb, mint amikor az ember azt dolgozza, abból igyekszik megélni, amit szeret. Na jó, a sok-sok újévi jókívánság – amelyeket ezúton is mind a magam, mind a munkatársaim nevében köszönök és viszont kívánok! –, szóval az ezek közé keveredő, jó munkát kívánó köszöntések között egy-két jó fizetést kívánó is elférne, nem is beszélve az utóbbi megtestesüléséről. De hadd ne legyünk telhetetlenek. És türelmetlenek sem, mert mint tudjuk, mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
Szóval megkezdtük az új esztendőt. Egy pillantásnyi visszatekintéssel az elmúlt tizenkét hónapra, s a magam személyes szemszögéből főleg az utóbbi hatra, amióta a lap éléről leköszönő, ténylegesen nyugdíjba vonuló Dáné Tibor Kálmántól átvettem a főszerkesztői feladatkört. Nyugodt szívvel állapíthatom meg, hogy a teljes 2021. évi termésünknek egyetlen lapszámáért és egyetlen mellékletéért sem kell pironkodnunk, és ez elsősorban szerzőinknek köszönhető. Vállalásunkhoz híven, amikor a helyzet úgy adta, tematikus, illetve valamely eseményhez hangolt, súlypontos lapszámokat állítottunk össze. Ilyen volt az elmúlt évi júliusi, a tokiói nyári olimpiai játékokhoz pászított lapszám, és hasonló volt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján összeállított októberi lapszám is. Előbbi esetében külön öröm volt számunkra, hogy Killyéni András kolozsvári informatikus és sporttörténész jóvoltából a sportmozgalom és -történetírás jeles szakértői osztottak meg olvasóinkkal alighanem kuriózumszámba menő adalékokat. Utóbbi esetében az jelentett külön örömet számunkra, hogy például Mihaela Sitariu, a University of Western Ontario egyetemen doktorált temesvári történész kolléga jóvoltából ’56-nak egy, a magyar közvélemény által nagy valószínűséggel kevésbé ismert mozzanatát ismerhettük meg. A történész a magyar szabadságeszmékkel és a forradalom hőseivel nyíltan azonosuló temesvári, elsöprő többségükben román nemzetiségű egyetemi hallgatók zendüléséről írt. Fontosak az effajta „szomszédolós” átjárások, mert ezek révén ismerhetünk meg újabb és újabb megközelítéseket egy-egy adott téma vagy akár témakör kapcsán. Amelyekből csak tanulhatunk.
Szerkesztőségünk arra is büszke, hogy az év vége felé közeledve közmegegyezéssel megalapítottuk, és Kós Károly születésnapján, december 16-án a járvány miatt szűk körben ugyan, de a Györkös Mányi Albert Emlékházban annál családiasabb és meghitten ünnepélyesebb keretek között Nagy Béla kolozsvári gépészmérnöknek átadtuk a Művelődés-díjat. Egyfajta nívódíj ez, amelyet annak a szerzőnknek adunk át ezentúl minden áldott esztendőben, aki a folyóiratunk arcélébe és küldetésébe illeszkedő legjobb, leginkább figyelemre méltó írás(oka)t közli hasábjainkon. Nem titkoljuk, hogy ez az elismerés egyszersmind ösztönzés is a mindenkori és a majdani szerzőinknek. Szívünk mellett a kapunk és a postaládánk is nyitva áll tehát. No, és a pénztárunk is egy kicsit.
És amint lenni szokott, az új esztendő nálunk is tervekkel indult. Még nem tudni, hogy a vírus okozta világjárványnak milyen lesz a hullámverése mifelénk, s hogy az idénre elképzelt kulturális rendezvényekből mit sikerül majd megvalósítani, és mit nem. De a különféle erdélyi, sőt azon is túli közművelődési intézményekben és műhelyekben dolgozó kollégákkal folytatott év eleji beszélgetések és egyeztetések nyomán bizton állíthatom, hogy senki nem áll meg, mindenki tesz-vesz, tervez, mert az életnek a közművelődés terén sem szabad megállnia. Következésképpen korábbi és leendő, mindenkori partereinkkel együttműködve igyekszünk felvázolni az idei teendőket. A közönségtalálkozókat például folytatjuk, elsősorban azokba a helységekbe akarunk eljutni, ahonnan az általános- és középiskolás diákok a Hétköznapi hőseink sorozat keretében egyre-másra szállítják az érdekesebbnél érdekesebb írásokat olyan emberekről, akik soha nem álltak reflektorfényben, de akik letettek valamit, nem is akármit, például a közművelődés asztalára. És olyan helyekre, olyan rendezvényekre is el akarunk, mert el kell jutnunk, a Partiumtól Moldváig, Nagyszebentől Belső-Erdélyen át fel Máramarosig, ahol – mint előbb említettem – mindenki tenni akar, és tesz is, mert az életnek semmilyen téren sem szabad megállnia.
Mindehhez mindnyájunknak: támogatóinknak, munkatársainknak, partnereinknek, végül, de egyáltalán nem utolsósorban mindenkori Olvasóinknak adjon a Jóisten jó kedvet, bőséget, egészséget, bort, búzát és békességet, minden jókból elegendőt az új esztendőben!
