A sport ünnepe




Killyéni András

,,Győztünk! A vívók! A sportnak művészi fajtájában: elsők vagyunk, az elsők között! Július hó 23-ik napján szállt fel először a győzelmi árbóczra magyar nemzetünk dícsőséges lobogója! A versenyek tízedik napján! Nekünk az utolsó órában! Vágyva vágytunk a győzelemre! Izgatottan, türelmetlenül lestük a jó hírt. S íme! Meghozta a távíró. A váratlan győzelmet osztatlan örömünk fogadja!” Ekképp számolt be a Sport-Világ 1908. július 26-i száma a magyar kardvívócsapat olimpiai győzelméről. Ekkor már igen nehéz napokon volt túl a magyar sportszerető társadalom: hosszas harc után elnyert igen jelentős támogatásnak köszönhetően az addigi legnagyobb magyar olimpiai csapat utazhatott ki Londonba, ennek ellenére egyetlen aranyérem sem született az első kilenc versenynapon. És aztán érkezett az első örömünnep, s vele együtt a helyszínről küldött táviratok sokasága is, amelyekben a helyszíni tudósítók a kis magyar csapat örömét tolmácsolták. S ugyanakkor Budapesten és szerte az országban mindenki a friss lapokat várta a kávéházakban, mindenki a sikerekről áradozott.

Ugye, kedves olvasó, száznyolc év alatt a technikán kívül szinte semmi sem változott. Ma is izgalommal várjuk a sport legnagyobb ünnepét, az olimpiai játékokat. Követjük az indulási jogosultság, vagyis a kvóták szerzését, várjuk az ünnepélyes megnyitót, az olimpiai láng fellobbanását a riói stadionban. Szorítunk kedvenceinknek, a megszállottabbak már a selejtezők és a döntők napjait is bejelölték a naptárban.

Hiszen sportnemzet a magyar! Részt vettünk Kemény Ferenc révén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalapításában, illetve az első, 1896-os athéni olimpia lebonyolításában. Sőt, rövid ideig Budapest neve is felmerült az első olimpia helyszíneként; 1908-tól folyamatosan jeleztük, szeretnénk olimpiát rendezni. 1914-ben nem számított a háború híre sem, előszavazást nyertünk, és komoly szervezéssel láttunk hozzá az 1920-as budapesti olimpia megrendezéséhez. Aztán jött a világháború, és a tragikus kimenetel nem tette lehetővé a világverseny megrendezését. Sőt, 1920-ban meg sem hívtak a játékokra, mert a vesztesek táborába tartoztunk.

Ennek ellenére, amikor csak a háború vagy a politika nem tartott távol, a magyar sportolók ott voltak, és büszkén versenyeztek. Talán foghatjuk a magyar sorsra, hogy sokszor a magyar szív más ország színeiben versenyzett; és például a zágoni Szabó Katalin érmeit nem számolhatjuk hozzá a magyar sport nagy győzelmeihez. Igen, a statisztikákból hiányzik, de a magyar szív magáénak vallja.

A második bécsi döntést követően, 1940 őszétől, Magyarországon egy téli olimpiai síközpont kiépítését kezdték meg annak érdekében, hogy téli olimpiát rendezhessenek itt. A helyszínt a Radnai-havasok lábánál található Borsa település közelében jelölték ki, és a háború ellenére óriási anyagi befektetések mellett alakították itt ki a sípályákat, építettek síugrósáncot, olimpiai szállodát és kabannákat. 1944-ben az első nemzetközi versenyen német, magyar és lengyel versenyzők találkoztak itt. A sport pedig felülírt minden háborús szabályt, a sportszerűség eszméje pedig diadalmaskodott: az itt bujdosó lengyel versenyzőt „háborús bűnökért” már halálra ítélték Németországban, de a német sportolók egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy ezt jelenteni kellene a hatóságoknak.

Hiszen a sportban nincs helye a politikának. Az éppen befejeződött labdarúgó Európa-bajnokság is megmutatta, hogy a sport akár egy teljes nemzetet is képes összekovácsolni. Kívánom, kedves olvasó, hogy folytassa ezt a riói olimpia is, a Gyorsabban, magasabbra, erősebben! jelszóval.
Legyen a 2016-os olimpia a sport teljes győzelme a háború, a széthúzás, a kegyetlenség és a kishitűség felett! S miként az ókori Hellászban az olimpiai játékok idején: hallgassanak el a fegyverek.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Dáné Tibor Kálmán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. 

Széman Emese Rózsa

A világ egyik legelterjedtebb babonája, talán nincs is olyan kultúra, amelyben nem honosodott meg. De hogyan, mikor alakult ki a félelem péntek 13-tól? Kik és miért tartották először szerencsétlennek? Van-e valamilyen történeti alapja, vagy „csak” babona az egész?

Rácz Norbert Zsolt

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Máté Erzsébet

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. 

Egyed Ákos

A történelem nem véletlenül nevezte az európai forradalmakat Népek tavaszának. Ezzel az elnevezéssel nemcsak a nagy népmozgalmakra utal, hanem arra is, hogy a hatalom birtokosai a népek számára kénytelenek voltak olyan jogokat adni, amelyekről korábban csak álmodozni mertek. Gondoljunk a számos országban végrehajtott jobbágyfelszabadításra.