Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A sport ünnepe




Killyéni András

,,Győztünk! A vívók! A sportnak művészi fajtájában: elsők vagyunk, az elsők között! Július hó 23-ik napján szállt fel először a győzelmi árbóczra magyar nemzetünk dícsőséges lobogója! A versenyek tízedik napján! Nekünk az utolsó órában! Vágyva vágytunk a győzelemre! Izgatottan, türelmetlenül lestük a jó hírt. S íme! Meghozta a távíró. A váratlan győzelmet osztatlan örömünk fogadja!” Ekképp számolt be a Sport-Világ 1908. július 26-i száma a magyar kardvívócsapat olimpiai győzelméről. Ekkor már igen nehéz napokon volt túl a magyar sportszerető társadalom: hosszas harc után elnyert igen jelentős támogatásnak köszönhetően az addigi legnagyobb magyar olimpiai csapat utazhatott ki Londonba, ennek ellenére egyetlen aranyérem sem született az első kilenc versenynapon. És aztán érkezett az első örömünnep, s vele együtt a helyszínről küldött táviratok sokasága is, amelyekben a helyszíni tudósítók a kis magyar csapat örömét tolmácsolták. S ugyanakkor Budapesten és szerte az országban mindenki a friss lapokat várta a kávéházakban, mindenki a sikerekről áradozott.

Ugye, kedves olvasó, száznyolc év alatt a technikán kívül szinte semmi sem változott. Ma is izgalommal várjuk a sport legnagyobb ünnepét, az olimpiai játékokat. Követjük az indulási jogosultság, vagyis a kvóták szerzését, várjuk az ünnepélyes megnyitót, az olimpiai láng fellobbanását a riói stadionban. Szorítunk kedvenceinknek, a megszállottabbak már a selejtezők és a döntők napjait is bejelölték a naptárban.

Hiszen sportnemzet a magyar! Részt vettünk Kemény Ferenc révén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalapításában, illetve az első, 1896-os athéni olimpia lebonyolításában. Sőt, rövid ideig Budapest neve is felmerült az első olimpia helyszíneként; 1908-tól folyamatosan jeleztük, szeretnénk olimpiát rendezni. 1914-ben nem számított a háború híre sem, előszavazást nyertünk, és komoly szervezéssel láttunk hozzá az 1920-as budapesti olimpia megrendezéséhez. Aztán jött a világháború, és a tragikus kimenetel nem tette lehetővé a világverseny megrendezését. Sőt, 1920-ban meg sem hívtak a játékokra, mert a vesztesek táborába tartoztunk.

Ennek ellenére, amikor csak a háború vagy a politika nem tartott távol, a magyar sportolók ott voltak, és büszkén versenyeztek. Talán foghatjuk a magyar sorsra, hogy sokszor a magyar szív más ország színeiben versenyzett; és például a zágoni Szabó Katalin érmeit nem számolhatjuk hozzá a magyar sport nagy győzelmeihez. Igen, a statisztikákból hiányzik, de a magyar szív magáénak vallja.

A második bécsi döntést követően, 1940 őszétől, Magyarországon egy téli olimpiai síközpont kiépítését kezdték meg annak érdekében, hogy téli olimpiát rendezhessenek itt. A helyszínt a Radnai-havasok lábánál található Borsa település közelében jelölték ki, és a háború ellenére óriási anyagi befektetések mellett alakították itt ki a sípályákat, építettek síugrósáncot, olimpiai szállodát és kabannákat. 1944-ben az első nemzetközi versenyen német, magyar és lengyel versenyzők találkoztak itt. A sport pedig felülírt minden háborús szabályt, a sportszerűség eszméje pedig diadalmaskodott: az itt bujdosó lengyel versenyzőt „háborús bűnökért” már halálra ítélték Németországban, de a német sportolók egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy ezt jelenteni kellene a hatóságoknak.

Hiszen a sportban nincs helye a politikának. Az éppen befejeződött labdarúgó Európa-bajnokság is megmutatta, hogy a sport akár egy teljes nemzetet is képes összekovácsolni. Kívánom, kedves olvasó, hogy folytassa ezt a riói olimpia is, a Gyorsabban, magasabbra, erősebben! jelszóval.
Legyen a 2016-os olimpia a sport teljes győzelme a háború, a széthúzás, a kegyetlenség és a kishitűség felett! S miként az ókori Hellászban az olimpiai játékok idején: hallgassanak el a fegyverek.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Benkő Levente

Maga volt a varázslat. Az ember(i)ség huszadik századi történetének az a pillanata volt ez, amely joggal vált példává, mintává, egyfajta világítótoronnyá, irányjelzővé, ha úgy tetszik: mérföldkővé, amely után a kommunizmus dolgában Európa eme szegletében más időszámítás kezdődött. Egészen pontosan: visszaszámlálás.

Dáné Tibor Kálmán

„ ... mindig furcsa szorongás kapott el, amint átkeltem a Kárpátok karéján, vagy felszállt velem a repülő Kolozsvárról. S bár nagyon élveztem a nyaralás minden pillanatát, a feledhetetlen élményeket, a barátaim társaságát, de az a különös bizonytalan érzés kitartott mindaddig, amíg magam mögött nem tudtam újra Erdély felől a Kárpátok vonulatát, vagy meg nem hallottam a repülő kerekeinek surrogását, amint landolt a kolozsvári reptéren.”

Adorjáni Anna

Kissé csalódottak voltunk, amikor nem a négy napig tartó pezsgésről, a tanulás lehetőségéről és a gazdag zenei kínálatról, hanem a jó levegőről áradoztak. Időbe telt, amíg megértettük, miért volt a gyermekeknek igazuk: Mérában lélegzik a hagyomány. Él és éltet.

Rácz Éva

Kívánom, hogy a most felnövekvő fiatal újságírók is találjanak hozzá témát, amelyről szívesen írnának. S kívánom, hogy a mostani szerkesztőknek is legyen erejük a szerzőkből kicsalni azokat a művelődés-cseppeket, amelyekből összeáll a következő lapszám.

Rostás Péter István

Jelentéstartalmában, de főképp küllemében a ballagás az utóbbi két évtizedben jócskán odébb ballagott valahai mintájától: felturbósított-ultradizájnolt változatával azon igyekszik, hogy újra révbe érjen a tanoda–végzős–család határolta Bermuda-alakzatban

Pozsony Ferenc

A pünkösd mozgó ünnep, mely minden évben ötven nap után követi húsvétot. A keresztény egyház ezen a napon a szentlélek eljövetelét ünnepli. A szentlélek megjelenését megelőző erős szélzúgást a középkor idején Európában kürtökkel és harsonákkal utánozták. A tüzes nyelveket pedig sok helyen égő kanócok dobálásával, tüzes kerekek gurításával jelenítették meg. A szentlélek jelképeként a csíki falvakban ilyenkor a mise alatt fehér galambokat röpítettek szabadon a templomban.

Hegedüs Csilla

Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük.

Van valami sajátosan – és jó értelemben vett! – magyaros az 1848-49. évi magyar, szabadságharccá váló forradalom kirobbanása évfordulójának megünneplésében. Kétségtelen, azzal együtt, hogy mi, magyarok nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak másoknál, európai, de akár világviszonylatban is egyedülálló nemzetnek számítunk, ha egyébért nem, hát például az anyanyelvünk tekintetében mindenképpen. Abban is, ahogyan egymással marakodunk, de ez most nem tartozik ide.

Lakatos Artur

(...) a jogokat tárgyaló pontok nem teljesülése nem feltétlenül a gyűlés résztvevőinek a hibájából vagy mulasztásából történt, mivel a bukaresti törvényhozást a gyulafehérvári határozat jogi szempontból nem kötelezte.

Dáné Tibor Kálmán

Miközben az Európai Unió politikai elitje egyre jobban törekszik kontinensünk közösségeinek a társadalmi-gazdasági szabványosítására, általánosságban a globalizációra, addig a vallási és nemzeti identitások egyre karakteresebben követelnek maguknak érvényesülést földrészünkön. 

Dáné Tibor Kálmán

(...) a 2018. esztendőt jubileumi évnek fogjuk tekinteni, azonban nem végeláthatatlan ünnepléssel, hanem igyekszünk majd a lap hasábjain egy-egy írásban felidézni a folyóirat mindenkori kulturális közösségteremtő erejét. 

Gergely Zoltán

 A zenetanítás akkor tölti be hivatását, ha szervesen illeszkedik az iskola nevelői célkitűzéseibe, és munkánknak csakis akkor lesz értelme, ha már nagyon zsenge kortól megalapozzuk a gyermekek zenei műveltségét.

Reményik Sándor

A wormsi birodalmi gyűlés  400 éves fordulójára 

Virág Erzsébet

Nem véletlenül kölcsönöztem Móra Ferenc szívszorítóan érzelmes, kedves írásának címét, így a régi iskolakezdésekre emlékezve az általa átéltekhez hasonló élmények is eszembe jutottak. De talán kezdjem az elején.

Hadnagy Jolán

„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.”